Déli Hirlap, 1936. szeptember (12. évfolyam, 200-223. szám)

1936-09-02 / 200. szám

Timişoara, xil évf. 200. SZÁM­ÁRA 3 LEI ^SZERfIA FELELŐS SZERKESZT­­Ő— VUCHETICH ENDUE bAnsági MAGYARHííF.LAP szerkesztő­seg Cs KIADÓHIVATAL PIATA I. C. BRATIAMI 4. - TELEFON 2­52 Románia és a Jövő háború címen Branisteanu az Adeveral legújabb Számában érdekes cikket írt és abban fog­lalkozik azokkal a lehetőségekkel, melyek Romániát egy esetleges jövendő háborúban érhetik. A spanyol polgárháborúról senki sem tudja, hogy meddig fog tartani, azzal azonban mindenki tisztában van, hogy a be­­lemavatkozási nyilatkozatok ellenére is a Véres harc teljes likvidálásáig Európa békéje kardélen táncol. A spanyolországi esemé­nyek az európai nemzeteket is két táborra szakították és ez az antagonizmus megma­rad azután is, ha a spanyol harcok már vé­­­get értek — bárki legyen is a győző. Euró­pában ettől függetlenül súlyos események előestéjén vagyunk. Németország bevezette a két éves katonai szolgálatot és ez érthető izgalmat keltett bizonyos országokban. •­­ A francia jobboldal a német katonai hatalom erősödéséből azt a következtetést vonja le, hogy­ a diplomácia kerüljön minden erélyes lépést. Nálunk a diktatúrára szomjas reakció úgy látszik jó szemmel nézné külpoli­tikánk revízióját úgy, hogy Németország­­­elé keressük a közeledést. Úgy tűnik, mint­ha a francia és a mi jobboldali politikánk között valami kapcsolat lenne. És­­ennek alá­támasztására sokszor egészen különös indo­kokat hoznak fel. Azon nyilvánvaló ténnyel szemben, hogy mindinkább kialakul a német­­olasz-osztrák-magyar-bolgár revizionista front, azt mondják, mi keresnivalónk van nekünk Németországgal? Azt is mondják, ha Németország Románia megsemmisítését tűzné ki célul, akkor egyben megtagadná azokat az elveket is, amelyek alapján Ausztria csatlakozását követeli. Ezek az érvek azonban nem komolyak. Nekünk nyil­ván­valóan semmi közösségünk nincsen Né­metországgal. Németországnak azonban an­­nál inkább velünk. A németek hangoztat­ják, hogy kelet felé kell terjeszkedniük.­­Ebben a tekintetben nem is lehet semmi kétség. Hitler élete és minden politikai tevé­kenysége megerősíti ezt a tételt. Katonai akció azonban el sem képzelhető keleti irányban, bármilyen erősek lennének is a németek és bármilyen gyengék lennének is az oroszok, a román petróleum nélkül. És itt adódik Románia részére a nagy dilemma. Ha Németországnak bocsátja rendelkezésre a petróleumot, Oroszország intervenciója el nem marad. Az orosz katonai erő pedig igen hatalmas. Ha pedig megtagadja Németor­szágtól, váljon ez a bolgárokkal és magya­rokkal szövetségben, lemond-e róla? Még ha akarná is ezt, nem tehetné. Az ideális az len­ne, hogy Románia őrizze meg semlegességét. Romániának nincsen semmi területi kíván­sága. Éppen úgy, mint Franciaország telje­sen ki van elégítve. Franciaországhoz és Angliához hasonlóan nem akar mást, mint a békét. És ha akarata ellenére mégis kitörne a háború? A legoptimistább pacifisták sem kételkednek benne, hogy ezzel a lehetőséggel számolni kell. És számolni kell a tényekkel is. Közvetlen szomszédságunkban van Orosz­ország. Ez olyan történelmi sorsszerűség,­­mint az, hogy nyugaton és délen olyan álla­mok vannak szomszédságunkban, melyek minden kombinációt szívesen látnak és csat­lakoznak is ahhoz, ha velünk szemben ellen­séges. Mindebből következik, hogy fel kell készülnünk nemzeti területünk védelmére. Következik azonban az is, hogy minden kö­rülmények között tartsunk azokkal az álla­mokkal, melyek a békét akarják. Ezek kö­zött első­sorban Angliát találjuk, amelyről Hitler is tudja és elismeri, hogy tőle függ a jövendő háború sorsa. Felvetődik a kérdés, várjon meg lehet-e védeni a békét ? Erre ne­héz ma felelni. A fegyverkezés tempója rendkívül meggondolkoztató. Minél gyen­gébb egy állam pénzügyi tekintetben, annál gyorsabban merül ki a fegyverkezési ver­senyben. Ez az eset áll fenn Németország­nál. Schacht franciaországi útja nem egyéb, mint kölcsön utáni érdeklődés. Ugyanez a cél vezeti Angliába is. De lehetséges-e, hogy Anglia, vagy Franciaország, vagy bármely pacifista állam, pénzt adjon olyan ország­nak, mely nyilvánvalóan a háborút készíti elő? A probléma azonban másként fest. A fegyverkezésnek csak két kifejtése lehetsé­ges: vagy háború, vagy lefegyverzés. Más­ként az a pénzügyi megerőltetés, amelyet minden államnak tennie kell, hogy a fegy­verrendelések költségeit fedezhesse, zsákut­cába vezet, ahol a lehető legnagyobb mérvig fegyverkezés felhasználása maga után vonja a lehető legnagyobb sikert a bábomban és eldönti ennek sorsát. Ezen a válaszúton áll Európa. A békeszerető nagyhatalmak pénz­ügyi erejükkel és mérhetetlen vagyonukkal egyedül képesek arra, hogy a háború kitöré­sét megakadályozzák, még­pedig a leszere­léssel. Rövidesen kiderül, hogy igénybe ve­­szik-e egyáltalán és miként, ezeket az eszkö­zöket, így látja a helyzetet egy baloldali publicista. A bukott külügyminiszter szorosabb kapcsolatot keres a nemzeti parasztpárttal A belpolitika nyári szünetének nagy eseménye a váratlan kormányválság volt, amelynek hullámai és izgalmai még mindig nem csendesedtek el. Különösen nemzetközi vonatkozásban is nagy fel­tűnést keltett Titulescunak kima­radása az új kormányból. Tatarescu miniszterelnök különben az új kormány eskütétele után igyekezett megvilágítani azokat az okokat, amelyek arra kény­­szerítették, hogy lemondjon Titulescu további értékes munkásságáról. Tata­rescu nyilatkozott a sajtó képviselői előtt és kijelentette, hogy az új kormány úgy bel-, mint külpolitikai tekintetben azon program szellemében kíván működ­ni, amelynek alapján három év előtt meg­bízást kapott a kormányalakításra. Az új kormány kinevezése által elért egységtöbblet biztosítja a kormány cselekvési összhang­jának maximumát a kormány­zat minden megnyilvánulásán­ban. Az új kormány első­sor­ban is a belső rendet kívánja fentartani. Az összes társadalmi osztályok körében béke van és mégis az utóbbi időben a mesterséges zavar hulláma az erősza­kosság állandó rendszerét kívánta meg­honosítani. Ezt a hullámot le kell csen­desíteni és az új kormány le is csende­síti. Az összes politikai szervezetek a törvények keretében kifejthetik műkö­désüket, de a rend megbontására irá­nyuló minden kísérletet az új kormány letör. Ezért lefegyverzi a gárdákat és az egyetemi fegyelemnek is megveti az új alapjait. Első feladata a kormánynak, hogy politikától mentesítse az egyeteme­ket. A kormányelnök azután vázolta a kormány programját, majd rátérve a külpolitikai vonalvezetésre, hangoztatta, hogy Románia külpolitikája változatlan marad. A cél a határok és a béke meg­védése, szoros együttműködés a régi szövetségesekkel, a jó viszony ápolása a szomszédos államokkal, a Népszövetség megerősítése és béke egyete­mes és oszthatatlan arcvonalá­nak kiépítéséhez való hozzájá­rulás. Ennek a politikának a záloga a hadsereg alapos felkészültsége lesz, amelynek fel­szerelését fokozott lendülettel kívánják folytatni. Tatarescu miniszterelnök táviratilag értesítette a Cap Martinban tartózkodó Titulescut a kormány átalakításáról. A táviratban utalt arra, hogy a kormány olyan politikát akar követni, amelyhez a párt kebeléből alakult egységes kor­mányra van szükség. Ezért főleg politikai okok miatt kénytelen volt kormányát tisz­tán liberális államférfiakból megalakítani. Egyben megköszönte Titulescunak az ország érdekében kifejtett munkásságát és sajnálkozását fejezte ki, hogy erről a megváltozott viszonyok miatt kénytelen volt lemondani. Titulescu a párisi Havas-távirati iroda munkatársa előtt kijelentette, hogy a régi kormány lemondásáról csak az új kormány kinevezése után értesült. Az új kormány nem tart igényt szolgálataira, ehhez joga van, de mégis elvárta volna, hogy az új kormány terveiről idejében értesítsék, mert senkit sem akart személyével feszélyezni. Végül kijelentette, fentartja magának a jogot, hogy a helyzetről megalkossa a véleményét és jövendő politikai tényke­dését meghatározza. Az Universul hosszabb cikkben foglal­kozik Titulescunak a kormányból való ki­maradásával. Azzal a címmel, hogy tu­lajdonképpen mi történt, azt írja, hogy Titulescut és Radulescu Saveit egysze­rűen kitessékelték a kormányból. Mert a kormány többi tagja megmaradt, csak éppen helyet cserélt. Azt állítja a lap, hogy Titulescunak nem volt tudomása Tatarescu szándékairól, mert a július 16-án megtartott minisztertanács, ame­lyen Titulescu beszámolt működéséről, azt egyhangúlag elfogadta és magát szo­lidárisnak mondotta Titulescu működé­sével. Még akkor elismerését is kife­jezte a minisztertanács. Mi tör­tént hát azóta, ami arra kény­­szerrítette Tatarescut, hogy leg­fontosabb munkatársának meg­hallgatása nélkül alakítsa át kormányait? Ez az a rejtély, —fejezi be cikkét a lap­­amelyet a kormánynak tisztázni kell és ez az a kérdés, amelyre válaszolnia is kell. A többi bucurestii lap is élénken fog­lalkozik Titulescunak a kormányból való kimaradásával. Az egyik lap úgy tudja, hogy a kormá­ny felkéri majd Titules­cut, vállalja el Románia fődele­­gátusi megbízatását a Népszö­vetségnél és tartsa meg londoni nagyköveti és meghatalmazott miniszteri állását is. Azonban kétségesnek tartja a lap, hogy:

Next