Déli Hírlap, 1989. október (21. évfolyam, 230-255. szám)

1989-10-06 / 234. szám

legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . * . ieg Mennyi a kár Ssirma-Berekkertben? A telekügy újabb fordulata . Pert indítanak három céggel szemben Az evéstől jön meg az ét­vágy — mondhatnánk, hi­szen a Főnix Kisszövetke­zet újabb­­, sorházak épí­tésére alkalmas telket vá­sárolt a városi tanácstól, Nyék határában, mert már akkora az érdeklődés, az ál­taluk épített, olcsó lakások iránt. Evésről beszélni ez ügy­ben persze elég ízetlen do­log, hiszen a Főnix Kisszö­vetkezet először azáltal lett híressé az országban, hogy vezetője éhségsztrájkot foly­tatott nemrég, hogy az első telkekhez hozzájuthassanak. Ha akkor olyan simán ment volna az ügy, mint tegnap, amikor is a városi tanács végrehajtó bizottsága 20 má­sodperc alatt döntött az újabb öt telek eladásáról, akkor éhségsztrájk sem lett volna ... • SAJÁT MAGUK KÉRTÉK! A végrehajtó bizottság tegnapi ülésén egy másik telekügyről is szó esett, an­nak a népi ellenőrzési vizs­gálatnak a kapcsán, amelyet a szirmai berekkerti telek­­alakítás ügyében folytattak le az idén, nyár elején. La­punkban is többször írtunk erről az ügyről, amelynek lényege tömören annyi: csi­galassúsággal végeztek az építési telkek kialakításával, a telkekre várókat az újabb és újabb határidők ejtették kétségbe. Végül annyira ki­bogozhatatlan­ná vált a tör­ténet, hogy a városi tanács megkérte a városi NER-et: vizsgálja meg ennek a ta­nácsi beruházásnak a viselt dolgait. A vizsgálat ered­ményéről is írtunk június­ban, hiszen a népi ellenőrök megállapították, hogy a be­ruházásban közreműködő szervezeteket szinte kivétel nélkül terheli valamilyen mértékű felelősség a sokszo­ros határidő-módosításért.­ Amikor a vizsgálat lezárult, azt a mondással ellentétben nem felejtették el, hanem a városi tanács általános el­nökhelyettese kapott meg­bízást a felelősség, és a kár mértékének teljes tisztázásá­ra. • SZEGÉNYEDŐ IGÉNYLŐK A tegnap ismertetett je­lentés lényege az, hogy mindössze 368 ezer forintot tesz ki — a teljes beruhá­zási összeg 0,3 százaléka — a tényleges kár. A Miskolci Beruházási Vállalatnál, va­lamint a városi tanácson az illetékes dolgozók meg­rovásban, illetve figyelmez­tetésben részesültek. A Mis­­kolcterv, a Kartográfiai Vállalat, valamint a Föld­hivatal azonban nem volt hajlandó felelősségét elis­merni, így a MIBER a ta­nács megbízására perelni fogja ezeket a szervezeteket. . A magunk részéről egyet kell értenünk a városi NEB elnökének hozzászólásával, aki azt tette szóvá, hogy vé­gül is nemcsak az a kár létezik, amely közvetlenül, pillanatnyilag kimutatható­an a város kasszáját érte. Azt is figyelembe kellene venni, hogy a huzavona mi­att a 304 telekből több, mint száz ma is eladatlan, mert a hosszú idő alatt a telek­árak felfelé mentek, a hi­telezési feltételek romlot­tak, a telekigénylők szegé­nyedtek.­ ­ ÁTVILÁGÍTOTTÁK Azt már csak mi tesszük hozzá, vajon azt a kárt ki fizeti meg, ami a telekre várókat érte azzal, hogy most lényegesen rosszabb hitelfeltételekkel, jóval drá­gább építőanyagokkal, az eredetinél több pénzbe ke­rülő telkeken kell otthont teremteniük ... Nagy kérdés persze, hogy az építtetők általunk teljesen jogosnak tartott igényét egyáltalán eli­smerné-e ma egy­etlen ha­zai bíróság is, és érvénye­sítené-e a következménye­ket az ügyben, érintettekkel szemben. De úgy véljük, hogy nemcsak jogi kategó­riák léteznek életünkben, különösen most, hogy jog­rendszerünk átalakulóban van, azaz úgy is fogalmaz­hatunk: nincs minden tár­sadalmilag, politikailag jo­gosnak elismert igény telje­sítésére megfelelő paragra­fus. A vizsgálatnak kétségtele­nül eredménye, haszna, hogy alaposan átvilágítottak egy beruházási gyakorlatot, és most megpróbálják a hibá­­kat kiküszöbölni. Más kér­dés, hogy ez mennyire vi­gasztalja a póruljárt épít­kezőket ... (kiss) A piacokról jelentjük Emelkedő árak A Zöldért Vállalat Búza téri csarnokban levő standján minden fontos főznivalót megtalálunk egy helyen, csak a gyümölcs­ben nem dúskálhatunk. A zöldpaprika má­sodosztályú ugyan, de megéri az árát. A vöröshagyma Makóról jött, egészséges, ta­vaszig is kibírja a tárolást. A Búza téri nagybani piac kicsinek mu­tatkozik, rengeteg paradicsomot, paprikát, hónapos retket és karfiolt hoztak a ter­helők. A fejes káposzta mellett savanyíta­ni való gyaluk­at is vehetünk, 15—20 kilós zsákokban, 7 forintjával. Máris sokan kí­nálnak a sírok díszítésére való műkoszo­­rút és -virágot, de élő szegfű és gerbera is bőven van. A Búza téri szabadpiacon lassan, de biz­tosan kúsznak felfelé az árak. Van, aki már 100 forintot is kér a zöldpaprika és a fokhagyma kilójáért, bár olyan szép, hogy kiállításra valók. Egyre többen kínál­nak borszőlőt, s aki egy zsákkal vesz, 18 —20 forintért számítják meg az árát. A kevéske zöldborsó kilója 50—60 forint, a héjas diót 50—70, a padlizsánt 60, a tormát 60—80, a sósikát 25—30, a parajt 70, az őszibarackot 30—40, a szilvát 20—25 fo­rintért adják. A zöldhagyma csomója 6—8, egy szál póréhagyma 5—8 forint. A szá­razbab kilója 40—70 forint. árak Burgonya 7 , 6—9 6—10 7—9 7,50—3 Fokhagyma 70 50 *0—70 60 70 Sárgarépa 13 16 12—20 ’ 20 20—35 Petrezselyemgy. 26 25 20—40 40 30—35­ Zeller 30 30 30—35 40— Karalábé 14 16 10—16 15—20 14 Vöröshagyma 8 6—9 6—10 8—12 7—8 Lila hagyma 15 16 16—20 —— Fejes káposzta 6 8 4—10 8 10 Kelkáposzta 12 10 10—15 16—20 10—12 Savanyú káposzta— — 20 20—24 20 Vörös káposzta 16 12 10—20 20— Karfiol— — 25—30 25—30 20—30 Paradicsom 18 22 25—40 25—30 20—30 Tv. paprika 36 20 20—60 20—40 25—60 Hegyes paprika •— — 40—50 kg 1 db— Paradicsompaprika 36— 25—40 50— Almapaprika 36 15 30—40 —— Saláta— 10 5—14 — 10—12 Uborka— 50 50—60 60 50—70 Gomba— — 70—130 60—80 80 Zöldbab— — 25—40 30—40 20—40 Retek, cs.— — 5—10 8—10 10 cs Mák 90— 80—90 90—120 90—100 Dióbél 280— ’80—320 240—300— Körte— 30 30—60 30 30—40 Alma 20— 10—36 15—20 12—24 Szőlő­­­ •— 44—50 40—55 40—46 Szilva— — 20—25 — 25—28 Birsalma— — 30—40 25— Cékla— 16 10 16—20— Tojás— — 3—4 3,40—4­3,20-4 jír A Miskolci Ifjúsági Szövetség tegnap este fáklyás felvonulást rendezett: a fiatalok az aradi vértanúkra emlékeztek. Délután 5 órakor gyülekeztek a sportcsarnok előtt, ahol — mivel a városban nincs méltó emlékhely — azt a nemzetiszínű kartonból készült táb­lát koszorúzták meg, melyen az aradi vértanúk neve volt olvasható. Emlékmécseseket gyújtottak, elhangzott Petőfi Sándor Van-e egy marok föld című verse, majd fáklyával a kezükben vonultak végig a fiatalok azokon az utcákon, amelyek az Aradon kivég­zett mártírok nevét viselik. A tizennegyedik aradi vértanú Október 6-án, minden év­ben kegyelettel felidézzük az 1848/49-es szabadságharc hő­sei, az Aradon kivégzett 13 vértanú — Aulich Lajos, Dam­janich János, Knézich Ká­roly, Lahner György, Lei­­ningen-Westerburg Károly gróf, Nagy-Sándor József, Pöltenberg Ernő, Török Ig­nác, Vécsey Károly gróf, De­­ssewffy Arisztid, Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Schweidel Jó­zsef — emlékét. Tizennegye­dikül közéjük számítjuk a zempléni „szent öreg” és fe­lesége, gróf Török Sophie hét gyermeke közül a legfiata­­labbat, Kazinczy Lajost, akit 19 nappal később, ugyancsak Aradon végeztetett ki Hay­­nau. Kazinczy Lajos Széphalmon született, 1820. október 20-án. Két bátyjával, Emillel és Bá­linttal együtt a sárospataki kollégium diákja volt. „Csupa tűz, képzelhetetlen elevensé­­gű, szép gyermek” — jelle­mezte az apja, s büszkén emlegette a tehetségét is. Pálakról a tullni utászisko­lába került, s a szabadság­harc kitörésekor az elsők kö­zött jelentkezett a honvédse­regbe. A debreceni kormány — méltányolva katonai érde­meit — 1849 nyarán, a sza­badságharcnak szinte az utolsó napjaiban tábornokká nevezte ki a fiatal Kazinczy Lajost. Görgey parancsára 12 ezer főnyi, jól felszerelt csapatával a Felvidékről To­kajon, Máramaroson, Désen át Bem segítségére sietett, de mire Erdélybe ért, Bem Segesvárnál már csatát vesz­tett. Ennek ellenére Zsibón, a katonák és a tisztek Ka­zinczy Lajost az egyesített erdélyi sereg főparancsnoká­vá választották. És bár érte­sült róla, hogy Görgey au­gusztus 13-án, a világosi pás­ton letette a fegyvert, Ka­zinczy serege még tartotta magát, és csak 12 nap múl­va, augusztus 28-én rakták gúlába fegyverüket a zsibói W­esselényi-kastély udvarán, Grottenhjelm orosz tábornok előtt. A cári tábornok mindnyá­jukat kiszolgáltatta Haynau­­nak. Szeptember 8-án Ka­­zinczyt és tiszttársait Aradra kísérték, ahol a várbörtön celláiba zárták őket. A 13 tábornok október 6-án tör­tént kivégzése után külön haditörvényszék ítélkezett Kazinczy Lajos fölött. Az ítélet „lőpor és golyó általi halál” volt. És öt nappal a 29. életévének betöltése után, október 25-én, reggel 7 óra­kor, az aradi vár­sáncok kö­zött háromtagú kivégzőosz­tag puskacsövei meredtek a 14. aradi vértanúra. * Az aradi vértanúk kivég­zésének évfordulóján, a hazai közélet kiemelkedő személyi­ségei elhelyezik koszorúikat a hősök Magyarországon ta­lálható emlékműveinél. A magyar vezetők szerettek volna Aradra is elutazni, ugyanebből a célból, de a ro­mán fél nem engedélyezte az aradi koszorúzást. A szlová­kiai Margonyán, a pozsonyi magyar főkonzul megkoszo­rúzta Dessewffy Arisztid, 48- as honvédtábornok síremlé­két. Ki nyert Gazdára találtak a Gála műszaki bolt ajándékai. A Tulipán-tömbben, pontosan a Széchenyi út 94. szám alatti üzlet szerencsedobozából teg­nap délután kerültek elő a nyertesek szelvényei. Bihari János (Miskolc, Bartók Béla u. 70.) két magnókazettát nyert, Palas­­csák Zsuzsa (Miskolc, Rácz tegnap? Ádám u. 10.) egy szuper minőségű videokazettának örülhet. Vaszilkó Istvánná (Miskolc, Mátyás király utca 36.) a sétálómagnót viheti ha­za, Hamar Csabáné (Miskolc, Baráthegyalja u. 18.) pedig az olasz hajszárítót. A fő­díj Baranyi Tamásé (Mis­kolc, Elek Tamás u. 19.) lett, ő nyerte a gőzölős va­salót. A Miskolc Megyei Város Tanácsa V. B. Városgondnoksága munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: 0 gyors- és gépírót, legalább 3 éves gyakorlattal, az alkalmazás meghatározott időre szól, 0 anyagbeszerzőt, érvényes gépjárművezetői engedéllyel, középiskolai végzettséggel és legalább 5 éves anyagbeszerzői gyakorlattal, 0 raktárost - szerződéssel - közgazdasági érettségivel, 5 éves szakmai gyakorlattal. JELENTKEZNI LEHET: Miskolc, Győri kapu 48-50. sz. alatt a személyzeti vezetőnél. Kirabolták Ismeretlen tettes hatolt be tegnap a reggeli órákban G. Barnabás miskolci lakos ottho­nába. Onnan videokamerát, fo­rintot, konvertibilis valutát, aranyékszert és fényképezőgépet vitt el. Az anyagi kár három­­­százötvenezer forint. A Miskolci Rendőrkapitányság betöréses lo­pás bűntette miatt indított el­járást ismeretlen személy ellen. Szép őszi nap Az éjszakai felhőtakaró­nak köszönhetően, Miskolcon kevésbé volt hűvös a hajnal, mint az ország más területe­in. A felhők az előrejelzések szerint, délutánra szétoszla­nak, s kellemes őszi napsü­tésben kissé melegszik az idő, elérheti a 20 fokos hő­mérsékletet is. LOTTO A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 40. játékhéten a következő számokat húzták ki: 10, 16, 72, 80, 83. A héten öttalálatos szel­vényt nem találtak, a jövő hétre átvitt nyereményös­­­szeg egymillió forint. A négytalálatosokra 312 638 fo­rintot fizetnek, a hármasok 1504 forintot érnek, a ket­tesek pedig 46 forintot.

Next