Déli Hírlap, 1935. június (11. évfolyam, 120-142. szám)
1935-06-02 / 120. szám
TIMISOARA, XL ÉVFOLYAM 120. SZÁM ABA 3 LET VASÁRNAP, JUNIUS 2 FELELŐS, 1 MK VUCHETICH ENDRE BAMS A GI AGYAR NAPILAP SZERKESZTŐSÉG ÉS K»DIJH»AZAL W«A L C BRATIANO 4. - TELEFOW 2-» Prof® Josef Striegl a volt magyar tanár, volt magyar konviktusi igazgató és volt szegedi negyvennyolcas függetlenségi képviselőjelölt—mennyi minden volt már ez az ember mielőtt azzá lett, ami most! — hosszú idő után ismét megszólalt. A satmari svábok és püspökük címen elmélkedik arról, amit a cikk alcímében is kifejezésre juttat,,hogy Fiedler István püspöki kinevezésével két csalódás érte a satmari híveket, a magyarokat kellemes, a svábokat pedig kellemetlen csalódás. Hogy mi ez a csalódás, azt is megmondja közkívánat nélkül. A svábok — természetesen itt soha nem a nép széles nagy tömegeit kell érteni, hanem azokat a volt negyvennyolcas vezetőket, akik a helyzet megváltozásának gyors felismerése révén lettek csak vezetők — ugyanazt várták, amitől — Striegl szerint — a magyarok féltek: Fiedlernek németesíteni kellett volna. Striegl, Winterhofen és társaik, akik csak a címert festették át lobogójukon, amely alatt egyéni hullámveréseik hátán eveznek a népboldogítás szivárványos és délibábos kikötői felé, természetesen elégedetlenek Fiedlerrel, mert nem hajlandó zsoldjukba szegődni. Pedig könnyű lenne ezt megérteni, ha nem felejtenék el készakarva, hogy senki sem lesz szívesen zsoldosnak zsoldosa, teljesen eltekintve ezúttal a püspöknek mint egyházfőnek vezéri és nem szolgai méltóságától. A zsoldos megfenyegeti a vezért, hogy úgy fog járni, mint Glattfelder járt annak idején. Azt mondja, hogy aszondja „gyermeki naivitásának következményei egyelőre kiszámíthatatlanok. Teljességgel nem kizárt azonban, hogy ezen naivitásának, amelyet csökönyösségnek is lehetne nevezni, áldozatául esik. Amennyire én — már mint Striegl — informálva vagyok, márpedig azt hiszem, hogy információim nagyon jók, a kormány Fiedler kinevezéséhez elsősorban azért adta beleegyezését, mert tőle várta a satmari kérdés igazságos megoldását.” Hogy mit ért Striegl az igazságos megoldás alatt, azt mindenki könnyen kitalálhatja. Van azonban a volt függetlenségi képviselőjelöltnek és kortesnek más mondanivalója is. „A rendkívüli hatalom, mely a püspöknek nyakas papságával szemben rendelkezésére áll, hogy az igazság útjának követésére kényszerítse, bizonyára lehetővé tette volna Fiedlernek is sváb hívei igazán szerény kívánságait teljesíteni. De ő ezt nem tette. Nem akarta megtenni! És most a legjobb után van, hogy saját esetével egy második Glattfelder-esetet idézzen fel.” Nem tudjuk, Striegl úr mire céloz. Tudtunkkal éppen Glattfelder volt az, aki a sváb egyházi igények kielégítése érdekében — minden intervenció nélkül — elrendelte a vegyes magyar-német tanítási nyelvet a szemináriumban, úgy tudjuk, hogy ő bocsátotta rendelkezésre a sváboknak azt a bizonyos telket, amelyen a Banatia épült és valami része volt abban is, hogy a timisoarai Német Ház ott és azon az egyházmegyei tulajdont képező telken létesüljön, ahol ma is van. De nem vitatjuk Striegl azon hatalmát, hogy ő püspököket buktathat és neveztethet ki, mert ezzel túl messze mennénk megallomániájának értékelésében. Legyen boldog az ő hite szerint. Az eset azonban abból a szempontból is érdekes, hogy mit szólnak hozzá az ő politikai tejtestvérei a Bánságban ? Hiszen ők rögtön frontot alkottak és az alaptalanul a maguk számára kisajátított „unser Bisehoff” megsértését hangoztatták, amikor pedig ez senkinek eszébe sem jutott. A bukott francia kormány újjáalakítását Bouisson vállalta Miként előrelátható volt, Flandin kormányát megbuktatta a francia pénzügyi felhatalmazási törvény. A francia parlament tisztában van vele, hogy a frank védelmére minden lehetőt meg kell tennie, azonban mégis óvakodik attól, hogy a kormánynak szinte korlátlan hatalmat adjon a pénzügyek terén és lehetővé tegye, hogy a kormány a parlament előzetes megkérdezése nélkül rendelettörvényekkel intézze Franciaország pénzügyeit. Szerdán már a kamara pénzügyi bizottsága is a pénzügyi felhatalmazás ellen foglalt állást, így tehát előrelátható volt, hogy a parlament teljes ülésén nem sikerül majd a javaslat keresztülhajszolása. A kamara délutáni ülésén Barcty a pénzügyi bizottság elnöke ismertette a javaslatot. Megindokolta, hogy a pénzügyi bizottság miért nem tette magáévá a rendkívüli pénzügyi hatalom megadására vonatkozó javaslatot. Beszélt arról is, hogy a Nemzeti Banktól rengeteg aranyat vonnak el, amelynek azonban csak egy része vándorol külföldre, a többit Franciaorországban restorolta. Bouisson érintkezésbe lépett a pártok vezetőivel és közölte,hogy széles alapokon nyugvó koalíciós kormányt kíván létrehozni. A pártok nem adtak nyomban választ, hanem tanácskozásra ültek össze. A délután folyamán a szocialisták közölték, hogy csak olyan kormányban vesznek részt, illetve olyan kormányt,"hajlandók támogatni, amelyik kizárólag baloldali politikusokból áll. Nagy nehézséget képez a pénzügyi tárca betöltése. Bouisson ugyanis Caillaux volt miniszterelnök és pénzügyminisztert szerette volna megnyerni, azonban az korára és betegségére való tekintettel elhárította azt magától és legfeljebb arra vállalkozott, hogy mint tárcanélküli miniszter vesz részt a kormányban. Tegnap délután mint bizonyosságot kezdték emlegetni, hogy az új francia pénzügyminiszter Charles Rist lesz, aki éveken keresztül Bucurestiben működött, mint a román Nemzeti Bank külföldi szakértője. Úgy vélik, hogy az új kormányban a lemondott kormány több tagja is részt vesz. Beszélnek azonkívül Frassard képviselő, Daladier volt miniszterelnök, Malvy volt belügyminiszter és Delbos volt kamarai elnökről is. Bouisson azt kívánja, hogy Herriot is tagja maradjon a kormánynak, ez azonban a radikálisok elhatározásától függ. Politikai körökben meg vannak róla győződve, hogy bármilyen kormány is kerül uralomra, programjának egyik legfontosabb pontja a frank védelem lesz. Politikai és parlamenti körökben a szocialisták elhatározása után nem veszik teljes bizonyossággal azt, hogy Bouisson missziója sikerülni fog. Ismét Laval személye kerül előtérbe, akiről különben Bouisson maga is kijelentette, hogy a legalkalmasabb. Bouisson tárgyalt Pierry volt tengerészeti miniszterrel is, aki annak a véleményének adott kifejezést, hogy Bouisson- nak sikerülni fog a kormányalakítás. Este Bouisson az újságíróknak a következő kijelentést tette: — Semmi újság nincsen, várom a pártok döntését. Flandín drámai hangon segítséget kér Többek hozzászólása után Flandin miniszterelnök ment fel a szónoki emelvényre. Látszott rajta, hogy a nemrég szenvedett autóbaleset következtében még mindig beteg. A parlament különben is tudta róla, hogy csak azért hagyja ott a betegágyat, hogy a kormány javaslatát a kamarában megindokolja. Hangsúlyozta, hogy a mostani körülmények között a kormány a pénzügyi helyzetet csak úgy tudja megmenteni, ha rendkívüli felhatalmazást kap. Szerinte a rendkívüli felhatalmazás éppenséggel nem ellenkezik az alkotmánynyal. Mindenképpen szükség van reá, hogy ezzel az eljárással a francia frankot megmentsék. Bejelentette, hogy Germain Martin pénzügyminiszter lemondott és a lemondást elfogadta. A pénzügyi tárcát a maga részére tartja meg. Azután drámai hangon arra kérte a kamarát, legyen segítségére a frank megmentésében. Flandin miniszterelnök beszéde után az ülést felfüggesztette. Flandin az ülésteremből két orvosával, aki vele jött a parlamentbe, az elnöki szobába ment, ahol elájult. Az orvosok magához térítették és intézkedtek, hogy a mentők a lakására szállítsák. Az új kormányalakítás nehézséggel jár Este háromnegyed tizenegykor Bouisson kamarai elnök újból megnyitotta az ülést. Herriot szólalt fel elsőnek és a kormány nevében a javaslatot elfogadásra ajánlotta. Újabb szünet után több felszólaló a javaslat ellen foglalt állást. Éjfél után egy órakor az elnök elrendelte a szavazást. A szavazás eredménye az volt, hogy 353 képviselő a javaslat ellen és 202 képviselő a javaslat mellett foglalt állást. A kamarában történt szavazás után a kormány tagjai összegyűltek Flandin miniszterelnök lakásán és elhatározták lemondásukat. A lemondási okmányt nyomban Várjon mit szólnak Striegs támadásához, melyet egyenesen a satmari püspök személye ellen intéz, akit azzal fenyeget meg, el is vitték Lebrun köztársasági elnöknek az Elysee palotába. Maga Flandin ennél az aktusnál nem volt jelen. Lebrun köztársasági elnök a lemondást elfogadta. Flandin kormánya hat hónapig és huszonegy napig volt uralmon. Lebrun elnök pénteken reggel kihallgatáson fogadta Bouisson Fernand kamarai elnököt, akit az új kormány megalakításával megbízott. Bouisson kijelentette az újságírók előtt, hogy a maga részéről a legalkalmasabbnak Laval személyét találta volna, azonban a köztársasági elnök ragaszkodott hozzá, hogy a kormányalakítást Bouisson vállalja el, hogy elcsapatja? Ez szolgálja az egyház érdekeit? És szolgálja a püspöki tekintélyt? Halljuk a szaktekintélyeket! És lássuk a politikai sebészeket, amint saját szemükből kioperálják a satmari szálkát helyettesítő titoisoarai dorongot!