Déli Hírlap, 1981. november (13. évfolyam, 256-279. szám)
1981-11-02 / 256. szám
Ismét a központi antennákról Egy hónappal ezelőtt a központi tévéantennákkal foglalkozott lapunk „Az erősítő korrigál” című cikkben. Tulajdonképpen arról írtunk, hogy a legmodernebb elveknek megfelelően a Gelka szakemberei egy antennaárbocról (plusz egy tartalék) látják el a lakótelepeket — így a belvárosit és az avasit —, a magyar és a csehszlovák televízió egyes és kettes programjával. Egy ilyen antenna és erősítő együttesről négyezer lakásba lehet eljuttatni a műsorjelet. Az írásra Hupka Sándor, Vörösmarty u. 38. sz. alatti olvasónk reagált. Jelezte, hogy az ő házuk a legrégebbi házgyári épület Miskolcon, és ők még a magyar adókat sem tudják rendesen fogni a központi antennáról. Állításának nem volt nehéz utánajárni, elég csupán felnézni a szóban forgó épületre: szinte minden ablakban látható egy maszek antenna, ami fényes bizonyíték a központi antenna hibáira. Természetesen megkerestük a Gelka illetékeseit, s ők elmondták, hogy ennek a háztömbnek másfajta, régebbi típusú antennái vannak. (Minden lépcsőházon egy.) Ezeket azonban nem a Gelka, hanem a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat tartja karban. A panaszos levelet így a MIK-hez továbbítottuk, ahonnan a következő választ küldték: „Az épületek központi tévéantennával történő ellátása nem tartozik szorosan vállalatunk feladatai közé. Egy épület központi antennával való felszerelése körülbelül 80—100 ezer forint költséget igényel, ami elég magas összeg elvonását jelenti a lakóház-karbantartási, illetve felújítási keretünkből. Ettől függetlenül a Gelkától árajánlatot kérünk a központi antenna építési költségére, illetve lehetőségére vonatkozóan, s ennek alapján döntünk a megépítéséről.” jj. A Tanácsköztársaság városrész egyetlen épülete, ahol a lakók kénytelenek maguknak antennákat vásárolni, * azt az ablakba kitenni, hogy valahogy élvezhessék a televízió műsorait. II. Ez a két antennaárbóc látja el a Tanácsköztársaság városrészt a négy tévéműsorral. Ettől az épülettől talán száz méterre áll a Vörösmarty utca 34—44-es ház, ahol viszont nem tudják jó minőségben fogni ezeket a műsorokat. A Gelkától megtudtuk, hogy mindössze annyi lenne a feladat, amit már régen meg akartak valósítani, de a kísérlet meghiúsult —: erről a két antennáról kábelen átvinni a jelet a mellette levő ,,öreg” panelházra Ma délután, a Iasuftban Csapatzászlót adományoznak a határőreinknek A Belügyminisztérium Határőrség Miskolci Határőrkerület személyi állománya ma délután két órától csapatzászló-adományozási ünnepséget rendez a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ színháztermében. A csapatzászlót a Borsodi Szénbányák Vállalat igazgatósága adományozza határőreinknek. Az átadási ünnepségen a BM Határőrség Országos Parancsnoksága, valamint a megye párt-, állami és társadalmi szerveinek képviselői mellett a társ-fegyveres erők és testületek, valamint üzemek és intézmények kötnek majd szalagot a csapatzászlóra. Megtervezni a „lustálkodás" napjait 1. A szabad idő lehetőségeket teremt, és igényeket szül Az ötnapos munkahét divatos téma napjainkban. Ha csöpp idő van diskurálni, feltétlenül előkerül: „Nálatok is...? Mikor?” És a másik kérdés: „Hogy oldjátok meg a munkát?” Aztán : „Szombatra esik a második szabadnap, vagy sem?’* És persze ki-ki aszerint örül — vagy nem örül! —, hogy lesz-e víkendje, vagy netán a hét más napjai kell választania pihenőnapként. A téma furcsasága tehát, hogy féloldalas. Még senkitől sem hallottam olyan megközelítésben, hogy mit is fog kezdeni a dúsan megnövekedett szabad idővel. Egyelőre csak a munkaidő oldaláról latolgatjuk: hogy is alakul majd a munka, mikor kerül egymás mellé a két pihenőnap, mikor nem . . . A kereskedelemben, s a szolgáltatások területén dolgozók körében nem egyszer hallottam a megfogalmazást: Mi az ördögöt kezdjenek a hétközi pihenőnappal, ha a család többi tagja olyankor nincs otthon? Az „ország egyik fele” tehát zavarban van. Története van... Manapság vajmi kevesen ismerik a szabad idő történetét. Jóllehet századokon keresztül folyt a harc a munkaidő csökkentéséért. Mindennapjainkban csak ritkán kerül szóba, hogy a munkanap hosszát első ízben 1833- ban szabályozták Angliában. Az első munkástörvény szerint a rendes munkanapnak az iparban 5.30-kor kell kezdődnie, s 20.30 órakor befejeződnie. A 15 órás határ között tetszőlegesen dolgoztathatták a fiatalkorúakat, és a nőket is, de „csupán” 12 órán át. Az újabb — 1847-es — törvény a fiatalkorúak és a nők esetében 11 órára korlátozta a munkaidőt, ám a rendes munkanap 15 órás maradt, egészen az 1880-as évekig, amikor is a legfontosabb iparágakban a munkások követeléseinek engedve heti 53—54 órára csökkentették. Hazánkban csak jóval később került sor a munkaidő maximálására. Az első ipartörvényünk 1872-ben született, amely a munkaidő hosszát napi 16 órában szabta meg. Ez a „rendezés” tehát sok eredménnyel nem járt. A századforduló idején, amikor Nyugat-Európa sok országában már a három 8-as jelszavával mentek harcba a dolgozók, nálunk a vasárnapi munkaszünet kivívása és a napi 10 órára maximált munkanap volt a munkásmozgalom gyakorlati harci célja. Még 1910-ben is a munkásoknak csupán 3,4 százaléka dolgozott napi 8 órát, 25,4 százaléka 8—10 között, 66.3 százaléka 10—12 óra között, s 4,9 százaléka 12 órát, vagy annál is többet. Végső megoldás 1919-ben a munkáshatalom győzelmével a Tanácsköztársaság iktatta először törvénybe a 8 órás munkanapot, s a fizetett szabadságot. A Tanácsköztársaság leverése után az ellenforradalom első lépései között törölték ezt a vívmányt. Ám a munkásmozgalom erősödtével 1937-ben mégis csak törvénybe kellett iktatni a 8 órás munkaidőt, s a minimális munkabéreket. A rövidített munkaidővel ugyanis együtt járt a munkabérek csökkentése is. Két évig tartott ennek a törvénynek a tisztelete. 1939- ben — a II. világháború kitörésekor — felfüggesztették hatályát, s a háború idején a gyári érdekek szabták meg a munkaidő hosszát. Csak a felszabadulás hozta meg a magyar munkásosztálynak a végső megoldást: visszanyúlva 1919-hez, valóban törvénnyé vált a 8 órás munkanap. S íme, alig egy generációnyi idő, 37 esztendő múltán megteremtette szocialista társadalmunk a feltételét annak is, hogy heti 40—42 órára, tehát öt napra csökkentsük a munkaidőt. Ám fontos, hogy jól értsük: ez nem valamiféle kegy, vagy gesztus, netán ,,jóemberség” dolga: társadalomépítésünk meghatározott fokán, gazdasági eredményeink tették lehetővé a munkaidő eme újabb reformját. Aranyfedezetét minden esetben a munka, a hatékony termelés biztosítja. (Következik: Még nem tekintjük értéknek. RADVÁNYI éva Malé A reprezentáció mára a kereskedelmi berkekbe húzódott vissza. Csak azok a vállalatok engedik meg maguknak a svédasztalt és a tele poharakkal körbejáró egyenruhás pincéreket, melyek azt remélik: üzletkötést kamatozik az ingyenes vendéglátás. Nos, egy ilyen eseményen vétette azt a hibát ismerősöm, mely kizökkentette a kerékvágásból, és mindmáig a zsigerei mélyén bujkáló félelmet ébresztett benne. Elöljáróban azonban el kell még róla mondanom azt is, hogy bár hosszú évek óta koptatja az íróasztalt ugyanannál a vállalatnál, és szorgalmával sincs baj, valahogy mégsem jutott eddig ötről a hatra — már ami a hivatali előremenetelt illeti. Mindannyian ismerünk ilyen embereket. Ők az öreg csinovnyikok, tele aggodalommal, örökös bocsánatkéréssel, akkor is, ha nincs rá okuk. Félek, hogy túl rossz színben tüntetem fel, pedig — isten látja lelkem — nincs rá okom. Nagy-nagy megértéssel hallgattam azt a történetet is, ami alább következik. Azzal kezdte, hogy az utóbbi időben valami megmozdult körülötte a vállalatnál. Megdicsérték egyik munkáját, csekély mértékben ugyan, de emelték a fizetését, jutalmat kapott, sőt — nehezen megmagyarázható főnöki gesztusként — elvitték felettesei egy olyan tájékoztatóra, mely állófogadással volt egybekötve. Sohasem vett részt hasonlón, eddig csak filmekben látta, milyen könnyed hányavetiséggel, csevegve válogatnak az elegáns vendégek a dúsan rakott asztal finomságai között, és nyúlnak a hattyúnyakú poharak után, ha arra jön a tálcával a halk léptű pincér. Nem szereti, s nem is bírja a tömény szeszt, de most többször is olyan csoportba keveredett — no persze nem csevegni, hanem csak csendesen álldogálni , ahol éppen konyakot kínáltak. Nem merte visszautasítani, ivott, mint a többiek, és kissé elbizonytalanodott, mire az étkesasztal mellé jutott. Odaállt, ahová a legtöbben. Mint kiderült, fűszeres illatú töltött káposztával megrakott hatalmas edény csábította sorállásra az ingyenvendégeket. Hogy, hogy nem, főnökei mögé kerültek a sorban. Szívesen átadta volna a helyét, de bátortalan próbálkozását egy szigorú pillantással visszautasították. Ilyen finom helyen nem illik kimutatni, hogy bárkinek is sürgős az evés Ettől csak tovább nőtt a zavara és így fordulhatott elő, hogy ujjai közül kicsúszott a merőkanál. Már-már utánuakapott, de maradék józansága idejében megfékezte mozdulatát, és a kanál ünnepélyes lassúsággal süllyedt el a sűrű, piros lében, tucatnyi szempár pillantásától kísérve. Sűrű bocsánatkérések között somfordált el az asztaltól, de még látni vélte, hogy közvetlen felettese rosszallóan csóválja a fejét. Otthon, amíg fogasra akasztotta, nylonzsákkal borította a ritkán használt ünneplőt, néhány könnyedén odavetett mondattal vázolta családjának, milyen pompás volt az egész, miről társalgott két konyak között főnökeivel, milyen elismeréssel nyugtázták a tájékoztatóról megfogalmazott tömör, ironikus véleményét. Az éjszakát azonban ébren forgolódva töltötte és máig is megizzad a hátán az ing, ha felrémlik emlékezetében a szaftba süllyedő kanál. Akárhogy igyekeztem, nem tudtam meggyőzni róla, hogy a legközelebbi fizetésemelésnél, prémiumosztásnál nem veszik figyelembe ügyetlenségét. Bizonyára rövidesen hoztak egy új kanalat, mindenki teletömte a bendőjét töltött káposztával, és különben is . . . Nem tudtam meggyőzni, hiszen ő az örök csinovnyik. (beké) r a svédasztalnál Sör és víz Éppen tíz éve annak, hogy vízügyi és sörgyári szakértőkkel jártam a bécsi határt. Megcsodálhattam az üzem pompás szennyvíztisztító berendezését, megnéztem a helybéli termelőszövetkezet malátalével öntözhető, alagcsövezett földjét, s láttam azt a bakhátas nyárfatelepítést, amely vizet tisztított, hulladékot hasznosított, s papírfát nevelt... Szóval, papíron príma volt a terv, amely egyaránt szolgálta a környezetvédelmet és a hasznos hulladék visszanyerését. Emlegették is a bécsi példát, követendő módszerként javasolva az ipar és a mezőgazdaság ésszerű szimbiózisára. Ám az elmúlt tíz év alatt egyre zavarosabban folytak a vizek, illetve a szennyvízelhelyezési ügyek Bőcsön. Magyarán: fokozódtak a környezeti ártalmak, nem hasznosult a szerves anyagokban gazdag malátalé, a gyár és a termelőszövetkezet kapcsolata formális lett. A témával foglalatoskodó népi ellenőrök megállapították, hogy 1978-tól az öntözés gyakorlatilag megszűnt, s a teljes szennyvízmennyiség a mindössze 37 hektáros szűrőmezőre kerül (a teljes öntözött terület terve 600 hektárról szól!). Ezt a terhelést a szűrőmező már nem bírja: a talaj elvizenyősödött, bűzlik, s kártékony rovarok tenyészhelyévé vált. Ráadásul a szűrőmezőről lefolyó szennyvíz az idén a közeli Hernádon halpusztulást okozott. Hogy miért alakult így a helyzet, azt csak találgatni lehet. Hiszen a sörgyár eddig is sokat tett a környezetvédelem érdekében. A tisztítómű és az öntözési apparátus megépítése sok millió forintba került. A bécsi Haladás Termelőszövetkezet is partner volt korábban a vízhasznosításban. (Utólagos vizsgálatok is megerősítik, hogy a gyár tisztított szennyvize kiválóan alkalmas öntözésre.) Feltételezhető, hogy a tsz — a népi ellenőrök hajlanak erre — nincs kellően érdekelve abban, hogy a sörgyári lét elhelyezze, noha a sörgyár eddig — szolgálatai fejében — majd 20 millió forintot utalt át a Haladásnak... így aztán marad a bírság, az öntözőrendszer kihasználatlansága, a szűrőmező elpocsolyásodása. Kérdés, meddig. A hatóságok a vízjogi engedélyt — amely a gyár és a termelőszövetkezet nevére szól — ez év december 31-ig hosszabbították meg, azzal a kötelezettséggel, hogy még tavasszal készüljön el egy, a szennyvíz biztonságos elhelyezésére vonatkozó részletes program. Nincs mit szépíteni a tényeken. A terv nem készült el. (brackó) Városi tanácstagok fogadóórája Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját: Csetneki Józsefné, III/6-os pártalapszervezet, Győri kapu 23. sz. 17 órakor; Krotos József, Széchenyi út 6. sz. III. udvar, délelőtt 9-től 12 óráig; dr. Martonné dr. Boda Klára, 1/4. sz. pártalapszervezet, Széchenyi út 105. sz., 17-től 18 óráig; dr. Nagyné Tóth Margit, 1/4. sz. pártalapszervezet, Széchenyi út 105. sz., 17 órakor; Vindt Márta, Brigád u. 18. sz., 15 órakor.