Déli Hírlap, 1970. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-21 / 221. szám

Stästogatsr. 3 rekorder Bezárt a mezőgazdasági kiállítás Vasárnap este 24 napos nyitva tartás után bezárta kapuit a 67. Országos Mező­­gazdasági és Élelmiszeripari kiállítás és Vásár. Az idei kiállítást, a nagyszabású be­mutató-sorozatot nem végle­ges összesítések szerint 1,4 millió ember tekintette meg. A vendégek fele vidéki, má­sik fele pedig budapesti volt. A kiállítás vidéki rendezvé­nyeit 38 gazdaságban tartot­ták meg, és ezeket több mint 30 ezren látogatták. A mezőgazdasági kiállítás finisére is maradt néhány meglepetés, érdekes esemény. Szombaton köszöntötték a vá­sár bejáratánál az egymillió háromszázezredik látogatót, Selmeczi Andrást, a Buda­pesti Mezőgazdasági Gépgyár 36 éves szocialista brigádve­zetőjét. A neves vendéget — aki egyben rekorder is, hi­szen a mezőgazdasági kiállí­tások történetében nem volt még ennyi látogató — az Agrotröszt egy Lehel hűtő­géppel ajándékozta meg. A szerencsés látogatót szilvás­várad­ lipicai ötösfogat vitte sétakocsikázásra. Este tartották a mezőgaz­dasági kiállítás sorsjegyeinek húzását. A főnyereményeket, a Fiat 850-es személygépko­csit az I. osztály 31 344 szá­m­i, az Érdért faházat az I. osztály 90 446 számú, az óriás harcsát pedig a III. osztály 83 940 számú sorsjegy nyerte. Kanyaró elleni védőoltás A kanyaró elleni oltások be­vezetése óta városunkban a ka­nyaró megbetegedések száma igen jelentős mértékben csök­kent. A még szórványosan je­lentkező megbetegedések az ol­tatlanok köréből kerülnek ki. Az ámonként szervezett és most már kötelező oltások végrehajtása u­tán a kanyaró — a járványos gyermekbénuláshoz hasonlóan — a felszámolás sorsára jut. Idén az 19«» évben született gyermekek védőoltására kerül sor.Az oltásokat a területileg ille­tékes gyermekrendelőkben szep­tember 21—30 közötti időben vég­zik.Az oltásokra a behívókat az ♦»ltókörök kiküldték. A kanyaró és szövődménye egyetlen oltás hatására megelőzhető és a be­oltottak védetté válnak a fertő­zéssel szemben. Az 19«8. évben született gyer­mekek közül, akik kanyaró el­leni védőoltást még nem kaptak és kanyaró betegségen még nem estek át, ugyancsak megkapják védőoltásukat. Ezúton is kérjük a szülőket, hogy oltásra kötelezett gyerme­küket az oltásra kijelölt időben vigyék el az oltóhelyre. Az oltással kapcsolatban fel­világosítást a területileg illeté­kes gyermekszakorvos és védő­nő ad. Miskolc, 1970. szeptember hó. Miskolc m. j. Városi Közegészségügyi Járványügyi Állomás ^ Hídépítők. (Mizerák István felvétele) Ha ömlik a gáz Minden tulgyasztó kap a tájékoztató fü­zetből Az utóbbi években több súlyos balesetet okoztak váro­sunkban a szabálytalanul, illetve elővigyázatlanul használt gázkészülékek, vezetékek és kémények. A Kun Béla utca egyik bérházában például egy asszony halálát okozta a ké­ménydugulás, a gáz visszaszivárgott a lakásba. A Baross Gá­bor utcában nem is olyan régen öten szenvedtek könnnyebb gázmérgezést, mert gondatlanul letakarták a szellőzőnyílást. A gázfülés terjedése és a sajnálatos balesetek egyre sürgetőbbé tették a fogyasz­tók tájékoztatását, felvilágo­sítását. Ezért a TIGÁZ és a városi KÖJÁL Kémények és szellőztetés címmel, rajzok­kal illusztrált kiadványt ál­lított össze. A tájékoztató fü­zet már a nyomdában van, és valószínűleg november közepére mind a 25 ezer pél­dány elkészül. Ezután vala­mennyi borsodi fogyasztóhoz eljuttatják a biztonságos üzemeltetéshez nélkülözhe­tetlen propagandaanyagot. A TIGÁZ még két hasonló jel­legű tájékoztató kiadványt tervez, az egyik a gázszivár­gás, illetve gázömlés esetén szükséges tennivalókat, a másik a propán-butángázt használók tudnivalóit tartal­mazza. Azóta árgus szemmel figyelik A bejelentők sorsát vizsgálta a NEB T. Bertalan vonatkísérő augusztus 21-én panasz­ lett a Népi Ellenőrzési Bizottság­nál. A NEB felkérése alap­ján a MÁV igazgatóság vizs­gálatot folytatott, s megálla­pította, hogy T. Bertalannak igaza volt: a sárospataki ál­lomás félszáz dolgozójának több ízben nem adták ki a pihenőnapját, s pénzben sem kártalanították őket. Az igaz­gatóság pótlólag több mint 20 ezer forintot fizettetett ki T. Bertalannak és munkatársai­nak. Ugyanakkor az állomás három vezetőjét szigorú fi­gyelmeztetésben részesítette. De a határozat szövege azt is közölte, kinek „köszönhe­tik" a felelősségre vonást! S ezzel elkezdődött T. Ber­talan kálváriája. Bár koráb­ban megígérték neki, hogy kinevezik jegyvizsgálónak, a megszolgált előléptetés azóta is késik. Sőt, árgus szemmel figyelik munkáját és azért is megbüntetik, amiről nem te­het. Egy alkalommal gyomor­mérgezés miatt maradt távol munkahelyétől. Orvosi papír­ral, igazolta hiányzását, mégis fegyelmit­ indítottak ellene, s havi bérét egyévi időtartam­ra 50 forinttal csökkentették. Panaszt emelt a jogtalan bün­tetés ellen. Beadványa azon­ban kézen-közön elkallódott, s ügyét egy fél éven át nem is tárgyalták.­ ­ A vonatkísérő esete sajnos nem páratlan. Idézet a NEB közelmúltban lezajlott vizs­gálatának anyagából. ..Az utóvizsgálattal érintett beje­lentőknek jelentős százalékát érte kimutatható retorzió.” Még magasabb azonban a kárvallott bejelentők aránya azok között, akik — mint T. Bertalan is — a saját válla­latuknál tapasztalt jogsértés miatt emeltek szót. A retorzió módszerei igen változatosak. Általában még burkoltabb, ravaszabb mód­szert választanak a magukról megfeledkezett vezetők, mint a vonatkísérő esetében. F. Sándor, a perkupás Bú­zavirág Tsz traktorosa jogo­san kifogásolta, hogy számá­ra hátrányos, törvénytelen munkaszerződés megkötésére próbálták kényszeríteni. Igaz­nak bizonyult az az állítása is, hogy a tsz elnöke törvény­telen hasznot húz a közösség rovására, hiszen az ügyészség­­— melyhez a NE­B közbenjá­rása nyomán került az ügy — az elnököt figyelmeztetésben részesítette, a közgyűlés pe­dig a jogtalanul szerzett fo­rintok visszafizetésére köte­lezte. F. Sándornak mégis lakói­­nia kellett. Mások ál­tal tön­k­­­retett gépre ültették, normá­ját felemelték, ide-oda he­­lyezgették. Mindezek követ­keztében lényegesen keveseb­bet keresett, mint munkatár­sai, pedig a tsz legképzet­tebb, legszorgalmasabb szak­emberei közé tartozik.­ ­ Évente 8—960 bejelentés érkezik a népi ellenőrzés me­gyei bizottságához. Nagyob­bik hányaduk közérdekű, s megalapozottnak bizonyul. Ezekhez viszonyítva elenyé­sző azoknak a bejelentések­nek a száma, melyekről ki­derül, hogy a panaszost rosszindulat fűtötte, vélt sé­relméért akart bosszút állni vállalatán, felettesein. A be­jelentők többsége tehát fel­tétlenül védelmet érdemel, s meg is kapja , ha kéri. Saj­nos, sokan nem tudják, hogy kérhetik a népi ellenőrzéstől. A NEB utóvizsgálata arra is jó volt, hogy megmutassa a tennivalókat. Kívánatos, hogy a mostanihoz hasonló módon újra meg újra nézzék meg a népi ellenőrök — s a vizsgálatban résztvevő felet­tes szervek —, mit tettek a vállalatok, intézmények, kö­zös gazdaságok a feltárt hi­bák megszüntetése érdeké­ben. Ugyanakkor nézzék meg azt is, hogyan alakult a be­jelentők sorsa. S azok se ke­rüljék el a büntetést, akik visszaélve hatalmukkal, re­torziót alkalmaznak a köz ér­dekében szót emelőkkel szem­ben. B. D. o Egressy szobra tér. A szegélyén, közel a vil­lamosvágányhoz, nyírfákkal körülvéve, magára hagyottan áll árván, álarccal a kezében Egressy Gábor szobra. A ma­gyar színjátszás úttörőjének szobra valószínűleg akkor került ide, amikor mögötte állt az épület, amelyben a Nemzeti Színház átépítése idején annak előadásait tar­tották. A jobb sorsra érdemes szo­bor azonban itt már elvesz­tette „funkcióját", s várja, hogy megfelelő helyre, mondjuk a színház belső te­rén Déryné szobrának a szomszédságába kerüljön. A talapzatát azonban kár lenne lebontani. A vállalat — értesüléseink szerint — az új téren több szobor felállí­­ásával kíván megemlékezni nagyjairól. A talapzaton szé­pen érvényesülne például a gyáralapító mellszobra. A ha­gyománytisztelő vasgyáriak egyébként nehezményezik, hogy a Fazola Henrik utca lebontása óta egyetlen utca, tér sincs, amely a gyáralapító nevét viselné. Úgy véljük, sokak tetszését megnyerné, ha a Lenin tér szomszédsá­gában kialakuló új teret Fa­zola Henrikről neveznék el KRISTON BÉLA A Lenin Kohászati Művek vendégháza előtt, a lebontott művelődési ház — ismertebb nevén lovarda — helyén szor­gos kezek munkájával egyre szebben bontakozik ki egy új MISKOLC EGY HETE Gépkocsi az emeleten A személygépkocsi még nem mindenki számára elérhető cikk, de már nem kísérik ferde pillantások a C-s és I-s rendszámú járműveket. Ha kinyomoznánk, hogy a Miskol­con futó négy és fél ezer magángépkocsiból­­ összesen 5097 személyautó van a városban, s ebből 583 állami, illetve szö­vetkezeti) mennyi szolgál hasznos munkatársul gazdájának, s mennyit tartanak csak azért, hogy pukkadjanak a roko­nok, ismerősök — bizonyára az utóbbiak maradnának kisebb­ségben. Túlságosan jóhiszemű vagyok? Annyi baj legyen! Tény, hogy a személygépkocsik száma rohamosan gyarapodik (a becslések szerint 1985-ben már 25 ezer lesz majd Miskolcon), s ez mindenképpen örvendetes, hiszen az életszínvonal emel­kedését is jelzi. De miért csaptam fel most a gépkocsi-tulajdonosok foga­­datlan prókátorának, amikor — mint mondtam — már ré­gen nem bántják őket a ferde pillantások sem. Azért, mert bár minimálisra csökkent a gyalogos—autós ellentét, — ki­véve persze a zebrát — sokszor hajlandók vagyunk egyet­len kézlegyintéssel elintézni a gépkocsitulajdonos gondjait. Nos, ha könnyekig nem is kell meghatódnunk panaszaikon — elvégre nem kötelező a gépkocsivásárlás — segíteni azért ülik nekik annyit, amennyit a társadalom segíthet. Miben? Például abban, hogy az általában hosszú évekig tartó kupor­­gatás árán vásárolt gépkocsit meg tudja őrizni a gazdája a­z időjárás viszontagságaitól. A kertes házban lakók számára inkább csak pénzkérdés a garázsépítés. De mit tegyen a belvárost? Korábban itt is volt lehetőség kisgarázsépítésre, de napjainkban már alig van erre alkalmas terület. Sőt, fogynak az ilyen lehetőségek a peremkerületekben is. Talán néhány lakótelep képez még ki­vételt. Az itt élők — például a Szentpéteri kapuiak — közül a szerencsések még hozzájutnak garázsépítési engedélyhez. Mások abban reménykedhetnek, hogy a lassan alakulgató garázsépítő szövetkezetek is segítenek majd megoldani a gondjukat. Mindez azonban csak részmegoldást hozhat. Mint a ta­­nács végrehajtó bizottságának múlt heti ülésén megfogal­mazták: az eddiginél tervszerűbben, s új módszerrel kell hozzálátni a garázsépítkezéshez. Kérdés, hogyan? Az a ja­vaslat megvalósíthatatlan, hogy a házgyári elemekből készült lakótömbök egy részét emeljék lábakra, s ily módon képez­zenek ki, ha nem is garázsokat, de fedett parkolókat. Meg­valósíthatatlan, mert ez a módszer rendkívül megdrágítaná az építkezést, s a tervezettnél lényegesen kevesebb lakás ké­szülhetne. A végrehajtó bizottság úgy foglalt állást, hogy a még meglevő lehetőségek kihasználásával, azaz a garázsépítő szövetkezetek megszervezésével és az építkezésre alkalmas külvárosi területek felkutatásával párhuzamosan, hozzá kell látni az emeletes garázsok tervezéséhez. Néhány év múlva tehát az emeleten pihenhetnek a belvá­rosban lakók gépkocsijai. Természetesen nem ingyen, hiszen az ilyen — különböző szolgáltatásokra is berendezett — ga­rázsok építése sokba kerül. Könnyen lehet, hogy 400—500 fo­rintot, vagy még ennél is többet kell fizetnie havonta annak, aki gépkocsiját ezekben akarja tárolni. De a gépkocsi­tartás a világ minden táján költséges dolog. Tanácsos tehát kétszer is megfontolni, futja-e a család jö­vedelméből minderre. Mert volán mögött ülni, s ugyanakkor zsíros kenyeret vacsorázni — enyhén szólva — nevetséges dolog. BÉKÉS D«SÖ Gép- és gyorsíró versenyek Évről évre ismétlődő szak­mai vetélkedőn, a dolgozók országos gyorsíró és gépíró versenyen mérik össze tudá­sukat a sztenográfia és a gé­pelés legjobbjai. Az idei ver­senyek október 30—31-én lesznek, mindkét írásnemből, gyorsírásból pedig idegen nyelveken is. Szeptember 30-ig lehet jelentkezni, Bu­dapesten közvetlenül a ver­senybizottságnál, vidéken a helyi szakiskoláknál. Mindenből egy kis adagot Próza, tánc, ének, zene: mindenből egy kis adag. A Miskolci Nemzeti Színház művészei ma este 20 órakor a Hámor étteremben lépnek fel. A nagyszabású műsor — 18 színész, a tánckar és a Pallas együttes lép színre — a Lengyelországban bemuta­tott ,,Paprika-show"-t és más vidám számokat egye­síti humor-koktéllá. Sok a megrendelés, de kevés a szakember Joggal „fázunk” a festéstől A lakásfestés azon kívül, hogy meglehetősen költséges, a vele járó — nemegyszer hetekig tartó — felfordulás miatt nem tartozik a legnép­szerűbb házimunkák közé. S ha mindehhez még hozzászá­moljuk, hogy nyáron hat, de még mostanában is négy he­tet kell várni, amíg a beje­lentés után kijönnek a fes­tők, érthető, ha „fáznak” a miskolciak a festéstől. A Fes­tő Ktsz ugyanis a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tud a jelenleginél több mun­kát elvállalni. Az elmúlt­ nyáron például a tavalyi 256 helyett csaknem 400 lakásban dolgoztak, de ha bírták vol­na, hatszázra is lett volna megrendelés. ötven szak­munkást foglalkoztatnak, de ha lenne jelentkező, még leg­alább 30—40-et felvennének. Az általuk végzett összes szolgáltatás közül a lakásfes­tést lehet legkevésbé gépesí­teni, s így egyelőre még ígé­retet sem tudnak tenni a ka­pacitás növelésére.

Next