Déli Hirlap, 1939. július (15. évfolyam, 146-171. szám)

1939-07-02 / 146. szám

XV. évi. 14­. az. Redacția şi administrația: * mnȘOARA, L piața Br&naau Sa S. Telefont 28—10 GAZETA MAGHIARILOR DIN BANAT VASÁRNAP, 1939. julius 7 Me. In Reg. pubL per. 934A03S Trib. ‘Rmâșoara ’■■■­­ Redactor reap. Dr VARNAT ELEMÉR I KATOLIKUS NÉPSZÖVETSÉG ÉS SWABS Kedves Szerkesztő Úr! Hosszabb szünet után ismét megszólalok és ha úgy gondolja, hogy írásom megéri a nyomdafestéket, ne saj­nálja tőle a nyilvánosságot. Olvastam, hogy a Katolikus Népszövetség temesvári közgyűlésén Metzger Márton barátom, sok szép ügy kezde­ményezője és minden nemes akció hűséges tá­mogatója, sajnálatának adott kifejezést, mert a népszövetség munkájában nem vesz részt a svábság is. A prépost úrnak erre a megjegyzé­sére a közgyűlésen senki sem reflektált, holott talán jó lett volna, ha az elnökség a felszólalást nem hagyja válaszolatlanul, mert így azok előtt, akik a dolgok menetét nem ismerik, olybá tűn­hetnek, mintha a kérdés ötletszerűen abban a tudatban vetődött volna fel, hogy amúgy sem kelt semmi visszhangot. Tartózkodni fogok minden bírálattól, mert nem célom sem a múlt­­iak felhánytorgatása, sem esetleges vita felidé­zése és csak a tények közlésére szorítkozom, melyek talán magyarázatát adják, hogy a sváb­sá­g miért nem vesz részt a Katolikus Népszövet­ség munkájában, vagy megértetik, hogy a nép­­szövetség vezetői miért nem hívják soraik közé a svábságot is.­­ A Katolikus Népszövetség alapítása­ nem mai keletű és megalakítása alkalmával tényleg az volt a cél, hogy az összes katolikusokat, nem­zetiségi különbség nélkül, egyesítse magában. Ilyen irányban dolgozott annak idején Szilágyi Dózsa, akkori népszövetségi igazgató, aki je­lenleg a romániai premontrei rend perjele. Az eszmét a Bánságban is nagy lelkesedéssel fo­gadták, megalakult Temesvárott is a tagozat és abba felvétették magukat magyarok, németek, egyaránt. Az együttműködés azonban még meg sem indulhatott, amikor a svábság vezetői — közöttük magasrangú papok — aláírásával nyílt levél jelent meg az újságokban és abban beje­lentették, hogy együttesen kilépnek a népszö­vetségből. Akkoriban alakult meg a német-sváb népközösség is és attól tartottak, hogy az em­berek összetévesztik a két intézményt és a nép­szövetséghez való tömeges csatlakozásukkal megbontják a svábok politikai egységét, mely akkor még távol volt attól, hogy valóban egy­séges legyen. A svábok kiléptek, ez a lépésük elkedvetle­nítette a tagozat vezetőit úgy, hogy évekig tar­tott, amíg Vuchetich Endre és Rajka Géza fá­radhatatlan felvilágosító és szervező munkája lendületet adott a mozgalomnak és lerakta alap­jait a ma működő temesvári egyházmegyei nép­­szövetségi szervezetnek. A népszövetség katoli­kus és így természetesen tagjai közé fogad min­denkit, aki keresztény katolikus, bármi legyen is nemzetiségi hovatartozandósága. _ Vannak nemcsak magyar, hanem német — csekély szám­mal — és más nemzetiségű tagjai is, de a sváb­ság mint a katolikus vallást követő népi tömbe nem vállal közösséget a Katolikus Népszövet­séggel. Történtek a belekapcsolódás érdekében kísérletezések és néhány esztendő előtt az egyik nagygyűlés programja is úgy készült, hogy ab­ban német előadások és szónoklatok is szerepel­tek. A kísérlet kudarccal végződött, mert ezeken a német előadásokon a németek nem jelentek meg és a hallgatóság a magyarok soraiból ke­rült ki. Bizonyára nemzeti meggondolások ve­zették a németséget, amikor így ismételten jelét adta annak, hogy semminemű közösséget nem kíván a népszövetséggel. A helyzet azóta sem változott. Sőt! A nemzetiségi választóvonalak — szándé­kosan nem használom a válaszfal kifejezését, mert ez a találkozás lehetőségét kizáró elkülö­nülést jelent — azóta még élesebben rajzolódott ki, éppen a Bánságban. Bizonyára emlékszik reá mindenki, hogy német testvéreink részéről mozgalom indult meg, melynek célja volt az egyházközségeket szétválasztani magyar és né­met hívők szerint. Érzésem és a jelek szerint is az egyházi főhatóság rokonszenvesen fogadta az eszmét a— írásom elején tett ígéretemhez, hogy mellőzöm a kritikát, végig ragaszkodni kí­vánok, — azonban az ilyetén való különválás nagy egyházjogi nehézségekbe ütközött volna úgy, hogy megelégedtek külön magyar és külön német kulturális tagozatok létesítésének elvi el­határozásával. Ha tehát már az egyházközségi életben is a teljes szétválasztási tendencia érvé­nyesül, véleményem szerint Metzger Márton pré­post úrnak felszólítása nem lehetett más, mint a pusztában elhangzott szó. Bizonyos, hogy óhaja nyilvánításában a katolikus magasabb eszményi érdekei lebegtek szemei előtt, de a nemzeti érzések virágzásának mai korszakában, amikor mindenütt a nacionalizmus szempontjai tolulnak előtérbe, az együttműködés iránti óhaj a Katolikus Népszövetségben csak jámbor só­haj maradhat. Ezzel kívántam megjegyzéseimet közölni a Metzger Márton dr. felszólalásához. Hiszem, hogy a „getrennt marschieren“ útja nem vezet a két nemzetkisebbség szembenállásához és mindegyik a maga népi közösségében és annak javára munkálkodva — úgy egyházi, mint népi téren — elvezet ahhoz a jobb és tisztultabb jö­vőhöz, amikor majd találkozhatnak a Katolikus Népszövetség nagy átfogó szellemi működésé­ben is.. (Cs—y) gssrapasargBHw Carol király Őfelsége jelenlétében avatták fel a targul-neamti hősi emlékművet Bucurestiből jelentik. Csütörtök délelőtt fél 12 órakor különleges ünnepségek közben lep­lezték le a targu-neamti hegyi vadászok emlék­művét, amelyet a resoaiai harcokban elesett hő­sök emlékére állítottak fel. Az ünnepségen őfelsége II. Carol király is részt vett és kíséretében voltak Calinescu Armand minisz­terelnök, Paul Teodorescu tábornok, Marinescu tábornok, Titeanu államtitkár és számos magas­­rangú személyiség. A királyi különvonat 9 óra­kor érkezett Pascaniba és az uralkodó fél 11 órakor szállt le a szalonkocsiból. Az állomáson Calinescu miniszterelnök, Hociung alezredes, vármegyei preketus, Fele polgármester és ha­talmas tömeg várta, majd pedig a menet megin­dult Targul-Neamt felé. Az egész útvonal men­tén a falvak ezernyi lakói ünnepi ruhában sora­koztak fel és virágokat szórtak a király elé. A templomok harangjai megszólaltak, amikor az uralkodó és kísérete közeledett és a lakosság elragadtatással üdvözölte a királyt. Őfelsége felérkezett arra a hegytetőre, ahol az emlékmű leleplezése történt. Az egyházi ceremónia után Badulescu tábornok mondott beszédet, amelyre őfelsége az ünnepség befejezése utáni banketten válaszolt. A szoborleleplezés után az uralkodó végignézte a csapatok és az első vadászzászlóalj volt frontharcosainak felvonulását, fél 1 órakor pedig ebéd volt, amelyen őfelsége a következő beszédet mondotta: — Ez a szobor, amelyne látása örömmel és szeretettel tölt el, emlékeztet a súlyos időkre, de az ifjúkorra is, amikor itt, Targui- Neamtban, ahol oly sok minden emlékeztet Stefan cel Maréra," megalakult a hegyivadá­szok ezrede, amely kitűnően bevált a harcok során. Ez a zászlóalj az egész világ csodála­tát érdemelte ki azokért a tettekért, amelye­ket végrehajtott. Mi, akik közelről ismerjük az előkészítés titkát, ne­m voltunk meglepőd­ve, hanem levontuk a tanulságokat és ezek a tanulságok nagy szerepet játszottak hadsere­günk megszervezésében. A csoda azért állott be, mert a legalaposabb kiképzést kapták a vadászzászlóalj tagjai, olyan kiképzést, ami­lyenre a múltban sohasem volt példa. A tanulság különösen fontos a fiatal­­ tisztek szempontjából, akiknek most m­ár tudniok kell hogy béke idejében a jó kiképzés a harcme­zőkön mindig­­biztos eredményt hoz. Ezt a csodát azonban nemcsak a jó kiképzés idézte elő, hanem az a tény is, hogy a legénység kö­zött a legjobb bajtársi viszony állott fenn és olyan lelkesedés uralkodott, amelyre sehol sem­ volt példa, örömmel tölt el az a tudat, hogy én voltam az, aki a hegyi vadászcsapatok meg­alkotását kezdeményeztem és ma is örülök, hogy innen indult jó hadseregem. Kegyelettel hajlok meg azoknak emlékezete előtt, akik el­estek és feláldozták életüket a cosnai és ci­­nesearai harcok során. Kegyelettel emléke­zünk meg azokról, akik kötelességüket teljesí­tették akkor, amikor a hazának szüksége volt rájuk. És most szívem mélyéből kiáltom: Él­jen az első vadászzászlóalj! Az első vadász­zászlóalj tetteiről legendák keringenek az egész országban, ezek a legendák meg is felel­nek a valóságnak és amikor fiamat hadnaggyá neveztem rá, gondom volt rá, hogy ennek a zászlóaljnak kötelékébe tartozzék. Ami engem illet, mindig örömömre szolgálnak azok a per­cek, amelyeket önök között tölthetek el és a legnagyobb szeretettel emelem poharamat az első vadászzászlóalj egészségére, annak a csa­patnak az egészségére, am­ely példát­ mutatott a romá­n hadseregnek.

Next