Déli Hírlap, 1930. szeptember (6. évfolyam, 199-222. szám)

1930-09-01 / 199. szám

2. oldal Meghalt Schossberger Sándor a temesvári gyermekkórház igazgató-főorvosa Néhány nap előtt futótűzként terjedt el a hír: Schossberger Sándor súlyos beteg és állapota reménytelen. A futótűz ezúttal nem frázis. A fényes paloták kemény­­szívűeknek mondott gazdag lakóit és a nyomorúságos viskók sokszor éhező páriáit egyformán megren­dítette a hír. És azóta a kora reggel napsüté­ses óráitól az alkonyulat szomo­rúan borongós idejéig és késő éjjel, mikor árnytalan szellemek suhan­nak végig a Mindenségen, állandó volt­­a részvétteljes érdeklődés, szüntelenül csilingelt a telefon: Jobban van-e már Schossberger? Anyák jöttek a szerkesztőségbe, akiknek gyermekei azóta szintén felnőtt játékszerei lettek a Sors szeszélyességeinek, hogy megnyug­tató híreket kapjanak tőlünk. És zokogásba fulladt búcsúszavuk, mikor közölnünk kellett: Schossber­­ger menthetetlen ... Honnan és miért ez a rokon­­szenv, a részvét, a­ szeretet és aggódás. Hisz csak orvos volt. Orvos, amilyen számtalan van még. Schossberger Sándor nem c­s­a­k orvos volt, hanem érző szívü, ne­mesen gondolkozó ember is, akiben ritka szerencsével Isten adományaként egyesültek a vir bo­nus és kiváló orvos tulajdonságai. A gyermekek orvosa volt. A gyer­mekek testi bajait gyógyította és ezzel az anyák és apák lelkének nyújtott gyógyirt. Schossberger megjelenése már magában meg­nyugvás, fél gyógyulás volt. Hogy tudott beszélni, hogy tudott bánni, hogy tudta kezelni a csöpp­ségeket! És hogyan tudott reményt, hazaimat önteni a kétségbeesett szülőkbe! Egy-egy mosolya, egy­­egy tekintete messze sízte a gondtól terhes felhőket a gyermekeik éle­téért aggódó szülők homlokáról. Becézgette, ajnározta, babusgatta a gyermekeket, akiknek sokszor szinte öröm volt — igaz paradok­­szon — kissé betegeskedni, hogy Schossberger bácsi meglátogassa őket. És nemcsak szeretettel dobogó szíve volt, hanem tudós agya, okos feje, melynek nem volt probléma a betegség megállapítása. És erős volt az ellene való küzdelemben is. Százakat és ezreket mentett meg az életnek. És ezek a százak és ezrek és ezer meg ezer hozzátartozójuk most az igaz részvét és gyász köny­­nyeit hullatja a koporsóra, melyben egy nagy orvos és nagy ember holt­teste pihen... Schossberger élete Schossberger Sándor dr. 1880-ban Újvidéken született és fia volt Schossberger Lajos későbbi tuzlai szeszgyári igazgatónak. Középisko­lai tanulmányait Újvidéken végez­te, majd Budapesten az orvosszak­ra iratkozott. Orvosi diplomájának elnyerése után a budapesti Stefánia gyermekkórház asszisztense lett, egy évvel később már a Bókay-kli­­nikán a világhírű Bókay tanár ked­vence volt, aki hamar felismerte a fiatal Schossberger képességeit­ Három évi klinikai gyakorlat után,­­ alig huszonnyolc éves korában Schossberger Sándort a temesvári gyermekkórház és a temesvári gyermekmenhely igazgatójának ne­vezték ki. Azóta Schossberger Sán­dor dr. mint orvos és ember egy­aránt értékes megbecsülésre tett szert. Nagy tudását és munkássá­gát az impériumváltozás után is el­ismerték és a kiváló orvos továbbra­­ is megmaradt a gyermekkórház­­ Betegsége, amely oly korán halál­ba vitte, hetek előtt ol­tromosan támadta meg és a fáradhatlan em­ber nem tulajdonított különösebb jelentőséget betegségének. s két hét előtt, amikor feleségével nyári sza­badságára akart utazni, ágynak esett. Sternfeld Izsó dr., Szi­lágyi Ákos dr., Krausz Mihály dr. és a temesvári orvosi kar még számos kiváló tagja kezelte. Szilá­gyi dr. éjszakákat töltött mellette. Agyburokláb vett rajta erőt és amikor három nap előtt Temesvár­ra érkezett Richter Hugó dr­áu­igazgatói állásában. Ezenkívül ki­terjedt magángyakorlata volt és egész Erdélyben, sőt a határokon túl is a legkitűnőbb gyermekspe­cialisták mellett emlegették Schoss­­berger nevét. Nagy tevékenysége mellett szeretettel csüngött a Totis Rezső vezérigazgató és felesége ál­tal alapított gyapjúipari gyermek­­otthonon, amelyet naponta megláto­gatott.­dapesti egyetemi tanár, ő sem se­gíthetett a nagybeteg orvoson, aki­nek életét önfeláldozóan igyekez­tek temesvári kartársai megmente­ni. Pénteken délután azonban már közeledett a vég. Délután még az ápolónővérhez így szólt: — Érzem, nagyon, de nagyon be­teg vagyok**. Estefelé már légzési zavarok je­lentkeztek, állapota rosszabbodott, éjfélkor elveszítette eszméletét, teg­nap reggel hét órakor a halál meg­váltotta szenvedéseitől. • »­ Betegsége és tragikus halála A temesvári orvosi kar gyásza Halálát felesége, született Reichardt Róza, Levy egykori híres temesvári spanyol rítusú zsidó rab­bi unokája, János nevű,tizenhét és András nevű­ tizenkét éves fia si­ratják. Az elhunyt koporsójánál gyászolnak még testvérei, Schoss­­berger Emil és Gyula belgrádi igaz­gatók, Schossberger Hermann zág­rábi bankigazgató, kívülük húgai, Flóra, Emma és Frida. Azonkívül a temesvári Pollák és Naschitz csa­lád gyászolja. Schossberger Sándor írt ma, vasárnap délután négy óra­kor temetik a Hunyadi-út 5 szám alatti gyászházból. A temetés im- LIlOLfi, HAAS UFÓT, liSOÜ csak LM-snr 5. ÁRJEGYZÉK linoleum Futó 67 cm. szélességben — — — — — — —------Lei 1-a minőség, perzsa virág parkett minta---------------------„ 90 cm. széles — —------------------ — — — — — — ,, Padlóbevonáshoz ma-kint--— — — — — — — „ Mosd fele bordűrrel — — — — -— —-----------— — ,, Inlaid linoleum átütött minta maként---------------------„ Ebédlő linoleum 200X300 ------------------— — — — „ Szőnyegek Futó szőnyeg méterje----------------------— —--------— „ Futószőnyeg jó minőségben — — — — —-------— „ Agyelő rojttal--------------------------------------------------„ Agyelő velour rojttal------------------— —------------,, Ebédlőszőnyeg Smyrna utánzat-----------------------------„ Ebédlőszőnyeg gyapjú 200X300 —----------------------------„ Ebédlőszőnyeg velour —-----------------------------— ,, O­tomanátvető karamanie —-------------— — — — — „ Ottomanátvető plüsch------— — —--------— — — „ Ebédlőasztal terítő karamanie------------------— — — ,, Ebédlőasztal terítő plüsch-----—---------------— — „ Madrasfüggöny 3 részes garantált mosható — — — — „ Cocus futószőnyeg----------— — — —--------------— „ Viaszkosvászon 80 cm. széles 100 cm. széles 115 cm. széles Abrosz 65/100 Falvédő----­Tálcaterítő — Gummikabátok Angol gummirozás Szövet külsővel —------— —----------­Trench-Coat — — — — — — — — — Női gumin­­esőkabát minden divatszinben Női Tweed 69 75 98 120 58 240 780 33 50 98 190 485 1150 1500 670 1150 315 710 240 145 70 90 105 55 45­0 550 800 850 975 1300 Lábtörlő, fürdőgyékény, gummilepedő, pólyabetét, pólyanadrág és az összes gummic­kek legnagyobb választékban és legolcsóbb árakon. HAAS LIPÓT, Timisoara,esik Lloyd-sor 5.sz.a. 1930 szeptember 1 pozáns keretek között fog végbe­­men­ni. Katonai díszszázad is kivo­nul és megadja az elhunyt orvos­nak a végtisztességet, aki a Román koronarend tulajdonosa volt. A te­metésen Prostean Oktavián dr. városi tiszti főorvos a közegészség­­ügyi minisztérium, Gábor Li­­viusz dr. a Fehér Kereszt kórház igazgató-főorvosa és a Bánsági Or­vosszövetség elnöke pedig az orvos­szövetség nevében mond búcsúzta­tót. A város képviseletében N­i­­colaevics Pál dr. jelenik meg a temetésen. Egymagában kirabolta a vonat összes uta­sait Páratlanul merész bűncselek­ményt követett el Fremett hu­szonöt éves bandita, aki az egyik kanadai fegyh­ázból szökött meg. A vakmerő gonosztevő egymaga ki­fosztotta egy személyvonat vala­mennyi utasát. Fremett éjszaka megállította a vonatot és elsőnek egy rendőrtisztviselőt terített le, aki le akarta tartóztani. A lövés za­jára felébredtek az utasok, akik kö­zül egyet szintén agyonlőtt. A nagy pánikban az elszánt haramia ezután az összes utasokat és a ka­lauzt beterelte a podgyászkocsiba, reájuk zárta az ajtót, majd végig­járva a vasúti kocsikat minden ér­tékes holmit magához vett. Az éj sötétjében a rabló végül is elmene­kült. A lezárt utasok csak nagyso­kára mertek jelentkezni, a vonat folytatta útját és­­a mozdonyvezető a legközelebbi állomáson jelentést tett a páratlan rablásról. Nagyszá­mú rendőrség indult a rablógyilkos üldözésére, akinek sikerült nyomá­ra jutni, de már­ nem foghatták el, mert menekülés közben az egyik rendőr agyonlőtte. KHIIIN­ SUlil DE MEDIUM LUGOJ (Jud. SEVERIN) Szállít legolcsóbban faj nemes gyümölcs- és díszfákat valamint diszcserjéket és rózsákat Árjegyzék kívánatra bérmentve, készítőnél azaz első kézből lehet legolcsóbban vásárolni. Ezért vásároljon PERL JENŐ bőröndösnél Bul. Berthelot (Kossuth L.-u.)­­, az ud­varban. Utazóbőröndöt, ridikült, akta-,­­ iskola- és óvodatáskát és minden a szakmába vágó cikket. Kézikoffer 120 leitől. Valód­ bőrridikül 200 leitől. Javítások és festések lelkiismeretesen és j­e­lesen készülnek.

Next