Déli Hirlap, 1936. január (12. évfolyam, 2-24. szám)
1936-01-02 / 2. szám
rfi Lapunk mai számának ára a zsebnaptárral együtt 4 lei ÎDUSORRA, XII. ÉVE 2. SZÁM | CSÜTÖRTÖK FEJELÍS SZERKESZTŐ D— VUCHETICH ENDRE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL PIAȚA I. C. BRÜTtAHU 4. - TELEFON 2-52 I (foâcțâs Huné# k Kik vagyunk Mikor bezárjuk a most letűnő esztendő politikai mérlegét, helyes értékeléssel el kell könyvelnünk azt a támadást is, melyet a felirati vitában Titulescu külügyminiszter intézett a Magyar Párt és annak köztiszteletben álló elnöke, Bethlen György gróf ellen. Két dolgot karácsonyi vezércikkében már maga Bethlen György is igen helyesen leszögezett ezzel kapcsolatban. Az egyik az, hogy felolvasott deklarációnknak sem szövege, sem hangja nem szolgáltatott okot erre a támadásra. Ma már elárulhatok egy műhelytitkot. Voltak, akik elnökünk szövegével szemben panaszaink élesebb kidomborítását, fájdalmaink szenvedélyesebb feltárását óhajtották volna, hogy a nyilatkozat „messzehangzó jajkiáltás” legyen. Az események Bethlen Györgyöt igazolták, mert az ő szövege rámutat ugyan minden főbb sérelmünkre, de hangjának nyugodt méltósága megvédi attól, hogy a támadás kiprovokálásával vádolható legyen. Amint nem is talált abban senki kifogásolni valót a szenátusban, hol ugyanabban az órában felolvastam. A másik megállapítás őszintén elszomorító. Titulescu e heves támadásával [az ő személyéről és emelkedettebb felfogásáról alkotott illúziónkat rombolta szét. Ez az illúziónk nem volt alaptalan. Az utóbbi hónapokban is több ízben fordultunk a külügyminisztériumhoz konkrét panaszainkkal, melyekre a szakminiszterektől nem tudtunk orvoslást szerezni s a külügyben eddig mindig meghallgatást s a legtöbb esetben hathatós támogatást nyertünk. Ilii ezt Titulescu szélesebb látkörének, sőt jóindulatának mertük tekinteni s őszintén fáj, hogy e parlamenti támadás rácáfolt feltevésünkre. Titulescu felszólalásában azonban nem a merev visszautasítást s az éles hangot tartom legaggodalmasabbnak s még csak azt sem, hogy ez alkalommal először küldöttek minket a kormány padjairól Genfbe panaszainkkal, amit mindenesetre fájdalmasan le kell szögeznünk. A legsúlyosabb aggodalmat e felszólalás nyomán az kelti bennem, hogy Titulescunak tökételesen téves képe van erről, hogy kik vagyunk mi és mit akarunk ebben az országban ? Feleslegesnek tartom szó szerint idézni Titulescu közismert beszédének egyes részleteit. Egy vádat és egy állítást ki kell azonban ezek közül emelnem. A vád az, hogy mi, a romániai Magyar Párt, meterségesen gyártott panaszok erőltetett kiélezésével Magyarország revíziós céljait akarjuk előmozdítani. Az állítás pedig az, hogy miután Magyarország az olasz-abesszin viszályban nem vállalta a Népszövetség által előírt szankciók végrehajtását, nekünk sincs keresni valónk panaszainkkal a Nemzetiek Szövetségénél. Az egyik ugyanolyan alaptalan, mint a másik. Mindkettő szoros okozati, sőt taktikai kapcsolatot tételez fel a budapesti magyar kormány s a romániai Magyar Párt ténykedései és magatartása között. A vád fölötte komoly, mert ha helytálló, úgy jogilag és erkölcsileg talán nem, de a román közvélemény előtt kétségtelenzenátusi beszédeim során nekem is többször meg kellett ütköznöm e váddal, melyet közbeszólások alakjában harsogtak felém s amelyre mindenkor ez volt a feleletem. A romániai Magyar Párt a békeszerződések ratifikálása után alakult s céljául a romániai magyarság politikai, kulturális és gazdasági érdekeinek védelmét és érvényesítését tűzte ki. Soha e pártnak egyetlen felelős tagja egy hanggal vagy egy gesztussal sem jelölt meg ezen túlmenő célokat. Sőt — ámbár az alkotmánytörvény megszavazásában részt nem vettünk s annak számos intézkedései ellen tiltakoztunk — az alkotmány által teremtett jogi helyzetet mindenkor elfogadtuk politikai adottságnak s célkitűzéseinket és törekvéseinket ennek kereteihez alkalmaztuk. Az utolsó évtizedben, hat választáson keresztül, tisztán saját erőnkre utalva, a romániai magyarság százezres tömegeinek szavazatával kerültünk mindenkor a parlamentbe, minthogy pedig a szavazók száma tapasztalat szerint mintegy ötöde a lakosságnak, ez azt jelenti, hogy a politikai felfogásunkat és magatartásunkat Románia lakosságának milliós tömege helyesli és támogatja. Érdeke-e Romániának, hogy szemben a mi mindenkor lojális magatartásunkkal, ilyen alaptalan vádakodással azt a mi törvényen kívülállókká minősít minket s ennek szemében indokolttá, sőt népszerűvé tesz minden kormányintézkedést, mely gyöngítésünkre tör. Az irredentizmus vádját eddig is hallottuk felelőtlen polititikusok és szélsőséges sajtóorgánumok részéről. A parlamentben is itt-ott megkockáztatta egyik-másik tájékozatlan képviselő. A kormány padjaiból s pláne a külügyminiszter szájából most hangzott el először. Az Universul fel is ujjongott: ime láthatjátok, nem csak mi mondjuk ezt rég, ez a Titulescu nézete is. Ez teszi a vádat különösen súlyossá s ezért kell ennek komolyan szemébe néznünk. Meggyőződésem, hogy Titulescu maga sem gondolhatta át e vád egész horderejét s alaposabb megvitatás és megfontolás után azt ő maga sem fogja fenntartani, benyomást keltsék akár befelé, akár kifelé, hogy az ország lakosságának milliós tömege államellenesen érez és cselekszik ? Érdeke-e csak azt is állítani, hogy a választásról-választásra milliós tömegek támogatását élvező pártvezetőség ekként érez, gondolkodik és cselekszik? Meggyőződésem, hogy senki román hazafi ezt az ország érdekében állónak nem tekintheti, sőt, ha mi magunk hirdetnénk ilyesmit, le kellene ezt az ország érdekében tagadniok, izolált megtévelyedésnek kellene minősíteniök. Ellenben, meggyőződésem szerint elsőrendű érdeke Romániának, hogy mindenkor kiemelve hivatkozhassék — bárhonnan jövő törkevésekkel szemben — az itteni magyarság hivatalos politikai szervezetének e szempontból is mindenkor kifogástalan magatartására. Hiszem, hogy ennek az érvelésnek helyességét alapos megfontolás után maga Titulescu is be fogja látni, amint ezekkel az érvekkel szemben eddig is mindenkor elnémultak a vádaskodások. Ha pedig ez így van, akkor mennyiben befolyásolhatja Magyarországnak a népszövetségi szankciók kérdésében tanúsított magatartása azt a panaszjogunkat, melyet az alaptörvény-jellegű békeszerződések biztosítanak számunkra? S feltételezhető-e a Nemzetek Szövetségéről sértés nélkül, hogy egy nemzeti kisebbség panaszát aszerint bírálja el, hogy egyik önálló tagállama valamely konkrét kérdésben milyen álláspontot foglal el? Érdeke-e Romániának, hogy egyik milliós kisebbségének lelkében azt a hitet keltse, hogy az ő jobb vagy rosszabb sorsa egyik külföldi állam ilyen vagy amolyan magatartásától függ? Nyilvánvalóan nem. Mindezeket így és más változatban sokszor elmondtuk már a parlamentben. Meg is értették, el is hallgattak ilyen vádakkal. Joggal mondhatta tehát Wiler József, a néma miniszteri padokra mutatva, hogy Titulescu azért beszél úgy, ahogy beszél, mert az utolsó évtizedet külföldön töltötte és nem ismer minket. Akik ismernek, azok már e vádakkal elő sem hozakodnak. S itt érkeztem el ahhoz, amit az erdélyi magyarságnak az ujesztendő hajnalán különös figyelmébe akarok ajánlani. Titulescu támadásának hatása alatt ismét felbukkan többfelől a rezignált, keserű kiáltás: letenni a mandátumokat, kivonulni a parlamentből. A legelsők közt voltam, akik 1920/21- ben a parlamenti aktivitást sürgettem s a legutolsók között leszek, akik a passzivitásba bele tudnak nyugodni. Nemcsak azért, mert a küzdőtér elhagyása a csatavesztés, hanem elsősorban azért, mert a parlamenti szószék s a képviselői szólásszabadság ma nálunk úgyszólván az egyetlen ut és eszköz, melyen keresztül a román néppel érintkezhetünk s rágalmazókkal és gyülöletszitókkal szemben meggyőzhetjük a jószándékuakat, hogy kik vagyunk és mit akarunk. Erdély földje fölött az utolsó században három-négyszer változott az uralmi helyzet. Bármilyen változások történjenek is a fejünk fölött, ezek semmit sem változtathatnak azon a tényen, hogy a mi népünk itt él, beékelve az erdélyi románságba s nyugodt, boldog élete mindkettőnek csak úgy lehet, ha megértik egymást. Ezért kell nekünk a parlamenti szószék, hogy ezt Titulescunak s mindenki másnak, ha kell, százszor is elmondhass, s így a szebb, boldogabb ujesztendők’ alapkövét megvethessük, és mit akarunk? Elfogadtuk a jogi helyzet adottságát