Déli Hírlap, 1980. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-03 / 101. szám

A CSANYIKBAN, A MAJÁLISON T­örzs^á­rda Szüts Zoltánnál hétköznap a kohászatban, ünnepes al­kalmakkor a Csanyikban le­het találkozni. Derülünk, ami­kor összelátunk. Hány éve, hogy ismer­j­ük egymást? Az Energia gyáregység haj­dani brigádvezetője, most üzemi párttitkár, nosztalgiás eszmecserébe kezd. Tíz évvel ezelőtt az ő csapata lett ki­váló ifjúsági brigád. Az ak­kori kollégák azóta családot alapítottak, pocakot növesz­tettek, megritkult, megdere­­sedett a hajuk. • — Csak a titulus változik. Mi a régiek vagyunk — mondja, s tekergeti a fejét, jön-e már a család, jönnek-e már a­­ többiek? Május első napján — így szokták meg — együtt ünnepelnek. A kohászoknak ugyanúgy megvan a törzshelyük, m­int a drótgyáriaknak. Az igazga­­. Imre Ferem i titkár, Görgényi József alig’ titkolt örömmel mondja: a fél gyár eljött... De ez még csak hagyján. Sok a vendég, a sátor alatt nincs üres hely. A házigazdák — ki vetheti szemükre — a hírességekkel dicsekednek. Itt van a gyár sok neves brigádja (Bóta, Auróra), de a drótgyáriak most mégis egy tinédzserre a legbüszkébbek. Kovács Ibo­lyának hívják. Képviselője­lölt. Ő is itt van. Szinte kéz­ről kézre adják. B. I. Jancsi és Piroska Szeressük egymást, gyere­kek ... — a vurstliból böm­böl a muzsika, fogy­ a sör, fogy a virsli, s fogynak az elfogyhatatlan csókok, szép szavak is... Napfény, kék ég. a fák zöl­­dellő leveleit enyhe szél bor­zolja, s egy fiatal pár nevet a világra. A kislány — nem lehet több tizennyolcnál — kezében kardvirágból kötött csokor, a másik keze a fiú tenyerében nyugszik: — Először engedett el egye­dül Jancsival az apu... Jancsi, ő­ is alig tizennyolc, széles mozdulattal húzza ma­gához va alanyt,­»Uaszul egy puszit kap a homlokára. — Azt mondta, tudok már vi­gyázni magamra. Ö nem jött ki, a kohászatban dolgozik, s hát ugye, a vasnak mindig folyni kell. Mi most vagyunk kint először, tavaly a girrjivel vonultunk, fel ... A fiú­­ hallgat, a lány a szó­vivő. Később elárulja, hogy Piroskának hívják. — Szóval jó itt, sok az em­ber, s a hangulat is nagysze­rű. Apám más­ május elsejé­ről beszélt. Ők összejöttek, mikor nem lehetett, mikor még háború volt. Beszélget­tek, vitatkoztak, s ahogy me­sélte, örökké azt lesték, hogy­­ figyelt­e őket valaki. Most? Szól a zene, tábla a feljárónál. ..Világ* proletárjai, egyesü­ljetek!”. csöppségek a szülők­ nyakában, a füvön haver,észö. söröző, csoportok, felhöU­ ep égbolt—... A kis Piroska már messzi járt, kezében a csokor azon­ban még mindig látszott El­indultak az erdőbe,egy má­sik csokrot szedni...­ ­ I. S. Taps az Avasnak A csanyiki majálison fix pont az Avas. Ugrós legényes, felső-tisza­­táji, karikázó, lakócsai, ci­­gán­ytánc — ez utóbbi szám, az, amely itthon is és külföl­dön is mindig a legnagyobb sikert aratta — az Avas tánc­­együttes csanyiki műsora most is sok tapsot kapott. Stoller Antal, az együttes művészeti vezetője hat éve van Miskolcon. Ez alatt az idő alatt irányításával a­­ me­gye egyik legfegyelmezettebb táncosaiból álló együttessé kovácsolódott az­­ Avas. A pa­­tyolattiszta ruhát, fényesre kefélt csizmát, tökéletes meg­jelenést mindig megkövetelte a színpadon. Sok monsta, éj­szakába nyúló tréning ered­ménye az, hogy c­rofi módon táncol ez a sok-sok aranyér­met nyert együttes. Gyakran előfordult az, hogy a főpró­bán is megváltoztatta Stoller a koreográfiát, hogy még töké­letesebb legyen a produkció. A közeljövőben új művé­szeti vezetőt kap az együttes, hiszen Huba ismét Budapest­re szerződött.­­A csoport tag­jainak, illetve a barátoknak csak egyszerűen Huba Stoller Antal. A Csanyikban visszhangzó taps neki is szólt... FARKAS ÉVA Még egy falatot.. Amig a gulyás elkészül A család bográcsgulyást főz. Mindenkinek megvan a reszortja, vagy legalább­is úgy­ csinál. A kis, ötéves forma sző­ke fiúcska igen fontos feladatot talált magának. Ő az őr, a vigyázó. Kör­­be-körbe járja a táborhe­lyet, nyakában a műanyag géppisztollyal. Később el­unja a néma fegyvert, és a karattyoló felnőtteket, kéri a maga jussát. „Apu, vegyél nekem!..­* Apu harmadszorra meg­hallja, kérdi, mit vegyen. A gyerkőc persze nem tud­ja, a lényeg a vásárláson van, azon, hogy vele fog­lalkoznak, neki most majd több lesz. Így tehát blöf­föl. „Vegyél!... Ott van . .­­* Apuka nem hagyhatja ott a munkát, anyukát küldi el a gye­rekkel. Na, nem egyből, hanem amikor a fiúcska már sírásra veszi a dol­got. És megkezdődik a vá­sár. Napszemüveg, szél­energiával működő forgó, tollaslabda. Egyelőre en­­­nyi elég. Vissza a famíliá­hoz. A gyerek nyakában továbbra is ott lóg a gép­pisztoly, egyik kezében a forgó, a másikban a tol­las, az orra nyergén a napszemüveg. És mikor lesz még kész a gulyás?! (szabados) % A Csanyik, mint minden ünnepi alkalomkor, most is megtelt Elismerést érdemel az MK A Csanyikból hazafelé tart­va biztosan sokan megret­tentek, hiszen akkora tömeg várakozott a megállóban. Ám a Miskolci Közlekedési Vál­lalat olyan sűrűn indította az autóbuszjáratokat, hogy mindenki szinte tolakodás nélkül felfért a buszra. A példás szervezésért elismerés illeti őket. ★ Ketten a fák alatt... Sátorról sátorra Megyénk és városunk párt-, tanácsi, társadalmi és tömeg­szervezeteinek vezetői felke­resték a különböző vállalatok, intézmények sátrait, elbe­szélgettek a munkában élen járókkal. • A Lenin Kohászati Művek sátrában együtt ünnepelt a hengermű gyáregység Lenin hengerész szocialista brigád­ja, akik a Kiváló Vállalat cím elnyerése alkalmából rendezett­­ ünnepségen a Vál­lalat Kiváló Brigádja kitün­tetést vették át. (Részesültek már korábban magasabb ki­tüntetésben is.) A brigádve­­zető, Halász Lajos most szak­­szervezeti küldöttséggel kül­földön tartózkodik, így a ven­dégeket — közöttük Grósz Károlyt­, dr. Ladányi Józse­fet, a megyei tanács elnökét, Drótos Lászlót, Tóth Józsefet — a brigád helyettes vezető­je, Juhász László kínálta hellyel a kohászok sátrában. Az eszmecsere során szó esett a bérekről, a munkáról. Derültséget váltott ki, ami­kor ez utóbbi témához érve Monos János, a HNF megyei elnöke, a Borsodi Szénbányák Vállalat vezérigazgatója azt kérte a­ brigádtól: gondoskod­janak róla, hogy Lyukóbá­­nyán az idén ismét megter­melhessék a szénbányászok az egymillió tonna szenet. Az ehhez szükséges bányatámot ugyanis éppen ez a brigád készíti. Juhász László nem késlekedett a válasszal: ha lesz elegendő szén — koksz — a vasgyártáshoz, nem ma­rad el a hengerészbrigád sem a tervteljesítéstől... Először ünnepeltek a Csa­­nyikban a Nehézipari Műsza­­... Egyetem tanárai, dolgozói és hallgatóinak egy csoport­­ja. Czibere Tibor, az egyetem rektora elmondotta,­ hogy a korábbi években az egyete­men rendeztek ünnepséget, ám azzal is szeretnék kife­jezni tiszteletüket a munka előtt, hogy együtt ünnepel­nek a mindennapok alkotó munkásaival. Hasonlóan vé­lekedtek az ugyancsak első ízben itt majálisozó pedagó­gusok is. Az­ építőipari vál­lalatok sátrainál a munká­ról folyt a szó. A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei a Mis­kolci Mélyépítő Vállalat és az Észak-magyarországi Álla­mi Építőipari Vállalat szak­embereivel folytattak eszme­cserét arról, hogyan tudnák még­ hamarabb teljesíteni idei lakásépítési feladataikat. A Borsodi Szénbányák Vál­lalat sátrában az állami dí­jas, Pataki Sándor vezette szocialista brigádnál vendé­geskedtek a megye és a vá­ros vezetői. Patakiék előttük tettek ígéretet arra: az idén is megtermelik, s felszínre küldik az egymillió­­ tonna szenet. S ha már együtt ün­nepeltek, szíves szóval invi­tálták vendégeiket: az elkö­vetkezendő napok egyikén látogassák meg a milliomos bányát. A Diósgyőri Gépgyár kol­lektívája az idén már emelt fővel ünnepelt. Úrrá lettek a korábbi gondokon, visszatért a régi kerékvágásba a mun­­­­ka, azazhogy jobb, szervezet­tebb lett a termelés, maga­sabb a jövedelem. Érződött ez a más légkör az ünneplők között, a DIGÉP sátrában is. , T. Z. Pi­l­lan­a­tjei vételek Egy fix pont a nyüzsgő tö­megben: szürke munkásőr­­egyenruhás fiatalember tá­masztja a kerítést. Zubbonya begombolva, nyakkendő si­mul szorosan az inggallér alá, s a sapka is biztosan ül a fején: nem­ látni nyomát az első meleg fuvallatra inget nyitó, kabátot lependerítő ta­vaszváró kéznek, pedig van már ereje a napnak. — Szolgálatban vagyok — mondja­­ Kozák István, az egyenruha viselője. — Hu­­szadmagammal vigyázzuk a rendet, segítünk, hogy min­denki zavartalanul élvezhesse a majálist. A házigazda szemével nézi az­ ün­neplő forgatagot: egyet­len óriási terített asztal az egész Majális-park. A dé­l után azért már a családé: ta­lán már el is indultak k’felé. A szolgálat letelik: a házi­gazdából vendég lesz, s a meglazított ingnyak mögé még egy­ jó pohár hüs sör is lecsúszik ... Óriási mo­ íorosüvegek sor­jáznak, a serpenyőkben mér­gesen köpköd a forró zsír, üstnek is beillő lábasokban kolbászregimenteket forgat a jövő ,­sz. Ínycsiklandó illatok tekeregnek a levegőben, a sorban állóknak egyszerre kordul a gyomra. A villogó kés alatt a ke­nyér szinte szétomlik szele­tekre, miközben néhány szót felém dob siettében Tóth Ist­ván büfés, 83 kiló kolbászt hoztak fel. S­ ez csak egy sá­tor a sok közül! A sorbant állók türelmesek, a jókedv, a ragyogó napfény elűzi a haragot, pedig nagy ám a tolongás mindenütt. Es­tig se lesz megállásunk! — állapítja m meg cseppet sem szomorúan az egyik kukta. * Ketten vannak, a napfény­­­ben szinte szembontóan fe­hér köpenyben, vállukon kis táskával. A fehérséget csak­­ egy kis vörröskereszt bontja meg a köpenyzsebre­­ varrva. Az LKM és a DIGÉP egész­­ségügyesei adják a szolgála­tot, járőröznek szerte a terü­leten, s várják a rászoruló­kat, ha történik valami. S történt már? A kérdésre nevetős a válasz: komoly nem. Van, akinek a gyomra sínyli meg­­ az ünneplést, s van, akinek a lábát találják el a labda helyett. Egymáshoz lökődtünk vé­letlenül a tömegben — nem csoda, a sóderes emelkedőt kicsit lassabban járja min­­­­denki, ha életkorát hat évti­zeden felül méri. — A felszabadulás óta alig volt olyan majális, amin ne lettem volna itt — mondja komótosan megállva Németh Pali bácsi. Ő egy kicsit más­képp nézi ezt a verőfényes bükki tavaszt, hiszen 40 éven át mindennapjait jelentette ez a tá­j: a LÁEV kisvasút­­pályaépítő csoportját vezette a nyugdíjig. Lányáról, fiáról ejt szót, akik a régi május elsejéken kézen fogva sétáltak vele Ma ők ünnepelnek kicsikkel körülvéve, tanári hivatásuk tanítványaik körébe szólítja őket májust ünnepelni. Kézszorítással búcsúzunk Remélem, még sok május el­sején találkozhatunk. KISS LÁSZLÓ Péter !) bácsi ovo Ennek a gyönyörű ma­jálisnak volt egy olyan stábja, amelynek tagjai — Kertész Péter vezétér­sével — sok-sok feledé­keny, mondhatnánk, fele­lőtlen szülő arcáról szárí­tották fel a könnyet. A rádiósokról van szó, akik a felső színpad mö­götti sátorban valósággal óvodát rendeztek be. Dél­után két óráig több mint 40 (!) elveszett­ gyermeket juttattak vissza szüleik­nek. A gy­erekek ellátása, nyugtatgatása nem kis feladat elé állította a más feladatokra hivatott stá­bot. A végén azután Ker­tész pátert már csak így szólították: Péter óvó bá­­­csi! Péter óvó bácsi, ha ne­hezen is, ám átvészelte a napot. Viszont nem árta­na a következő majálisra egy óvónőt is ,,csatolni” a stábhoz, hiszen azért a síró-rívó kicsik nyugtatga­­tásához, fagarasához (hogy­ k­ik a szüleik, hogy hív­ják őket), mégiscsak ők értenek jobban, s nem a rádiósok ... —ny—s—

Next