Déli Hírlap, 1933. május (9. évfolyam, 99-121. szám)
1933-05-01 / 99. szám
2. OLDAL A FALU KIVÁNDORLÁSÁNAK OKA. A római nemzetközi kereskedelmi interparlamentáris konferencián, amely most ért véget, Raducanu román delegátus ismertette Serban Mihály kisebbségi miniszternek, a kolozsvári mezőgazdasági főiskola rektorának referátumát. Serban már 1929-ben a Berlinben tartott mezőgazdasági konferencián kifejtette, hogy a mezőgazdaság túlságosan mohó mechanizálása a falu kivándorlását vonja maga után. Kijelentette, hogy a mezőgazdaság túl mohó mechanizálása éppen olyan káros, mint a túlságba menő fegyverkezés. Ezt a gondolatvitelt Serban terjedelmes memorandumban dolgozta ki, amelyet a római konferencia nagy érdeklődéssel hallgatott és kijelentette, hogy a kérdést behatóan fogják tanulmányozni. Hímlei miatt kétélű tőénél kimetszette egy fiatal ember hasát, aki a kórházban rövidesen meghalt A belvárosi vásártér felé vezető úton, a Krudsky-cirkusz sátra közelében tegnap délben nagy riadalom támadt. A cirkusz alkalmazottai között hirtelen végigsüvített a kiáltás. Gyilkosság történt és a következő pillanatban máris nagy tömeg vett üldözőbe egy férfit, aki nagy léptekkel igyekezett menekülni. Számosan pedig berohantak a Schaar és Hámory-féle volt fatelepre, amelynek hátsó végében a földön egy fiatalember, az áldozat vonaglott. Az őszhajú embert, a gyilkost hamarosan utolérték és elfogták, azután pedig visszakísérték a telepre, ahová a mentők is megérkeztek. Akkor állapították meg, hogy az öreg ember, az ötvenhat éves Gruita Vazul, remetei kerékgyártó, kétélű tőrrel felmetszette a fiatalember hasát, akinek belső részei nyomban kifordultak. A mentők megállapították, hogy a fiatalember Szűcs János, huszonegy éves kovácsmesterrel azonos, akinek a volt fatelep végében, egy roskadozó kunyhóban volt a kovácsműhelye. A súlyosan sérült fiatalembert a kórházba szállították, a tömeg pedig közrefogta Gruita Vazult és állandó bántalmazás közben a rendőrségre kísérte, ahol nyomban megkezdték kihallgatását. Alig vették fel személyi adatait, máris jött a hír, hogy Szűcs János, aki feleségével és másfél éves leányával a mehalai Vársoron lakott, a sérülés következtében a kórházban meghalt. Gruita Vazul a kihallgatás során elmondotta, hogy Szűcs János száz lefelé tartozott neki és ezért késelte meg. Gruita ugyanis, aki a sziguranca létesítése idején az állambiztonsági rendőrségnél Temesvárott detektív volt, néhány hét előtt megbeszélte Szűcs Jánossal, hogy betársul a műhelybe. A műhely kibérlésére akkor száz leit is adott neki, de amikor a terv meghiúsult, visszakövetelte a pénzét. Szűcs János meg is ígérte, hogy amint pénzhez jut, a száz Leit visszafizeti. Tegnap délelőtt Gruitaismét felkereste Szűcs Jánost, aki különböző javításokért a Kludsky-cirkusztól sákkor vett fel ezerkétszáz leit. Szűcs János az ezerkétszáz lejből meg akartaadni a kölcsönt és a műhelyébe hívta akerékgyártót. Útközben azonban szóváltásba keveredtek, amelynek hevében Gruita hirtelen előrántotta a hátsó zsebében levő két élű tőrt és azt teljes erővel a fiatalember hasába döfte. Borzalmas tette után a tőrt eldobta és menekülni akart, de ebben a cirkusz alkalmazottai meggátolták. A rendőrség tegnap délután helyszíni szemlét is tartott. Gruita Vazul holnap az ügyészségre kerül. Elfogyott a pénz és,ezért egyelőre szünetel a nyugdíjak kifizetése Tegnap reggel a rendes időben megkezdték a temesvári pénzügyigazgatóságon a nyugdíjak kifizetését. A nyugdíjasok százai sorakoztak a folyosón és reménykedve vártak sorukra. Egyszerre aztán tíz óra tájban leeresztették a pénztárfülke rácsát és a fizető tisztviselő kijelentette, hogy a nyugdíjak további fizetését beszünteti. Az történt ugyanis, hogy a nyugdíjosztálynak kifogyott a pénze. Az áprilisi ötezer lejen alóti nyugdíjak fizetésére négy és fél milliót kaptak és tegnap reggel kiderült, hogy ez a pénz elfogyott, sőt negyvenhétezer lejel még többet is fizettek ki. az A Más hónapokban is ennyit kaptak ötezer lejes nyugdíjak kifizetésére, legutóbbi nyugdíjcsökkentés következtében azonban az ötezer lejen aluli nyugdíjasok száma nagyon megnövekedett és ezért fogyott el a kiutalt pénz idő előtt. A nyugdíjasok, akik tegnap voltak soron és akik holnap kerülnének sorra, most egy-két napig kénytelenek várakozni, míg az új kiutalás, amelyet táviratilag kértek, megérkezik. Kedd reggelre várják a kiutalást az ötezer lejen felüli nyugdíjakra és mihelyt az megérkezik, előbb a még hátralévő ötezer lejen alóli nyugdíjakat fizetik ki. Pipás Pista a bitófa árnyékában áll, akinek halálos ítéletét a másodbíróság is jóváhagyta A szegedi Ítélőtábla tegnap hirdette ki Pipás Pista és társai ügyében az ítéletet. Pipás Pista tulajdonképpen nő, igazi neve Rieger Pálné, aki negyven éve férfiruhában járt, a legdurvább béresmunkát végezte és a pipa soha nem került ki a szájából. A szegedi tanyák világában élt, részegeskedett, verekedett. 1919-ben Börcsök Istvánná felbérelte, hogy ölje meg a férjét, aki nem jó szívvel nézi költekezését. Pipás Pista eleget tett a megbízásnak, az asszony és felnőtt fia segítségével a kamra gerendájára akasztotta föl a gazdát, akiről azt a hírt terjesztették azután, hogy öngyilkos lett. Három esztendő után ugyanígy végeztek Dobák Antal gazdával, aki szintén terhére volt a családjának. A szörnyű gyilkosságok egy esztendő előtt derültek csak ki és akkor a szegedi törvényszék Pipás Pistát kötél általi halálra, Börcsök Istvánnét és Dobák Antalnét életfogytiglani fegyházra, ifjabb Börcsök Istvánt pedig két évi fogházra ítélte. A szegedi Ítélőtábla két napi tárgyalás után Pipás Pista halálos ítéletét és Dobák Antalné életfogytiglani fegyházra szóló büntetését jóváhagyta. Börcsök Istvánné életfogytiglani büntetését tizenöt esztendőre szállította le és ifj. Börcsök István két évi fogházbüntetését öt évi fegyházra emelte föl a tábla. Vizsgálatot kért a pénzügyminiszter a nagyváradi törvényszék ellen, mert türölt egy 960 milliós szeszbirságot A nagyváradi milliárdos feketeszeszbirság ügyében szenzációs fordulat állott be. A nagyváradi törvényszék ugyanis néhány hét előtt megsemmisítette a Löbé László dr. és társai ellen kirótt 960 millió lejes bírságot és a pénzügyminisztériumot még a perköltségek megfizetésében is elmarasztalta. A szenzáció erejével ható ítéletbe a pénzügyminisztérium nem nyugodott bele, hanem feljelentést tett az igazságügyminiszternél a nagyváradi törvényszék azon bírái ellen, akik a bírságot megsemmisítették és vizsgálatot kért a nagyváradi törvényszék ellen. Az igazságügyminiszter a feljelentés Dr. Velicsek-féle fizikális-diétetikus szanatórium Bocsamontana, megnyílik május 15-én. Kitűnően javulva az idegrendszer, a légzőszervek, emésztőszervek és anyagcsere bántalmainál és azok következményeinél. Lábbadozók, testileg elgyengültek, vérszegények számára kitűnő (Erholungsstätte). Kérjen prospektust! Mérsékelt árak. Saját tehenészet. — Bocsamontana hatóságilag elismert klimatikus gyógyhely , mint ilyen az állam részéről megfelelő előnyöket élvez. (Vasúti kedvezmény, idegenadómentesités stb.) Bocsamontanának kitűnő levegője és kitűnő környéke van. 1933. MÁJUS 1. Nyári újdonságok nagy választékban megérkeztek. Áraink olcsósága felülmúlhatatlan Dénesi Pollák női divatáruháza Gyárváros, Andrássy-út Telefon: 24 alapján Badescu-Rosiori semmitőszéki bírót küldötte ki, hogy a nagyváradi törvényszéknél a vizsgálatot lefolytassa. A semmitőszéki bíró már a napokban megérkezik Nagyváradra és megkezdi az ügyre vonatkozó iratok áttanulmányozását. Nagyváradi bírói körökben bombaként hatott a vizsgálat elrendelése, mert ehhez hasonló az igazságszolgáltatás történetében még nem fordult elő. A feketeszesz-ügyben ugyanis a pénzügyminisztérium is éppen olyan fél, mint a megbírságolt gyárosok és ezért különösnek tartják, hogy a rendes út megkerülésével részrehajlással merészeljék vádolni a bírókat. Meggyilkol a sógornőjét, amiért halálra ítélték A jugoszláviai Uzsicében Marjattovics Péter földmives öt év előtt összeszólalkozásból kifolyólag meggyilkolta a bátyját. Az apja és többi rokonsága mentővallomásokat tettek az érdekében és annak köszönhette, hogy mindössze négy évi fegyházra ítélték. Büntetését nemrég töltötte ki és visszatért az apai házba, ahol azonban folytatta izgága viselkedését. Egyik öccse időközben megnősült és Marjanovics Péternek nagyon megtetszett a sógornője. Nemrég az otthon egyedül levő fiatal asszonyra rátörte az ajtót és erőszakot követett el sógornője ellen. Másnap a fiatalasszony szólt a dologról férjének, ami Marjanovics Pétert annyira indulatba hozta, hogy késsel meggyilkolta a sógornőjét. A törvényszék ezért Marjanovics Pétert halálra ítélte. Vörös május elsejét készítették elő A sziguranca olyan adatok birtokába jutott, amelyek azt mutatták, hogy a kommunisták vörös május elsejét készítenek elő. Különböző erdélyi és regáti városokban ismert kommunistáknál házkutatásokat tartottak és meg is találták az erre vonatkozó bizonyítékokat. Az ország különböző részein harminc kommunista vezért vettek őrizetbe, akiket Bukarestbe kísértek, ahol a sziguranca kihallgatja őket. Valószínűnek tartják, hogy május elsejének eltelte után ismét szabadlábra kerülnek. A budapesti rendőrség szintén széleskörű intézkedéseket tett május elseje rendjének biztosítására. Több kommunistagyanús egyént tartóztattak le, akik május elsején zavargásokat akartak előidézni. Bár ha a magyarországi munkásság legnagyobb része május elsején dolgozik, a rendőrség minden eshetőségre számítva, mégis készenlétben lesz.