Déli Hírlap, 1992. március (24. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-02 / 52. szám
mozaik ... mozaik ... mozaik ... mozaik ... mozaik Jó lenne, ha felvenné a Kilián Hatosztályos tervek Heti öt nyelvórája mindenkinek van ift Azért jártunk az iskolában, hogy megtudjuk, mekkora az érdeklődés, a gimnázium, éppen Diósgyőr kicsit „A legszebb” lévő gimnáziuma, a Kilián iránt 1992 kora tavaszán, a beiskolázások idején. Rövid idő alatt sokszor vette fel a telefont Stefán Frigyes igazgató, bizonyságul, hogy erős és változatlan a családok figyelme. Két-háromszoros túljelentkezést mutatnak a számok. Ajrrwilt hét három napján iskolázták be a következő tanévj elséseit, vagy majdnem mintjár éfest. — Jártunk már úgy, hogy egészen kiváló gyerekeknek kellett _ ‘•nemet mondanunk azok közül, akik második* nak|jel8!félv meg a Kiliánt. Az liden!' hagyunk nekik helyet». ’ — Nem tartják sértőnek, hogy csak másodikként jelölik meg az iskolát ?... — Szamárság lenne presztízskérdést csinálni a családok egyik legnagyobb gondjából, a gyerek pályaválasztásából Sokan szeretnének szakmát adni az érettségivel a fiatal kezébe. Ez a szülők szempontja, ha nem feltétlenül gimnáziumba szánják a tizennégy évest. Igazuk van, mint ahogy azoknak is, akik mindenáron ide adják. Olyan nehéz a gimnázium, egy jó is,a kolának olyan magas a köetelményszintje, hogy a döntés valóban elkötelezettséget jelent. A kiváló gyereknek is nagy munka ez. Mindent megkap, és sokat kell adnia. — Mindenhol tanítanak. Nagy a zsúfoltság? — A harmadik évfolyamon hét osztály van, ők a demográfiai hullám gyerekei. Egyébként elférünk, de a helyszűke is beleszól az osztálylétszámokba. A többszörös túljelentkezés jólesik, elismerés az iskolának, de elősorban nem a helyhiány miatt szelektálunk. A speciális osztályokba nemcsak bejutni nehéz. — Sok minden változott a középiskolában. Milyen most a Kilián „kínálata”? — Mikor a tagozatok megszűntek, az általános irányú képzés mellett nálunk a francia és a testnevelés maradt. Öt éve volt meghatározó struktúraváltás, akkor alakítottuk ki a speciális tantervű angol, német, francia osztályokat. Az érdemleges nyelvtanulás iránti igény nagyon megnőtt, minimum heti nyolc nyelvórát vállal, aki ide jár. Speciális testnevelési .. osztályunk évfolyamonként egy van a megyében egyedül, a minőségi sport utánpótlását képezzük itt. Az egyesületek küldik a gyerekeket, de a felvételnél döntő a tanulmányi eredmény. Vannak egyedi tantervű osztályok, fizika matematikával kombinálva, plusz nyelv, vagy biológia kémiával, plusz nyelv. A nyelvtanításra egyébként nagy hangsúlyt helyezünk, legalább heti öt nyelvórája minden gyereknek van. A második nyelvet a felsőbb évfolyamos akkor teheti le, ha helyette gyors- és gépírást, vagy számítástechnikát választ. — Vagyis az igényeket követi az iskola... — Kialakított inkább egy igényszintet. Azért is, hogy a város harmadik kerülete se legyen mostoha. — Nem mondja komolyan ... — Dehogynem. Generációk mennek tűzbe ezért az iskoláért, de a valamiféle „ez nem belvárosi” megkülönböztetés nem esett jól. Túl vagyunk rajta, és egy olyan nagyvárosnak, mint Miskolc, nem js árt egyes városrészekhez kötődő középiskola. Biztos családi, társadalmi hátországot is jelent, magunknak is segítjük a környék általános iskoláit. A gimnazistáknak való tehetséggondozó csúcsszakköreinken kívül matematikából dolgozott ki Szepesi László kollégám például olyan módszert, amely a kisgyerek problémamegoldó gondolkodását alakítja. A következő években ez a kapcsolat különösen fontos lesz. — Űj gimnáziumi struktúrára gondol? — A tantestület elkészítette a hatosztályos gimnázium tantervét minden tantárgyból Reméljük, a kérelemnek zöld útja lesz, és a ’93—94-es tanévben, a jövő év szeptemberétől beiskolázhatjuk a hatosztályos gimnázium elsőseit. M— sk Ebben az iskolában mindig jók voltak a testnevelés feltételei. jg Most éppen boksz a program. Újra indul a filmklub Megszokhatták már a filmcsemegéket kedvelők, hogy az Európa Filmklubban látható sorozatok nem véletlenül egymás mellé kerülő mozik, hanem igényes válogatások. Március 4-én újra indul egy sorozat, Jeles András 1983-as Álombrigád című filmjével, ezt követően pedig például Tom Stappar: Rosencrantz és Guildenstern halott, Fassbinder: Querelle, Forman: Amadeus című alkotásai tekinthetők meg. Az Európa Filmklub bérlete a miskolci Kossuth mozi pénztárában váltható. 175 évvel ezelőtt, 1817. március 2-án született Nagyszalontán Arany János (képünk), legnagyobb epikus költőnk. A szabadság eszméiért fiatal kora óta lelkesedett, az 1848-49- es szabadságharcban nemzetőr volt. A nemesi pártharcokat Az elveszett alkotmány c. komikus eposzában gúnyolta ki, a Toldi-trilógia a népi realizmus kiemelkedő alkotása. Költői elbeszéléseiben szatirikus társadalomszemléletének adott hangot (Bolond Istók, Nagyidai cigányok). ő írta irodalmunk legszebb balladáit (A walesi bárdok, Szondi két apródja, Ágnes asszony). Összes munkái 16 kötetben jelentek meg (1951—1982). Emlékét — ahol tanított — Nagykőrösön múzeum is őrzi. 80 éve, 1912-ben született Jánossy Lajos fizikus. Bár 14 évet Angliában és Írországban töltött, 1950- ben itthon dolgozott, 1962-től haláláig a kommunista párt vezető testületének tagja volt. Már 1951- ben Kossuth-díjat kapott. Szakmai munkásságából kiemelkedik a kozmikus sugárzás kutatása. 165 évvel ezelőtt, 1827-ben, ezen a napon halt meg Alessandro Volta olasz fizikus, aki az első villamos áramforrást, elkészítette (Volta-oszlop), továbbá megállapította az egyes anyagok feszültségfokozatát. Tiszteletére az elektromos feszültség (potenciálkülönbség) egységét (1 volt , 1 W/A) róla nevezték el A modern „rémregény” megteremtője, Horace Walpóle angol író 195 éve, 1797-ben hunyt el (Otrantói kastély). Első, franciás és elvtársi... A csókolózás világrekordját — a Rekordok könyve szerint — Eddie Eevin és Delphin Óba állította fel: 17 napon és további 19 és fél órán át tapadt össze az ajkuk. Természetesen Amerikában. Vélhetően előzőleg nem ütötték fel a Szexológiai lexikont, mely inti olvasóját: „A csók nem higiénikus, minthogy a kémiai anyagokon kívül baktériumok átvitelét is elősegíti.” Miért idézzük mindezt? Azért, mert a közelmúltban a csókról adott ki szakkönyvet a bostoni egyetem professzora. William Cane nyilván kellő gyakorlati hiatt rrftl is. rendel ez ilyen en erfKÍttmaptár e méretének közkinccsé tételéhez, szerinte ugyanis 27-féle csók közül választhatnak a szerelmesek. (Az első csók kategórián kívüli, ez nem koreografálható, és nem ismételhető. Két első csók ugyanis nem létezik.) Cane professzor csók-leltárában a főbb típusok a következők: csók a szemre, a fülre, az orra és természetesen a szájra. Van futólagos csók, franciás csók, eszkimó csók, és elektromos ütéshez hasonlító csók... A felsorolás korántsem teljes, nyilván nem is lehet, hiszen a mester is az egyéni változatok keresésére buzdítja a tanítványokat: „Arra kell torekedni, hogy az újdonságokat hétekte ízleljük meg.” A csókológus statisztikája szerint a legjobb hatásfokkal a nyakcsók gyakorlói dolgoznak, a megkérdezett nők 94 százaléka ugyanis esküdött, hogy „ettől őrül meg igazán.” A fülre vagy fülbe lehelt csók is kifizetődő, a hölgyek 85 százaléka nyilatkozott kedvezően róla. Bár Cane professzor a teljességre törekedett tudományos dolgozatában, a hiány szembetűnő. Legalábbis Európa keleti felében. Nem tudni, hova lett a mozgalmi, a pártvezéri puszi? Kimúlt volna a rendszerváltással a brezsnyevi—honeckert odaadó, elvtársi szájcsók? A szerelmesek napján izgató kérdés: vajon rehabilitálja-e Jelcin, vagy meghagyja a konzervatívok fegyvertárában? Kedden ismét Engels vitte bordélyházba Marx Károly, az ö meglepődlek. Hogyan, a nagy Karinak felesége ia volt!” — nyilatkozta Frannçoise Giroud. Könyvének • címe kétségkívül sejtelmes: Jenny Marx, az ördög fesége. Nos, tehát milyen volt az „ördög” család élete? Girroud asszony szerint „Marx-nak az arisztokrata nőkhöz való vonzódás volt a 'gyeit-1 a'éje. És rettenetesen szenvedett amiatt, hogy zsidónak született. Büszke volt , tehát arra, hogy feleségül vehetett egy Westphalen bárólányt. Jenny szép volt és 'intelligens. Igaz, azt mindig eltitkolták, hogy a teste tele volt kelésekkel.” Westphalen Jenny hét év jegyesség után lett Marx felesége, s hat gyermekkel ajándékozta meg a férjét A házasságuk boldog volt, állítja a francia írónő, egészen addig, amíg Engels hatása nem érvényesült, „ő szoktatta rá az ivásra, a tivornyákra, sőt valószínű, a bordélyházba is elvitte. ’ A francia írónő nem egyebet állít, mint azt, hogy a nagy Kari bizony kínos következményekkel járó szerelembe esett egy cselédlánnyal: „A 20 esztendős, szép szőke Lenchen egy napon világra hozta gyermekét. Jenny tudni szerette volna, hogy ki az apa. Lenchen azonban nem fedte fel ' a titkot. Marx elrohant Engelshez, és rávette: mondja azt, hogy ő az apa. Engels beleegyezett, Lenchen pedig' őrizte a titkot. És 198á-ig'* senki sem beszélt Marx,,'és kalandjáról. Ekkor azonban: Amszterdamban találtak egy levelet, amit Engels egyik munkatársa írt. Ebben elmondta,hogy Engels halálos betegen palatáblára' írta üzenetét: Friedrich Demuth — Marx fia ... Egyébként hasonlított is Marxra. Azonban sem ő, sem Engels nem törődött a nevelésével. Friedrich tehát törvénytelen és szegény maradt élete végéig, 1929-ben halt meg, 78 éves korában. A marxizmus, enyhén fogalmazva, divatjamúlt téma. S miközben a névadó szobrait bontják, Franciaországban egy írónő sikerkönyvet publikál Marx feleségéről. .. Amikor megkérdezték, hogy min dolgozom, s megmondtam, hogy Marx feleségéről írok, a legtöbben •• *)*) O -A Hajnali Hírlap és a Déli Hírlap hirdetési melléklete HÉTFŐ ? • . ...tj ,4. 6.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — A hét végége sporteseményeiről, eredményeiről tájékoztatjuk a hallgatóinkat. — A stúdió meghívott vendége: dr. Popovics László, B.-A.-Z. megye Cégbíróságának elnöke. .. — Telefon: 345-510. — Reklám. — Szerkesztő: Csonka László. — 17.00—19.00: A miskolci rádió kereskedelmi, információs, zenés műsora a, Rodemis Kft. menedzselésében. KEDD 6.35: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — Új igazgató az Émásznál. — A sevillai világkiállítás előtt, a miskolciak élménybeszámolója alapján. — Salgótarjáni zenei programok. — Csak mondom... Kiss László jegyzete. — Reklám. — Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. — 17.00—19.00: A miskolci rádió kereskedelmi, információs, zenés műsora a> „ Rodemis Kft. menedzselésében. " " 1 -1