Déli Hirlap, 1938. november (14. évfolyam, 248-271. szám)

1938-11-16 / 259. szám

1938. november 16. Állj, mi vagy ? Olyan időket élünk, amelyekben az emberi­ség nagyobb boldogítására fontosnak tartják, hogy megállapítsák a faji hovatartozás ismér­veit. Nem célunk, hogy csatlakozzunk ahhoz a vitához, amelyet a tudományos élet arról a kér­désről folytat, hogy különösen itt, Középeurópá­­ban, a népvándorlás és a török invázió terepén, élnek-e tiszta fajok, hanem megnyugszunk a változhatatlanban, hogy az egyén faji és népi kategorizálása lényegessé vált, de ez esetben nagyon kell vigyáznunk azokra a mérőeszközök­re, amelyekkel az egyént beosztjuk és ezzel an­nak életét alakítjuk. A használható ismérvek közül ezen a hé­ten egyik laptársunk felvetette ismét a névelem­zést, a név hangzásából való következtetést. Pél­dával is szolgált. Egy némethangzású nevet em­lített, amelynek viselője közel két évtizede áll egy magyarnyelvű középiskola élén. Laptársunk példája tehát mindjárt élő cáfolatot jelent. Ez az elmúlt idők talajába. Futóhomokra nem le­­más, mint egy szám, amelyet az ember e földi léten át visel, de az faji hozzátartozását nem determinálja. Hagyjunk fel a név ósdi elemzési módszerével, mert azzal a vér összetételét, a vér évszázados változásának képét kialakítani nem tudjuk. Ha szükség van arra, hogy egymás éle­tét azzal édesítsük, hogy faji hovatartozásainkat megállapítsuk, akkor egyetlen ismérvet fogad­hatunk el és ez az, hogy az illető minek vall­ja magát. Az, hogy valaki románnak, magyarnak vagy zsidónak mondja magát, az lelki felépített­­ségének homlokzatát képezi. Ennek az épít­ménynek a fundamentuma mélyen le van ásva az elmúlt idők talajába. Ízig-vérig magyar, de német nevű nagyapák nyilván csak azért nem éltek a névváltoztatás lehetőségével, mert az ő idejükben lényegtelen volt a név és mindenki az egyén becsületes lel­ki megnyivánulását tartotta fontosnak. Sza­­bad-e a múlt idők ezen liberalizmusából korunk számára fegyvert kovácsolni? Laptársunk, a­melyről említést tettünk, a faji hovatartozás fel­tétlen ismérvének a nevet tekinti. Pedig, mond­juk, hogy valakit Schullernek neveznek, csak azért, mert a szépapja valóban német volt, de a nemzetség fiágain tovább vándorolt a név akkor is, ha az összes Schullerek magyar leányokat vet­tek feleségül. Példánk hőse tehát a nemzetség tizedik fokán egy tizedrésznyi német vért és egy német nevet örökölt. Vitatható-e fajmagyarsá­ga? Ez a jelenség a délkeleti népeknél minden­napos. Mondhatja-e valaki, hogy Xenopol, a tör­ténetíró nem volt jó román, hanem görög, vagy hogy nem voltak románok az erdélyi román nép történelmének azok a nagy alakjai, akiknek ma­gyar hangzású neve volt­. Iorga Nicolae, a ro­mán nemzeti eszmének megalkuvás nélküli tu­dósa, egy ízben tréfásan mondotta, hogy a neve után ítélve ő is görögnek volna mondható, ho­lott ősi moldovai családból származik. Nem negyed évezred, hanem egy évszázad is elegendő a nemzeti hovatartozás tudatának megszilárdításához és ez a szilárdság a népi má­­sodrendűség érzetében nem olvadt meg, hanem acélosodott. Nem a név, hanem a belső hang felel erre a kérdésre, hogy: állj, mi vagy? Ez a belső hang pedig az egyén kulturális hitének tisztítótüzéből fakad. Ennek a lelki tudatnak a hite joggá avatja azt, hogy mindenki az legyen, aminek magát vallja és mindenki viselje a lélek­­formának azt a gúnyáját, amelyet őseitől örö­költ. És a lelkiismeretnek ezen végítélete ellen sem az állam, sem más ne fellebbezzen. I Özvegy PROCHÁSKA BABETTÁ • Az őszinte részvét érzése kísérte azt a hírt, hogy városunk egy régi patrícius családját nagy veszteség érte. Özvegy Procháska Edéné, szü­letett Kratch­will Bebetta kilenvenkét esztendős korában, vasárnap délután visszaadta nemes lel­két a Teremtőnek. A matróna tagja volt a Bán­ság minden részében közbecsült Procháska ma­lomdinasztiának. Férje, néhai Procháska Ede, akinek apja Morvaországban szintén malomtu­lajdonos volt, a Gyárvárosban két nagy malmot vezetett és felvirágoztatott. Férjének 1892-ben történt halála után Proh­áska Edéné gyermekei­nél élt, ahol állandóan nagy szeretet és becéző gondoskodás vette körül. Női erényekben gazdag volt és örömét lelte a jótékonyságban, amelyet a család hagyományaihoz híven csendben és ti­tokban gyakorolt. Temetése ma, kedden délután fél öt órakor megy végbe a belvárosi temető Schlauch-kápolnájából. Kihűlt tetemét a beszen­­telési szertartás után a családi sírboltban helye­zik örök nyugalomra. Lelki üdvéért az engesz­telő gyászmisét szerdán, november 16-án, dél­előtt kilenc órakor mutatják be a gyárvárosi plébánia tem­pl­om­ban. Néhai Procháska Ede, az elhalt nagyasz­­szony férje 1827-én született Morvaországban, mint régi malmos család sarja. Nagyapja és ap­ja — Procháska Ádám Félix, született 1782-ben és meghalt 1857-ben — szintén malomtulajdo­nosok voltak. Néhai Procháska Ede fiatalon te­lepedett meg Temesvárott és megszerezte a gyárvárosi Stefánia-malmot és a hozzátartozó másik malmot. Fiait — a mostani Procháska testvéreket — szintén a malomszakmának nevel­te és azok örökölték szüleik szorgalmát és lelki kiválóságait. Az elhunyt nagyasszonyt gyászolják gyer­mekei: Procháska Oszkár malomigazgató, Pro­­cháska Róza, Procháska Ede malomigazgató, Procháska Viktor malomigazgató, menyei: a hét év előtt elhalt Procháska Lajos özvegye, szüle­tett Baár Terézia, Procháska Edéné, született Rubbik­ Ilona, Procháska Viktorné, született Pfarr Marianna, unokák: Gayer Ede és felesége, született Holzmann Ada, Gayer Vilmos, Gayer Károly és neje, született Rüffer Hilda (Friburg, Brazilia), Gayer János és neje, született Ker­­schek Alisz,­­Gayer Margit, Procháska Irén és férje, Tuss Miklós dr. (Budapest). Procháska Róna és férje, Várady Szakmáry László mér­nök, ifj. Procháska Ede, Procháska Jenő, Pro­cháska Lajos, Procháska József, Procháska Má­ria, Procháska Tibor és neje, Becker Valéria, if­j. Procháska Viktor, dédunokák: Várady Szak­máry Erzsébet, Várady Szakmáry Ilona, Tuss Irén (Budapest)­, ifj. Tuss Miklós (Budapest)­, ifj. Gayer Ede és Gayer Róbert (Friburg, Bra­zília). Azonkívül gyászolják a Kratochwill-, Rub­­chich-, Török-, Kimmel- és Schlichting-családok. A zenétől nő és hízik a filmsztár Hogyan ébredtek a gyárosok a film és zene szoros összefüggésére ? — Filmsztár testére szabott kísérőzene Hollywood, november 14. Mindenki tudja, hogy milyen nagy szerepet játszik a filmben a zene. A legtöbb embernek gyakran feltűnt, hogy sokszor nagy az ellentét a színészek játéka és a kísérő zene között, ami természetesen zavarólag hat a nézőre. Tudományos tény, hogy a látás és a hallás szorosan össze van kötve, így azután a képszerű benyomáso­kat egészen megváltoztatja­ a zenei aláfestés. Hányszor hallhatjuk a moziból ki­tóduló közönség­től, hogy „a film jó volt, a zene annál rosszabb”. Hollywoodban most már nemcsak a filmek ze­neszerzői, hanem a gyárak vezetői is tisztában van­nak a zene és a film összefüggésének jelentőségével. Hollywood egyik legismertebb és legtöbbet foglal­koztatott zeneszerzője, George Antheil érdeme az, hogy erről a filmgyárosokat is meggyőzte. Holly­woodban most már egyre nagyobb gondot fordíta­nak arra, hogy a kép és a zene összhangban legyen. — A filmgyárosok tulajdonképpen úgy ébred­tek a film és a zene szoros összefüggésének tuda­tára, — mondja George Antheil — hogy előfordult: a legtragikusabb jelenetek is nevetésre ingerelték a mozi közönségét. A magyarázat egyszerűen az volt, hogy a zene nem felelt meg a képnek. Tulajdonkép­pen minden muzsikához bizonyos környezetre lenne szükség, éppen úgy, mint ahogy minden film elen­gedhetetlen kelléke a jó kísérőzene. Erre különben már a film őskorában rájöttek és ezért állítottak zongorát vagy gramofont már a legprimitívebb mozikban is a vetítővászon alá. — A jó kísérőzene még a jelentéktelen szereplőket is meg tudja szé­­­­píteni.­­ — folytatta George Antheil. — Az egyik filmgyáros nemrégiben kétségbeesetten panaszkodott nekem, hogy megkezdtek egy drága filmet, de az egyik sze­­replőnő sehogyan sem tudja magával ragadni a né­zőket. Miután nem lehetett újra kezdeni más színész­­nővel a filmet, tőlem kért tanácsot, hogy mit lehet­ne tenni. Megnéztem a kérdéses színésznő addig le­játszott jeleneteit — folytatta George Antheil —, és igazat kellett adnom a direktornak. Megvigasz­taltam, hogy ezen talán még lehetne segíteni, így azután nekiültem és új kísérőzenét írtam. A közön­ség a megfelelően kiválasztott zene jóvoltából nagyon szívesen fogadta a jelentéktelen színésznő játékát. — A zene valósággal csodákra képes — me­sélte tovább George Antheil. — A túlságosan magas férfiakat például „zenei után” kisebbé lehet tenni, a soványt pedig meg lehet hizlalni. Egyszer egy kollégám például nevetve mesélte ne­kem, hogy Hollywood egyik legismertebb filmsztárát hogy megtréfálta. A világhírű sztár magas, vállas férfi, így azután a zeneszerző, aki meg akarta tré­fálni, hosszan nyújtott basszus­hangokkal festette alá a jeleneteit, úgy, hogy ezzel mintegy még ma­gasabbá vált az amúgy is túl magas filmsztár. Ami­kor a film azután a közönség elé került, egészen váratlan nevetés robbant ki a sok hosszú basszus hang hallatára a közönség soraiból. A végén már mindenki dőlt a ka­cagástól, pedig a jelenetet egyáltalán nem tervezték tréfásnak. — A törékeny és filigrán sztárok jeleneteit erősen hangsúlyozott, kemény zenével kell aláfesteni és hasonló jól átgondolt terv szerint minden egyes filmsztárnak a testére kell szabni a kísérőzenét. S örülök, hogy most már a nagy filmgyárak vezetői is tisztában vannak azzal, hogy igazam van és egy­re nagyobb szerepet juttatnak a zeneszerzőknek. ­­vilnai zsidó szimtmzsmimi november 16-án, szerdán este 9 órakor, Palesztinai szerelem (Palesztiner Liebe), november 17-én, csütörtökön h­ 1 6 órakor Az ember legyen ember (A Mensch soli men san),­­ november 17-én, csütörtökön este 9 órákon Gyermeki hála (Dank von Kinder) Jegyek már kaphatók a Városi Színház pénztáránál 13 lejtől 123 lejig. 7

Next