Déli Hirlap, 1939. január-március (15. évfolyam, 1-73. szám)

1939-01-01 / 1. szám

1939. január 1. *% ' " ' --------------------------- ' **T Szilveszter est alkonyába hajlik az év. Búcsúzunk tőle mérsékelt kegyelettel. Nem sok jót hozott számunkra. Épp, hogy megéltük, akik nem­ haltunk meg. Hogy mennyi bajt hozott a tarsolyában, arról még csak beszélni se érdemes, megkeserítenénk a Szilveszter-est derűs hangulatát, ha mindazt felhány forgatnánk, ami eb­ben a sorsterhes esztendőben történt. Már­pedig úgy van ősidők óta, hogy ez az utolsó éjszaka a jobb re­ménység, az öröm jegyében zajlik. Feledjük tehát a múltat és fordítsuk szemeinket a jövő felé. Talán elmúlik fölöttünk ez a többszörösen is hét sovány esztendő s ránk virradnak végre az oly forrón áhí­tott boldogabb évek. Vigadjunk tehát Szilveszter­estén, forogjon szorgalmasan a gondozó pohár, meg­érdemeljük azt a kis mámort, amely rózsaszínűre festi komor képzeletünket. Talán ez az utolsó nap szerencsét hoz számunkra, mint a kártyás zsebében ez utolsó százas; talán jobb fordulat vár ránk az élet tragikus játszmájában, ha felvirrad a érintet­len friss újesztendő első napja. Csak a reménység el ne hagyjon, úgy is ez az egyetlen megmaradt lelki kincsünk. Reménykedünk tehát, mikor megkondul éjfél és kialusznak a lámpák­. Talán életünk sötét­ségére is új világosság köszönt, ha ismét kigyul a fény. És öntsünk ólmot régi, gyermeki, játékos hit­tel, figyeljük micsoda formákat, alakokat vetít vár­gyaink horizontjára. Régi kedves szokás ez épp úgy, mint mikor az eladólány ez éjszaka e babonás for­­dulatán házaveti papucsát, hogy férjhez megy-e az uj esztedőben. Ünnepeljük csak Szilvesztert, ne­vessünk, vigadjunk mindent feledve, régi bizodalom­­mal, régi hittel, talán mégis csak elhozza számunkra hőn várt ajándékait az egyelőre még hét pecséttel lezárt Szilveszter éjszakájából bontakozó újesztendő (Flaneur.) B­ücher tábornagy Kínában? Hong-Kong, december 30. Itt az a feltűnő hír terjedt el, hogy Blücher tábornagy titkos ka­onai küldetésben Csung-King városba érke­ze­tt. Kínai hivatalos körök cáfolják ezt a hír­adást, de azt elismerik, hogy 50 tábornokból álló szovjet katonai misszió érkezett. Ezek a szovjet tisztek mint oktatók lépnek be a línai hadseregbe. Berlin, december 30. A Német Távirati Iro­da sanghaji jelentése szerint valamennyi fron­ton teljes a nyugalom. A japánok beszüntették a katonai műveleteket és várják az új erősíté­sek megérkezését. Közben átcsoportosítják had­seregüket és bevárják a diplomáciai lépések eredményeit, amelyek a béke lehetőségével biz­tatnak. 9ü * r­h ^*világot AZ WS^-esUJ Standard RÁDIÓKÉSZÜLÉKKEL KÍVÁNATRA BEMUTAty MINDEN JOBB SZAKÜZLET KizáróVgutorizált egyedárusítóink: A Belváros részére: NORMA, întreprind.^ Technical V, Alexandr-ucca, a Gyárváros részére: Révész Rezső, întreprind. Electr., Traian­­ tér 8., a József­város részére: Radio Wittigayer, L C. Bratianu­ucca A köztársasági csapatok visszaverték a nemzetiek nagy támadását Kora reggeltől késő éjszakáig folyt az elkeseredett küzdelem Barcelona, december 30. A köztársasági hadsereg főparancsnoksága jelenti: Az Euro­­fronton tegnap zajlott le a spanyol polgárhábo­rú leghatalmasabb csatája, amely kora reggel­től a késő esti órákig tartott. Franco csapatai az olasz különítményekkel együtt egyik táma­dást a másik után hajtották végre. A nemzetiek offenzíváját a légi haderő tevékeny közremű­ködése segítette. A nemzeti repülőgépek nemcsak bombákat dobtak a lövészárkokra, hanem gép­fegyvertüzelést is intéztek a köztársasági kato­nák ellen. Az ágyúk órákig tartó pergőtüzet zúdítottak hadállásainkra. Egyik támadás a má­sikat váltotta, azonban a köztársasági csapatok minden támadást visszautasítottak és a nemzettek egyetlen négyzetméternyi területet sem tudtak el­foglalni. A legerősebben Talaver mellett tombolt a harc, ahol az órákig tartott tüzérségi előkészítés után, tankok hatoltak előre. A tanktámadás a köztársasági arcvonal előtt összeomlott és a köz­­társasági ágyúütegek nyolc nemzeti tankot tet­tek harcképtelenné, amelyek a köztársaságiak birtokába jutottak. Heves harcok folytak le a Monter keskeny hegyszoros bejáratánál. Itt a nemzetieknek vis­­­sza­­ kellett vonulniok, mert ha a szorosba kerül­nek, harapófogóba jutottak volna. A harcok folynak, A KÖZTÁRSASÁGI KORMÁNY KINYITT­ATJA A TEMPLOMOKAT BARCELONA, december 30. A spanyol köztár­sasági kormány uralma alatt álló területeken mától fogva egyházilag is megáldják a házasságokat. .A kormány többszáz katolikus papot felhatalmazott, hogy az egyház törvényei szerint magánhelyiségek­­ben is összeeskethetik a párokat. A nemzeti felkelés megindulásakor a papság túlnyomó része a nemzeti mozgalomhoz csatlakozott. A köztársasági táborban ez nagy elkeseredést kel­tett. A madridi kormány attól félt, hogy az elkese­redés súlyos következményeket fog szülni s ezért be­záratta a templomokat. A köztársasághoz hű pacok­nak pedig azt ajánlotta, hogy egyelőre vonuljanak vissza a magánéletbe. A szenvedelmek azóta lecsillapodtak. A kormány úgy látszik most már elérkezettnek látta az időt az egyházi és vallási élet felélesztésére. Itt-ott már né­hány templomot is kinyitottak. A vallásos spanyol nép azonban leginkább az egyházi esküvő után áhí­tozott. Ezt a kívánságot teljesítette a köztársasági kormány, amikor a papoknak engedelmet adott a fó­rok egyházi megáldására. A papok nem csupán az ezután összeesküdni aka­ró párokat fogják egyházilag megáldani, hanem mindazokat, akiket a polgárháború során az ál­lami anyakönyvi hivatalok adtak össze. Meg arra is volt többször eset, hogy tűzvonalban kötöttek házas­ságot. Ezeket most mind egyházilag is megáldják. A Katolikus Népszövetség egyházmegyei központja beszámolt egy év munkájáról Az erdélyi római katolikus népszövetség temesvári egyházmegyei központja tegnap, pén­teken este tartotta évi rendes közgyűlését a jó­zsefvárosi katolikus fiúiskola nagytermében. A közgyűlésen Martzy Mihály központi elnök el­nökölt és azon úgy a temesvári tagok, mint a központi elnökség tagjai nagy számban jelentek meg. Martzy Mihály lendületes elnöki megnyitó beszédben visszapillantást vetett a katolikus népszövetség általános feladataira és ezzel kap­csolatban az egyházmegyei központnak a lefolyt évben kifejtett irányító és vezető munkájára. Kijelentette a központnak az új tagozatok körül kifejtett tevékenységét és ugyanakkor reámutatott a központ irányító szerveinek, a főti­kárnak és a két egyházközsé­gi nővérnek a vidéki tagozatok életét irányító falu munkájára, örömmel emelte ki a vidéki­, il­letve falusi tagozatok megértő és a központ szelleme szerint való konstruktív munkáját és ezzel kapcsolatosan kérte a közgyűlésen megje­lent tagoknak segítő és pártfogó közreműködé­sét a jövőre nézve is. Az elnöknek nagy tetszéssel fogadott meg­nyitó szavai után Fodor József főtitkár terjesz­tette elő jelentését és részletesen beszámolt a központnak a lefolyt évben teljesített eredmé­nyes munkájáról, majd Rajka Géza dr. közpon­ti irodaigazgató terjesztette elő részletes jelen­tését. A pénztári jelentést Kölbig Lajos, a jövő évi költségvetési előirányzatot pedig Oberst Jó­zsef terjesztette elő, aki egyben felolvasta Gá­­menczy István és Krampl Gyula ellenőrök je­lentését is. A közgyűlés tagjai az összes előterjesztett jelentéseket elfogadták és az elnökségnek a fel­­mentvényt megadták. Végül meleg köszönetet­ szavaltak a veze­tőségnek az eredményekben gazdag mun­kásságáért, mire Martzy Mihály elnök záró szavaival a köz­gyűlés véget ért.

Next