Déli Hírlap, 1935. május (11. évfolyam, 96-119. szám)

1935-05-02 / 96. szám

TIMISOARA, XI. ÉVFOLYAM 96. SZÁM­ÁRA 3 LEI CSÜTÖRTÖK, 1535 MÁJUS 2 FELELŐS SZERKESZTŐ DE VUCHETICH ENDRE MAG B GI SZERKESZTŐI­CG ÉI KIADO:VCTEL PWTA I.­­ BRATMRO 4. - TELEFON 2­ 53 Május elsején régi májusok emléke elevenedik fel lel­künkben, amikor ez a nap még a munka ün­nepe volt. Amikor még tüntetés volt erről a napról tudomást venni. Amikor még forra­dalmi gondolat volt a munkát életszentség­nek tekinteni. Amikor a munka még meg­aláztatást, a munkássors rabszolgaságot jelentett. Amikor a kapitalista társadalom­nak a liberalizmus mázával bevont álsze­­mérme szemforgató kétszínűséggel hirdette a munkásnak az élethez való jogát, csak ép­pen eltérő felfogást vallott erről a jogról. Hirdette, hogy a munkást fel kell szabadí­tani, csak éppen voltak még bizonyos aka­dályai a felszabadítás megvalósításának. Még politikai jogokat is ígért, csak éppen soha nem találta elérkezettnek a megfelelő időpontot a munkástömegeknek az alkot­mány sáncai közé való bevonulására. És a munkásnak a maga erejével, szomszédja és sorstársa, ezer és ezer meg millió sorstársa összetett erejével lépésről-lépésre kellett el­foglalni azokat a területeket, amelyek jog és a természet rendje szerint megillették az embergépet. Oh, milyen szépek voltak azok a tavaszi örömök zajától zengő máju­sok! Amikor a piros zászlók alatt kivonuló szervezett — milyen nagy szó, milyen forra­dalmi cselekedet volt ez is még akkor — munkások élén egy-egy vezetőjük legalább is Robespierrenek vagy Dantonnak képzelte magát. Pedig lelke mélyén senki nálánál jobban nem szerette a békét és nyugalmat, a piros zászló nem a vér, hanem az öröm színe volt. Kifejezett öröm afölött, hogy ő neki megvan a maga külön ünnepe, amely­nek munkaszünetét nem az egyháztól örö­költe és nem az államtól kapta ajándékba, hanem ő maga, a maga akaratából szentelte ünneppé, a munkás és a munka ünnepévé. Erősítette öntudatát és emelte önbizalmát. És lobogott a piros zászló, melynek színe a nemzetközi munkásszolidaritásnak, a tava­szi újabb és újabb lendületeknek, a diadal­mas élet himnuszát zengő örömöknek lett szimbóluma. Láttára senki nem gondolt arra, hogy piros szinű­ a harctereknek vértől iszamos földje is és piros a forradalmak vérpadjának szine is és piros vérnyom vezet­t cári tróntól Lenin mauzóleumáig és Stalin ,k­oletártrónjáig. Piros volt a régi május elsejék szine és piros lett a későbbi máju­sok szine is. Csak annyi volt a kis kü­lönbség közöttük, hogy az egyik az élet dia­dalát, a szabadság szeretetét és a munka örömét hirdette, a másik peddig a szervezett tömeghalált, a rombolás p öncélúságát és a szabadságnak véres diktatúrákba való foj­tását jelentette akkor is, ha történetesen proletárdiktatúra volt a neve. És eltűntek a menetekből a táblák, melyek kenyeret és jo­got követeltek a népnek. Akkor megvolt a kenyere, amelyhez a jogot akarta. Azóta megszaporodtak jogai az embergépnek, de a kenyeret elvette a gépember. Zakatoló gépek dübörgő lármájában elveszett az em­ber hangja, millió és millió kar és láb­izma meddőn lendül a semmibe. Az emberi agy­­tekervények kicsiny sejtjei gépcsodákat te­remtettek ; vakmerő elbizakodottságában fellázadt az ember önmaga ellen is, hogy sa­ját magán próbálja ki erejét. És minden­egyes újabb gépcsodára ezren és százezren kapcsolódtak ki a teremtő emberi munkából és sorozódtak a munkanélküliek óriási had­seregébe a kényszerű tétlenség katonáiul. Diadalt ült az embergép fölött a gépember. A francia-orosz katonai szerződés végleges megszövegezése A nemzetközi politikai helyzet az el­múlt három nap alatt annyiban válto­zott, hogy Franciaország és Szovjet­­oroszország között a tárgyalások a két állam közti katonai szerződésre vonat­kozólag ismét előbbre jutottak. Laval francia külügyminiszter ismételten tár­gyalt Potemkin párisi francia nagy­követtel és a tárgyalások során sikerült bizonyos nézeteltéréseket a két ország között elsimítani. A francia kormány tegnap államtanácsot tartott, amelyen Az Excelsior szerint az új francia­­orosz szerződés már nem áll ellentétben sem a Népszövetség szellemével, sem pedig a locarnói paktummal. Hang­súlyozzák azt is, hogy a szerződés nem irányul egy másik állam ellen. A kölcsö­nös segélynyújtás nem lép automatiku­san életbe, hanem csak esetenként való megállapodás alapján. A francia-orosz szerződés mellett a világ közvéleményét, de elsősorban An­gliát Németország erős haditengerészeti fegyverkezése foglalkoztatja. Laval beszámolt az eddigi tárgyalások­ról és a szerződés új szövegéről. Bejelen­tette azt is, hogy a tárgyalások rövide­sen befejeződnek. A francia-orosz szerződés párisi parafálása után Mosz­kvában következik be az alá­írás. Laval május kilencedikén utazik Moszkvába, útközben azonban leszáll Varsóban is, hogy a lengyel kormánnyal tár­gyaljon.­­Angliának már hetek előtt tu­domása volt a német tengeri fegyverkezésről, azonban ezzel a kérdéssel mindaddig nem akart foglalkozni, amíg az angol és német tengerészeti szakértők nem tart­ják meg tervezett tanácskozásukat. Ere­detileg május elejére várták a német szakértőket, de azok érkezését május közepére halasztották el. A Daily Tele­graph úgy tudja, hogy Hitler birodal­mi vezér május 15-én nagy külügyi ex­pozét tart és akkor részletesen szóba­­hozza a német haditengerészet ügyét is. szerződés megkötését. A Népszövetség áprilisi rendkívüli ta­nácsülése után Németország tiltakozó jegyzéket küldött a hatalmaknak, amely­ben kijelentette, hogy nem ismeri el ma­ga felett a Népszövetség bíráskodási jo­gát. Közölte Németország azt is, hogy a külön jegyzékben szól majd hozzá a Nép­­szövetség által tárgyalt kérdésekhez. Tegnap késő este érkezett párisi je­lentés arról számol be, hogy a Franciaország és Szovjetorosz­ország között folyó tárgyalások újabb nehézségekbe ütköztek. A francia államtanács üléséről kiadott jelentés hallgat arról, hogy a kormány milyen fogadtatásban részesítette a La­val és Potemkin között létrejött megálla­podásokat. Beavatott helyen úgy tudják, hogy a kormány utasítást adott Lávai­nak, hogy milyen további irányelvek sze­rint folytassa a tárgyalásokat. A végleges megszövegezés kö­rül azért támadtak nehézségek, mert a francia és a szovjet szakértők által kidolgozott szö­vegek nem fedik teljesen egy­mást. Megindultak az előzetes megbeszélé­sek a dunai konferencia előkészítésére is. Ezek a megbeszélések folytatódni fog­nak május negyedikén Velencében, ami­kor Kánya Kálmán magyar és Ber­ger Waldenegg osztrák külügymi­niszterek találkoznak Su­v­i­c­h olasz kül­ügyi államtitkárral. A római konferenciára, amelyen Középeurópa problémáinak vég­leges rendezéséről kívánnak tárgyalni, meghívják a kis­­á­ntán­­ot is. Genfi jelentés szerint a Népszövetség ülésszakát május ötödikére hívják össze. Ezen az ülésszakon többek között az al­bániai görög kisebbség panaszait, to­vábbá az olasz-abesszíniai konfliktus ügyét, valamint a magyar kormánynak a marseillei ügyben tett utolsó jelentését tárgyalják. Az új paktum nem irányul másik állam ellen Németország tizenkét új búvárhajót épít A berlini angol katonai attasénak most tudomására adták, hogy Németor­szág 12 tengeralattjáró hajónak az épí­tését határozta el. Ezek mindegyike kétszázötven tonnás lesz. Ez a bejelen­tés Angliában nagy meglepetést kelt, mert arról a legutóbbi berlini angol-né­met tanácskozások alkalmával szó sem volt. Hangsúlyozzák, hogy a ver­­saillesi szerződés Németország­nak kifejezetten megtiltja ten­geralattjáró hajók építését. Németország a tizenkét tengeralatt­járót a hamburgi és kieli hadikikötőkben épít­teti Ezek a tengeralattjárók olyan be­rendezéssel lesznek felszerelve, amely forradalmi újításokat tartalmaz. Német­ország ezenkívül egy harmincötezer ton­nás vezérhajót is követel magának, to­vábbá négy hadihajót ugyanilyen torna­­tartalommal, huszonnégy cirkálót, hat­vannégy torpedórombolót és húsz hadi­hajót parti védelemre. Az angol alsóház, a német tengeré­szeti fegyverkezés ügyében kérdést in­tézett Simon külügyminiszterhez, aki kijelentette, hogy Németország már elő­zetesen hivatalosan közölte az angol kor­mánnyal a tizenkét tengeralattjáró hajó építését, azonban az angol kormány csak a szakértői értekezlet után foglalkozik ezzel a kérdéssel. Franciaországban izgatottan tárgyalják a német tengerészeti fegyverkezés ügyét és ez a kö­rülmény is hozzájárul ahhoz, hogy siettetik a francia-orosz aki nem kér enni, nem követel jogokat, pa­rancsszóra elvégez minden munkát, száz és száz kilométerekre egy gombnyomásra irá­nyítja a kapitánynélküli hajók járását, re­pülőgépeket lendít a magasba és kényszerít leszállásra, számol és nem téved, ír és nem csinál hibákat, szánt, vet és arat, nem válo­gat a munkában, erősebb ezer életnél, csak a lelke nincs. És nincsen áldás azon a mun­kán, melyet lélektelenü­l végeznek. Mert mindent tudott adni az emberi tudás a gép­embernek, csak lelket nem. Ez hiányzik a mai munkából és ezért üli meg átok, amely milliókat tesz munkanélküliekké. És ebben különböznek a régi májusok a mai májusok­tól. A naptár ma is pirossal jelzi május első napját, de ez nem jelképezte­ már a munka ünnepének örömét, hanem visszatükrözése annak a szégyenpárnak, amely azoknak az argát süti, akik az emberi tudás gőgjének elvakultságában­ a lelkes embergép helyébe megteremtették a lélektelen gépembert. Emberek, tétlenségre kárhoztatott ember­­gépek vonulnak fel május elsején és lelkük­ben bizonyára felelevenedik régi májusok emléke, amikor ez a nap még a munka ün­nepe volt. Mielőtt az ember­ kontár kézzel beleavatkozott volna a Teremtés isteni mű­vébe és az ember helyére állította a Jékk­nél­­küli gépembert...

Next