Déli Hírlap, 1971. június (3. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-11 / 136. szám
Nagy részvét mellett temették el csütörtökön Lukács György Kossuth-díjas professzort, a század nemzetközi munkásmozgalmának és szellemi életének egyik kimagasló képviselőjét. Koporsója mellett a párt és a kormány, a tudományos és a kulturális élet vezetői álltak díszőrséget Nem írják fel a bérjegyzékre ..1843-ban a felvidéki kisebb vasgyárak tulajdonosai egy nagyobb hengermű létesítését határozták el részvénytársasági alapon, hogy ebben az időben a hatalmas profittal kecsegtető vasútépítések lehetőségeit kihasználhassák . . .*» Az üzemet, a környék barnaszén lelőhelyei miatt, Ózdra telepítették . .. Primitív rajz 1847-ből — ez a kezdete — s néhány becses portré: Sturman Márton, Volny József, Borbély Lajos, Rombauer Tivadar. A 19. század ipartelepítésének apostolai. Utóbbi a védegylet szószólója, majd 1848 áprilisában az iparügyek minisztériumi vezetője Kossuth bizalmából. Fotó a pókerokról (rakodómunkások) 1895. s egy másik kép 1980-ból. Szovjet mérnök veszi át Ózdon a hazájának készült vasúti síneket. S mi minden van még itt rejtve a raktáron .. . ♦ Brúder Iádé: kétnyelű kalapács Pöttöm munkás (elsőéves ipari tanuló lehet) nehéz védősisakban keveri a sódert, hasonló korú társai vésik a szikrázó keménységű falat, mások most rakják le a mozaiklapokat. A gyerekeknek rövidesen megkezdődik a nyári szünet, ki kell használni minden percet, hiszen a hírt már országszerte olvashatták az MTI jóvoltából: „gyár és helytörténeti teremmel gazdagodik Ózd. Az átalakított épületben a kiállítást augusztus 20-án nyitják meg.” Az épület a nagy irodaház és a tervezők palotájának ölelésében húzódik meg. Étteremnek készült, vasból, betonból, s tán, hogy ne legyen olyan rideg, térbontó oszlopsorát szecessziós gipszmintákká „ékítették”. A bontási érv már a múlt esztendőben elkészült, s ha nem lenn»? az ózdi honismereti körnek néhány „megszállottja”, ma már a romjait sem lelnénk fel a Béke étteremnek . . . Mi tagadás, ronda kis épület, bár a kalapácsok és a vakolókanalak már eddig is mindent megtettek. Vass Tibor azonban úgy beszél róla, mint egy katedrálisról. S néhány perc múlva már én is ilyennek látom. Egymást lelkesítve, sőt túllicitálva rendezzük be a 300 négyzetméternyi területet az ózdi gyártörténet becses emlékeivel, melyeket csak az imént láttunk, tapintottunk a raktárban. Ide kerül majd a nehéz vasalású „brúder Iádé”. Rejtett, furfangos zárját még 1819-ben készítették míveskezű mesterek. Itt sorakoznak a kohók makettjei; a 336 köbméterestől egészen 487 köbméteresig. Lesz helye a Maerz-típusú kemencéinek, a gyári fürdő kicsinosított másának, a régi csapolás nehéz munkáját bizonyító makettnek. Láthatják itt az érdeklődők, hogyan törték be nehéz kossal a csapolónyílást az egykori kohászok, miként kezelték a súlyos, kétnyelű kalapácsot, amellyel össze kellett törniük a „megfagyott” vasat. A látogató kedvéért bekapcsolják majd a múzeum kis téglaprését . .. ♦ Múzeum? A szó önkéntelenül szaladt ki a számon. Vass Tibor és Czakó Gyula, a tízéves honismereti szakkör oszlopai belepirulnak. Nem, múzeumra még nem mernek Ózdon gondolni. Bár a szakkör néprajzi, településtörténeti, őslénytani, régészeti, na és gyártörténeti csoportja már nemcsak díjnyertes dolgozatokat, pályamunkákat tud felmutatni. De hát egyelőre csak ez a gyártörténeti kiállítás készüljön el! Különben sem az a fontos, mit írunk az épület homlokzatára. A fontos az, hogy mikor ide belép valaki (természetesen mi is belépünk, „sakkozva” a frissen lerakott cementlapokon), lássa, hogy mi történt ezen a településen az elmúlt 124 év alatt. Mert az egykori étterem előcsarnoka „tanteremmé” válik. A diorámák (most még ezek is a raktárban vannak) egész sora vall majd Ózdról és iparáról, magnószalagok, filmek őrzik a város és a gyár történetét. A majdani látogató már bizonyos előtanulmányok után lép be a kiállítóterembe. A szakemberek szerint, 400 ezer forint kellett volna, hogy az étteremből kiállítóterem váljék. Az OKÜT vezérigazgatója igazán nem keményszívű ember, de hát 160 ezernél többet nem sikerült kiszorítani. Augusztus 20-án mégis megnyílik a kiállítás. Az ipari tanulók, makettkészítő szocialista brigádok munkaóráit nem írják fel a bérjegyzékre. GYARMATI BÉLA Kortárs irodalom az NDK-ban A Német Demokratikus Köztársaság kulturális központjának munkatársa ma este 18 órakor a Művészklubban az NDK kortárs irodalmáról tart előadást. Befejeződnek a középiskolai felvételek Befejezésben közelednek a középiskolai felvételek. Azoknak a tanulóknak a fellebbezését, akiknek felvételét mind az első, mind a második helyen megjelölt iskolában elutasították, a megyékben mér elbírálták. A kérelmekre az illetékes tanácsi osztályok Budapesten és vidéken egyaránt június 15-ig válaszolnak az érdekelteknek Az idén a gimnáziumokban több fiatal felvételére nyílt lehetőség, mint amennyien pályáztak. A szakközépiskolákban túljelentkezés volt, de, az egyes szakok közötti megoszlás aránytalanul alakult, így például a gépészeti, gépgyártási, építőipari, acélszerkezeti szakokra kevesebb fiatal jelentkezett, mint ahányat fel tudtak venni. Ezzel szemben egyes szakokra — közlekedésgépészet, erősáramú, híradástechnikai, közgazdasági stb. — jóval többen pályáztak, mint a felvehetők száma. Ennek ellenére — átirányítások révén — lényegében biztosították a jelentkezett fiatalok továbbtanulását. Két ország — egy kiállítás Ma délután fél 3 órakor nyílik meg a Vasasklubban (Miskolc, Csépány u. 1.) a drezdai Sachwere és a budapesti Vasasegyüttes képzőművész körének közös kiállítása. A kiállítást, melyen az NDK művészeti életének néhány vezetője is részt vesz, a Hazafias Népfront városi bizottsága és a Bartók Béla Művelődési Központ rendezte. TLV W Cigány Zsuzsa Már szinte látom, hogy a tegnap este bemutatott kisfilm hatására megmozdul a társadalom. (Mert nálunk némileg a televízió a társadalom lelkiismerete.) A hányatott sorsú, kicsit mindenkitől elidegenedett cigányasszonynak munkát ígérnek, ajánlatokkal halmozzák el. Sokan abban a reményben, hogy a portréfilm valamiféle folytatásaként majd ők is a képernyőre kerülnek. A következő hetekben lehet, hogy még a monoki tanács elnöke is hallatja szavát, nem beszélve a község különböző társadalmi funkcionáriusairól. Hogy az úttörők felkeresik majd nagy magányában Cigány Zsuzsát, azt majdnem biztosra veszem. Hogy eddig is (és ez az eddig több évtizedet jelent) ott élt a községben ez az asszony, arról majd kevés szó esik... Brády Zoltánnak és Eck T. Imrének hálásak lehetünk a késő esti filmélményért, hiszen egy sajátos sorsú és képességű asszony olyan őszinte vallomásával ajándékoztak meg bennünket, amilyennek ritkán lehetünk tanúi. A jobb sorsra érdemes Zsuzsán kívül azonban én a falura is kíváncsi lettem volna, mely előítéleteivel, s egész légkörével bizonyára több tehetséges embernek szárnyát szegte már. Persze, a probléma sokkal egyetemesebb, mint hogy csupán Zsuzsára és Monokra szűkítsük le. A gyökerek túlságosan is mélyek, körülfogják, behálózzák az emelkedni akarókat, akik már nem tudnak és nem is akarnak a régi módon élni. A falu és a cigányasszony kettősében azonban nyilván (ha ez a filmből kevéssé tűnt is ki) Zsuzsa is hibás. Azok között az analfabéták között, akikből az elmúlt 25 esztendőben Monokon is írástudó lett, a cigányasszony is megtalálhatta volna a helyét, nem beszélve arról, hogy a megyében hány nagyüzem és vállalati közösség nevelt a társadalom mélyrétegeiből felkerültekből kitűnő szakmunkást, hasznos embert. A kuriózumokra a kelleténél egy kicsit jobban koncentráltak a film készítői. Persze, nem csoda, hogy Brády Zoltánt és alkotótársát megragadta a cigányasszony különös egyénisége, s felfigyeltek az őstehetség jól érzékelhető jegyeire. Zsuzsó cigánytömegeket juttat eszünkbe, sok-sok embert, akik nem ennyire tehetségesek, de akik hozzá hasonlóan keresik (és nem könnyebb közegben, mint Zsuzsó) a boldogulást. Azokat is meg kell látnunk, akiknek harcát és keserveit nem a képernyő vetíti elénk. Gy- Belinszkij V. G. Belinszkij híres orosz publicista és kritikus 160 évvel ezelőtt, 1811. június 11-én született. Hajóorvos fia volt s a moszkvai egyetemről radikális nézetei, valamint az 1830-ban írt Dmitrij Kalinyin című erősen antifeudális tendenciájú drámája miatt kizárták. Moszkvai folyóiratokba 1835- től rendszeresen írt cikkeket, kritikákat. Később Pétervárra költözött, ahol a kor egyik vezető irodalmi orgánumának, az Otesssztvennije Zapiszkinek lett a munkatársa. Sokoldalúsága valójában ekkor bontakozott ki: termékeny kritikusi tevékenysége mellett irodalomelméleti tanulmányokat is írt, s behatóan foglalkozott az esztétika problémáival. Szervezetén a tüdővész egyr inkább elhatalmasodott, amelynek gyógyítására külföldre utazott Ott írta híressé vált levelét Gogolhoz. Pétervárra 1847-ben tért vissza de betegsége — nehéz anyagi helyzetével és erősödő politikai zaklatásával súlyosbítva — végképpen felőrölte erejét, s 47 éves korában meghalt. Munkásságát Csernisevszkij és Dobroljubov folytatta. A Négerek imája a Baradlában Miskolci amatőr együttesek működnek közre az aggteleki cseppkőbarlang legközelebbi rendezvényén. A Héliosz és a Pelikán beat-együttesek adnak először koncertet, bemutatva a hazai és külföldi slágerlisták legújabb dalait. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház színpada pedig nagy sikerű produkciójával, a Négerek imájával lép a közönség elé. A Volán az ország minden részéből indít különjáratokat a 13-i, vasárnap déli eseményre. mmzmmmműim PÉNTEK Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Nótacsokor. — 13.45: Szerkesztőség a műhely mellett. Riport, vita, tudósítás. — 14.00: Szomszédolás. A Gyermekrádió műsora. — 14.25: Ólombetűk. Rádiójáték a nyomdászat történetéből. — 14.45: Donizetti: Lammermoori Lucia. Részletek az I. felvonásból. — 15.10: A nagyember és a kisember. Hans Eisler dalaiból. — 15.21: Könnyűzene Behár György szerzeményeiből. — 15.45: Az oktatási gyakorlat és a társadalmi igény. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Fuvolamuzsika. — 16.27: Mezők, falvak éneke. — 16.43: Szép magyar novella: Színi Gyula — Elvált. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Kodály: Háry János. Szvit. — 17.45: Mikrofórum. — 18.00: Riporter kerestetik! Középdöntő III. forduló. — 19.30: Jelentés a Népszava Kupa atlétikai viadalról. — 19.40: Kaleidoszkóp a nyaralásról. — 22.15: Laoszban. Útijegyzetek I. rész. — 22.25: Verbunkosok. — 22.40: Láttuk, hallottuk. — 23.00: Manon. Részletek Massenet operájából. — 0.10: Teddy Windholz zenekara játszik. Petőfi rádió: 12.00: Népi zene. — 12.30: Russell Oberlin két Handed-áriát énekel. —12 43- Miért szép? Egy József Attilaversről. — 13.03: Zenekari muzsika. 14.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig. Közben 17.00: Ötórai tea. — 18.10: Kórusok magyar költők verseire. — 18.28: A szókimondó asszonyság. Részletek a daljátékból. — 18.49: Az egyéntől a társadalomig. — 1904- Hangverseny a stúdióban. - 19.64: Jó estét, gyerekek! — 20.25- Új könyvek. — 20.28: Színes népi muzsika. - 21.07: Circolare— Olaszország. Könyvrészletek, sok szép muzsikával. — a 9kolci Szimfonikus Zenekar hangiversenye. — 23.15: Tánczene és Miskolci rádió: Borsodi Kanáps Újság. Nem csak a „fizetség” száml! — A kisipari szövetkezetek megyei küldöttközgyűlése előtt. — Legújabb lemezünk. A munkahely fontos tartozéka: az esztétikum. — Gondok, problémák egyik községünk tanácsán. — Kulturális életünkből. — Évad végén a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnál. — A dzsessz kedvelőinek. — Hirdetőműsor, Televízió: 17.38: Hírek. — 17.45: Képeslapok Algériából — 18.10: Alba Regia Napok, Interjazz Fesztivál. — 18.35: Régi kérdések új válaszok. — 19.10- Reklámműsor. — IP.15: Esti mese. — 1930- Tv-híradó. — 20.00: Telitalálat. 21.10: Ember a vízben. Tévéfilm — 22.30: Tv-híradó. Bratislavai televízió. hou: Csehszlovákia—Szovjetunió Davis Kupa teniszmérkőzés. — 16.30: Prága Academica. Főiskolások atlétikai viadala. — 18.10: Yao. Az erdőség ura. Francia ifjúsági tévésorozat. 7. rész. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Ház, napfény nélkül. Tévé dokumentumfilm. — 20.05: VI. nemzetközi pop-dalfesztivál. — 21.00: Ahol a sirályok röpködnek, j. Budaky nemzeti művész arcképe. — 21.40: Kisfilmek — 22.00: Tv-híradó. — 22.25: Forradalmi filmek eüdása: Talpalatnyi föld. Filmdráma. Filmszínházak: Béke (14. hn6) : Lépd át a küszöböt! (szovjet; 8): Zabriskie Point (amerikai, 16 éven felülieknek!). — Kossuth (13, 15, 17): Reménykedők (magyar). — Filmklub (6): Az élet dolgai (színes francia). — Fáklya (5, 7): Emberöléssel vádolva (magyarul beszélő szovjet). — Petőfi (17) : Szeptember és május között (színes lengyel). — Szikra (5, 7) : A medveember (színes lengyel). — Táncsics(5, 17): A halál erődje (színes japán, 16 éven felülieknek!). — Ságyár (15. hn7) • Ha kedd van, akkor ez Belgium! (magyarul beszélő színes amerikai). — Ady (19): A halál erődje (színes japán, 16 éven felülieknek!). Miskolci Nemzeti Színház (7): Segítség, nyertem! (Moliére bérlet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között). Építészeti kiállítás. — Miskolci Képtár (10— 18 óra között): Városi képzőművészeti gyűjtemény. — Libresszó (13—20 óra között): Feledy Gyula grafikái. — Bartók Béla Művelődési Központ (10—18 óra között): A lengyel PAFAWAG gyár fotószakköri anyagának kiállítása az előcsarnokban. SZOMBAT Kossuth rádió: 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.41: Henryk Szeryng hegedül. Fischer Annai* zongorázik. — 10.05 A Rádió Kabarészínháza. Júniusi műsor. (Ism). —11.15: Wilhelm Backhaus zongorázik. Petőfi rádió: 8.05: Hölgy válasz. Operettrészletek. — 8.41: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 8.56: Nóták. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.45: Útikalauz üdülőknek. Televízió: 9.31: Hazánk és a nagyvilág. A TV politikai tanfolyamának adása a honvédség részére. (Ism.) — 10.00: Minden kilométerkőnél. ü>. A (Ism.) — 11 10: Frau Gabel és a többiek. (Ism.) — ii.30: Rizi-bizi. cafficíiss Gyakorlattal rendelkező h lő tológépkezelőt és 2 ló rakodógépkezelőt azonnali belépéssel felvesz a Beton- és Vasbetonipari Művek Alsózsolcai Gyára. Alsózsolca. Jelentkezés a gyár munkaügyi csoportján Felveszek fiatal, jól képzett bádogossegédet, hány órabér: 15 forint. Jelentkezés: Sajószöged. Szabó bádogosmesternél, mindennap este 6 óra után. íncpaticsBi Új családi ház eladó Nyékládháza legszebb részén 400 négyszögöl telekkel, (gyümölcsösben). Állomáshoz, Mályi-tóhoz közel. Tehermentes. Beköltözhető cserével vagy anélkül is. Szövetkezeti vagy tanácsi lakást beszámítok. Érdeklődni: hétköznap ,# órától, dr. Scholcz Pál, Dózsa György u. vagy vasárnap egész nap a helyszínen, Nyékládháza, Kandó u. 24.