Déli Hírlap, 1935. június (11. évfolyam, 120-142. szám)

1935-06-02 / 120. szám

TIMISOARA, XL ÉVFOLYAM 120. SZÁM ABA 3 LET VASÁRNAP, JUNIUS 2 FELELŐS, 1 MK VUCHETICH ENDRE BAMS A GI AGYAR NAPILAP SZERKESZTŐSÉG ÉS K»DIJH»AZAL W«A L C BRATIANO 4. - TELEFOW 2-» Prof® Josef Striegl a volt magyar tanár, volt magyar konvik­­tusi igazgató és volt szegedi negyvennyol­cas függetlenségi képviselőjelölt—­mennyi minden volt már ez az ember mielőtt azzá lett, ami most! — hosszú idő után ismét megszólalt. A satmari svábok és püspökük címen elmélkedik arról, amit a cikk alcímé­ben is kifejezésre juttat,,hogy Fiedler Ist­ván püspöki kinevezésével két csalódás érte a satmari híveket, a magyarokat kellemes, a svábokat pedig kellemetlen csalódás. Hogy mi ez a csalódás, azt is megmondja közkí­vánat nélkül. A svábok — természetesen itt soha nem a nép széles nagy tömegeit kell érteni, hanem azokat a volt negyvennyol­cas vezetőket, akik a helyzet megváltozásá­nak gyors felismerése révén lettek csak ve­zetők — ugyanazt várták, amitől — Striegl szerint — a magyarok féltek: Fiedlernek németesíteni kellett volna. Striegl, Winter­­hofen és társaik, akik csak a címert festet­ték át lobogójukon, amely alatt egyéni hul­lámveréseik hátán eveznek a népboldogítás szivárványos és délibábos kikötői felé, ter­mészetesen elégedetlenek Fiedlerrel, mert nem hajlandó zsoldjukba szegődni. Pedig könnyű lenne ezt megérteni, ha nem felejte­nék el készakarva, hogy senki sem lesz szí­vesen zsoldosnak zsoldosa, teljesen eltekint­ve ezúttal a püspöknek mint egyházfőnek vezéri és nem szolgai méltóságától. A zsol­dos megfenyegeti a vezért, hogy úgy fog járni, mint Glattfelder járt annak idején. Azt mondja, hogy aszondja „gyermeki nai­vitásának következményei egyelőre kiszá­míthatatlanok. Teljességgel nem kizárt azonban, hogy ezen naivitásának, amelyet csökönyösségnek is lehetne nevezni, áldoza­tául esik. Amennyire én — már mint Striegl — informálva vagyok, már­pedig azt hi­szem, hogy információim nagyon jók, a kor­mány Fiedler kinevezéséhez elsősorban azért adta beleegyezését, mert tőle várta a satmari kérdés igazságos megoldását.” Hogy mit ért Striegl az igazságos megoldás alatt, azt mindenki könnyen kitalálhatja. Van azonban a volt függetlenségi képviselő­­jelöltnek és kortesnek más mondanivalója is. „A rendkívüli hatalom, mely a püspök­nek nyakas papságával szemben rendelke­zésére áll, hogy az igazság útjának követé­sére kényszerítse, bizonyára lehetővé tette volna Fiedlernek is sváb hívei igazán sze­rény kívánságait teljesíteni. De ő ezt nem tette. Nem akarta megtenni! És most a leg­jobb után van, hogy saját esetével egy má­sodik Glattfelder-esetet idézzen fel.” Nem tudjuk, Striegl úr mire céloz. Tudtunkkal éppen Glattfelder volt az, aki a sváb egy­házi igények kielégítése érdekében — min­den intervenció nélkül — elrendelte a ve­gyes magyar-német tanítási nyelvet a sze­mináriumban, úgy tudjuk, hogy ő bocsátot­ta rendelkezésre a sváboknak azt a bizonyos telket, amelyen a Banatia épült és valami része volt abban is, hogy a timisoarai Német Ház ott és azon az egyházmegyei tulajdont képező telken létesüljön, ahol ma is van. De nem vitatjuk Striegl azon hatalmát, hogy ő püspököket buktathat és neveztethet ki, mert ezzel túl messze mennénk megallomá­­niájának értékelésében. Legyen boldog az ő hite szerint. Az eset azonban abból a szem­pontból is érdekes, hogy mit szólnak hozzá az ő politikai tejtestvérei a Bánságban ? Hi­szen ők rögtön frontot alkottak és az alap­talanul a maguk számára kisajátított „unser Bisehoff” megsértését hangoztatták, amikor pedig ez senkinek eszébe sem jutott. A bukott francia kormány újjáalakítását Bouisson vállalta Miként előrelátható volt, Fla­ndin kormányát megbuktatta a francia pénz­ügyi felhatalmazási törvény. A francia parlament tisztában van vele, hogy a frank védelmére minden lehetőt meg kell tennie, azonban­­ mégis óvakodik attól, hogy a kormánynak szinte korlátlan hatalmat adjon a pénzügyek terén és lehetővé tegye, hogy a kormány a par­lament előzetes megkérdezése nélkül ren­delettörvényekkel intézze Franciaország pénzügyeit. Szerdán már a kamara pénz­ügyi bizottsága is a pénzügyi felhatal­mazás ellen foglalt állást, így tehát elő­relátható volt, hogy a parlament teljes ülésén nem sikerül majd a javaslat ke­­resztülhajszolása. A kamara délutáni ülésén Barcty a pénzügyi bizottság elnöke ismertette a javaslatot. Megindokolta, hogy a pénz­ügyi bizottság miért nem tette magáévá a rendkívüli pénzügyi hatalom megadá­sára vonatkozó javaslatot. Beszélt arról is, hogy a Nemzeti Banktól rengeteg aranyat vonnak el, amelynek azonban csak egy része vándorol külföldre, a többit Franciaor­­országban resto­rolta. Bouisson érintkezésbe lépett a pártok vezetőivel és közölte,­­hogy széles alapokon nyugvó koalí­ciós kormányt kíván létreho­zni. A pártok nem adtak nyomban választ, hanem tanácskozásra ültek össze. A dél­után folyamán a szocialisták közölték, hogy csak olyan kormányban vesznek részt, illetve olyan kormányt,"hajlandók támogatni, amelyik kizárólag­­ baloldali politikusokból áll. Nagy nehézséget ké­pez a pénzügyi tárca betöltése. Bouisson ugyanis Caillaux volt miniszterelnök és pénzügyminisztert szerette volna megnyerni, azonban az korára és beteg­ségére való tekintettel elhárította azt magától és legfeljebb arra vállalkozott, hogy mint tárcanélküli miniszter vesz részt a kormányban. Tegnap délután mint bizonyos­ságot kezdték emlegetni, hogy az új francia pénzügyminiszter Charles Rist lesz, aki éveken keresztül Bucu­­restiben műkö­dött, mint a román Nemzeti Bank külföldi szakértője. Úgy vélik, hogy az új kormányban a le­mondott kormány több tagja is részt vesz. Beszélnek azonkívül Frassard kép­viselő, Daladier volt miniszterelnök, Malvy volt belügyminiszter és Delbos volt kamarai elnökről is. Bouisson azt kívánja, hogy Herriot is tagja maradjon a kormánynak, ez azonban a radikálisok elhatározásától függ. Politikai körökben meg vannak róla győződve, hogy bár­milyen kormány is kerül uralomra, pro­gramjának egyik legfontosabb pontja a frank védelem lesz. Politikai és parlamenti körökben a szocialisták elhatározása után nem ve­szik teljes bizonyossággal azt, hogy Bouisson missziója sikerülni fog. Ismét Laval személye kerül elő­térbe, akiről különben Bouisson maga is kijelentette, hogy a legalkalmasabb. Bouisson tárgyalt Pierry volt tengeré­szeti miniszterrel is, aki annak a vélemé­nyének adott kifejezést, hogy Bouisson-­ nak sikerülni fog a kormányalakítás. Este Bouisson az újságíróknak a követ­kező kijelentést tette: —­ Semmi újság nincsen, vá­rom a pártok döntését. Flandín drámai hangon segítséget kér Többek hozzászólása után Flandin mi­niszterelnök ment fel a szónoki emel­vényre. Látszott rajta, hogy a­ nemrég szenvedett autóbaleset következtében még mindig beteg. A parlament külön­ben is tudta róla, hogy csak azért hagyja ott a betegágyat, hogy a kormány javas­latát a kamarában megindokolja. Hang­súlyozta, hogy a mostani körülmények között a kormány a pénzügyi helyzetet csak úgy tudja megmenteni, ha rendkívüli felhatalmazást kap. Szerinte a rendkívüli felhatalmazás ép­penséggel nem ellenkezik az alkotmány­nyal. Mindenképpen szükség van reá, hogy ezzel az eljárással a francia fran­kot megmentsék. Bejelentette, hogy Germain Martin pénzügyminiszter lemondott és a lemondást elfogadta. A pénzügyi tárcát a­­ maga részére tartja meg. Azután drámai hangon arra kérte a kamarát, legyen segít­ségére a frank megmentésében. Flandin miniszterelnök beszéde után az ülést felfüggesztette. Flandin az ülés­teremből két orvosával, aki vele jött a parlamentbe, az elnöki szobába ment, ahol elájult. Az orvosok magához térítették és intéz­kedtek, hogy a mentők a lakására szál­lítsák. Az új kormányalakítás nehézséggel jár Este háromnegyed tizenegykor Bouisson kamarai elnök újból meg­nyitotta az ülést. Herriot szólalt fel első­nek és a kormány nevében a javasla­tot elfogadásra ajánlotta. Újabb szünet után több felszólaló a ja­vaslat ellen foglalt állást. Éjfél után egy órakor az elnök elrendelte a szavazást. A szavazás eredménye az volt, hogy 353 képviselő a javaslat ellen és 202 képviselő a javas­lat mellett foglalt állást. A kamarában történt szavazás után a kormány tagjai összegyűltek Flandin miniszterelnök lakásán és elhatározták lemondásukat. A lemondási okmányt nyomban Várjon mit szólnak Striegs támadásához, melyet egyenesen a satmari püspök szemé­lye ellen intéz, akit azzal fenyeget meg, el is vitték Lebrun köztársasági elnöknek az Elysee palotába. Maga Flandin ennél az aktusnál nem volt jelen. Lebrun köztársasági elnök a lemondást elfogadta. Flandin kormánya hat hónapig és huszonegy napig volt uralmon. Lebrun elnök pénteken reggel kihall­gatáson fogadta Bouisson Fernand ka­marai elnököt, akit az új kormány megalakítá­­sával megbízott. Bouisson kijelentette az újságírók előtt, hogy a maga részéről a legalkalmasabb­nak Laval személyét találta volna, azon­ban a köztársasági elnök ragaszkodott hozzá, hogy a kormányalakítást Bouis­son vállalja el, hogy elcsapatja? Ez szolgálja az egyház ér­dekeit? És szolgálja a püspöki tekintélyt? Halljuk a szaktekintélyeket! És lássuk a politikai sebészeket, amint saját szemükből kioperálják­ a satmari szálkát helyettesítő titoisoarai dorongot!

Next