Déli Hírlap, 1930. július (6. évfolyam, 147-172. szám)

1930-07-02 / 147. szám

#1. bánsági magyarok parlamentje imba vette a mult év munkáját, új célokat tűzött ki, tanu­­got tett az egységről, bírálta a svábokkal való viszonyt erélyesen állást foglalt a földig­ényjogosultak ügyében it az egész kisebbségi magyar­ban egyedül mi propagáljuk ;a hónapok óta, hogy a sváb közösséggel való együttműködé­­s és annak lehetősége alapos adóra szorul, végre hangos szó­kifejezésre jutott az Országos Agyár Párt bánsági tagozatának egyű­lésén is. Nem a propaganda, s nem a tények készítették elő a alajt eddigi magatartásunk felül­vizsgálására. Hónapok előtt a kö­vetkezőket írtuk: Mivel azok az ér­vek, melyek a magyarság részéről a sváb népközösséggel való együtt­működés érdekében hangzottak el nem egyszer, a sváboknál süket fülekre találtak, belátható időn be­lül be fog következni az, hogy a magyarság ott keressen kisebbségi fegyver­társakat a svábok között, ahol azokat megtalálja. Nos, úgy látszik, ez az idő elérke­zett. Állandóan áldozatokat hozni egy olyan eszme érdekében, mely az egyik fél ellenzése folytán meg nem valósulható, dőreség volna. A sváb népközösség vezetői részé­ről nem találkozunk azzal a meg­értéssel, mely egyedüli előfeltétele a közös munkának. Jelentéktelen, de jellemző eset az e­l­­­e­n­ü­n­k irányuló hangulatra, hogy a ma­gyar népünnepéllyel kapcsolatban egy vászonreklámnak a Lloyd-soron való kifüggesztését — ugyanazon a helyen, ahol eddig mindig volt hasonló plakát — a város jelenlegi helyettes sváb polgármestere azzal az indokolással nem engedé­lyezte, hogy az sérti az ő szépészeti érzékét. Ugyanez a sváb bizottsági tag tette ezt, aki a magyarok sza­­vzataival is néhány nap múlva tett alpolgármestere kiván Temesvárnak. Itt is bizonyos lesz szükség. Kendő erővel rendelkez Magyar Párt közgyű­lése is bizonyította, mely a magyar­ságnak a Bánságban való törhetet­len egységéről tett tanúságot olyan magas színvonalú felszólalások kö­zepette, melyekkel évtizedes hagyo­mányokkal rendelkező pártok is rit­kán dicsekedhetnek. Kimagasló ta­nulmány volt ezek között is J­a­­k­a­b­f­f­y Elemér dr. országos képviselő, központi alelnök beszé­de, mely nemzetközi vonatkozásai­val méltán keltett érdeklődést és A­m­b­r­ó­z­y Andor báró bán­sági elnök beszéde, mely útmutató és iránykijelölés volt a jövőre. A komoly felszólalások és az egész ülés méltóságteljes lefolyása híven tükrözte vissza a magyarság esz­mevilágát és elhelyezkedését a ro­mániai nemzetek közösségében, könyvi köszönetet szavazzon Páll György dr.-nak. Tóth Sándor és K­e­nt­z Simon hasonló értelmű felszó­lalása után Skutecky Miksa dr. kí­vánatosnak mondotta, hogy az intéző­­bizottság évente többször üljön össze. Ambrózy Andor báró elnök rámuta­tott arra, hogy ez sok nehézséggel­ jár, különösen a vidéki tagok részéről és éppen ezért, hogy a párttagozat belső ügyeinek vitelébe minél többen szól­hassanak bele, kibővítik az elnöki ta­nácsot. A­c­z­é­l Oszkár dr., ifj. K­á­l­­m­á­n Béla dr., Pogány László és Szappanos Gyula a magyar­ságnak és a város vezetésében való részvételéről szólnak, kívánatosnak­ tartják a városnál egy magyar alpol­gármester megválasztását és azt, hogy a magyarságnak a vármegyei szövetségben is képviselete legyen. Ki­­fogásolják, hogy a német-sváb nép­közösség nem tartotta be teljes mér­tékben a választási paktumot. Un­gár Adolf dr. ismertette a válasz­tási paktumot és kifejtette, hogy e tekintetben a svábokat nem érheti szemrehányás, mivel a megállapodást nem szegték meg. A kisentént sajtó­­s offenzivára Jakabffy Elemér dr. ka­marai képviselő állott föl szólásra. Bethlen azután György gróf országos elnöknek, a párt or­szágos központjának és a magyar parlamenti csoportnak üdvözletét tolmácsolta. Rámutatott arra, hogy a bánsági tagozatot nem szükséges a munkára buzdítani, lelkesíteni, mert itt valóban buzgó és lelkes munka folyik, mert ennek a tago­zatnak minden tagja önzetlenül és önfeláldozóan igyekszik így vinni szerencsétlen magyar sorsát. Azután szólt a á _ . rt által tervezett bécsi sajtjai ^ ' Elegáns és olcsó. Prompt ab raktár szállítható. Nagy készletek! Mintalap és árjegyzék Ingyen 3= (KerliJ°&, asztalon// rosszék és (V vasDv a legel árb. A zB -1 M- Bo­zsák Fă a R sodronyáru- és vasbutorgyár cégnél szerezhetők be. Számbavettük munkánk eredményét Péter és Pál apostolok ünnepén folyt le a temesvári, temestorontál­egyei, brassói és Szörényi magyarság szoká­sos évi parlamentje, a Magyar Párt I bánsági tagozatának közgyűlése. Az­­ impozáns gyűlés ünnepi keretek köz­­­zött folyt le és arra a Bánság minden magyarlakta vidékéről seré­glettek össze a részvevők. A Magyar Párt or­szágos központja és a magyar parla­menti csoport részéről Jakabffy Elemér dr. alelnök és kamarai képvi­selő jelent meg. A­m­b­r­óc­z­y Andor báró elnök délelőtt féltízkor nyitotta meg az évi közgyűlést a Luna-part nyári színházában, amelynek tágas nézőterét megtöltötték a gyűlésen résztvevők. Üdvözölte a megjelente­ket, majd a jegyzőkönyv vezetésére fölkérte Páll György dr. főtitkárt, a hitelesítésre pedig Bittó Feren­cet és Takács Kálmánt. Megnyitó beszédében azután visszapillantást ve­tett a pártta­gozat múlt évi működé­sére. Évente Péter-Pálkor — mondot­ta - gyűlünk össze, hogy számbaves­­sükk munkánk eredményét, mint a g.i .da, aki ilyenkor kezdi meg az ara-­­­sal adózotta­tást, amelyért egész éven át dolgozott. Ha az eredmény nem is olyan gazdag, mint azt a ráfordított munka után várhatnánk, azért nem csökkenő buz­galommal tovább dolgozunk, miként a gazda, aki az egyik aratás után, újra nekilát munkája folytatásának. Páll György dr. főtitkár olvasta föl azután terjedelmes és az elmúlt évi pártélet és munkálkodás minden moz­zanatára részletesen kitérő jelentését. A jelentés vázolja a Magyar Párt bán­sági tagozatának politikai, gazdasági és kulturális tevékenységét, ismerteti az újabb szervezkedési munkálatokat, vázolja a gazdakörök érdekében tett eredményes fáradozást, részletesen is­merteti a bánsági és erdélyi magyar tanulóifjúság segélyezése érdekében megindított mozgalmat. A jelentés megemlékezik a Déli Hírlapban Ku­bán Endre szerkesztő által a bázosi szegény magyarok kápolnájának épí­tésére kezdeményezett akcióról is. Vé­gül kegyeletesen szól a jelentés az el­múlt esztendőben elhalt párttagokról, akik emlékének a közgyűlés fölállás­ Magyar alpolgármester, A­m­b­r­ó­z­y Andor báró elnök me­legen üdvözölte az időközben megér­kezett Jakabffy Elemér dr. képvise­lőt, aki mellette foglalt helyet. A je­lentéshez elsőnek Horváth Antal szólt hozzá, aki ajánlotta, hogy a je­lentést a gyűlés egyhangúlag fogad­ja el és annak szerkesztéséért jegyző­ Átvettem a 41 főt Lugoson­ben berendezve, 23 szobával, szoba árak, figyelmes kiszol­­ly. ÉTTEREM a házban. ios’: ’'*■ volt temesvári Ferdinand szálló igazgató . 4 ,v ' *4 . wunnnanrMsn­aiak kültolmwi OLY­AM * 147. SZÁM, TIMISOARA, 1930 JULIUS 2. SZERDA ÁRA 4 LEI, BUKARESTBEN 5 LEI

Next