Déli Hírlap, 1993. június (25. évfolyam, 124-149. szám)
1993-06-01 / 124. szám
Élelmiszergondok lehetnek Nagybirtok, vagy nadrágszíjparcella? Az Agrárkerekasztal a rendszerváltás idején az Agrárreformkör kezdeményezésére jött létre. Az 1989-es kezdés után (mivel az alapító szervezet nem került be a parlamentbe) tevékenységük fokozatosan megszűnt, s tagjaik a jelentősebb pártok agrárpolitikai munkáját segítették. 1990-ben kezdték újra, de ekkor már nem országos szinten, hanem a megyei problémák megoldására koncentrálva. Azóta találkoznak minden évben többször Miskolcon is, hogy a mindenkori aktuális problémát megbeszéljék. Az Agrárszövetség elnöke bekerült a parlamentbe, s ez más hozzáállást, magatartást követel a tagságtól. Szeretnék felhívni a figyelmet, hogy ha nem tesznek a mezőgazdaság helyzetének javításáért, ősszel komoly élelmiszerproblémák várhatóak. A napokban megrendezett idei második találkozón Demkó Sándor, a Földművelésügyi Minisztérium hivatalvezetője ismertette a tárca földbirtokpolitikai irányelveit a meghívottakkal. Többek között elmondta, a földterületek elosztásáról átgondoltan kell dönteni, hiszen a föld mennyisége adott, nem lesz több. A kárpótlási és privatizációs törvények miatt sokkal több föld kerül magánkézbe és az FM szerint meg kell akadályozni a túlzottan nagy magánbirtokok kialakulását, de fontos, hogy a föld el se aprózódjék. Szó volt még a magyar és külföldi magán-, illetve jogi személyek, valamint az állam földtulajdonszerzési lehetőségeiről, és a birtokpolitika feltételrendszereiről. (Veres Istvánnal, az Agrárszövetség Borsod-Abaúj- Zemplén megyei igazgatójával készült interjúnkat később közöljük.) B. G. O. Megkezdődött a választási kampány Lengyelországban Varsóban ugyan még működik a parlament és a koalíciós kormány, a lengyel pártok ennek ellenére már megkezdték választási kampányukat. Emlékezetes, hogy a múlt héten a Szolidaritás bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kabinet ellen. Walesa államfő azonban nem fogadta el a kormányfő lemondását, hanem feloszlatta a törvényhozást. A pártok vasárnapi nagygyűléseiken a választásokon való részvételre kérték az embereket. A katolikus egyházmegyék változásai II. János Pál pápa 1993. Pünkösd ünnepén kelt bullájával a Magyar Katolikus Egyház szervezeti felépítésében a következő változtatásokról döntött: A hazánkban eddig meglévő három érsekség számát (Esztergom, Kalocsa, Eger) növelve, új érsekséggé, valamint metropolitai székhellyé emelte az eddigi Veszprémi Püspökséget. Az új érsekség első érsekévé dr. Szénai József veszprémi megyéspüspököt nevezte ki. A pápai döntés nyomán a Dunántúlon a Veszprémi Egyházmegyéből létrejön a Kaposvári Egyházmegye, a Tiszántúlon pedig Szabolcs- Szatmár-Bereg és Hajdú- Bihar megyéket magában foglalva megalakul a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye. A Szentatya kaposvári megyéspüspökké Balás Béla eddigi veszprémi segédpüspököt, debrecen-nyíregyházi megyéspüspökké pedig Bosák Nándor egri hittudományi főiskolai rektort nevezte ki. A jövőben Budapest főváros egész közigazgatási területe, Csepel kivételével, az Esztergomi Főegyházmegyéhez tartozik, amelynek új elnevezése: Esztergom-budapesti Főegyházmegye lesz. A Szentatya arról is rendelkezett, hogy a Kalocsai Főegyházmegye elnevezése a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye legyen, és az érsekség vegye át a Váci Egyházmegyétől egész Bács-Kiskun megyét, beleértve Kecskemét városát is. A fenti területrendezés intézkedik a legtöbb magyarországi katolikus egyházmegye határainak módosításáról is. Bongó A májusi nyerőszám: 1 545 602 Ha a sorsjegy számának végződése: Azon nyeretlen szelvények között, melyen a három utolsó számjegy összege négy, 11 darab autót sorsolnak ki. 02, akkor 10 602, akkor 1005 602, akkor 1 000 45 602, akkor 10 000 545 602, akkor 100 000 1 545 602, akkor 10 000 000 forintot ér. Kávéfőző, kávé, Dé»Ii Hírlap Folytatódik az Fchibo-n Folytatódik a Tchibo, az Iparcikk Kereskedelmi Áruház, a Tulipán-tömbben levő Elektron Extra Áruház és a Déli Hírlap közös akciója. Aki az Eszperantó téri Iparcikk Áruházban, vagy az Elektron Extrában vesz egy kávéfőzőgépet, az ajándékba kap egy csomag Tchibo-kávét. Az Iparcikk Szarvasi, Romann, Krups, Moulinex, Rowenta, Philips és Tefál kávéfőzőket kínál, az Elektron Extra négyféle Siemenst, hatféle Rowentát, valamint Petra és Severin márkájút Mindkét helyen kaphatók eszpresszó- és hosszú kávé főzésére alkalmas kávé—tea főző készülékek. Aki a két áruház valamelyikében vesz egy Déli Hírlapot, az újság mellé ajándékba kap egy csésze Tchibokávét. Aki pedig júliusaugusztus—szeptemberre, vagy még hosszabb időre ott fizet elő lapunkra, azt a Tchibo megprezentálja egy csomag kávéval. A vízbe fulladt játék közben fulladt a vízbe szombaton a tapolcai strandon egy hároméves kislány. A mentőke a déli órákban értesítették, de B. Éva életét már ők sem tudták megmenteni. Ezen a héten sem volt öttalálatos a lottón. A négyesek 2X6 219, a hármasok 2051, a kettesek 80 forintot érnek. A jövő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 19 636 753 forint. Emlékeztetőül a nyertes számok: 4, 21, 30, 34, 45. jft Április 12. óta a NATO ellenőrzi a boszniai légtérben a repülési tilalom betartását. A Theodor Roosevelt anyahajó fedélzetén 12 F18-as jet bevetésre vár, közel a boszniai partokhoz. A Bingószalonban Többezer forintos nyeremények találtak gazdára Fortuna kegyéből tegnap is a Búza téri Bingó-játékszalonban. A hét végén a legmagasabb nyeremény 20 ezer forint volt, egymás után két játékosnak kedvezett a szerencse, a nyertesek átlag 6 percenként jelentkeztek. Az extra Bingó összege 570 ezer forintnál tart, sorsolási határa 41. Egy alkalommal egy vendégnek már csak egy szám hiányzott ahhoz, hogy elnyerje ezt az összeget... Tárcsázzuk a 07-et Kirabolták, lefújták Nem volt szerencsés estéje a kazincbarcikai Kapitol Klubban annak a 36 éves román férfinak, akinek május 25-én fél 11 tájban egy ismeretlen nő kilopta zsebéből pénztárcáját. A tárcában 550 DM és 6500 lej volt, összesen 32 ezer forint értékben. Miután a sértett ezt észrevette, fiával az ismeretlen után ment, akit már egy másik férfi társaságában találtak. Az utcán rövid szóváltás kerekedett, mivel a román és fia visszakövetelték a pénzüket. Ezt megunva az ismeretlen férfi lefújta őket gázspray-vel, és a nővel együtt elmenekültek a helyszínről. A 26-án délelőtt megtett feljelentés után a rendőrség rövid időn belül elfogta a bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható T. András 35 éves, és Sz. Lászlóné 28 éves, foglalkozás nélküli, kazincbarcikai lakosokat, akik ellen őrizetbe vétel mellett folyik az eljárás. Elfogatóparancs alapján került őrizetbe N. Sándor 28 éves mezőcsáti lakos, akit a miskolci rendőrkapitányság sikkasztás miatt keresett. A Miskolci Rendőrkapitányság elfogta és őrizetbe vette rablás miatt Lakatos László 49 éves munkanélküli miskolci lakost, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy május 27-én, csütörtökön a délelőtti órákban a Búza téren lévő nyilvános WC-ben falhoz szorított egy misolci férfit. Lefogta, majd atóstáskáját a benne lévő 3 forint készpénzzel és bankkal eltulajdonította. Ágyban dohányzott K.iarna 63 éves nyugdíjas íodi lakos. Ennek követetében az ágynemű megfulladt, és az idős férfi ászmérgezésben meghalt. Nem tartalmaz koleszterint... Hol együnk struccot? A jelképes szóhasználat madara (struccpolitika), az állatkertek megcsodált példánya (a legnagyobb madár) félő, hogy fölkerül az ínyencek asztalára. A Champs Elysées egyik méregdrága éttermében, Párizsban máris a struccszelet a legkeresettebb fogás. Egészen pontosan azóta, hogy kiderült: az ormótlan madár húsa nemcsak pompás ízű, hanem az érelmeszesedés rémével ijesztgetett korban ideális táplálék is — nem tartalmaz koleszterint. Minden együtt van tehát ahhoz, hogy a struccüzlet fellendüljön, s a jószerivel csak a tolláért tenyésztett madáron megtollasodjon néhány kereskedő is. Aztán kiderült, hogy ez a vállalkozás nem is olyan egyszerű. A nagy Dél-Afrikai struccfarmok tulajdonosai mindent elkövetnek, hogy már az első lépésnél elbuktassák a konkurenciát, törvénnyel tiltatták be az élő állatok kivitelét. ..Bárki, aki húst, tojást, tollat, vagy csak a trucc bőrét akarja, tőlünk megveheti. Az élő állatokat azonban innen kivinni tilos.” A strucckartell jól is működött mindaddig amíg éppen a Dél-afrikai gyarmatból függetlenné nem vált Namíbia föl nem ismerte, hogy az amerikai és az európai kereskedők strucc-éhsége titokban is csillapítható. Jöttek tehát a lopott fiókák a nagy farmokról, és folytatták útjukat az európai meg az amerikai tenyésztőkhöz, illetve az éttermekbe. A feketepiac árai jól érzékeltetik, hogy miért olyan drága a strucchamburger Észak- Amerikában, és miért kérnek oly sokat a struccszeletért Párizsban: a naposcsibét 2 ezerért, a rántanivalót ennek a tízszereséért vesztegetik. Természetesen dollárban. MEGNYÍLT! MEGNYÍLTI ^ONSI^ SHACK B4R a Vologda úti Shell benzinkútnál NONSTOP! Italok • hamburgerek • melegszendvicsek • saláták • GYROS (kebab) MISKOLCON EGYEDÜL ITT! Ha ön a nap bármely szakában a 363-363-as telefonszámon ételeinkből rendel, azt a Diesel Taxi (fuvardíj ellenében) házhoz szállítja. TELEFONHÍVÁSÁT IS MI FIZETJÜK! HÍVÁSÁRA DÍJTALAN KIÁLLÁS! íz f APEH Megalakult az APEH Üldözötteinek Szövetsége, az Apüsz, kezdeményezője az elnökké választott Szerdahelyi Szabolcs. Elmondta, hogy az adócsalást büntető jogszabályok szigorodására válaszolnak létrejöttükkel. Vitaindító beszédében kifejtette, hogy a magyar társadalom többszörös fenyegetettségben él: vagy az éhenhalástól retteg, vagy pedig az adóhivataltól. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az adófizető polgárok az államapparátussal szemben gyakorlatilag védtelenek. Az Apüsz minden hónapban megválasztja a Hónap Üldözöttjét. AustriaLottó A 21. hét nyerőszámai: 13, 20, 21, 30, 33, 35. Pótszám: 26. Joker: 454351. MAI ÜGYELETES: SZABADOS GÁBOR Telefonszám: 11-től 21 óráig: 412-866