Déli Hirlap, 1932. május-június (8. évfolyam, 99-140. szám)

1932-05-01 / 99. szám

La Sí I I f 7v <j­a /i­f RAM^AGT I VASÁRNAP, 1933 MÁJUS 1. | fósZERKESZTOi 1 MAeTLM NAPN­AKJ TIMISOARA—TEMESVÁR, túl ÉTF. 99. SZ. [WVCMMTlZbLMWMMW* ] ! Május elseje a nagy várakozások dátuma. Fő­leg a munkásság ünnepe volt ed­dig ez a nap, a munkásoké, akik ilyenkor munkaszünetet tartottak és kisiettek felvonulásaik után a szabadba, a zöldbe, hogy ott a széles ég alatt reménykedjenek, elmélkedjenek szándékaikról és el­jövendő sorsukról. Nos itt van az idei május elseje is, de a munka­szünet szavának nincs meg az a csengése, mint azelőtt. A legtöbb ember számára ugyanis egész év­ben május elseje van, de inkább fekete, mint vörösbetűs színekben. Az egész év és az egész közgaz­dasági élet egy halálosan szomorú munkaszünet, amelynek nincsen vége és nincsen hossza. Mehetnek legtöbben május elseje nélkül is sétálni, amennyire csak kedvük tartja. Minden társadalmi osztály­ban szakadatlanul növekszik a munkanélküliek tömege és akik még ott tengenek-lengenek a lé­zengő üzemekben, hivatalokban, másutt, azok fölött is ott lebeg a Damokles kardja. Leépítés! Va­lami olyan különösen veszedelmes csengést kapott utóbbi időkben e szó, mint a keresztes háborúkban a lepra. Titokzatos ragadós kor ez a leépítés. Akit elér, megbénul rögtön a keze-lába. Találtak a le­építésre még sokkal jellegzete­sebb definíciót is. Miért leépítés ? Mondják inkább, hogy kivégzés. „Kénytelenek voltunk ennyi és ennyi embert újból kivégezni." En­nek a meghatározásnak mélyen igaza van. Olyan nagy az igaz­sága, hogy egész Európában ér­vényes. Kivégzéssel egyértelmű a leépítés. Mert akit egyszer leépí­tettek, ez az elhelyezkedés szem­pontjából annyi, mintha meghalt volna. És ami a legsajnosabb, oda­jutottunk, hogy ezen az állapoton már emberi számítással úgyszól­ván nem is lehet segíteni. És ép­pen ezért a május elseje már nem is egy osztály töprengő napja, ha­nem mindenkié. Nincs már bölcs középút, csak harc jobbra vagy balra. A nagy politikában is úgy­­látszik kenyértörés éve az idei. Nem egyedül Németországban fo­lyik a legszélesebb végletek harca. Forrong minden és megoldást vár. Mert nem lehet azt elbírni, hogy minden nap május elseje legyen és a gyönyörű ifjúság s a termé­keny férfikor egész éven át kény­­szer-munkaszünetet tartson, mikor élni és teremteni akar, nem pedig 11 'im. Jii'.C Bombamerénylet vérbe fullasz­totta Sanghajban a japánok hatalmát dicsőítő ünnepet Sanghajban a japánok tegnap nagy ünnepélyt és díszfelvonulást rendeztek, amely vérbe fulladt. Az ünnepséget a nemzetközi terület parkjában rendezték, ahol az elő­kelőségek részére külön emelvénye­ket építettek. A nemzetközi telep vezetősége és Sanghaj város tanácsa előre tiltakoztak az ünnepély meg­tartása ellen, mert az volt a véle­ményük, hogy a japán imperialista ünnepet a kínaiak kihívásnak tekin­tik majd és tüntetni fognak. A japánok azonban a tilta­kozás ellenére az ünnepet mégis megtartották. Azt állították, hogy az ünnepség a Sanghaj körüli harcokban elesett japán katonák emlékének szól, való­ban azonban a japán imperializmus kidomborításának szánták az ünne­pet. Az ünnepségen díszfelvonulást rendeztek, ezenkívül kirendelték oda a japán telep iskolás gyermekeit is. A japán csapatok éppen megkezd­ték a díszfelvonulást, amikor hirte­len erős dördüléssel bomba robbant. A robbanás után hatalmas füstfelhő borult az ünneplőkre. Mindenfelől kiáltások és jajgatások hallatszottak. Amikor az óriási izgalom, amely a merénylet miatt támadt, némileg csillapult, a japán katonai hatósá­gok intézkedtek, hogy a parkot kö­rülzárják. Végigkutatták az egész parkot és elfogtak egy Y­u­h­o­k­i­t­o nevű koreai fi­atalembert Amikor megkérdezték tőle, hogy a merényletet ő követte-e el, válasz helyett csak mo­solyogott. Az arcán sebhely tátongott annak jeléül, hogy a felrobbant bomba őt is megsebesítette. Ezenkívül elfog­tak hét kínait is, akikről azt hiszik, hogy a merénylő segítőtársai voltak. Később kiderült, hogy Yuhokito a nemrég alakult koreai forradalmi kormány tagja, amely szoros kap­csolatot tart fenn a kínai kuomin­­tanggal és a japánok elleni kimé­Mskor a füstfelhő eloszlott, a tribü­nökön és a tribünök előtt egy csomó sebesült hevert vérében. A robbanás ereje a középső tribünön ülő Sigenito japán követet a levegőbe dobta és rettenetesen összeroncsolt tes­te mint véres hastömeg hul­lott vissza. Súlyosan sebesültek U­g­e­d­a tábor­nok, Sirokava tábornok főpa­rancsnok és N­a­m­u­r­a tengernagy is. A sebesültek között sok japán iskolásgyermek van, akiket a tribün elé állítottak, hogy a díszfelvonulást végignézzék. Amikor a bomba rob­bant, a katonai zenekar éppen a Ja­pán himnuszba fogott bele és a rob­banás olyan hirtelen jött, hogy ami­kor már a sebesültek jajkiáltása töltötte meg a levegőt, a zenekar még mindig játszott és csak azután hallgatott el. A zenekar ugyanis a tribün mögött volt nem látott semmit abból, felállítva és ami elől történt. A robbanásról a katonazené­szek azt hitték először, hogy az a felvonuló katonák dísz­­lövése volt, letlen háborút követelt A japánok ünnepélyén jelen vol­tak az angol, az amerikai, a francia és az olasz katonai attasék is. Ezek azonban a középső tribüntől jobbra levő tribünön foglaltak helyet, ahová a felrobbant bomba szilánkjai már nem hatoltak el Az angol attasé azonban a véletlennek köszönheti csak, hogy nincsen a­­ sebesültek között. Mielőtt a díszfelvonulás megkez­dődött, ott volt a főtribünön és Si­rokava japán főparancsnokkal be­szélgetett. Csak akkor távozott on­nan, amikor a katonai zenekar bele­kezdett a himnuszba. Néhány pillanat múlva megtörtént a robbanás. Siro­kava főparancsnok az arcán szen­vedett súlyos sérüléseket és a bomba­tadó fűszálig mindenkit és mindent élni és örülni enged. Sajnos, az idei május az emberiség számára nem az örömet jelenti, hanem a több szilánkja a fejébe is fúródott. Állapota reménytelen. Namura ten­gernagy is a fején sebesült meg. Azonnal műtétet hajtottak végre rajta, azonban ha az életét meg is mentik, egyik szemére megvakul. Ugeda tábornok arca a sok sebtől szinte felismerhetetlen. Ötven sebesült Amikor a merénylőt elfogták, a japánok rárohantak és agyon akar­ták verni. A japán tisztek csak nehezen tudták a merénylőt a meg­­lincseléstől megvédeni és elszállít­tatni. A «­ebesültek I­*-*»» belül ötven*-.. . K.a vala­mennyit kórházba szállí­tották. Többnek az állapota életveszélyes és ezek felgyógyulására nincsen semmi remény. A sanghaji japán hatóságok megtorló lépésekre hatá­rozták el magukat és máris szigorú rendszabályokat léptettek életbe. Tokióban a merénylet híre nagy izgalmat keltett. A japán lapok rendkívüli kiadásokban számoltak be a sanghaji merényletről. Megálla­pítják, hogy a japán kínai béke lehetősége most már teljesen meg­hiúsultnak tekinthető. Követelik, hogy Japán kérlel­hetetlenül lépjen fel úgy Ko­reával, mint pedig Kínával szemben. A sanghaji merénylet a japán császár születésnapján történt. Az ünnepet éppen ezért rendezték ezen a napon, hogy annak nagyobb fényt kölcsönözzenek. A főkonzul nagy beszédet mondott és éppen befejezte szavait, amelyek után felhangzott a japán himnusz, amikor a bomba felrobbant. Japán politikai körökben meg vannak róla győződve, hogy a merényletnek súlyos következményei lesznek. A merénylőről minden kétsé­get kizárólag megállapították, hogy tagja a koreai függet­lenségi pártnak, amely ellen­kormányt alakított. Elfogták a merénylőt, aki válasz helyett mosolygott Vasárb­ap este és hétfő délután és este lassan elsorvadni. Május elseje az újra zsendülő természet ünnepe és szimbóluma annak a jóságos bőségnek, mely a méhtől a sar­a­cieni „Theater der Komiker“ gond dermesztő fagyát és az újjá­éledés tavasza helyett a remény­­vesztettség hervasztó kietlenségét. Fián ar­ó I , játszik a városi színházban

Next