Déli Hirlap, 1938. november (14. évfolyam, 248-271. szám)
1938-11-16 / 259. szám
1938. november 16. Állj, mi vagy ? Olyan időket élünk, amelyekben az emberiség nagyobb boldogítására fontosnak tartják, hogy megállapítsák a faji hovatartozás ismérveit. Nem célunk, hogy csatlakozzunk ahhoz a vitához, amelyet a tudományos élet arról a kérdésről folytat, hogy különösen itt, Középeurópában, a népvándorlás és a török invázió terepén, élnek-e tiszta fajok, hanem megnyugszunk a változhatatlanban, hogy az egyén faji és népi kategorizálása lényegessé vált, de ez esetben nagyon kell vigyáznunk azokra a mérőeszközökre, amelyekkel az egyént beosztjuk és ezzel annak életét alakítjuk. A használható ismérvek közül ezen a héten egyik laptársunk felvetette ismét a névelemzést, a név hangzásából való következtetést. Példával is szolgált. Egy némethangzású nevet említett, amelynek viselője közel két évtizede áll egy magyarnyelvű középiskola élén. Laptársunk példája tehát mindjárt élő cáfolatot jelent. Ez az elmúlt idők talajába. Futóhomokra nem lemás, mint egy szám, amelyet az ember e földi léten át visel, de az faji hozzátartozását nem determinálja. Hagyjunk fel a név ósdi elemzési módszerével, mert azzal a vér összetételét, a vér évszázados változásának képét kialakítani nem tudjuk. Ha szükség van arra, hogy egymás életét azzal édesítsük, hogy faji hovatartozásainkat megállapítsuk, akkor egyetlen ismérvet fogadhatunk el és ez az, hogy az illető minek vallja magát. Az, hogy valaki románnak, magyarnak vagy zsidónak mondja magát, az lelki felépítettségének homlokzatát képezi. Ennek az építménynek a fundamentuma mélyen le van ásva az elmúlt idők talajába. Ízig-vérig magyar, de német nevű nagyapák nyilván csak azért nem éltek a névváltoztatás lehetőségével, mert az ő idejükben lényegtelen volt a név és mindenki az egyén becsületes lelki megnyivánulását tartotta fontosnak. Szabad-e a múlt idők ezen liberalizmusából korunk számára fegyvert kovácsolni? Laptársunk, amelyről említést tettünk, a faji hovatartozás feltétlen ismérvének a nevet tekinti. Pedig, mondjuk, hogy valakit Schullernek neveznek, csak azért, mert a szépapja valóban német volt, de a nemzetség fiágain tovább vándorolt a név akkor is, ha az összes Schullerek magyar leányokat vettek feleségül. Példánk hőse tehát a nemzetség tizedik fokán egy tizedrésznyi német vért és egy német nevet örökölt. Vitatható-e fajmagyarsága? Ez a jelenség a délkeleti népeknél mindennapos. Mondhatja-e valaki, hogy Xenopol, a történetíró nem volt jó román, hanem görög, vagy hogy nem voltak románok az erdélyi román nép történelmének azok a nagy alakjai, akiknek magyar hangzású neve volt. Iorga Nicolae, a román nemzeti eszmének megalkuvás nélküli tudósa, egy ízben tréfásan mondotta, hogy a neve után ítélve ő is görögnek volna mondható, holott ősi moldovai családból származik. Nem negyed évezred, hanem egy évszázad is elegendő a nemzeti hovatartozás tudatának megszilárdításához és ez a szilárdság a népi másodrendűség érzetében nem olvadt meg, hanem acélosodott. Nem a név, hanem a belső hang felel erre a kérdésre, hogy: állj, mi vagy? Ez a belső hang pedig az egyén kulturális hitének tisztítótüzéből fakad. Ennek a lelki tudatnak a hite joggá avatja azt, hogy mindenki az legyen, aminek magát vallja és mindenki viselje a lélekformának azt a gúnyáját, amelyet őseitől örökölt. És a lelkiismeretnek ezen végítélete ellen sem az állam, sem más ne fellebbezzen. I Özvegy PROCHÁSKA BABETTÁ • Az őszinte részvét érzése kísérte azt a hírt, hogy városunk egy régi patrícius családját nagy veszteség érte. Özvegy Procháska Edéné, született Kratchwill Bebetta kilenvenkét esztendős korában, vasárnap délután visszaadta nemes lelkét a Teremtőnek. A matróna tagja volt a Bánság minden részében közbecsült Procháska malomdinasztiának. Férje, néhai Procháska Ede, akinek apja Morvaországban szintén malomtulajdonos volt, a Gyárvárosban két nagy malmot vezetett és felvirágoztatott. Férjének 1892-ben történt halála után Proháska Edéné gyermekeinél élt, ahol állandóan nagy szeretet és becéző gondoskodás vette körül. Női erényekben gazdag volt és örömét lelte a jótékonyságban, amelyet a család hagyományaihoz híven csendben és titokban gyakorolt. Temetése ma, kedden délután fél öt órakor megy végbe a belvárosi temető Schlauch-kápolnájából. Kihűlt tetemét a beszentelési szertartás után a családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. Lelki üdvéért az engesztelő gyászmisét szerdán, november 16-án, délelőtt kilenc órakor mutatják be a gyárvárosi plébánia templomban. Néhai Procháska Ede, az elhalt nagyaszszony férje 1827-én született Morvaországban, mint régi malmos család sarja. Nagyapja és apja — Procháska Ádám Félix, született 1782-ben és meghalt 1857-ben — szintén malomtulajdonosok voltak. Néhai Procháska Ede fiatalon telepedett meg Temesvárott és megszerezte a gyárvárosi Stefánia-malmot és a hozzátartozó másik malmot. Fiait — a mostani Procháska testvéreket — szintén a malomszakmának nevelte és azok örökölték szüleik szorgalmát és lelki kiválóságait. Az elhunyt nagyasszonyt gyászolják gyermekei: Procháska Oszkár malomigazgató, Procháska Róza, Procháska Ede malomigazgató, Procháska Viktor malomigazgató, menyei: a hét év előtt elhalt Procháska Lajos özvegye, született Baár Terézia, Procháska Edéné, született Rubbik Ilona, Procháska Viktorné, született Pfarr Marianna, unokák: Gayer Ede és felesége, született Holzmann Ada, Gayer Vilmos, Gayer Károly és neje, született Rüffer Hilda (Friburg, Brazilia), Gayer János és neje, született Kerschek Alisz,Gayer Margit, Procháska Irén és férje, Tuss Miklós dr. (Budapest). Procháska Róna és férje, Várady Szakmáry László mérnök, ifj. Procháska Ede, Procháska Jenő, Procháska Lajos, Procháska József, Procháska Mária, Procháska Tibor és neje, Becker Valéria, ifj. Procháska Viktor, dédunokák: Várady Szakmáry Erzsébet, Várady Szakmáry Ilona, Tuss Irén (Budapest), ifj. Tuss Miklós (Budapest), ifj. Gayer Ede és Gayer Róbert (Friburg, Brazília). Azonkívül gyászolják a Kratochwill-, Rubchich-, Török-, Kimmel- és Schlichting-családok. A zenétől nő és hízik a filmsztár Hogyan ébredtek a gyárosok a film és zene szoros összefüggésére ? — Filmsztár testére szabott kísérőzene Hollywood, november 14. Mindenki tudja, hogy milyen nagy szerepet játszik a filmben a zene. A legtöbb embernek gyakran feltűnt, hogy sokszor nagy az ellentét a színészek játéka és a kísérő zene között, ami természetesen zavarólag hat a nézőre. Tudományos tény, hogy a látás és a hallás szorosan össze van kötve, így azután a képszerű benyomásokat egészen megváltoztatja a zenei aláfestés. Hányszor hallhatjuk a moziból kitóduló közönségtől, hogy „a film jó volt, a zene annál rosszabb”. Hollywoodban most már nemcsak a filmek zeneszerzői, hanem a gyárak vezetői is tisztában vannak a zene és a film összefüggésének jelentőségével. Hollywood egyik legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott zeneszerzője, George Antheil érdeme az, hogy erről a filmgyárosokat is meggyőzte. Hollywoodban most már egyre nagyobb gondot fordítanak arra, hogy a kép és a zene összhangban legyen. — A filmgyárosok tulajdonképpen úgy ébredtek a film és a zene szoros összefüggésének tudatára, — mondja George Antheil — hogy előfordult: a legtragikusabb jelenetek is nevetésre ingerelték a mozi közönségét. A magyarázat egyszerűen az volt, hogy a zene nem felelt meg a képnek. Tulajdonképpen minden muzsikához bizonyos környezetre lenne szükség, éppen úgy, mint ahogy minden film elengedhetetlen kelléke a jó kísérőzene. Erre különben már a film őskorában rájöttek és ezért állítottak zongorát vagy gramofont már a legprimitívebb mozikban is a vetítővászon alá. — A jó kísérőzene még a jelentéktelen szereplőket is meg tudja szépíteni. — folytatta George Antheil. — Az egyik filmgyáros nemrégiben kétségbeesetten panaszkodott nekem, hogy megkezdtek egy drága filmet, de az egyik szereplőnő sehogyan sem tudja magával ragadni a nézőket. Miután nem lehetett újra kezdeni más színésznővel a filmet, tőlem kért tanácsot, hogy mit lehetne tenni. Megnéztem a kérdéses színésznő addig lejátszott jeleneteit — folytatta George Antheil —, és igazat kellett adnom a direktornak. Megvigasztaltam, hogy ezen talán még lehetne segíteni, így azután nekiültem és új kísérőzenét írtam. A közönség a megfelelően kiválasztott zene jóvoltából nagyon szívesen fogadta a jelentéktelen színésznő játékát. — A zene valósággal csodákra képes — mesélte tovább George Antheil. — A túlságosan magas férfiakat például „zenei után” kisebbé lehet tenni, a soványt pedig meg lehet hizlalni. Egyszer egy kollégám például nevetve mesélte nekem, hogy Hollywood egyik legismertebb filmsztárát hogy megtréfálta. A világhírű sztár magas, vállas férfi, így azután a zeneszerző, aki meg akarta tréfálni, hosszan nyújtott basszushangokkal festette alá a jeleneteit, úgy, hogy ezzel mintegy még magasabbá vált az amúgy is túl magas filmsztár. Amikor a film azután a közönség elé került, egészen váratlan nevetés robbant ki a sok hosszú basszus hang hallatára a közönség soraiból. A végén már mindenki dőlt a kacagástól, pedig a jelenetet egyáltalán nem tervezték tréfásnak. — A törékeny és filigrán sztárok jeleneteit erősen hangsúlyozott, kemény zenével kell aláfesteni és hasonló jól átgondolt terv szerint minden egyes filmsztárnak a testére kell szabni a kísérőzenét. S örülök, hogy most már a nagy filmgyárak vezetői is tisztában vannak azzal, hogy igazam van és egyre nagyobb szerepet juttatnak a zeneszerzőknek. vilnai zsidó szimtmzsmimi november 16-án, szerdán este 9 órakor, Palesztinai szerelem (Palesztiner Liebe), november 17-én, csütörtökön h 1 6 órakor Az ember legyen ember (A Mensch soli men san), november 17-én, csütörtökön este 9 órákon Gyermeki hála (Dank von Kinder) Jegyek már kaphatók a Városi Színház pénztáránál 13 lejtől 123 lejig. 7