Déli Hirlap, 1937. május (13. évfolyam, 98-120. szám)
1937-05-01 / 98. szám
TIMISOARA, XIII. ÉVF. 98. SZÁM SZOMBAT, 1937 MÁJUS 1 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piața I. C. Bratiana No. 3. Telefon: 252. Felelős szerkesztő: Vuchetich Endre dr. A lap megjelenik minden reggel, kivéve az ünnep s vasárnap utáni napokat ÁRA1 3 LEI BÁNSÁGI MAGYAR NAPILAP Cikkeink utánnyomása a forrás megjelölése nélkül tilos. Kellően fel nem bélyegezett leveleket nem fogadunk el. Kéziratokat nem őrzünk meg és azokat a feladóknak vissza nem küldjük. Május elseje azelőtt a virágok napja volt, régen, az antik korban pedig egészen valamelyik csodálatos pogány istenség ünnepe. De rájöttek az emberek, hogy vannak a földön is rendkívüli történések és ezek között talán legnagyobb csoda a munka. Micsoda hihetetlen, megdöbbentően nagyszerű utazás, míg a tompaeszű, medvecammogású, kőkorszakbeli ember eljutott a máig, micsoda szédületes különbség a barlanglakó, menydörgéstől rezzenő félállat és a huszadik század diadalmas észlénye között, aki igájába hajtotta a hőt, a fényt, a villamosságot, a természet rejtelmes erőit, vonaton, autón száguld, repül, sőt száz halált megvető bátorsággal keresztül tör már a sztratoszférán is, hogy aztán a birtokba vegye majd a tejutas égboltot, végtelen messzeségben sápadozó csillagokat is. Valóban, ha vannak csodák, úgy semmi sem szédítőbb mirákulum, mint ez a hősies, szívós kíváncsiság, ahogy a szüntelen serénykedő emberiség felfedezni készül az egész makrokoszmoszt, de ugyanakkor a mikrokoszmoszt is. Mert határtalanul nagy a világ, de ugyanolyan óriási a kicsinységében is. És nem kevésbbé nagyszerű az emberi munka, amikor gépet csinál, amely leméri a másodperc ezredrészét, amikor százezredrészre bontja az ultramikroszkóp alatt a vízcseppet, amikor kisajátítja a rádium sugárzásait, sőt szétrombolja már az atomot is, a szerves élet régente legkisebbnek vélt alapelemét, ez az égi tüzeket lelopó, nem szünő megismerési szomjúság. Nem ismer bennünk ez a prometheusi becsvágy veszedelmet, akadályt, megállást. Ennek a munkakészenlétnek eredménye az emberiség civilizációjának felhőket súroló diadalépitménye Érdemes tehát a munkát megünnepelni, a munka fenséges eszméjének szentelni a természetben zsendülő erők, az élet friss kivirágzásának gyönyörű első májusi napját, ahogyan ezt az 1889-ben tartott nemzetközi kongresszuson elhatározták, hogy ez a nap minden országban ezentúl a munka hatalmának és tiszteletének bíborszínü felkiáltójele legyen. Szép ez az ünnep. Felemelőbbet nem tudunk elképzelni. De csak úgy lehet magasztos, igaz pirosbetűs május elseje, ha pártjelszavak és osztályzöngék nélküli egyetemes himnuszként zenéül e napon a minden emberi erőfeszítések himnusza. Hiszen amerre csak körültekintünk, ameddig csak elszárnyal ■ képzeletünk e kerek földgolyón, nincsen olyan elhagyott hely, ahol ne lengene már fennen a mindeneket birtokba vevő munka lobogója. Észak és Dél végtelen hómezőin, fagyott tengerek, vészes jégtorlaszai között, ahol már csak a jegesmedve és a jegesróka tengeti egyhangú életét, — oda is utat találtak már a haladás elszánt pionírjai, hogy meteorológiai, földmágnességi, sarki fény megfigyeléseikkel gazdagítsék a tudományt. Irdatlan hegyek legmagasabb csúcsain, ahol már az algák és zuzmók növényi élete is csillagászati, légköri méréseket elsorvad, eszközölnek a legrettenetesebb viszontagságokkal is konokul dacoló ismeretvágyak. Őserdők közepére repülőgéppel leszáll a zoológus, a botanikus, hogy egy bizonyos fajta állatra, növényre akadjon, nem féli tengerek ismeretlen mélységeit a kutató, mikor odáig száll le, ahol már óriási polipok leskelődnek iszonyú ölelésre készen, s ki tudja, miféle ősszörnyi állatok, amelyek változatlan formában élik még mindig életüket száz és százezer év után. Nem, nem, az ismerethajszoló munka semmitől sem fél, nem retteni a fagyot, szaharai hőt, veszedelmeket, mint ahogy azok sem félnek, ijedeznek, akik a gyakorlati élet civilizációs központjaiban végzik nem ritkán egyenesen megdöbbentő odaadással feladatukat. Vegyészek, bakteorológusok, a laboratóriumokban életük veszélyeztetésével is makacsul szolgálva a nagy célt, orvosok épségükre nem gondolva nagy járványok idején, vagy egyenesen a tudományos munka mártíromságát vállalva, mikor öntestükön próbálják ki a szérumok, mérgek, sugarak hatásait, vagy magát halálos betegséget, a rákot, a leprát, a a sárgaságot. Az áldozatkészség szinte vallásos magaslata példáit találjuk meg a szellemi erőfeszítések kimeríthetetlen sokféleségében, amelyek révén civilizációnk éjjel-nappal szakadatlanul épül. Éjszaka is világos hány, de hány ablak! Tér, idő, elmerül, még saját álmát megrabolja, ahogyan ott virraszt dolgos szószobájában sápadt hajnalig a gondolkozó, tépelődő ember. Minden hivatás, minden munkatér megszámlálhatatlan ilyen aszkétáit rejti a köznek. Helyet tehát a szellemnek is! A munka ünnepe nem lehet csak a testi munkáé, a műhelyé. Legyen május elseje az egyetemes munka apológiája, nemcsak a proletármunkáé. Ez a megkülönböztetés már úgysem időálló. A szellemi munka is proletárizálódott. A szellemiségben is nagy a munkanélküliség, a gond és a szemérmes nyomor. Hány messzevilágító tudós elme zuhant odáig, hogy elkótyavetyélni kényszerült legnagyobb kincsét, a könyvtárát! Hány nagyszerű tanár, orvos, mérnök, művész, író küzd, fuldoklik nagyszerű felkészültség, ragyogó képességek teljében! Nincs értelme a gőgös széttagozódásnak. szegénységre A magasabb tudás nem kiváltság. Ellenkezőleg, gyakran még fájdalmasabb, nehezebb teher a gazdasági harcban. Május elseje csak arra taníthat, hogy mindazok egyek, akik dolgoznak. És egyeknek kell lenniök abban az akaratban is, hogy a becsületes munka szelleme legyen ismét uralkodóvá a világon. (Flaneur.) A nemzeti munka védelmére vonatkozó rendelettörvény tervezete foglalkoztatja az összes ipari és kereskedelmi köröket. A sajtóiban számos nyilatkozat és cikk lát napvilágot. Az Universal legujabbb számának vezércikkében elvben állást foglalt a rendelettörvényekkel való kormányzás ellen". Azt írja, hogy A kormánynak volt ideje és alkalma ezeket a terveket a parlament elé terjeszteni. Mert vagy sürgős a kérdés megoldása, akkor meg kellett és meg lehetett volna hosszabbítani a parlament ülésszakát, vagy nem sürgős, akkor pedig ráérnek a következő parlamenti ülésszak összehívásáig. Nagy fontosságú problémákat nem szabad parlamenten kívül elintézni. Hosszú cikkben foglalkozik a kérdéssel az Argus is. Az állítólagos tervezetnek azon szakaszait, melyekben különbséget tesz fajrománok és nemzetkisebbségi román állampolgárok között, alkotmányellenesnek mondja. Az alkotmány ugyanis határozottan és félre nem érthető módon megállapítja, hogy román állampolgárok között sem felekezet, sem nyelv vagy faji származás szerint különbséget tenni nem szabad és az összes állampolgárok ugyanazon jogokat élvezik. A lap szerint, ha abből a feltevésből is indulnánk ki, ami abszurdum, hogy az állampolgárok közötti ez a megkülönböztetés nem alkotmányellenes, a tervezet akkor sem állhat meg. Eddig a vállalatoknál megengedték, hogy húsz százalékban idegen állampolgárokat alkalmazhassanak. Mivel az új tervezet szerint összesen csak huszonöt százalék nemromán volna alkalmazható, a román állampolgársággal bíró nemrománok csak öt százalékban nyerhetnének elhelyezést a vállalatoknál. A legújabb hivatalos statisztikai szerint az országban az összlakosság számához viszonyítva huszonkilenc százalék nem román állampolgár él. Figyelembe kell venni azt is, hogy a kereskedelmi és ipari alkalmazottak bizonyos fokú iskolai képzettséggel rendelkeznek. A nemzetkisebbségek szempontjából tehát nemcsak az általános százalékarány bír fontossággal, hanem az is, hogy hány százalékuk az összlakossághoz viszonyítva bír iskolai képzettséggel? Ez a százalék úgy a népszámlálási bizottság adatai, mint a közoktatásügyi minisztérium statisztikája alapján negyvenegy százalék. Ilyen körülmények között tehát sem huszonöt, de még kevésbbé lehet öt százalékos alkalmaztatásról szó. A hadseregben, a bíróságoknál, ez összeg közhivatalokban — folytatja a lap — a nemzetkisebbségek alkalmaztatása alig éri el az öt százalékot. Tíz éven belül talán már csak egy százalék lesz. A magánvállalkozásban ilyen körülmények között a nemzetkisebbségeknek nagyobb arányt kell biztosítani, mert különben az éhhalálnak teszik ki őket. Nem hihető, hogy a tervezet elkészítőjének ez lett volna a célja. A rendelettörvény tervezete átmeneti időnek húsz hónapot állapít meg. Ez azt jelenti, hogy 1938 december végéig az összes vállalatokban hetvenöt százalékban fajrománokat kell alkalmazni. Köztudomású, hogy a technikai személyzet kiképzéséhez legalább öt esztendő szükséges. A fajromán technikai szakemberek között alig van munkanélküli és így önként felvetődik a kérdés, honnan vegyék a hetvenöt százalékot, ha egyszer nincsenek? A végső konzekvenciája a dolognak tehát az, hogy nemcsak a nemzetkisebbségeket tennék ki az éhhalálnak, hanem tönkretennék a nemzeti ipart is, ha a rendelettörvény egyáltalában végrehajtható lenne. A Lupta szerint a liberális pártban a leghatározottabban ellenzik Pap Valér iparügyi miniszter tervezetét és azt mondják, hogy ezzel saját egyéni céljait, kívánta szolgálni. Kijelentik, hogy a tervezet egész szelleme ellenkezik azzal az ideológiá* I Ha fi. 1 A közvélemény elsöpörte a nemzeti munka védelmének alkotmányellenes tervezetét