Déli Hirlap, 1944. április-június (20. évfolyam, 75-140. szám)

1944-04-01 / 75. szám

Szombat, 1944 április 1 3 _______________________________________BéuHciap Új román-magyar egyezmény a kettős birtokosok határátlépésére vonatkozóan Budapest­ (Transkontinent Press). A román kormánnyal való meg­egyezés értelmében, hivatalos közlés sz­erint, 19)­. évi április 1-től kezdve élet­be lép a román-magyar kis határ­forgalomra vonatkozó megállapodás. Az uj egyezmény a tavalyi megállapodáshoz hasonlóan a kettős birtokok tulajdonosainak lehetővé teszi a határjárásokban a határátlépést. Az uj megegyezés 194). évi november 30-ig marad érvényben, Ljabb intézk­edés m­enozgosított személyek perének elhalasztásáról București. A hadba vonult szemé­lyek peréről intézkedő rend­el­et törvény intézkedése szerint tudvalévően a pert a bíróság elhalasztotta. Az ilyen perek elhalasztásával kap­csolatosan az igazságügyi minisztérium mo­st 40.990. szám alatt rendelkezést küldött az ország valamennyi bírói ha­­tóságának. A rendelet értelmében a bíró­ságnak felhatalmazása van arra, hogy bármilyen természetű pert elhalásszon, ha a felek vagy a bejelentett meghatal­mazott képviselő feltételezhetően moz­gósított, illetve utazási és más háború okozta akadályozta­tás miatt a tárgya­láson nem tudott megjelenni. A közrendre és­­ a közvagyonre vonat­kozó perekben a bírói hatóságnak előze­­tesen alaposan meg kell vizsgálnia a tá­vollét okát, KAKASSY ENDRE:­­ _ X * -£ ■ B b fa H « ERDÉLYI MESEVILÁG Háború és in­UnkBs védelem­ Minden háború jelentékeny szociális el­tolódással és szociális változással jár. A mostani második világháború azonban, amely a termelési berendezések és az em­beri munkaerő teljes kihasználására tö­rekszik, máris olyan mélyreható átalaku­lást idézett elő a termelési viszonyokban, az emberek életmódjában, a tőke és a munka viszonyában és általában a munkás sorsának átalakulásában, amely az egész társadalmi és gazdasági életet érinti. A háború a dolgozó embert, mint a leg­értékesebb munkaerőt a gazdasági és tár­sadalmi élet középpontjába állította. A munkaerő védelme a háborús gazdálkodás egyik kulcsfeladata A mai korszellem sze­rint a dolgozó nép ereje a nemzet egész­sége és így minden dolgozónak joga van védettségre és biztonságérzésre. Azonban a munkaadó is többet törődik ma munká­sainak sorsával, egészségével és munka­­kedvével, mint azelőtt A munkásvédelem terén a háború új helyzetet teremtett. Főleg az ho­zott új feladatokat a háborús mun­­kásvédelem számára, hogy a háború óta igen sok tanulatlan, szakkép­zettség nélküli munkavállaló, valamint törődött ember fiatalkorú és nő jutott az iparba, akik nehezebben nevelhetők a bal­­esetbiztonságra és az egyéni óvórendszabá­lyok betartására. Nagy szerepe van ma a gépesített munkának. A munkás fizikai erőkifejtése csökken ugyan, de egyszerre át kell vennie a gép üzemét és egyoldalú testtartásban kell végeznie feladatát. Eh­hez járul, hogy nem szabad magát befo­­lyásoltatnia a gép zajától, kattogásától. Hogy a gépesített munka, amelyben nem az emberi munkaerő játsza a főszerepet lelkileg mit jelent az ipari munkás számá­ra, ezzel a kérdéssel sokat foglalkoznak az orvosok és a lélekbúvárok. Az új ipari munkásoknak nagy része nem lévén benső kapcsolata végzendő munkájával, csak a kereset nagyságával törődik és sok még örül is, hogy munka körben gondolat­ai szabadon csaponghatnak. Nagy feladatokat jelent a munkásvéde­lem szempontjából az is, hogy a háború óta számos nő végez olyan munkát, amely eddig kizárólag férfiaknak volt fenntartva. Igen sok nő dolgozik a hadiiparban, így előmunkás vagy csoportvezető is kerül ki közéjük. Hagyományos szokás számos iparban az állva dolgozás, mert eddig az volt a hit, hogy az ülve végzett munka lustaságra, vagy kényelmes munkavégzésre nevel. A mostani háborúban eszközölt kísérletek igazolták, hogy igen sokféle ipari munkát lehet ülve végezni és ez a munkás munka­bírását előnyösen befolyásolja. Természe­tes, hogy a teljesítmény növelése érdeké­ben megfelelő ülő alkalmatosságról kell gondoskodni a munkás számára. A lábak­nak igen ,oz iparágban gyakran előfordult deformálása és a munka közben érzett de­rékfájdalmak és lábpanaszok jó része — főleg nőknél — az állandó álló helyzetben végzett foglalkozásra vezethető vissza Sok függ attól is, hogy a munkás kedv­vel végezze munkáját. A munkakedv első­sorban attól függ, hogy a munkás érdeklő­dést tanúsítson munkája iránt és örömét találja benne. Függ aztán attól is, hogy keresete arányban legyen a végzett munká­val és biztosítsa megélhetését. A háború alatti tapasztalatok szerint vi­taminpasztillák, szőlőcukor és foszfor adagolása, mesterséges napfénybesugár­zás, valamint a sportedzés is mind alkal­mas eszköz a munkateljesítmény fokozá­sára Fontos az is, hogy a munkás lakást olyan legyen, hogy abban a végzett munka után jól érezze magát. Legyen a lakás egészséges, világos, levegős és a családta­gok ne lakjanak abban összezsúfoltan. A nagy vállalatok már régen felismerték en­KaeNbrö­se. Mesék, képek, phyMI kiállítás KAPH­ATÓ A KECSKÉS KÖNYVEKET AKCSITÓ KÖNYVKERESKEDÉSEKBEN man Utazás a gall konyha körül FRANCIAORSZÁG MA JOBBAN ÉL, MINT NEGYED- VAGY HARMAD­ÉVVEL EZELŐTT Közhely, hogy az öreg kontinensen Franciaország volt mindenkor a legdú­­sabb bőségszaru. Brillas S­avarin tanúskodása szerint például a­­ korabeli Párizs nevesebb éttermei, mint a B­e­a­u­villiers, a Szopós Borjú, a Ro­­bert, a Vidéki Test­vérpár, a Le g­a­c­q­u­e, meg a többiek rendszerint két­­száznyolcvankét ételfajtát soroltak fel menükártyájukon. A menetet tizenkét leves és huszonnégy előétel nyitotta meg. Ezután húsz hal, húsz marhasült, húsz borjúsüllt, húsz szárnyas, harminc vad, ötven entremets, tizenhat torta és ötven nyalánkság következett. Ez a végtelenül gazdag étlap mindenütt másutt választék lett volna. Franciaországban viszont job­b a dán programra. Nemcsak B­r­i­ll­a­t- Savarin, Grimod de la Rey­­n­i­é­r­e meg a konyhai művészet egyéb remekírói, hanem Franz Dühring és más tudósok, is adatszerűen bizonyítják hogy Galliában legendás lakmározások­ estek A legújabb emberöltők során, az első császárság keletkezésétől a harmadik köztársaság bukásáig terjedő másfél­század alatt a francia asztalnak ez a kissé vaskos élvetegség« kifinomodott és költőivé vált. A szellem beleavatkozott a test ügyleteibe s Hugo Victornak, Baudelairenek, a két Davudet­­nak, Francénak, Durhamelnek meg más szellemi vezérek befolyására a francia konyhát lírai, elvont légies elemeik ne­mesítették meg. A fogások száma két­százzal esett, s a megmaradt hetven­­nyolcvan zsíros anyagszerű­ségét mindin­kább dekadens hatások lengték át. Ám túl e szorosan vett konyhai refor­mokon, az újítók főként spirituális vo­natkozásaiban minősítették át a francia asztalt. Irt az Académie d­es Gastrono­mes André Tardieunek, a hajdani minisz­terelnöknek irányítása alatt hosszú esz­tendők pszichológiai kutatásaival a fényt, a színt, az illatot, a zenét és a társadalmi témát is belekapcsolta a tálak körítésé­nek bonyolult tudományába, pontosan megállapítván ,hogy bizonyos nemű és faj­tájú fogásokhoz miféle világítási, hang­zati, társalgási és szaghatások simulnak leginkább. Ez az Akadémia Legutolsó díszebédjén, amelyet a Cralon-szállodá­ban, a párizsi Concorde-téren rered­ezték meg, a műsornyitó Canapé d­e Cavaal-t például halványkék selyemfüggönyöket megtört déli verőfényben szervírozták ózon: ibolya. Zene: Haydn, adagio. Bor­ t szelíd Odenas. Téma: az őszi Szalon. Ez a mágikus, révületszerű étkezési kultúra természetesen idegen maradt a néptől s csak egy szűkkörű­, a konyhai finomko­­dásokra ’különösen hajlamos réteget hó­dított meg. De azért 1040 júniusában, az összeomlás után nemcsak a ritka ínyen­ceken, hanem az egész honon úrrá lett konyhai nélkülözésektől való félelem riadalma.­­Az ínyenceik lelkét a v­­ kitó gall asztalméiveltség sorsa feletti kétségbe­Szépirodalmi folyóiratunk e esés szorította el. A nemzet lelkében pe­dig, éppen ellenkezőleg, a néhai éhkop­pok riasztó visszhangja csendült meg Mert Franciaország az öreg kontinens­nek nemcsak legdúsabb bőségszaruja volt, hanem időnként nyomorúságos ár­vája is. Az egyetemes riad­almat talán eloszlat­hatták volna az illetékesek, némely meg HAVI SZEMLE Megrend e 1 h e t 6: ARAD, nők szükségességét és igyekeztek lehetővé tenni a munkásnak, hogy magának családi házat építsen, vagy pedig a gyárak maguk építenek munkástelepeket. A mostani há­borúban is sok helyen létesítettek kisebb­­nagyobb számú munkásházat. A törvényes munkásvédelem a társada­lombiztosítás terén történik. Ezt a gyá­rak — ugyancsak a törvény előírása alap­ján — azzal egészítik ki, hogy munkásai­kat állandó orvosi felügyelet al­att tartják. STRADA BRA­HAM­­ 2-4 szán­fürdőket rendelnek be számukra és étkez­dét tartanak fenn, amelyekben a munkás jó és olcsó, erőt adó ebédet kap. Ezen­kívül a gyárak a munkás számára nagyban szereznek be élelmiszereket és különböző életszükségleti cikkeket, ame­lyeket a munkások jutányosan kapnak, nem és e mellett mentesek attól, hogy mindezeket saját maguk szerezzék be má­guknak, ami a leggyakrabban nagy idő­veszteséggel és fáradsággal jár, némely A dms piacok, mintegy varázsjelre, kiürültek s lelken­dező hajsza indult meg a varjak után, amelyek százezrével kerengtek az utak és a mezők felett. Még az oly komoly, el­­vonatkozott lapok, mint a Journal des Debats is, recepteket közöltek arról, hogy miként lehet a károgó szárnyasokat kakukfűvel, pereszténnyel, zsályával , szerecsendióval emberi fogyasztásra al­kalmassá tenni. A nemzeti tragédiából kikelő új korszak e helyzetért a felelős­séget a m­últra hárította, amely elhanya­golja a falut és a földet. Tudós statiszti­kák bizonygatták, hogy a harmadik köz­társaság hét évtizedes léte alatt hatmillió hektár vetésterület vált ugarrá. Hogy a parasztság milliószámra hagyta ott a re­ménytelen tanyákat és majorokat, a vá­rosokban próbálkozván üdvét keresni. Ám a nemzet, amint ezt az eltelt esz­ten­dők nyilvánvaló módon bizonyítják­, nem sorvadt el testében meg lelkéből. Némely éhkoppok estek ugyan és esnek manapság is a néptest határsávjain, de különben Franciaország él, sőt jobban és biztosabban él, mint negyed- vagy har­madévvel ezelőtt. A tovaszálló idővel el­oszolván az első hetek és hónapok țúlha­­lál-pszichózisa, lassanként meg tárultak a zárt udvarházak, kiöntötték kincseiket a magtárak, adakozóvá váltak a majorsá­gok innen is csurrant és onnan is csep­pent valami. Újabban pedig hellyel-köz­­zel a bőség jelei is megcsillannak, s időn­ként a kínálat erősebb már, mint a keres­let Ugyan, polgártárs, látott-e már valakit, aki éhen pusztult? veti fel a kérdést a „Candide” hasábjain Gascuel professzor, a hangadó gazdasági szakértő. S a feleletet mindjárt meg is adja: Dehogy látott, eltönjen. Nem lát­hatott, hiszen az éhhalált már eleve száműzte e földről az a bölcsesség, amellyel Franciaország élelmezési politi­káját több, mint századéve irányították.­ Mert, fejtegeti adatokkal és kimutatá­sokkal a kezében Gasouel, legenda­jz csak, hogy a múlt elhitvá­nykodta és el­sorvasztotta a nemzet termelő energiát s­ ezzel vesztére kárhoztatta a jövendőt. A­ valóság inkább az, hogy csendben, min­­d­en hűhó nélkül, de fokozatosan össze­­­hangolta a termelést a növekvő igények­­­kel, így azután Franciaország mindég elsőrendű szükségleti cikkel körülbelül ellátta magát, elannyira, hogy ama mil­­liárdoknak, amelyeket tápanyagokért ki­adott, mindössze hét százaléka került a gyarmatokra és egy százaléka külföldr­e.­ Igaz, megritkult a tanyák népessége. De csak azért, mert a kapát, a sarlót és ka­szát gépek váltották föl. A valóság az, hogy Gallia, amely lécé­nek legsivárabb idején is eltartotta ön­­­magát, a gazdasági szervezés, biztonság és egyensú­ly terén egyike a földkerek­ség példaadó államának. Ezt mondja tai­­lmány, mely eredetijében csupa szám kimutatás, argumentum, statisztika és bizonyíték. (6.) esetben pedig szinte lehetetlen is. A mun­kások élelmezése ma jónak és kielégítőnek mondható, mert a munkabérek ezt szá­mára lehetővé teszik. A mai háború sok iparban szükséges» tette a munkaidő növelését. Mégis vigyázn kell, nehogy ez a munkás­­ teljesítő képes­ségének rovására meni­jen AUa'ab nek arra, hogy a nőket és ne dolgoztassák tulh iámban, össz nyugtató nyilatkozattal De aera, k»t rántsem. A magas fámának a remény egyetlen sugarával sem enyfaríthették»a gyászos sejtelmeket. Nous aurons la. iáim! Nous aur one froid! Éhezni és fa*­gyoskodni fogunk! — mondotta a kül­földi újságíróknak a közellátási minisz­­térium orvosszakértője. A pillanatnyi látszat az volt, hogy az éhhalál máris ott kopogtat Franciaor­szág kapuján

Next