Déli Hirlap, 1943. július-szeptember (19. évfolyam, 148-226. szám)

1943-07-01 / 148. szám

OBsztertök, m3 fulhK i________ 3 ___.________ IBNÜLHAB Ma hadban álló Itálián Utinapló t. A LÁTHATATLAN VELENCE Robog, robog a vonat Itália felé. Laibachban köszönt rá a reggel, de a nap aranyos sugarai nem tudnak keresztülhatolni az ólomsürü ködön. Ködben érjük el a határt és ködben robhannunk tovább és tovább. San Dona di Piave után zakatolva rohan át a vonat a Piave hídján. A ködben is elolvasható a hídon levő felírás: „Piave, fiume Bagro della patria, E. F. XII.” Mindössze azt mondja a felírás, hogy Piave az olasz haza szent folyója. Gigászi csata emlékét őrzi a felírás az egyszerű szavak fenségével. Megáll a vonat a velencei állomáson Három óra van a továbbutazásig. Gyorsan a vaporettóhoz, a kis hajóhoz, lássuk a szépséges Venezia gyönyörűségeit! A vasárnapi Velencét köd boritja. A nyirkos délután szürkeségében a Laguna vize majdnem fekete. A Canagrande finom és érzékeny palazzói szinte kényesen borzonganak. Hol van Velence mosolya, hol van a lagúnák két kacagása? Elsőnek ötven német repülőkatona iszáll ki a hajóból. Szöges csizmáik élesen csattognak Szent Márk terének színes kövezetén. Láthatatlan az ég, láthatatlan a lagúna és íme, láthatatlan a bazilika is, amely elé érkeztünk. Cillopsi homokzsákfalak védik homlokzatát. Valóságos alagúton keresztül jut be az ember a templomba. Odabent az sranymozaikok is elbújtak. A Palazzo Dúcaié oszlopfeje és egyéb művészi szépségei homokzsákok mögött rejtőzködnek. A karcsú oszloiokat és loggiákat vasbeton bástyák és irdatlan gerendák dúcolják alá. Az egész, úgy, ahogy van, meg se kottyan egy 500 kilós bomba étvágyától. Elbújják a zászlók márvány talapzatai, Leopardi remekművei s a Piazetta gránitoszlopain hiába keresi az utas Szent Márk oroszlánját és Velence egykori Védőszemjét, Szent Theodort a krokodulus hátán. És elbújt a doge-palota minden szépsége is, mint a csiga, úgy behúzódott a házába. A köd egyre sűrűsödik és korán kezdődik a sötétség. Velence népe azonban nagy tömegben rajzik Szent Márk terén. Talán csak a megszokás hozza oda az embereket, a régi fények emléke, vagy szomjúsága, régi vasárnap délutánok elillantsze. Pedig nem sok látható, nem sok csodálni való dolog van. Üzleti kirakat élig van és ami van, az is csak maradéka a régi nagyságnak, gazdagságnak Csak egy játékkereskedés kirakata tándöklik teljes fényességben. Az óriási üvegtáblák mögött aranyhajú bábuk álomkastélyok, mackók és mindenekelőtt a nagy időkhöz méltóan: ágyúk ípuskák, páncélkocsik, tankok, repülőgépek, búvárhajók, torpedók, erődök vasutak, sisakos és fegyveres kemény ólomkatonák. És hogy a felszerelés teljes legyen, a kirakatban ott látható a kicsiny kórházvonat is. Itt van a legnagyobb tolongás. Az utas szinte nem tud átvergődni a tömegen. A séta vége: megfelelő adag chianti bor egy kis kocsmában. Trattoria alia Canonica, — ez a neve. Szép név, de a helyiség kong az ürességtől. Pedig teeampi is van itt bőven, meg tintahal is, ínei tó az elsötétítéshez. Várjon hol a közönség? Valószínűleg másutt és sejthető, hogy ebben a pillanatban egészen más dolga van. Lassan beesteledett. Tejsürü ködben zihál a vaporetto és szinte boldogan indul, amikor kiér az állomásra. A vonat este hatkor indul és reggel hétig tágtat keresztül a ködös, láthatatlan italian. Felteszem én is a bűvös süveget, köd előttem, köd utánam: Isten veled láthatatlan Venezia! (r. j.) Dr. Lóránt Sándor belgyógyász, Arad Távbeszélő száma: 24—35 A festő- szentével a foasovi-brassói kiálláscél Nem csalódtunk a Cenk alatti városban. Szíve volt mindig az ott élő embereknek, valahányszor művészek kopogtak be a város kapuján és ez a szív most is, a pünkösdkor kezdődött kiállításon is megszólalt, kinyílt. A megnyitáskor alig fértek be a kettős terembe az egybegyűltek s az érdeklődés nem csökkent a következő napokon sem. Az egymáshoz való tartozásnak, a közösségnek a gondolata benne volt a levegőben, ott vibrált a képeknek a reflexein és a falak visszasugározták ezt a szétvetített varázsát az öntudatnak és a magára való találásnak Nagyon, nagyon régen nem volt város magyarságának ilyen egységes lelki megnyilatkozása. Nem csalódtunk a Cenk alatti városban. És amikor anyagi szempontból is értékeljük az ottani érdeklődést, ez nem halványítja el azt a mélységes, őszinte vonzalmat és nagyrabecsülést, amit mi, a kiállításon résztvett festők és szobrászok éreztünk és érezni fogunk még igen-igen soká azzal a közönséggel szemben, amely eljött megtekinteni a dolgainkat és őszintéül tudott lelkesedni értük. A kiállításokon az erkölcsi siker az, amely megadja a tudat alatti lökést a további munkához, hogy ez által újabb, szebb, és jobb alkotás születhessék. A közönség léleksugárzása mindig van olyan értékes, mint a tárgyilagos kritika, amely végeredményben szintén — ha néha túl szigorú is — buzdítani, előre lenöíteni akar. Itt nagyon jól esett s ezt külön is ki kell emelnünk, hogy eljöttek erre a kiállításra a románok és szászok is, meg az ott élő nem magyar művészek is sorra látogattak hozzánk és hosszasan időztek a kialakulni készülő délerdélyi magyar művészet légkörében. Itt, a tisztultabb világ felé való törekvések között, bontakozott ki a művészetnek igazi arca és célja s tette bizonyossá és hitté az örök igazságot, hogy egyedül a magasabb lelki kapcsolatok azok, amelyek nemzeti különbség nélkü összefogják az embereket. A mostani megmozdulásban — a háborús helyzetre való tekintettel — nem sokan hittek. Nem időszerű — mondták sokan de ez a „nem időszerűség” most hatalmasan megcáfolódott. Kifürkészhetetlen az emberi lélek, különös világ, amit különös erők irányítanak s amelyet nem lehet időre és célra emberi erővel beállítani. Ezen a kiállításon melegedett tulajdonképpen össze az a tiz ember (a több négy sajnos nem lehetett jelen) akik eljöttek ide bemutatkozni. És ebben a meleg és otthonias fogadtatásban csirázott ki az a tisztán látás, amelyért ide jönni egymást közelről megismerni, a kölcsönös felfogásokat és elgondolásokat meg vitatni kellett, hogy ezekből a kicserélt különböző nézetekből viruljon ki a tiszte fogalma annak, hogy miképpen kell még jobban, egységesebben megközelíteni, a délerdélyi művészet igazi lényegét és feladatait. Mindnyájan érezzük most odahaza, a kiállítástól távol, hogy az ott töltött napok nem voltak csupán az egyszerű bemutatkozás napjai. Azok a megbeszélések, vitatkozások, az élmények s talán még az észrevétlen megfigyelések is az egymás munkája iránt, mind mind arra jók, hogy kitermelődjék — sokkal rövidebb idők alatt, sem mint azt a jelen pillanatban bármelyikünk is gondolná a megvalósulása annak a művészetnek, amit mi, mint hivatást tűztünk magunk elé A mostani kiállítás tanulságai fokozódó munkát követelnek mindannyiunktó és ez a fokozott energia meghozza majd egészen bizonyosan, a későbbi bemutatkozások idején, a maga gyümölcsét, a kiegyensúlyozottabb, jellegzetesebb délerdélyi művészetét Öt napig tartózkodtunk ebben a városban. Ez alatt az öt nap alatt az apróbb élmények egész raja tarkította ottlétünket. Kilenc festő és egy szobrász, akik közül kettő nő volt, emlékezik kellemesen vissza ezekre a napokra. Nagyon sajnáltuk a távolmaradt négy barátot, aki nem jöhetett el, de hisszük, hogy a legközelebbi alkalommal nem fognak elmaradni, és bizonyára bővülni fog a keret azokkal még, akik ezután kapcsolódnak be. Az ottlétünket nem kísérte hangos szó és várost felverő bohémság sem. A regényekből ismert szertelenség messze maradt tőlünk, ami jókedv adódott, azt az igaz barátság és egyetértés keretei között igyekeztünk ápolni és megtartani. A megnyitó nap estéjén a szavak és gondolatok, amelyek csendes beszélgetés közben végigperegtek lelkünk aranyán és összecsengtek a legszebb hangjain a szeretetnek és rendeltetésnek, feledhetetlenné tették az ott töltött időket. Kedvesek voltak az emberek, a rendezőség, a nézők nem mutogattak reánk, mint valami szokatlan formájú és küldetésű lényekre, a mi egyformaságunk a többi emberekkel az egyetemesség keretein belül hangolódott össze. Akik rész vettek a rendezés gondot és lelkiismeretességet igénylő munkájában, talán még soha ennyi szeretettel nem végezték a vállalt feladatot. A lélek, a magyar lélek és az a bizonyos, már említett szív dobogott bennünk, amikor ott ültek a falak között, vagy az élet lázas lüktetése közben reánk emlékeztek. Ez a végtelenül nagy és felbecsülhetetlen jóság egymás iránt adta meg az izét és a súlyát ennek az egész kiállításnak. És szóljanak ezek a sorok a hálás visszaemlékezés hangján mindazokhoz, akik a mi csendes és kitartó munkásságunkat értékelték és pártfogolták. S azoknak is, akik eljöttek megkeresni a dolgainkat és csak betelni akartak vagy tudtak velük; akiket az a sokszor néma, sokszor könnyes, de dobogni és lelkesedni talán mindeneknél jobban tudó magyar lélek irányított oda, hajtott mi felénk. Nagy, világrengető célok és eredmény hajszolások olyan messze voltak és vannak mi tőlünk! A mi életjeladásunk csak az őszinte beszéd és az őszinte alkotás vágya volt és marad ezután is, hogy betöltsön hézagokat, ürességeket azoknak a lelkében, akik erre hajlamosak és igénylik is azt a lelki örömet. A nagy rázkódtatások idejét éljük ma és ki tudja, hogy mit hoz még a jövő, de a művészet, az élni fog a fegyverek zajában, a hegyeket és tornyokat megdönteni akaró küzdelmek között is és higyjétek el Emberek, hogy a Szépségben — mit a Művészet ezidáig nyújtott és azután is nyújtani fog — még soha senki nem csalatkozott ezen a földön! D. WASS ALBERT URANIA filmszínház, Arad óla 3, 5, 7, 9 ONC híradó! Távbeszélő 12-3‘ álmok verekszik benne! Heinz Rühmann rendezése, Herta Feiler pompás alakítása A szertefoszlott A szerelem, megkapó érdekesség és film devai-rév*!' refe*fns?*■ ? elemi iskola évadás’© ünnepélye Deva-Déva. (Saj. tud.) Felemelő lelkes hangulatban folyt le a devai-dévai református elemi iskola évzáró ünnepélye. A templomban megtartott hálaadó istentisztelet után Erese Mikdós igazgató-tanító részletesen beszámolt az iskolának a múlt tanévben végzett munkájáról. Hangsúlyozta, hogy most, amikor a tanulók szüleinek a háborús viszonyok nagy gondokat okoznak és az apák többsége a frontokon küzd, a tanulókat annál melegebben veszi pártfogó gondozásába a tantestület és a lelkészkar, nemkülönben a Református Nőegylet és sok más melegszívű ember, akik valamennyien segélyezik a tanulókat, pénzt és ruhaneműt juttatva nekik. Ercse Miklós azután meghatottam emlékezett meg arról, hogy Tokai Gizell harmadik osztályos tanuló, édesapja, Tokai Sándor földmives a harctéren hősi halált halt. Indítványára a... hallgatóság egy percnyi néma hallgatással adózott az elesett emlékének, majd áji italos imádságot mondott lelki üdvéért... A jelentés folytatásában Ercse Miklós vázolta, hogy az iskola mellett a Református Nőegylet által 10.000 lejjel létesített étkező (kantín) is működött Ebben a tanulók a téli hónapokban naponta egyenként negyed liter tejet és kenyeret kaptak. Olyan tamiloknak akiknek édesapja katonai szolgálatot teljesít, a lehetőséghez képest meleg ruhát is juttatok, amelyet a nőegyleti tagok készítettek. A tanév elején a református elemi iskolába 30 növendék iratkozott be, akik közül egy kimaradt. A 30 tanuló mindvégig szorgalmasan tanult és kivétel nélkül jól vizsgázott. A VII osztálybeli tanulók közül 2 ment végzettségi vizsgára. Ezek közül János Fanni legjobb eredménnyel vizsgázott valamennyi dévaidévai Vn. osztályos közül, a másik Csapó Gyula, pedig harmadik lett. Tizenhat legjobb előmenetelű tanuló pénzjutalmat kapott. Könyvjutalmakat nyertek a következő jó tanulók: Erese Gyöngyi, Fazekas Baba, Gardó Blanka és János Fanni. A jutalmak kiosztását a Református Nőegylet részéről Adamovits Vilmosné végezte. Erese Miklós igazgató-tanító azután búcsúzott a VII. osztály növendékeitől akik most kimennek az életbe, a többinek pedig kívánta, hogy a nyári pihenő után ujult kedvvel folytassák a tanulást. A szép ünnepség közös imával és gyülekezeti énekkel ért véget. Az iskolában elért kiváló eredmény egyaránt dicséri a tanítók és a tanulók szorgalmát. A nyugat-bánsági német népcsoport Belgrád. A Szerbiához csatolt bánsági területeken élő németség szervezete, a „bánsági német népcsoport” a legutóbbi hivatalos közlések szerint 60.323 tagból áll. Ebből az idősebb férfi korosztály 5860 főt, a női szervezet 39.119, az ifjúsági szervezett pedig 16.342 lelket számlál. A népcsoport szervezetileg öt kerületre tagozódik. A kerületekben kilencvenegy helyi szervezet és huszonnégy úgynevezett támaszpont van. A népcsoport kulturális téren igen tevékeny, 78 községben tart fenn napközi otthont és 85 községben népiskolát, összesen 11.481 tanulóval. Kilenc német középiskolában 1739 tanulót nevelnek. A népcsoport ezenfelül még egy tanítóképzővel is rendelkezik. Gazdasági középiskolájukban 68 ifjú nyer oktatást. A népcsoport közművelési tevékenységét bizonyítja az is, hogy az utóbbi két évben 34 új helyi szervezetben állítottak könyvtárat. Ez a nagyfokú tevékenység annál is inkább figyelemreméltó, mert ezen a területen az 1910. évi magyar népszámlálás 136.633 németet tartott nyilván, most a népcsoport lélekszáma 60.821 s jóval alatta marad a romániai és magyarországi népcsoportok lélekszámának. Az említett adatok igen jó arányszámokat adnak és alapos munkáról tanuskgensk. -