Déli Hírlap, 1981. november (13. évfolyam, 256-279. szám)

1981-11-02 / 256. szám

Ismét a központi antennákról Egy hónappal ezelőtt a köz­ponti tévéantennákkal foglal­kozott lapunk „Az erősítő korrigál” című cikkben. Tu­lajdonképpen arról írtunk, hogy a legmodernebb elvek­nek megfelelően a Gelka szakemberei egy antenna­­árbocról (plusz egy tartalék) látják el a lakótelepeket — így a belvárosit és az avasit —, a magyar és a csehszlovák televízió egyes és kettes prog­ramjával. Egy ilyen antenna és erősítő együttesről négy­ezer lakásba lehet eljuttatni a műsorjelet. Az írásra Hupka Sándor, Vörösmarty u. 38. sz. alatti olvasónk reagált. Jelezte, hogy az ő házuk a legrégebbi házgyári épület Miskolcon, és ők még a magyar adókat sem tudják rendesen fogni a köz­ponti antennáról. Állításának nem volt nehéz utánajárni, elég csupán felnézni a szóban forgó épületre: szinte minden ablakban látható egy maszek antenna, ami fényes bizonyí­­­­ték a központi antenna hi­báira. Természetesen megkeres­tük a Gelka illetékeseit, s ők elmondták, hogy ennek a ház­tömbnek másfajta, régebbi tí­pusú antennái vannak. (Min­den lépcsőházon egy.) Ezeket azonban nem a Gelka, hanem a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat tartja karban. A pa­naszos levelet így a MIK-hez továbbítottuk, ahonnan a kö­vetkező választ küldték: „Az épületek központi tévé­antennával történő ellátása nem tartozik szorosan válla­latunk feladatai közé. Egy épület központi antennával való felszerelése körülbelül 80—100 ezer forint költséget igényel, ami elég magas ös­­­szeg elvonását jelenti a la­kóház-karbantartási, illetve felújítási keretünkből. Ettől függetlenül a Gelkától áraján­latot kérünk a központi an­tenna építési költségére, il­letve lehetőségére vonatkozó­an, s ennek alapján döntünk a megépítéséről.” jj. A Tanácsköztársaság vá­rosrész egyetlen épülete, ahol a lakók kénytelenek maguk­nak antennákat vásárolni, * azt az ablakba kitenni, hogy valahogy élvezhessék a tele­vízió műsorait. II. Ez a két antennaárbóc látja el a Tanácsköztársaság vá­rosrészt a négy tévéműsorral. Ettől az épülettől talán száz méterre áll a Vörösmarty utca 34—44-es ház, ahol viszont nem tudják jó minőségben fogni ezeket a műsorokat. A Gelkától megtudtuk, hogy mindössze annyi lenne a feladat,­­ amit már régen meg akartak valósítani, de a kísérlet meghiúsult —: erről a két antennáról kábelen átvinni a jelet a mellette levő ,,öreg” panelházra Ma délután, a I­asuftba­n Csapatzászlót adományoznak a határőreinknek A Belügyminisztérium Ha­tárőrség Miskolci Határőrke­rület személyi állománya ma délután két órától csapatzász­ló-adományozási ünnepséget rendez a Diósgyőri Vasas Mű­velődési Központ színházter­mében. A csapatzászlót a Bor­sodi Szénbányák Vállalat igazgatósága adományozza határőreinknek. Az átadási ünnepségen a BM Határőrség Országos Parancsnoksága, va­lamint a megye párt-, állami és társadalmi szerveinek kép­viselői mellett a társ-fegyve­res erők és testületek, vala­mint üzemek és intézmények kötnek majd szalagot a csa­patzászlóra. Megtervezni a „lustálkodás" napjait 1. A szabad idő lehetőségeket teremt, és igényeket szül Az ötnapos munkahét diva­tos téma napjainkban. Ha csöpp idő van diskurálni, feltétlenül előkerül: „Nálatok is...? Mi­kor?” És a másik kérdés: „Hogy oldjátok meg a munkát?” Az­tán : „Szombatra esik a máso­dik szabadnap, vagy sem?’* És persze ki-ki aszerint örül — vagy nem örül! —, hogy lesz-e víkendje, vagy netán a hét más napjai kell választania pihe­nőnapként. A téma furcsasága tehát, hogy féloldalas. Még senkitől sem hallottam olyan megközelítésben, hogy mit is fog kezdeni a dúsan megnöve­kedett szabad idővel. Egyelőre csak a munkaidő oldaláról la­tolgatjuk: hogy is alakul majd a munka, mikor kerül egymás mellé a két pihenőnap, mikor nem . . . A kereskedelemben, s a szolgáltatások területén dol­gozók körében nem egyszer hallottam a megfogalmazást: Mi az ördögöt kezdjenek a hétközi pihenőnappal, ha a család többi tagja olyankor nincs otthon? Az „ország egyik fele” tehát zavarban van. Története van... Manapság vajmi kevesen ismerik a szabad idő történe­tét. Jóllehet századokon ke­resztül folyt a harc a mun­kaidő csökkentéséért. Min­dennapjainkban csak ritkán kerül szóba, hogy a munka­nap hosszát első ízben 1833- ban szabályozták Angliában. Az első munkástörvény sze­rint a rendes munkanapnak az iparban 5.30-kor kell kez­dődnie, s 20.30 órakor befeje­ződnie. A 15 órás határ között tetszőlegesen dolgoztathatták a fiatalkorúakat, és a nőket is, de „csupán” 12 órán át. Az újabb — 1847-es — tör­vény a­­ fiatalkorúak és a nők esetében 11 órára korlátozta a munkaidőt, ám a rendes munkanap 15 órás maradt, egészen az 1880-as évekig, amikor is a legfontosabb ipar­ágakban a munkások követe­léseinek engedve heti 53—54 órára csökkentették. Hazánkban csak jóval ké­sőbb került sor a munkaidő maximálására. Az első ipar­­törvényünk 1872-ben született, amely a munkaidő hosszát napi 16 órában szabta meg. Ez a „rendezés” tehát sok eredménnyel nem járt. A szá­zadforduló idején­­, amikor Nyugat-Európa sok országá­ban már a három 8-as jel­szavával mentek harcba a dolgozók, nálunk a vasárnapi munkaszünet kivívása és a napi 10 órára maximált mun­kanap volt a munkásmozga­lom gyakorlati harci célja. Még 1910-ben is a munká­soknak csupán 3,4 százaléka dolgozott napi 8 órát, 25,4 százaléka 8—10 között, 66.3 százaléka 10—12 óra között, s 4,9 százaléka 12 órát, vagy annál is többet. Végső megoldás 1919-ben a munkáshatalom győzelmével a Tanácsköztár­saság iktatta először törvény­be a 8 órás munkanapot, s a fizetett szabadságot. A Ta­nácsköztársaság leverése után az ellenforradalom első lépé­sei között törölték ezt a vív­mányt. Ám a munkásmozga­lom erősödtével 1937-ben mégis csak törvénybe kellett iktatni a 8 órás munkaidőt, s a minimális munkabéreket. A rövidített munkaidővel ugyanis együtt járt a munka­bérek csökkentése is. Két évig tartott ennek a törvénynek a tisztelete. 1939- ben — a II. világháború ki­törésekor — felfüggesztették hatályát, s a háború idején a gyári érdekek szabták meg a munkaidő hosszát. Csak a felszabadulás hozta meg a magyar munkásosztálynak a végső megoldást: visszanyúl­va 1919-hez, valóban tör­vénnyé vált a 8 órás munka­nap. S íme, alig egy generáció­­nyi idő, 37 esztendő múltán megteremtette szocialista tár­sadalmunk a feltételét annak is, hogy heti 40—42 órára, te­hát öt napra csökkentsük a munkaidőt. Ám fontos, hogy jól értsük: ez nem valamifé­le kegy, vagy gesztus, netán ,,jóemberség” dolga: társada­lomépítésünk meghatározott fokán, gazdasági eredménye­ink tették lehetővé a munka­idő eme újabb reformját. Aranyfedezetét minden eset­ben a munka, a hatékony termelés biztosítja. (Következik: Még nem tekintjük értéknek. RADVÁNYI éva Malé A reprezentáció mára a kereskedelmi berkekbe hú­zódott vissza. Csak azok a vállalatok engedik meg ma­guknak a svédasztalt és a tele poharakkal körbejáró egyenruhás pincéreket, me­lyek azt remélik: üzletkötést kamatozik az ingyenes ven­déglátás. Nos, egy ilyen ese­ményen vétette azt a hibát ismerősöm, mely kizökken­tette a kerékvágásból, és mindmáig a zsigerei mélyén bujkáló félelmet ébresztett benne. Elöljáróban azonban el kell még róla mondanom azt is, hogy bár hosszú évek óta koptatja az íróasztalt ugyan­annál a vállalatnál, és szor­galmával sincs baj, valahogy mégsem jutott eddig ötről a hatra — már ami a hivatali előremenetelt illeti. Mind­annyian ismerünk ilyen em­bereket. Ők az öreg csinov­­nyikok, tele aggodalommal, örökös bocsánatkéréssel, ak­kor is, ha nincs rá okuk. Félek, hogy túl rossz szín­ben tüntetem fel, pedig — isten látja lelkem — nincs rá okom. Nagy-nagy megér­téssel hallgattam azt a tör­ténetet is, ami alább követ­kezik. Azzal kezdte, hogy az utóbbi időben valami meg­mozdult körülötte a válla­latnál. Megdicsérték egyik munkáját, csekély mérték­ben ugyan, de emelték a fi­zetését, jutalmat kapott, sőt — nehezen megmagyarázha­tó főnöki gesztusként — el­vitték felettesei egy olyan tájékoztatóra, mely állófoga­dással volt egybekötve. Sohasem vett részt hason­lón, eddig csak filmekben látta, milyen könnyed há­­nyavetiséggel, csevegve válo­gatnak az elegáns vendégek a dúsan rakott asztal finom­ságai között, és nyúlnak a hattyúnyakú poharak után, ha arra jön a tálcával a halk léptű pincér. Nem szereti, s nem is bírja a tömény szeszt, de most többször is olyan csoportba keveredett — no persze nem csevegni, hanem csak csendesen álldogálni , ahol éppen konyakot kínál­tak. Nem merte visszauta­sítani, ivott, mint a többiek, és­ kissé elbizonytalanodott, mire az étkesasztal mellé ju­tott. Odaállt, ahová a legtöb­ben. Mint kiderült, fűszeres illatú töltött káposztával megrakott hatalmas edény csábította sorállásra az in­gyenvendégeket. Hogy, hogy nem, főnökei mögé kerültek a sorban. Szívesen átadta volna a helyét, de bátorta­lan próbálkozását egy szigo­rú pillantással visszautasítot­ták. Ilyen finom helyen nem illik kimutatni, hogy bárki­nek is sürgős az evés Et­től csak tovább nőtt a za­vara és így fordulhatott elő, hogy u­jjai közül kicsúszott a merőkanál. Már-már utá­nuakapott, de maradék jó­zansága idejében megfékezte mozdulatát, és a kanál ün­nepélyes lassúsággal süllyedt el a­ sűrű, piros lében, tucat­nyi szempár pillantásától kí­sérve. Sűrű bocsánatkérések között somfordált el az asz­taltól, de még látni vélte, hogy közvetlen felettese rosszallóan csóválja a fejét. Otthon, amíg fogasra akasztotta, nylonzsákkal bo­rította a ritkán használt ün­neplőt, néhány könnyedén odavetett mondattal vázolta családjának, milyen pompás volt az­­ egész, miről társal­gott két konyak között fő­nökeivel, milyen elismerés­sel nyugtázták a tájékozta­tóról megfogalmazott tömör, ironikus véleményét. Az éjszakát azonban éb­ren forgolódva töltötte és máig is megizzad a hátán az ing, ha felrémlik emlékeze­tében a szaftba süllyedő ka­nál. Akárhogy igyekeztem, nem tudtam meggyőzni róla, hogy a legközelebbi fizetés­­emelésnél, prémiumosztásnál nem veszik figyelembe ügyet­lenségét. Bizonyára rövide­sen hoztak egy új kanalat, mindenki teletömte a ben­­dőjét töltött káposztával, és különben is . . . Nem tudtam meggyőzni, hiszen ő az örök csinov­­nyik. (beké­) r a svédasztalnál Sör és víz Éppen tíz éve annak, hogy vízügyi és sörgyári szakértők­kel jártam a bécsi határt. Megcsodálhattam az üzem pompás szennyvíztisztító berendezését, megnéztem a helybéli ter­melőszövetkezet malátalével öntözhető, alagcsövezett földjét, s láttam azt a bakhátas nyárfatelepítést, amely vizet tisz­tított, hulladékot hasznosított, s papírfát nevelt... Szóval, papíron príma volt a terv, amely egyaránt szolgálta a kör­nyezetvédelmet és a hasznos hulladék visszanyerését. Emle­gették is a bécsi példát, követendő módszerként javasolva az ipar és a mezőgazdaság ésszerű szimbiózisára. Ám az elmúlt tíz év alatt egyre zavarosabban folytak a vizek, illetve a szennyvízelhelyezési ügyek Bőcsön. Magya­rán: fokozódtak a környezeti ártalmak, nem hasznosult a szerves anyagokban gazdag malátalé, a gyár és a termelő­­szövetkezet kapcsolata formális lett. A témával foglalatos­kodó népi ellenőrök megállapították, hogy 1978-tól az öntö­zés gyakorlatilag megszűnt, s a teljes szennyvízmennyiség a mindössze 37 hektáros szűrőmezőre kerül (a teljes öntözött terület terve 600 hektárról szól!). Ezt a terhelést a szűrő­­mező már nem bírja: a talaj elvizenyősödött, bűzlik, s kár­tékony rovarok tenyészhelyévé vált. Ráadásul a szűrőmezőről lefolyó szennyvíz az idén a közeli Hernádon halpusztulást okozott. Hogy miért alakult így a helyzet, azt csak találgatni lehet. Hiszen a sörgyár eddig is sokat tett a környezetvéde­lem érdekében. A tisztítómű és az öntözési apparátus meg­építése sok millió forintba került. A bécsi Haladás Termelő­szövetkezet is partner volt korábban a vízhasznosításban. (Utólagos vizsgálatok is megerősítik, hogy a gyár tisztított szennyvize kiválóan alkalmas öntözésre.) Feltételezhető, hogy a tsz — a népi ellenőrök hajlanak erre — nincs kellően érdekelve abban, hogy a sörgyári lét elhelyezze, noha a sör­gyár eddig — szolgálatai fejében — majd 20 millió forintot utalt át a Haladásnak... így aztán marad a bírság, az öntözőrendszer kihasználatlansága, a szűrőmező elpocsolyá­­sodása. Kérdés, meddig. A hatóságok a vízjogi engedélyt — amely a gyár és a termelőszövetkezet nevére szól — ez év december 31-ig hosszabbították meg, azzal a kötelezettséggel, hogy még ta­vasszal készüljön el egy, a szennyvíz biztonságos elhelye­zésére vonatkozó részletes program. Nincs mit szépíteni a tényeken. A terv nem készült el. (brackó) Városi tanácstagok fogadóórája Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját: Csetneki Jó­­zsefné, III/6-os pártalapszer­­vezet, Győri kapu 23. sz. 17 órakor; Krotos József, Szé­chenyi út 6. sz. III. udvar, délelőtt 9-től 12 óráig; dr. Martonné dr. Boda Klára, 1/4. sz. pártala­pszervezet, Széchenyi út 105. sz., 17-től 18 óráig; dr. Nagyné Tóth Margit, 1/4. sz. pártalapszer­­vezet, Széchenyi út 105. sz., 17 órakor; Vindt Márta, Bri­gád u. 18. sz., 15 órakor.

Next