Déli Hirlap, 1936. augusztus (12. évfolyam, 174-199. szám)

1936-08-01 / 174. szám

TIMIŞOAEA, xn. EVF. 174. SZÁM ABA 3 LEI SZOMBAT, 1936 AUGUSZTUS 1 FejettiS SZERKESZTŐ BÁNSÁGI SZERKESZTŐSÉG ÉS KMDfjHIVRTfit 05. VUCHETICH ENDRE M A G­YA R N A PIL A P roui u. brAtmuto 4.-telefom 2-sz Blum iskolájaÖt nemzet öt politikusa elmondja véleményét a kisebbségi kérdésről Az interparlamentáris unió legutóbbi ülésén huszonkét nemzet kétszáz politi­kusa vett részt. A Láthatár című folyó­irat ebből az alkalomból megszólaltatta az egyes nemzetek megbízottait a nem­zetkisebbségi kérdésről és főleg arról, hogy hasznos-e az államnak, ha a kisebb­ségi kultúra erősödik. A kapott válaszok olyan érdekesek és egyben értékesek, hogy az alábbiakban mi is közöljük. Az egyes válaszok a következők: Sanduleescu Alexandru a román újságírószindikátus elnöke és szenátusi alelnök a következőket mon­dotta: — Nemcsak hasznos, de feltétlenül szükséges is, hogy egy olyan nemzeti ál­lamban, melynek kisebbségei vannak, ez utóbbiak saját kultúrájukat csorbítatla­nul kiélhessék, mert szerintem ilyen kul­túrák által lesz humánusabb a sajnos sokszor veszélyeztetett európai légkör. Az egész emberi kultúra ilyen népű, sokszor kisebbségi kultú­rákból töjp3­­ 41kozik és meri ki hu­mánus irányát. Ezen kisebbségi kultúrának azonban bi­zonyos kötelességek figyelembe vételével kell fejlődniük, mert a nemzeti állam cél­kitűzéseivel és érdekeivel a kisebbségek­nek is azonosítaniok kell magukat. Az ilyen értelemben fejlődő kultúrák nélkül el sem képzelhető a megértésen alapuló kollektív élet. Ezért szük­séges harmónia, nél­kül veszélybe jut a beleső rend és béke, melyek végül is közös céljai az államban élő összes elemeknek, így képzelem azt a kulturális fejlődést, mely alkalmas egy­részt értékek megtartására és termelé­sére, másrészt alkalmas úgy a nemzeti állam, mint a külső népek közötti meg­értés tényezőjévé lenni. Harald Bakke tanár, a norvég képviselőház tagja. — Norvégiában nincsen kisebbségi kérdés, mert a kultúra igen alacsony fo­kán álló, nomád életet élő lappok nem je­lentenek problémát. Bár a húszezer lel­ket kitevő lapp nép­számban és jelentő­ségben egyaránt elenyésző a norvég nép mellett, minden civilizálási kísérlet alap­ja, a lapp nyelvhez való feltétlen joguk elismerése. Ez természetes is. Hiszen minden nép, — a legprimitívebb­től a lagkulturáiltabbig — saját nyelvében és népi sajátságaiban tud legjobban fejlődni, kultúrá­jában emelkedni. Ha Norvégia a jelentéktelen számú lap­pok kisebbségi jogait tiszteletben tartja, mennyivel inkább szükséges a középeu­rópai, számban is jelentős kisebbségek, jogainak biztosítása, kultúrájuk fejlődé­sének elősegítése. Aimé Berthod francia szenátor, volt nevelésügyi mi­niszter a következő nyilatkozatot tette: — Az európai szellemi közeledés szempontjából nagy jelentőségűnek lá­tom, ha a kisebbségi sorsban élő nép­csoportok kultúrája akadály­talanul fejlődik. Miután az európai szellem sokkal je­lentősebb és fontosabb valami, semhogy elbírálásánál politi­kai szempontok szerepet játsz­hassanak, arra a kérdésre, hogy szükséges-e a ki­sebbségek kulturális életének erősítése — a minden merénylet dacára is élő európai gondolat nevében — erős igen­nel kell felelnem. Stevan Csirics a jugoszláv képviselőház elnöke ezeket mondotta: — Véleményem szerint egy kisebb­ség, s így a vajdasági magyarság kultu­rális fejlődése elé nem kell és nem is szabad sem­miféle akadályt gördíteni, vagy azt lassítani, mert ez nemcsak a humánus és európai gondolat megtagadása lenne, de feles­leges sebeket is okoz. Ilyen kérdések megítélésénél szerintem csak egyetlen szempont érvényesülhet, s ez, hogy mindent meg kell engedni, ami a kert nemzetet egymáshoz kö­zelebb hozza, de semmit, ami az ellentéteket elmélyíti. Joan Esterrich spanyol országgyűlési képviselő így nyi­latkozott: — Nem lehet kétséges, hogy a leg­nagyobb európai érdekek közé tartozik a Középeurópában jelentős számú ki­sebbségek jogainak megvédése és kul­túrájuk fejlődésének lehetővé tétele Nem elég, ha egy kisebbség nyelvi jogait megadjuk, mert ahhoz, hogy egy népcsoport kultú­rájában erősödjék és az emberiség szá­mára értéket termeljen, szükség van tápláló forrásokra. Ezen források egyi­ke saját rokoni nemzete, másika az ál­lami többség és az esetleges többi nem­zetiségek. Ezen kultúrák az európai, vagy helyesebben általános emberi kul­túra számára mindig termelnek értéke­ket, míg az úgynevezett európai kultúra sohasem táplálhatja a nemzeti kultúrá­kat. Ha tehát az európai kultúra érde­keit nézzük, minden kisebbségnek nemcsak jogot, de a legnagyobb támo­gatást is kell kapnia nyelvi és népi kultúrájának erősítéséhez. Talán mondanom sem kell, hogy bármi­lyen nyelvi és kisebbségi kultúráról van szó, annak erősödése az államnak mindig hasznos. A BOLGÁROK MEGERŐSÍTIK A HA­TÁRT. Bucureştii újságok azt a feltűnést­ keltő hírt közlik, hogy a bolgárok a bolgár­román határon katonai megerősítési munká­latokat végeznek. Barbunar és Zár Simeon határvárosok között a bolgárok lövészárko­kat ásnak és acéltornyokat állítanak fel. A munkálatokat éjjel végzik és igyekeznek minden feltűnést elkerülni. A Nem valami új magániskoláról van szó, nem is nyári egyetemről, vagy továbbképző tanfolyamról, hanem a politikai életnek olyan példáiról, melyek alkalmazása egy kis átalakítással nagyon előnyösnek kínálkozik a politikai eszmeáramlatok és világszemléle­tek mai kaotikus harcában. Leon Blum, a franciák szocialista miniszterelnöke, kita­lálta a kettős nemzetiség elméletét, amihez ha még hozzávesszük szocialista nemzetkö­ziségét, minden sorsfordulatra találhatunk kácienciát. Aminthogy ő talált is, úgy, hogy a spanyol baloldal támogatására sietett, amikor ez veszélyben forgott- Blum tehát lehet ha nemzeti érzésű zsidó, éppen olyan hűséges francia, ami nála nem zárja ki, hogy idegen állam szocialista harcainak fegyver­­szállítója legyen. Vájjon mit szólnak hozzá, ha a német vagy olasz jobboldali kormány hasonló beleavatkozási jogot próbálna gya­korolni Franciaországban, mint ő Spanyolor­szágban? Vagy mit szólna hozzá, ha az el­­szászi német szintén a kettős nemzetiségi elv alapjára helyezkednék és hangoztatná, hogy ugyanolyan német, mint amilyen fran­cia és ez a két érzés benne sem kerül össze­ütközésbe. Annyira nem, mint Leon Blum­­ban a zsidó és francia nemzeti érzés, sőt ha Blum nemzetközi szocialista lehet, akkor ő is lehet nemzeti szocialista? Valahogy úgy van, mint ahogyan egyik erdélyi fiatal mon­dotta, hogy az öregeknél a politika is világ­­szemlélet, a fiataloknál pedig a világszemlé­let is politika. Ez a világszemléleti politika és politikai világszemlélet vezet azután azok­hoz az összeütközésekhez nemzedékek kö­zött, melyek korunkat annyira jellemzik. Minden értéket átértékelnek és csak annyi­ban fogadják el tényleges értéknek, ameny­­nyire közelebbi célkitűzéseik programjába illeszthető és ennek hasznára fordítható. Így teremtette meg Blum kétféle nemzeti elméle­tének mintájára Henlein a csehszlovákiai szudétanémetek vezére a kétféle erkölcs ta­nát. Ő azt mondja, hogy a pártvezér számára kétféle erkölcs létezik: egy polgári és egy politikai morál. Henlein egy nemzetkisebb­ségi párt vezére. Számtalanszor hangoztat­tuk, hogy minden pártnak, de nemzetkisebb­ségi pártnak elsősorban az erkölcs alapjára kell helyezkednie. Az erkölccsel áll vagy bu­kik. És most jön egy többmilliós nemzetki­sebbség vezére és azt kürtöli világgá, hogy számára kétféle erkölcs van: egy polgári és egy politikai. Ez más szóval azt is jelentheti, hogy a polgári erkölcs tiltja a hazudozást és csalást, de a politikai erkölcs ugyanezt megengedi, ha ezzel közelebb jut célkitűzé­seihez. Azt jelentheti, hogy kifelé a demo­kráciát hangoztatja, de a valóságban a leg­erőszakosabb diktatúrától sem riad vissza.­­Azt jelentheti, hogy elvben a jogegyenlőség alapján áll, de a gyakorlatban ezt semmibe sem veszi. És jelenthet még sok mindenfé­lét, csak az őszinteséget nem jelentheti. Ha pedig mint nemzetkisebbségi párt megta­gadja az őszinteséget, jogot ad a többségi pártnak arra, hogy szintén ne legyen őszin­te. Ami a gyakorlatban úgy alkalmazható, hogy megígérik az összes nemzetkisebbségi jogok maradéktalan teljesítését, de valójá­ban eszük ágában sincsen ezeket tényleg megvalósítani. És mivel a hatalom rendsze­rint nem a nemzetkisebbségi, hanem a nem­zettöbbségi párt kezében összpontosul, igen­­könnyen kiszámítható, hogy ennek a kétféle moráltanításnak milyen következményei le­hetnek. Kétféle nemzetiség, kétféle erkölcs. Vajjon az ilyen elméletek hangoztatása és köztudatba való átvitele hova vezet a nyil­vános életben? A megértéshez? Nem. Az együttműködéshez ? Nem. Egymás jogainak respektálásához? Nem. Az emberiség jobb jövőjéhez? Nem. Hát hová? Az erkölcsök teljes meglazulásához, az egymásban való hit és bizalom elvesztéséhez, a kétszínűség­hez, a politikai kalandorrendszer meghono­sításához, a jogtalanság kodifikálásához, a teljes káoszhoz. József Ferenc magyar ki­rályi herceg azon az ankéton, melyet Buda­pesten a magyar szellemi élet elitcsoportja arról a kérdésről rendezett, hogy lehet-e kulturális egységbe tömöríteni a különböző államokba szóródott magyar néptömböket, azt mondotta, hogy túl kicsinyek és túlérté­­kesek vagyunk ahhoz, hogy a Duna-meden­­céjében egymással gazdasági vagy kulturá­lis háborút viseljünk. Egyikünk sem győzne ily esetben, hanem egy kívülálló harmadik. A megoldásért mindannyiunknak együtt kell tanulnunk, szenvednünk és azt együtt kell létrehoznunk. Milyen mélyenszántó, milyen bölcs szavak, amelyek az egész Duna-me­­dence problémájának lényegére reámutat­nak és az együttműködés fontosságát han­goztatják. Várjon ha ez a Duna-medence népeinek nagyobb közösségére áll, mennyi­vel inkább igaz az ugyanazon állam terüle­tén belül élő népek sorsát tekintve? És ak­kor jön az egyik és azt mondja, hogy benne nagyon szépen megfér egymás mellett a nemzetköziség és a kétféle nemzetiség ér­zése, a másik pedig a kétféle erkölcs tanítá­sával igyekszik tömegeket vezetni. Úgy az egyik, mint a másik megcsúfolása annak az erkölcsnek, melynek törvényei örökérvé­­nyűek és amely nélkül sem a­ politikai sem a társadalmi életben komoly építő munkára még vállalkozni sem lehet. Úgy a Blum, mint a Henlein iskolája rossz isk­oja.

Next