Déli Hírlap, 1933. augusztus (9. évfolyam, 172-196. szám)

1933-08-02 / 172. szám

A Bánság érdekei évek hosszú sora óta annyira háttérbe szorulnak az ókirályság érdekei mellett, hogy ma már az a laikus is, aki csak felü­letes összehasonlítást végez ennek a tar­tománynak tizenöt év elő­tti és mai hely­zete között, döbbenettel kénytelen megálla­pítani a minden téren való hatalmas visz­­szafejlődést Az impériumváltozás első éveiben azt hallottuk, — nem panaszaink­ra, mert azok akkor még nem mertek hanggá erősödni — hogy ez az istenáldotta gazdag tartomány elviselhető áldozatokat köteles hozni az ország azon részeiért, amelyek háborús veszteségeket szenvedtek és nem állanak rendelkezésükre azok a természeti adottságok, hogy önerejükből teremthetnék meg a további fejlődés fel­tételeit. Egy országnak vagyunk egyenlő gyermekei — mondották — és így ter­mészetes kötelesség egymás támogatása. Múltak az évek, az ókirályság a mi áldo­zatosságunk révén kezdett gazdaságilag gömbölyödni és különösen a főváros soha nem sejtett arányokban gazdagodott. Ami­lyen mértékben vagyonosodott Bukarest, ugyanolyan vagy még nagyobb arányban szegényedett a Bánság. Azt hangoztatták akkoriban az erdélyi politikusok, hogy mindez másként lesz, ha egyszer ők ragad­ják kezükbe a kormányzás gyeplőit. Vágyva vártuk ezt a pillanatot és amikor alkalom kínálkozott szavazatainktól nye­regbe segíteni őket, nagy lelkesedéssel tet­tük ezt, mert bíztunk benne, hogy az ígé­retek valóra válnak és megszűnik az egyenlőtlen bánásmód igazságtalansága. Türelmesen vártunk és az első erdélyi kor­mányzás okozta csalódásunk következte­téseit nem siettünk levonni, mert hinni akartuk, hogy az összes feladatok megol­dására rövid volt az idő. Ma már látjuk azonban, hogy az erdélyiek kormányának legkisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy egy kissé törődjenek a Bánság nap­nap után veszendő értékeivel és érdekeivel. Nincs különbség akár Maniunak hívják a kormányelnököt, akár Vaidának, vagy éppen Iorgának. Elérkeztünk odáig, hogy ma már nemcsak mi, akik kényszerű ellen­zéke vagyunk a nemzeti parasztpárti kor­mánynak, panaszoljuk ezt a nemtörődöm­séget, hanem a kormánypárt szánsági hívei is. Ennek a jogos elkeseredésnek ad han­got Boon Szever lapja is, amikor keserű hangon állapítja meg, hogy a Bánság kiiz­zadt milliárdjai mind a regatta vándorol­nak, a Bánság kereskedelme, ipara, mező­­gazdasága, állattenyésztése, kulturális és gazdasági intézményei pusztulnak, mert az adó és mindenféle közszolgáltatás címén beszolgáltatott milliárdok elenyésző ki­csiny része sem folyik vissza. Temestoron­­tál megye lakossága csak adóban másfél milliárdot fizet évenként, amikor bankjai tönkrementek, iparvállalatai vagy meg­szűntek vagy áttették székhelyüket a fő­városba. A Bánságnak nincsenek utai, a folyók szabályozásával, a vadvizek lecsa­­polásával senki sem törődik. Évenkint száz meg száz hold legelő, szántóföld, szöllő ke­rül viz alá és ha ilyenkor Bukarest néhány vagon kukoricát küld az ínséges vidékek lakosságának segélyezésére, azt hiszi, hogy nagylelkűen eleget tett kötelezettségének közben iskolákat szüntetnek be, a temes­vári kultúrpalotára, templomokra, amelyek vakolatlan befejezetlenségükkel vörös fel- Paris és London tiltakozik a német repülőgépeknek osztrák területen való propagandája és a rádió állandó uszításai ellen A német birodalmi nemzeti szocialista propaganda nem szűnt meg Ausztriá­ban, sőt az utóbbi időben fokozott jelle­get öltött. A rádióelőadások, melyek az osztrák belpolitikai viszonyok ismerte­tésének ürügye alatt a legféktelenebb iz­gatást űzik Ausztria jelenlegi kormánya ellen, mind gyakrabban ismétlődnek és Ez a körülmény arra késztette az angol és francia kormányt, — amint ezt bécsi lapok tudni vélik, — hogy felajánlja segít­ségét a Dollfuss-kormánynak. A nagyhatalmak kormányai állandó figyelemmel kísérték a német nácipro­pagandát, melyet Ausztria ellen folytat­tak és miután attól tartanak, hogy ez a békét veszélyeztetheti, hajlandóknak nyilatkoztak Berlinben tiltakozásukat bejelenteni ez ellen. Egyes lapok már arról is tudni vélnek, hogy a Londonban és Parisban elhatá­rozott tény a Berlin elleni demars: az eleinte szórványosan mutatkozott repülők most már csaknem naponta je­lennek meg osztrák városok fölött és izgató tartalmú röpcédulákat dobálnak le. Az osztrák kormány hiába tilta­kozott, hiába léptette életbe a legszigo­rúbb rendeleteket, az izgatás nem szűnt meg. Erről írák a francia lapok is és a Temps nagy cikkben foglalkozva a né­met-osztrák helyzettel azt írja, hogyha a német birodalmi kormány nem hagy fel kardcsörtető politikájával, úgy ez diplomáciai bonyodalomra vezethet, mert elviselhetetlenné vált immár az az uszító hadjárat, melyet Ausztria ellen folytatnak. Ez egy más állam belügyeibe való beleavatkozás és mivel ez az állam­ nem elég erős ahhoz, hogy önmagát megvédje, a nagyhatalmaknak lesz köte­lességük Ausztriának a szük­séges védelmet nyújtani. kívül más szenzációval is szolgál. Kerülő utón Berlinből érkezett jelentés szerint ugyanis a német nácivezérek vagyon­mentésének olyan híre érkezik, mely va­lódisága esetén alkalmas arra, hogy a legnagyobb mértékben diszkreditálja, sőt lehetetlenné tegye a nemzeti szocia­lista vezérek további közszereplését. Az ellenőrizhetetlen hírek szerint a náci mozgalom vezérei több milliárd értékben álnevek alatt értékeket helyeztek el külön­böző külföldi bankokban arra az esetre, ha a Hitler-kormány megbuknék és nekik men­ekü­l­­niök kellene. Ezek a hírek néhány nap előtt mind nagyobb körben terjedtek úgy, hogy a kormány is kénytelen volt foglalkozni a dologgal. Az eredmény az lett, hogy pártbizottságot alakítottak, melynek az a hivatása, hogy megállapítsa, a hírek­ből mi felel meg a valóságnak. A bizott­ság állítólag már eddig is megállapította volna, hogy több nagynevű vezére a náci­pártnak svájci, holland és fran­cia bankokban óriási összege­ket helyezett el álnéven. A vagyonmentők között lenne Hitler és Göring birodalmi miniszter is. Mindegyiknek több milliója lenne külföl­dön. Azt beszélik, hogy Hitler ma egyik leggazdagabb embere Németországak. A kancellár ugyanis egyedüli tulajdono­sa a Völkischer Beobachter című lap­nak, amely — különös tekintettel arra, hogy számos újságot beszüntettek — óriási elterjedtségnek örvend. A jövedelem a hírek szerint Hitlert illeti, aki havonta utal­ja át a pénzt egyik nagy kül­földi bankba. Miután a hírek forrása ismeretlen, ezeket a legnagyobb fentartással kell fo­gadni, mert nem lehetetlen, hogy a jól megszervezett ellenpropaganda machi­nációiról van szó. A nagyhatalmak megvédik a kis Ausztriát Az osztrák kormány félti az idegenforgalmat Arról nem tudnak ezek a hírek, hogy az osztrák kormány kérte-e a ha­talmak intervencióját, azt sem írják meg, hogy a tiltakozás mikor történik meg, de olyan komolynak látszó formá­ban foglalkoznak ezzel a lehetőséggel, hogy a beavatkozás Anglia és Francia­­ország részéről valószínűnek látszik. Az osztrák kormány nem erő­síti meg a híreket, de viszont nem is cáfolja. Az osztrák kormány főleg azért nem akarná élére állítani a dolgot, mert az idegenforgalom veszélyeztetésétől tart. Ez az oka annak is, hogy az osztrák területek felett megjelenő repülőgépek ellen nem védekezik hatásosan. Az új­ságírók beszélgetést folytattak a salz­burgi közbiztonsági igazgatóval és meg­kérdezték tőle, vájjon miért nem kísér­lik meg az osztrák repülők a német repülőgépek elűzését. Emlékezetes, hogy mintegy két hét előtt a véderőcsapatok parancsnoka kijelentette, hogy az osz­trák repülők a legközelebbi alkalommal­­ felszállnak és harc árán is elűzik a né­met repülőket. A biztonsági igazgató az idegenforgalomra hivatkozva kijelen­tette, hogy a német támadások ilyen visz­­szaverése lép harcot provokált volna és ezt el akarják kerülni. Ausztria reá van utalva az idegenek látogatására, egy ilyen harc pedig el­venné kedvüket attól, hogy osztrák fürdőhelyeken üdüljenek. Az osztrák-német viszony az angol és francia állítólagos demars szenzációján kiáltójelként figyelmeztetnek elhanyagolt kötelességekre, valamint egyéb fontos cé­lokra nem jut pénz. A mi pénzünkből tart­ják a bukaresti és más városok sajtójának egy részét, a titkos rendelkezési alapok la­pokat hizlalnak, de ugyanakkor kórháza­kat zárnak be anyagi eszközök hiánya miatt. Ezer és ezer a panaszunk, amelyek­nek nem egyszer adtunk hangot. Most, hogy a kormánypárt bánsági lapjában sű­rűsödik keserű jajjá, talán inkább tudo­mást vesznek róluk, helyzeti adottságánál fogva román laptársunk másként vonja le a konzekvenciákat, mint ahogyan azt mi tehettük cikkeink keretében. Még sok le­mondással teli esztendő fog elmúlni fölöt­tünk, — írja. A felgyülemlő elkeseredés egyszer csak ki fog törni teljes erővel és meg fogja mutatni úgy a regátnak, mint Erdélynek, hogy a Bánság újjászü­letési forrásban van. ha pedig az uralmon levők politikája más tartományok előnyére to­vábbra is el akarná nyomni a Bánságot és úgy kulturális, mint gazdasági téren tönk­retenni, a legerélyesebben szembeszállunk ezzel a gyamatosító politikával. Ehhez a magunk részéről csak annyit fűzhetünk hozzá, hogy ilyen mozgalomban, ha az ko­moly és nem pártpolitikai vagy, egyéni cé­lok szolgálatában indul, szívvel-lélekkel részt vesznek a nemzeti kisebbségek is, akiknek munkája segített a múltban naggyá és virágzóvá tenni a Bánságot.

Next