Déli Hirlap, 1936. január (12. évfolyam, 2-24. szám)

1936-01-02 / 2. szám

r­fi Lapunk mai számának ára a zsebnaptárral együtt 4 lei ÎDUSORRA, XII. ÉVE 2. SZÁM | CSÜTÖRTÖK FEJELÍS SZERKESZTŐ D— VUCHETICH ENDRE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL PIAȚA I. C. BRÜTtAHU 4. - TELEFON 2-52 I (foâcțâs Huné# k Kik vagyunk Mikor bezárjuk a most letűnő esz­tendő politikai mérlegét, helyes értéke­léssel el kell könyvelnünk azt a táma­dást is, melyet a felirati vitában Titu­lescu külügyminiszter intézett a Magyar Párt és annak köztiszteletben álló el­­­nöke, Bethlen György gróf ellen. Két dolgot karácsonyi vezércikkében már maga Bethlen György is igen­­ helyesen leszögezett ezzel kapcsolatban.­­ Az egyik az, hogy felolvasott deklará­ciónknak sem szövege, sem hangja nem szolgáltatott okot erre a támadásra. Ma már elárulhatok egy műhelytitkot. Voltak, akik elnökünk szövegé­vel szemben panaszaink élesebb kidomborítását, fájdalmaink szenvedélyesebb feltárását óhajtották volna, hogy a nyilatkozat „messzehangzó jaj­kiáltás” legyen. Az események Bethlen Györgyöt igazolták, mert az ő szövege­­ rámutat ugyan minden főbb sérelmünk­re, de hangjának nyugodt méltósága megvédi attól, hogy a támadás kiprovo­­kálásával vádolható legyen. Amint nem is talált abban senki kifogásolni valót a szenátusban, hol ugyanabban az órában felolvastam. A másik megállapítás őszintén elszo­morító. Titulescu e heves támadásával [az ő személyéről és emelkedettebb felfo­gásáról alkotott illúziónkat rombolta szét. Ez az illúziónk nem volt alaptalan. Az utóbbi hónapokban is több ízben for­dultunk a külügyminisztériumhoz kon­krét panaszainkkal, melyekre a szak­­miniszterektől nem tudtunk orvoslást szerezni s a külügyben eddig mindig meg­hallgatást s a legtöbb esetben hathatós támogatást nyertünk. Ilii ezt Titulescu szélesebb látkörének, ső­t jóindulatának mertük tekinteni s őszintén fáj, hogy e parlamenti támadás rácáfolt feltevésünkre. Titulescu felszólalásában azonban nem a merev visszautasítást s az éles hangot tartom legaggodalmasabbnak s még csak azt sem, hogy ez alkalommal először küldöt­tek minket a kormány padjairól Genfbe panaszainkkal, amit mindenesetre fájdalmasan le kell szögeznünk. A legsúlyosabb aggodalmat e felszó­lalás nyomán az kelti bennem, hogy Ti­­tulescunak tökételesen téves képe van erről, hogy kik vagyunk mi és mit aka­runk ebben az országban ? Feleslegesnek tartom szó szerint idéz­ni Titulescu közismert beszédének egyes részleteit. Egy vádat és egy állítást ki kell azonban ezek közül emelnem. A vád az, hogy mi, a romániai Ma­gyar Párt, meterségesen gyártott pana­szok erőltetett kiélezésével Magyaror­szág revíziós céljait akarjuk előmozdí­tani. Az állítás pedig az, hogy miután Ma­gyarország az olasz-abesszin viszályban nem vállalta a Népszövetség által előírt szankciók végrehajtását, nekünk sincs keresni valónk panaszainkkal a Nemzet­iek Szövetségénél. Az egyik ugyanolyan alaptalan, mint a másik. Mindkettő szoros okozati, sőt taktikai kapcsolatot tételez fel a buda­pesti magyar kormány s a romániai Magyar Párt ténykedései és magatar­tása között. A vád fölötte komoly, mert ha helytálló, úgy jogilag és er­kölcsileg talán nem, de a román közvélemény előtt kétségtele­nzenátusi beszédeim során nekem is többször meg kellett ütköznöm e váddal, melyet közbeszólások alakjában har­sogtak felém s amelyre mindenkor ez volt a feleletem. A romániai Magyar Párt a bé­keszerződések ratifikálása után alakult s céljául a romániai magyarság politikai, kulturális és gazdasági érdekeinek védel­mét és érvényesítését tűzte ki. Soha e pártnak egyetlen felelős tagja egy hanggal vagy egy gesztussal sem jelölt meg ezen túlmenő célokat. Sőt — ámbár az alkotmánytörvény megszava­zásában részt nem vettünk s annak szá­mos intézkedései ellen tiltakoztunk — az alkotmány által teremtett jogi hely­zetet mindenkor elfogadtuk politikai adottságnak s célkitűzéseinket és törek­véseinket ennek kereteihez alkalmaztuk. Az utolsó évtizedben, hat választáson keresztül, tisztán saját erőnkre utalva, a romániai magyarság százezres tömegei­nek szavazatával kerültünk mindenkor a parlamentbe, minthogy pedig a szava­zók száma tapasztalat szerint mintegy ötöde a lakosságnak, ez azt jelenti, hogy a politikai felfogásunkat és ma­gatartásunkat Románia lakos­ságának milliós tömege helyesli és támogatja. Érdeke-e Romániának, hogy szemben a mi mindenkor lojális magatartásunk­kal, ilyen alaptalan vádakodással azt a m­i törvényen kívülállókká mi­nősít minket s ennek szemében indokolttá, sőt nép­szerűvé tesz minden kormányintézke­dést, mely gyöngítésünkre tör. Az irredentizmus vádját eddig is hal­lottuk felelőtlen polititikusok és szélső­séges sajtóorgánumok részéről. A par­lamentben is itt-ott megkockáztatta egyik-másik tájékozatlan képviselő. A kormány padjaiból s pláne a külügymi­niszter szájából most hangzott el elő­ször. Az Universul fel is ujjongott: ime láthatjátok, nem csak mi mondjuk ezt rég, ez a Titulescu nézete is. Ez teszi a vádat különösen súlyossá s ezért kell ennek komolyan szemébe néz­nünk. Meggyőződésem, hogy Titulescu maga sem gondolhatta át e vád egész horderejét s alaposabb megvitatás és megfontolás után azt ő maga sem fogja fenntartani, benyomást keltsék akár befelé, akár ki­felé, hogy az ország lakosságának milliós tömege államellenesen érez és cselek­szik ? Érdeke-e csak azt is állítani, hogy a választásról-választásra milliós töme­gek támogatását élvező pártvezetőség ekként érez, gondolkodik és cselekszik? Meggyőződésem, hogy senki román hazafi ezt az ország ér­dekében állónak nem tekintheti, sőt, ha mi magunk hirdetnénk ilyesmit, le kellene ezt az or­szág érdekében tagadniok, izo­lált megtévelyedésnek kellene minősíteniök. Ellenben, meggyőződésem szerint első­rendű érdeke Romániának, hogy min­denkor kiemelve hivatkozhassék — bár­honnan jövő törkevésekkel szemben — az itteni magyarság hivatalos politikai szervezetének e szempontból is minden­kor kifogástalan magatartására. Hiszem, hogy ennek az érvelésnek he­lyességét alapos megfontolás után maga Titulescu is be fogja látni, amint ezekkel az érvekkel szemben eddig is mindenkor elnémultak a vádaskodások. Ha pedig ez így van, akkor mennyiben befolyásolhatja Magyarországnak a nép­­szövetségi szankciók kérdésében tanúsí­tott magatartása azt a panaszjogunkat, melyet az alaptörvény-jellegű békeszer­ződések biztosítanak számunkra? S fel­tételezhető-e a Nemzetek Szövetségéről sértés nélkül, hogy egy nemzeti kisebb­ség panaszát aszerint bírálja el, hogy egyik önálló tagállama valamely konkrét kérdésben milyen álláspontot foglal el? Érdeke-e Romániának, hogy egyik milliós kisebbségének lel­kében azt a hitet keltse, hogy az ő jobb vagy rosszabb sorsa egyik külföldi állam ilyen vagy amolyan magatartásától függ? Nyilvánvalóan nem. Mindezeket így és más változatban sokszor elmondtuk már a parlamentben. Meg is értették, el is hallgattak ilyen vá­dakkal. Joggal mondhatta tehát Wil­er József, a néma miniszteri padokra mu­tatva, hogy Titulescu azért beszél úgy, ahogy beszél, mert az utolsó évtizedet külföldön töltötte és nem ismer minket. Akik ismernek, azok már e vádakkal elő sem hozakodnak. S itt érkeztem el ahhoz, amit az erdélyi magyarságnak az ujesztendő hajnalán különös figyelmébe akarok ajánlani. Titulescu támadásának hatása alatt ismét felbukkan többfelől a rezignált, ke­serű kiáltás: letenni a mandátumokat, kivo­nulni a parlamentből. A legelsők közt voltam, akik 1920/21- ben a parlamenti aktivitást sürgettem s a legutolsók között leszek, akik a passzi­vitásba bele tudnak nyugodni. Nemcsak azért, mert a küzdőtér elha­gyása a csatavesztés, hanem elsősorban azért, mert a parlamenti szószék s a képvi­selői szólásszabadság ma nálunk úgyszólván az egyetlen ut és eszköz, melyen keresztül a ro­mán néppel érintkezhetünk s rágalmazókkal és gyülöletszitókkal szemben meggyőzhetjük a jószándékua­­kat, hogy kik vagyunk és mit akarunk. Erdély földje fölött az utolsó század­ban három-négyszer változott az uralmi helyzet. Bármilyen változások történje­nek is a fejünk fölött, ezek semmit sem változtathatnak azon a tényen, hogy a mi népünk itt él, beékelve az erdélyi ro­mánságba s nyugodt, boldog élete mindket­tőnek csak úgy lehet, ha meg­értik egymást. Ezért kell nekünk a parlamenti szó­szék, hogy ezt Titulescunak s mindenki­ másnak, ha kell, százszor is elmondhass­­, s így a szebb, boldogabb ujesztendők’ alapkövét megvethessük, és mit akarunk? Elfogadtuk a jogi helyzet adottságát

Next