Déli Hírlap, 1982. augusztus (14. évfolyam, 181-205. szám)

1982-08-24 / 199. szám

Nem a cím a fontos A hiúról, romantika nélkül Siptmári, diósgyőri, Debre­cen környéki példák felemle­getésének illusztrációjával ért véget a tokaji irótábor első munkanapja. A téma: a tele­­püléspolitika, a falu jövője volt. Két vitaindító előadás hangzott el tegnap. S. Hege­dűs László a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának­ titkára és dr. Beluszki Pál tudományos főmunkatárs be­szélt, azt követően, hogy dr. Pusztai Béla, a megyei ta­nács általános elnökhelyette­se e szavakkal engedte szár­nyára a vita madarát: „En­nek az örökösen változó vi­lágnak sohasem vagyunk gon­dok nélküli lakói, s mivel híján vagyunk a hosszú távú fejlesztési koncepcióknak, ez a tény fölértékeli a részkér­dések jelentőségét”. S. Hegedűs László Illyés ■ Gyulára hivatkozott, mond­­j­ván, hogy a bátrabb igazsá­­­gok a gyengén vitatható­­ igazságok... Az előadó pa­­­­pír­ nélkül beszélt, kötetle­nül, de elkötelezetten. A vá­ros és a falu kapcsolatát ér­tékelte, romantika nélkül, az­zal a kitétellel hogy az utób­bi évtizedekben a világvárosi igényekkel, vagy allűrökkel fellépő megyeszékhelyek a vidék rovására fejlődtek .Ezt a tételt a vita során egyik hozzászóló megkérdő­­jelezte, mondván, hogy nem volt-e szükségszerű ez az­ utólag aránytalannak ítélt lépéskülönbség.) Persze a kérdés nem úgy fogalmazódik meg, hogy a város vagy a falu ugorjon-e egyet. Egységes településkon­cepció nélkül „vízfejű” lesz a város, elszegényedik, el­néptelenedik a falu. Molnár Zoltán is Papp Lajos is az egységre, az egységben való értelmezésre figyelmeztetett. A „városnyi Magyarország” illúzió, de az igenis reális cél lehet, hogy az urbánus ember ne érezze a panel szo­rítását, s a falusi ember is komfortos körülmények kö­zött élhessen. Dr. Mód Áta­dóra é az elnéptelenedett Gyűrűfűt emlegette föl. Nem az elrettentés szándékával, hanem azért, s azt illusztrál­va, hogy az ilyesfajta társa­dalmi mozgás is elkerülhe­tetlen. A falu, a falusi viszo­nyok megtartása nem jelenti minden falu fennmaradását. De igenis lehetőséget, jogot kell biztosítani minden élet­képes közösség továbbélésé­nek és továbbfejlődésének. A város nem a címtől lesz metropolisz, de státus nélkül is születnek, élnek új tele­pülések. Székelyhídi Ágoston szerint a „mélységesen alá­zatos konzervatív hierarchia” miatt a közigazgatási szabá­lyozottság, vagy éppen sza­bályozatlanság ellene hat az öntörvényű és önerejű fej­lesztésnek, s gátat szab a ka­rakteres, vállalkozó kedvű lakosokat tömörítő települé­sek kialakulásának. Az írótábor tegnapi eszme­cseréjén elhangzott: térké­pet rajzolni (átrajzolni), te­lepüléspolitikát csinálni író­asztal mellől, a köz érdeké­nek és véleményének biztos tudata nélkül; nem lehet. És jó lenne legalább a nevét megváltoztatni annak a mi­nisztériumnak, amely építés­üggyel és „csak” városfej­lesztéssel foglalkozik ... (brackó) jó 1< Nézze meg, hallgassa meg... ” Gü­illilli Étit­­iszt Könnyűzene Változatos, színvonalasnak ígérkező könnyűzenei műso­rokban — úgy tűnik — nem lesz hiány a héten. Ezek kö­zül hívjuk fel néhányra a figyelmet. Valamint két „ze­nés­zműsorra”. Hofi a képernyőn! Igaz, csak ismétlésben, és nem a tőle megszokott műfajban, hanem előadói karrierjét el­indító énekes szerepben. Payer András szerzői estjét két éve mutatta be a tele­vízió, ma délután 11 óra előtt 5 perctől megismétli. A köz­reműködők között van — Hofi Géza mellett — Koós János, Payer András, Kato­na Klári, Magay Klementina. Tavaly készült — a pop­zenészek szakszervezeti ta­lálkozóján — a Sok húron pen­dülnek című riportfilm, amelyet holnap este 8 óra 1 perctől mutat be a tévé, a 2-es csatornán. (Vajon miért ilyen megkésve?) A riporter Györffy Miklós, a rendező Almási Tamás. Akik ezután átkapcsolnak az 1-es műsorra, Ráday Mi­hály városvédő sorozatába csöppennek bele. Utána pe­dig megnézhetik a Kissta­dionban nemrég bemutatko­zott Goombay Dance Band show-j­át. Időről időre jelentkezik a rádióban a Reflex-klub — az egyik műsort Miskolcról, a Vasaas Művelődési Köz­pontból sugározták egy-két éve —, csütörtökön, a Pető­fin fél 7 után 5 perces kez­dettel ismét vitát hallha­tunk a könnyűzenéről. Az eszmecsere színhelye a Fő­városi Művelődési Ház, a felvétel a Lemezgyár Start Klubjának évadzáró összejö­vetelén készült. A beszélge­tés résztvevői között van Laáz András, Schuster Lo­­ránd, Szigeti Ferenc, Czip­­pán György, Sebők János, Fábián Tibor, Victor Máté, Wilpert Imre. Jobba Gabi félórás „Hogy­ha elmegy a cirkusz” című önálló műsorában sanzono­kat, songokat ad elő, csü­törtökön este 9-től láthatjuk­­hallhatjuk. Ha zene, akkor tánc! A Savaria ’82 nemzetközi tánc­verseny latin-amerikai tán­cok döntőjét pénteken este fél 11-től mutatja be a tévé, a műsorvezető természetesen Antal Imre. Zenei mókákat, érdekessé­geket ígér a Kossuth Rádió szombat délelőtt 11 óra 19 perckor kezdődő Ritkán halljuk őket? című összeállí­tása. Néhány név a szerep­lők sorából: Latabár Kál­mán, Bilicsi Tivadar, Kabos Gyula, Spike Jones. A szabin nők elrablása cí­mű zenés bohózatot 1977-ben láthattuk Born Ádám ren­dezésében. Schönthan—Kel­lér darabját, melynek ver­seit Szenes Iván, zenéjét Horváth Jenő írta, szomba­ton este 8 óra 5 perctől a 2. műsorban megismétlik. A fő­szereplők: Bilicsi Tivadar, Lórán Lenke, Márkus László, Ronyecz Mária, Sunyovszky Szilvia, Egri Kati, Sztankay István, Csűrös Karola. is. Ketten A tengerből: a főszereplő Szirtes Ágnes és Orlay doktornő szerepében Piros Ildikó. Aki nézi a sorozatot, tudja, hogy a­ negyedik rész szerdán este 8 órakor kezdődik. Könyvről könyvért: vidéken és a fővárosban A fővárosiak és a vidéken élők egyaránt belekapcsolód­hatnak a rádió népszerű iro­dalmi rejtvényműsora, a Könyvről könyvért adásaiba. Legközelebb — pénteken 15.30-tól — a budapesti Kos­suth Lajos utcai Egyetemi könyvesbolt ad otthont a nyilvános rádióprogramnak: az irodalomban jártas ver­senyzők a műsorvezető, Vá­­radi Hédi évfordulókkal és irodalmi eseményekkel kap­csolatos kérdéseire adhatnak választ. A hónap utolsó napján a hajdúszoboszlói Pablo Neru­da könyvesbolt lesz a Könyv­ről könyvért helyszíne; a házigazdaként Pándi Lajos működik közre. Szeptember 3-án Szarvasra költözik a rá­dióstáb, hogy az alföldi vá­ros irodalombarátai vetélked­jenek az értékes könyvnye­reményekért. A Kossuth téri könyvesboltba Kulcsár Kata­lin invitálja az érdeklődő­ket. Szeptember 7-én ismét a fővárosban rendezik meg a játékot; a Váci utcai Gon­dolat könyvesboltban G­ál­­völgyi János teszi fel a rejt­vény kérdéseit. Művelődési lehetőségek az Avas-délen A Városi Művelődési Köz­pont szervezésében holnap délután 3-kor megbeszélést tartanak az avasai lakótelep kulturális-művelődési lehe­tőségeiről. Az avasi párthe­lyiségben értékelik az el­múlt időszakot, összeállít­ják az 1982—83-as év köz­­művelődési terveit. * .Korniss Péter fotókiállítása egyben Vörös Felhő földjén című k­étének premierje. Képünk az albumból való. Kornis Péter fotói Vörös Fel­hő földjén Kiállítás a József Attila Könyvtárban Korniss Péter fotóművész­nek nyílik kiállítása a József Attila Könyvtárban. Akik figyelemmel kísérik e könyv­tár kiállítási tevékenységét, tudják, hogy tárlataik több­sége a könyvművészethez kapcsolódik. Ilyen az au­gusztus 26-tól látható Kor­­niss-kiállítás is, mely egy könyv, a Vörös Felhő föld­jén című kötet történetét mutatja be az ötlettől a kész műi­g. Korniss Péter a Nők Lap­ja fotóriportere, számos ki­állítást rendeztek már mun­káiból, eddig két albuma jelent meg (Elindultam vi­lág útján ... és a Múlt Idő.) Balázs Béla-díjas, 1977-től háromszor volt tagja a World Press Photo nemzet­közi zsűrijének. Legújabb albuma, a Vörös Felhő földjén az észak-ame­rikai indiánok jelenét mu­tatja be. A művész hatalmas területeket járt be, a leg­fontosabb és legjellemzőbb rezervátumokat kereste fel. Képeinek kötetté való össze­állításában Sivó Mária szer­kesztő és Mayer Gyula ter­vező segítette. A kiállítás augusztus 26-án délután 5 órakor nyílik meg, egyben ez lesz a könyv pre­mierje is. A kötetet Kemény Zoltán, a Corvina Könyvki­adó művészeti vezetője mu­tatja be. A tárlat szeptember 4-ig látogatható. KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.43: Törvénykönyv. — 13.00: A Rádió Dalszínháza. — 14.40: Mi­­hai Eminescu és a századvég ro­mán irodalma. — 15.00: Hírek. .— 15.05: Haydn: C-dúr (A medve) szimfónia No. 82. — 15.28: Sztá­rok — anekdoták nélkül. — 16.00: A Népzenei Hangos Újság mellékjele. — 17.00: Hírek. — 17.05: Arcelek. — 17.30: Film­zene. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. —■ 18.30: Esti magazin. — 19.15: Az 1 Musici di Roma Kamara­­zenekar Vivaldi-műveket ját­szik. — 20.00: Bérkísérletek. — 20.30: Bemutatjuk az új Eterna­­lemezünket. — 21.02: Lélek és test. — 21.32: Anday Piroska operafelvételeiből. — 22.00: Hí­rek. — 22.20: Tíz perc külpoliti­ka. — 22.30: A Bennie Wallace— Pege Aladár—Dániel Humair-trió .játszik. — 22.50: Ásatás Zalako­­máromban. — 23.00: Zenekari muzsika. — 23.49: A párizsi Po­lifon együttes Jannequin-madri­­gálokat énekel. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.25: Gyermekek könyvespolca. —­ 12.30: Hírek. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.25: Lá­tószög.­­r­ 13.30: Muzsikáló ter­mészet. — 13.35: A Román Rá­dió és televízió gyermekkórusa énekel. — 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.00: Tini-tonik. — 18.30: Hírek. — 18.35: Beszélni nehéz. — 18.47: Barangolás régi hanglemezek kö­zött. — 19.07: Nóták. — 19.25: Ideológia és kultúra a hetvenes években. — 19.35: Csak fiatalok­nak! — 20.30: Hírek. —• 20.35: Utazás a Balaton körül. — 20.52: Szőnyi Erzsébet: Népdalkantáta. — 21.03: Nosztalgiahullám. — 21.30: Kibédy-kabaré. — 23.00: Hí­rek. — 23.20: A tegnap slágerei­ből. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.00: Kamarazene.— 14.00: Rondó. — 14.30: Nóták. — 15.00: XX. századi operákból. — 16.00: Balzac. — 16.30: Glenn Gould zongorázik, a Juilliard vo­nósnégyes játszik. — 17.53: Ze­nés játékokból. — 18.30: Száza­dunk vokális műveiből. — 19.00: Hírek. — 19.05: Műsorajánlat. — 19.07: Bellini operáiból. — 20.00: Két román kishangjáték. — 20.31: Runaway Boys. — 21.03: Solti György vezényli a Chicagói Szimfonikus Zenekart. — 22.56: James King operaáriákat énekel. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek. Idő­járás. Műsorismertetés. — 17.05: Egészségünk védelmében., A cu­­korb­et­eg­ség­r­ől. Dr. Pénzes Géza Tanévelőkészítő tanácskozás A megyei tanács művelő­désügyi osztálya szervezésé­ben ma reggel 9 órától ren­dezik meg az új tanév me­gyei előkészítő tanácskozá­sát. A Vasas Művelődési Központban rendezendő ta­nácskozáson elsőként Borsos Árpád osztályvezetőt hall­gatják meg a jelenlevők. Az előadás témája: az 1982—83- as tanév kiemelt feladatai. Ezt követően szekcióülése­ken folytatódik az értekez­let; járási, városi osztályve­zetők tanulmányi és általá­nos iskolai szakfelügyelők, gyógypedagógiai, nevelőott­honi igazgatók, óvodai fel­ügyelők, középfokú intézmé­nyek igazgatói, középiskolai felügyelők beszélik meg a következő hetek, hónapok teendőit. Nem a parkban, a Vasasban lesz Humor­parádé A bizonytalan időjárás miatt nem a Vasas Ifjúsági Parkban, hanem a Vasas Művelődési Központban lesz a holnap, szerda estére hir­detett Humorparádé című műsor. Az est közreműködői: Csákányi László, Kibédi Er­vin, Hlatky László, Németh Marika, Marik Péter, Szege­di Molnár Géza. A kezdés időpontja változatlanul este 8 óra, a megváltott jegyek ér­vényesek. előadása. — 17.10: Zenedoboz. Zenés vetélkedőműsor. Szerkesz­ti: Beéiy Katalin és Sajó Már­ta. Telefonügyelet: 35-510. — 18.00: Észak-magyarországi kró­nika. (Az új tanév Borsod me­gyei előkészítő tanácskozásán. — A Heves megyei Tanács V. B. a mezőgazdasági szövetkeze­tek és a kiskereskedelmi válla­latok kapcsolatáról tanácskozik.) — 18.25—18.30: Lap- és műsor­előzetes. Televízió, 1. műsor: 14.15—16.15: Iskolatévé. Pedagógus-továbbkép­­zés. — 16.27: Műsorismertetés. — 16.30: Hírek. — 16.35: Egészsé­günkért! — 16.45: Különösen fon­tos feladat. — 17.55: Egy-két-há­­négy . . . — 19.05: Idősebbek is elkezdhetik... — 19.10: Esti me­se. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Kórház a város szélén". — 20.55: Stúdió ’82. — 21.55: Kockázat. — 22.25: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.00: Mű­sorismertetés. — 20.01: Fiatalok estje. Szlovák televízió. 16.00: Ezüst Neptun. — 17.05: Katonák műso­ra. — 18.05: A szocialista or­szágok életéből. — 18.30: Orvosi tanácsok. — 18.40: Úttörők ma­gazinja. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Udvarlók. — 21.20: Honvé­delmi műsor. — 22.00: Világhír­adó. — 22.15: Külföldi sportese­mények. Kiállítások: Fotó Galéria (10­18) : A váci Duna-kanyar Fotó­klub kiállítása. — Mini Galéria (10—18): A zebegényi Szőnyi István szabadiskola tárlata. — József Attila Könyvtár (12—20) : Faragó István és Orosz István plakátjai. — Herman Ottó Mú­zeum (10—18) : Ember és mun­ka. — A magyarországi fekete­kerámia. — Új magyar grafika. — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — Megyaszói festett asztalos­­munkák. — Türelemüvegek. — A miskolci nyomdák története. — Herman Ottó-emlékház (10— 18) : Herman Ottó élete és mun­kássága. — Diósgyőri vár (9— 19) : A diósgyőri vár története. — Péntek Diósgyőr életéből. — Déryné-ház (9—19): Üvegművé­­szeti emlékek. — Központi Ko­hászati Múzeum (9—17): A nyers­­vasgyártás története. — Acél­gyártás. — Kovácsolás. — Hen­gerlés. — Massa Múzeum (9—15.30): A diósgyőri kohászat története. — A kohászatban használat kézi­­szerszámok. Filmszínházak: Béke (14, hn6 és 8): A karatézó Cobra (mb. szí. japán, III. helyár!) — Béke kamaramozi (4): Pogány Ma­donna (szí. magyar, II. helyár!) — (6): Ezüstnyereg (mb. szí. olasz, II. helyár!) — Kossuth (f3): Én és Catarina (mb. szí. olasz, II. helyár!) — (ha ő és 7) : Csak semmi pánik, itt vagyunk (szí. magyar, II. helyár!) — He­­vesy Iván Filmklub (17) : Szaka­dék szélén (szí. amerikai). — (13): Isten hozta, Mr! . . . (szí. amerikai). — Táncsics (15 és f?): Lándzsák hajnalban (mb. szí. angol, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6): I, mint Ikarusz (mb. szí. francia, 14 éven felülieknek!) — Szikra (hn4 és n7): Seriff és az idegenek (mb. szí. olasz, II. helyár!) — Petőfi (4, 6 és 8) : Földreaigés Tokióban (szí. japán, III. helyár!) — Tokaj vendéglá­­tóház (± 8): Hurrikán (szí. ame­rikai, 14 éven felülieknek!) — Tapolca, Ady (19): Mackena aranya (szí. amerikai, II. hely­ár!) — Vasas parkmozi (19): Csak semmi pánik, itt vagyunk (szí. magyar, II. helyár!). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: Mai kulturális programok. — 8.25: A elbeszélés klasszikusai. — 8.55: Beszélni nehéz. — 9.07: Operarészletek. — 9.42: Kis ma­gyar néprajz. — 9.47: Tarka me­se, kis mese. — 10.00: Hírek. — 10.05: A csudálatos Mary. * — 10.28: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 10.43: Zenekari muzsi­ka. — 11.40: Most érkezett. Petőfi rádió. 8.00: Hírek. — 8.0­5: Könnyűzene — hangszer­­szólók. — 8.20: Tíz perc külpoli­tika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Idő­sebbek hullámhosszán. — 9.30: Nóták. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: Hírek. — 11.35: A Szabó család. 3. műsor: 8.55: Műsorismerte­tés. — 8.57: A kiállítótermek programjából. — 9.00: Kamara­zene. — 10.10: Weber: f-moll hangversenydarab. — 10.30: Kom­puter-muzsika Japánból. — 11.00: Hírek. — 11.05: Victoria de Los Angeles operaáriákat énekel. — 11.40: Indiánok vonulása. —11.51: A Stuttgarti Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. Televízió: 7.58: Műsorismerte­tés. — 8.00: Idősebbek is el­kezdhetik ... — 8.00: Iskolatévé. — 9.55: Csak gyerekeknek! — 10.40: Delta. — ír­ os: Barnhelmü Minna.

Next