Déli Hirlap, 1937. május (13. évfolyam, 98-120. szám)

1937-05-01 / 98. szám

TIMISOARA, XIII. ÉVF. 98. SZÁM SZOMBAT, 1937 MÁJUS 1 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piața I. C. Bra­­tiana No. 3. Telefon: 2­52. Felelős szerkesztő: Vuchetich Endre dr. A lap megjelenik minden reggel, kivéve az ünnep s vasárnap utáni napokat ÁRA1 3 LEI BÁNSÁGI MAGYAR NAPILAP Cikkeink utánnyomása a forrás megjelölése nél­kül tilos. Kellően fel nem bélyegezett leveleket nem fogadunk el. Kéziratokat nem őrzünk meg és azokat a feladóknak vissza nem küldjük. Május elseje azelőtt a virágok napja volt, régen, az antik korban pedig egészen valame­lyik csodálatos pogány istenség ünne­pe. De rájöttek az emberek, hogy van­nak a földön is rendkívüli történések és ezek között talán legnagyobb csoda a munka. Micsoda hihetetlen, megdöbben­tően nagyszerű utazás, míg a tompa­­eszű, medvecammogású, kőkorszakbeli ember eljutott a máig, micsoda szédü­letes különbség a barlanglakó, meny­dörgéstől rezzenő félállat és a huszadik század diadalmas észlénye között, aki igájába hajtotta a hőt, a fényt, a villa­mosságot, a természet rejtelmes erőit, vonaton, autón száguld, repül, sőt száz halált megvető bátorsággal keresztül tör már a sztratoszférán is, hogy aztán a birtokba vegye majd a tejutas égboltot, végtelen messzeségben sápadozó csillagokat is. Valóban, ha vannak cso­dák, úgy semmi sem szédítőbb miráku­­lum, mint ez a hősies, szívós kíváncsi­ság, ahogy a szüntelen serénykedő em­beriség felfedezni készül az egész makrokoszmoszt, de ugyanakkor a mikrokoszmoszt is. Mert határtalanul nagy a világ, de ugyanolyan óriási a kicsinységében is. És nem kevésbbé nagyszerű az emberi munka, amikor gé­pet csinál, amely leméri a másodperc ezredrészét, amikor százezredrészre bontja az ultramikroszkóp alatt a víz­­cseppet, amikor kisajátítja a rádium su­gárzásait, sőt szétrombolja már az ato­mot is, a szerves élet régente legki­sebbnek vélt alapelemét, ez az égi tü­zeket lelopó, nem szünő megismerési szomjúság. Nem ismer bennünk ez a prometheusi becsvágy veszedelmet, akadályt, megállást. Ennek a munkaké­szenlétnek eredménye az emberiség ci­vilizációjának felhőket súroló diadal­­épitménye Érdemes tehát a munkát megünnepel­ni, a munka fenséges eszméjének szen­telni a természetben zsendülő erők, az élet friss kivirágzásának gyönyörű első májusi napját, ahogyan ezt az 1889-ben tartott nemzetközi kongresszuson elha­tározták, hogy ez a nap minden ország­ban ezentúl a munka hatalmának és tiszteletének bíborszínü felkiáltójele le­gyen. Szép ez az ünnep. Felemelőbbet nem tudunk elképzelni. De csak úgy le­het magasztos, igaz pirosbetűs május elseje, ha pártjelszavak és osztályzön­­gék nélküli egyetemes himnuszként zen­éül e napon a minden emberi erőfeszí­tések himnusza. Hiszen amerre csak kö­rültekintünk, ameddig csak elszárnyal ■ képzeletünk e kerek földgolyón, nin­csen olyan elhagyott hely, ahol ne len­gene már fennen a mindeneket birtok­­ba vevő munka lobogója. Észak és Dél végtelen hómezőin, fagyott tengerek, vészes jégtorlaszai között, ahol már csak a jegesmedve és a jegesróka ten­geti egyhangú életét, — oda is utat ta­láltak már a haladás elszánt pionírjai, hogy meteorológiai, földm­ágnességi, sarki fény megfigyeléseikkel gazdagít­­sék a tudományt. Irdatlan hegyek leg­magasabb csúcsain, ahol már az algák és zuzmók növényi élete is csillagászati, légköri méréseket elsorvad, eszkö­zölnek a legrettenetesebb viszontag­ságokkal is konokul dacoló ismeretvá­gyak. Őserdők közepére repülőgéppel leszáll a zoológus, a botanikus, hogy egy bizonyos fajta állatra, növényre akadjon, nem féli tengerek ismeretlen mélységeit a kutató, mikor odáig száll le, ahol már óriási polipok leskelődnek iszonyú ölelésre készen, s ki tudja, mi­féle ősszörnyi állatok, amelyek válto­zatlan formában élik még mindig életü­ket száz és százezer év után. Nem, nem, az ismerethajszoló munka semmitől sem fél, nem retteni a fagyot, szaharai hőt, veszedelmeket, mint ahogy azok sem félnek, ijedeznek, akik a gya­korlati élet civilizációs központjaiban végzik nem ritkán egyenesen megdöb­bentő odaadással feladatukat. Ve­gyészek, bakteorológusok, a la­boratóriumokban életük veszélyez­tetésével is makacsul szolgálva a nagy célt, orvosok épségük­re nem gondolva nagy járványok ide­jén, vagy egyenesen a tudományos munka mártíromságát vállalva, mikor ön­testükön próbálják ki a szérumok, mér­gek, sugarak hatásait, vagy magát halálos betegséget, a rákot, a leprát, a a sárgaságot. Az áldozatkészség szinte vallásos magaslata példáit találjuk meg a szellemi erőfeszítések kimeríthetetlen sokféleségében, amelyek révén civili­zációnk éjjel-nappal szakadatlanul épül. Éjszaka is világos hány, de hány ablak! Tér, idő, elmerül, még saját álmát megrabolja, ahogyan ott virraszt dolgo­s s­zószobájában sápadt hajnalig a gon­dolkozó, tépelődő ember. Minden hiva­tás, minden munkatér megszámlálhatat­lan ilyen aszkétáit rejti a köznek. He­lyet tehát a szellemnek is! A munka ünnepe nem lehet csak a testi munkáé, a műhelyé. Legyen május elseje az egyetemes munka apológiája, nemcsak a proletármunkáé. Ez a megkü­lönböztetés már úgysem időálló. A szel­lemi munka is proletárizálódott. A szel­lemiségben is nagy a munkanélküliség, a gond és a szemérmes nyomor. Hány messzevilágító tudós elme zuhant odáig, hogy elkótyavetyélni kénysze­rült legnagyobb kincsét, a könyvtárát! Hány nagyszerű tanár, orvos, mérnök, művész, író küzd, fuldoklik nagyszerű felkészültség, ragyogó képességek tel­jében! Nincs értelme a gőgös széttagozódásnak. szegénységre A magasabb tudás nem kiváltság. Ellenkezőleg, gyak­ran még fájdalmasabb, nehezebb teher a gazdasági harcban. Május elseje csak arra taníthat, hogy mindazok egyek, akik­ dolgoznak. És egyeknek kell lenniök abban az akaratban is, hogy a becsüle­tes munka szelleme legyen ismét ural­kodóvá a világon. (Flaneur.) A nemzeti munka védelmére vonat­kozó rendelettörvény tervezete fog­lalkoztatja az összes ipari és kereske­­delmi köröket. A sajtóiban számos nyilatkozat és cikk lát napvilágot. Az Universal legujabbb számának vezércikkében elvben állást foglalt a rendelettörvényekkel való kormány­zás ellen". Azt írja, hogy A kormánynak volt ideje és alkalma ezeket a terveket a parlament elé terjeszteni. Mert vagy sürgős a kérdés megoldá­sa, akkor meg kellett és meg lehetett volna hosszabbítani a parlament ülésszakát, vagy nem sürgős, akkor pedig ráérnek a következő parla­menti ülésszak összehívásáig. Nagy­ fontosságú problémákat nem szabad parlamenten kív­ül elintézni. Hosszú cikkben foglalkozik a kér­déssel az Argus is. Az állítólagos tervezetnek azon szakaszait, melyek­ben különbséget tesz fajrománok és nemzetkisebbségi román állampolgá­rok között, alkotmányellenesnek mondja. Az alkotmány ugyanis hatá­­rozottan és félre nem érthető módon megállapítja, hogy román állampolgárok között sem felekezet, sem nyelv vagy faji származás szerint különbséget tenni nem szabad és az összes állampolgárok ugyanazon jogokat élvezik. A lap szerint, ha ab­­ből a feltevésből is indulnánk ki, ami abszurdum, hogy az állampolgárok közötti ez a megkülönböztetés nem al­kotmányellenes, a tervezet akkor sem állhat meg. Eddig a vállalatoknál megengedték, hogy húsz százalékban idegen állampolgárokat alkalmazhas­sanak. Mivel az új tervezet szerint összesen csak huszonöt százalék nem­román volna alkalmazható, a román állampolgársággal bíró nemrománok csak öt szá­zalékban nyerhetnének elhe­lyezést a vállalatoknál. A legújabb hivatalos statisztikai szerint az országban az összlakosság számához viszonyítva huszonkilenc százalék nem román állampolgár él. Figyelem­be kell venni azt is, hogy a kereske­delmi és ipari alkalmazottak bizo­­nyos fokú iskolai képzettséggel ren­delkeznek. A nemzetkisebbségek szempontjából tehát nemcsak az álta­lános százalékarány bír fontossággal, hanem az is, hogy hány százalékuk az összlakossághoz viszonyítva bír isko­lai képzettséggel? Ez a százalék úgy a népszámlálási bizottság adatai, mint a közoktatásügyi minisztérium sta­tisztikája alapján negyvenegy százalék. Ilyen körülmények között tehát sem huszonöt, de még kevésbbé lehet öt százalékos alkalmaztatásról szó. A hadseregben, a bíróságoknál, ez összeg közhivatalokban — folytatja a lap — a nemzetkisebbségek alkalmaz­tatása alig éri el az öt százalékot. Tíz éven belül talán már csak egy száza­lék lesz. A magánvállalkozásban ilyen körülmény­ek között a nemzetkisebbségeknek na­gyobb arányt kell biztosítani, mert különben az éhhalálnak teszik ki őket. Nem hihető, hogy a tervezet elkészí­­tőjének ez lett volna a célja. A rende­­lettörvény tervezete átmeneti időnek húsz hónapot állapít meg. Ez azt je­lenti, hogy 1938 december végéig az összes vállalatokban hetvenöt száza­lékban fajrománokat kell alkalmazni. Köztudomású, hogy a technikai sze­mélyzet kiképzéséhez legalább öt esz­tendő szükséges. A fajromán technikai szakem­berek között alig van munka­nélküli és így önként felve­tődik a kérdés, honnan ve­gyék a hetvenöt százalékot, ha egyszer nincsenek? A végső kon­zekvenciája a dolognak tehát az, hogy nemcsak a nemzetkisebb­ségeket tennék ki az éhhalálnak, ha­nem tönkre­tennék a nemzeti ipart is, ha a rendelettörvény egyáltalában végre­hajtható lenne. A Lupta szerint a liberális párt­ban a leghatározottabban ellenzik Pap Valér iparügy­i miniszter terve­zetét és azt mondják, hogy ezzel saját egyéni céljait, kívánta szolgálni. Kije­lentik, hogy a tervezet egész szelleme el­lenkezik azzal az ideológiá* I Ha fi. 1 A közvélemény elsöpörte a nemzeti munka védelmének alkotmányellenes tervezetét

Next