Déli Hírlap, 1993. december (25. évfolyam, 278-303. szám)
1993-12-01 / 278. szám
750 éve született Kiss József Akit a rög és a nyelv tartott fogva A mezőcsáti gimnázium felvette a költő nevét A magyar zsidó költő csodálatos belső hallással rendelkezett, a magyar nyelvet tekintette a legzeneibb nyelvnek. Hovatartozását illetően, így vall magáról a költő: ,A magyar rög és nyelvének bája” tartja fogva. Még életében, 1913. november 28-án megadatott neki a nagy tisztesség, ugyanis a város díszpolgárává választották. Születésének 125. évfordulóján szobrot emeltek neki. A most avatott emlékmű Werner Tibor, Mezőcsátról elszármazott kőfaragómester műve, svéd gránitból. A felállításnál segédkezett Papp László, mezőcsáti kőművesmester. Az alkotásért Werner Tibor megkapta a Pro Scolae-díjat. A névfelvételi ünnepségen a művelődési ház igazgatója, Kiss László virágkosarat nyújtott át Juhász Sándor gimnáziumi igazgatónak, a „testvérintézmény" vezetőjének, ugyanis a művelődési ház is Kiss József nevét viseli. Az itt működő Egressy Béni vegyes kar Poncsák Mihály karnagy vezetésével méltó műsort adott, valamint Rőczey Balázs zongoraművész játékát is nagy tapssal jutalmazta a közönség. Tervezik, hogy a szobrot is áthozzák az iskolába, de ezt egyelőre az önkormányzat anyagi kondíciói nem teszik lehetővé. Miként szintén nincs pénz a zsinagóga felújítására. Ezzel összefüggésben is nyilatkozott lapunknak Kiss József két unokája. A velük készült érdekes beszélgetést holnapi lapszámunkban közöljük. (karcsi) Százötven éve, november 30-án született Kiss József költő, hírlapíró, folyóiratszerkesztő Mezőcsáton. E jeles évforduló alkalmából vette fel a költő nevét a mezőcsáti gimnázium, s ezzel egyidejűleg emlékművet avattak a gimnázium udvarán, illetőleg a tornateremben nagyszabású, igen színvonalas emlékműsort rendeztek. Kiss Lászlóné igazgatóhelyettes köszöntötte a megjelenteket, a város, a megye képviselőit, s megkülönböztetett szeretettel Kiss József még élő unokáit, Halmágyi Zoltánnét és Gerendás Tibornét. Ezután szavazat következett, majd Juhász Sándor igazgató úr állt a mikrofon elé. Felidézte Kiss József kötődéseit a városhoz. Mint mondotta, nem azért vette fel a gimnázium Kiss József nevét, mert emögött valamiféle politikai szándék lapulna, éppen ellenkezőleg. Ugyanis a költő tettei, művei, a politika fordulópontjai nélkül is minden kor emberének példaértékűek. Az ünnepi szónok szerint Kiss József a szegény magyarság, a szegény zsidóság sorsát felvállaló, gondolkodó volt. A kiegyezés után, amikor a falusi zsidóság a városokba költözött, megszenvedte és megírta a magyar zsidó polgárság sorsát. Életének — csodálatos költészetén túl — ha úgy tetszik fő alkotása volt a Hét című folyóirat. Irodalomszervező munkássága felbecsülhetetlen értékű. Gulyás Terézia magyarszakos tanárnő az ünnepi beszédet követően gyönyörűen és mélységében méltatta Kiss József életművét. A költő portréja előtt többek között megzenésített verset adott elő a vegyes kar (Juhász Emese felvételei) Kiss József életművének örökösei. Természetgyápzati előadás Szikszón Szikszón a Petőfi Sándor Művelődési Központban december 2-án, csütörtököm, este fél 6 óraikor az Életmódreform klubban dr. Török Szilveszter természeti gyógyász tart előadást. A professzor előzetes bejelentkezés alapján i körömdiagnosztikai és Voü-féle elektrodiagnosztiikai vizsgálatokat végez. Előzetes jelentkezés a 396-103- as telefonon. A belépés díjtalan. Spar-receptek A karácsonyra való készülődést nem lehet elég korán elkezdeni, s többnyire azt szeretnénk, hogy a lehető legkevesebb pénzből a lehető legtöbbre fussa. Nagyon sok bolt máris akciókat szervez: műanyag árukból, konzervekből, hentesáruból. Érdemes tehát figyelni a boltok ajánlatait! THUR HÚSÁRUHÁZ (MISKOLC, SÖTÉTKAPU) Mátrai csemege vastagkolbász 459,— Zsírszalonna 66,— Sertés apróhús 218,— Fagyasztott, félkész étel 218,— Kocsonyahús 107,— 1000 Ft (egyszeri) vásárlás után sorsjegy jár! Sorsolás december 23-án: színes televízió, videomagnó, 10 000 Ft-os vásárlási utalvány MINI KUNCSAFT (MISKOLC, KATALIN-KÖZ) Biopon 20 kg 2757,Weiser Riese 600 g 135,Alufólia 20 m 131,Eü. papír, 2 tek. 30,OB extra tampon 96,KUNCSAFT ÁRUHÁZ (ZSOLCAI IKAPU) ALFÖLD DISZKONT (MISKOLC, KÖZÉPSZER 98.) Porcukor 1/2 kg 44,— Kristálycukor 75,— Konyhasó 5 kg 80,— Étolaj 83,— Tomi Kristály 2,4 kg 339,— Műanyag áruk és piperecikkek, nagy árengedménnyel! Kristálycukor Étolaj, 1 literes Kannás étolaj 3 lit. Kannás étolaj 5 lit. Queen üdítő 2 lit. Halkonzervvásár: 73,— 83,— 309,— 498,— 105,— 39—42—54,— Ma először, a bábszínházban A Mikulás szerencséje A Csodamalom Bábszínház minden évben kiállít egy mikulási produkciót. Most A Mikulás szerencséje című előadással örvendeztetik meg a gyerekeket. Mától egy héten át Miskolcon és a megyében a társulat két csoportja csaknem hetven előadáson találkozik a közönséggel. A darabot Tulipán Gábor bábszínész és testvére, Tulipán Péter ügyvéd írta. Iskolákban, óvodákban, cégeknél, nem utolsósorban Kossuth utcai székhelyükön mutatják be a háromnegyed órás bábszínművet. A premier ma délelőtt 10 órakor lesz a Kossuth utca ll. sz. alatt. Ugyanitt szombaton délután 4-től, vasárnap délelőtt 10-től játsszák A Mikulás szerencséjét. A társulat december 6-án Budapesten szerepel a Mindenki karácsonyán. Az Interkoncert hívta meg a Mikulás-előadást, amelyet a Vörösmarty téren (kétszer) és az Erzsébet téren láthatnák a fővárosi gyerekek. Közmeghallgatás Ondón Szerencs város képviselőtestülete december 3-án, pénteken délután 5 órától az ondi általános iskolában közmeghallgatást tart. Az érdeklődők tájékozódhatnak az elmúlt év munkájáról, a tervekről, valamint a telefon-, szennyvíz- és gázprogramról. Jogilag különállva Lapunk november 24-i számában, a 3. oldalon Megalapozott remények Felsőzsolcán címmel cikk jelent meg, amelynek 3—4.sorába téves információ került. A Felsőzsolcai Mezőgép Vállalat (jelenleg kft.) tehát nem a Miskolci Mezőgép felsőzsolcai gyára, ugyanis a cég 1556. január 1-től önálló állami vállalatként működött, és mint ilyen alakult gazdasági társasággá. A cikkben hivatkozott Miskolci Mezőgép jogilag különálló cég, mellyel a Felsőzsolcai Mezőgép Kft. kizárólag üzleti kapcsolatban áll. Apróhirdetések Konyhai kisegítőt keresünk. Nyugdíjas is lehet. Érdeklődni: a Miskolc, Déryné 7. sz. alatti Gösser Étteremben. Telefon: 344- 425. Családi ház eladó, igényesnek. Érd. du. 1 órától: 46/328- 454. A nyéki István I. tónál, közvetlenül a tóparton, közművesített faház, telekkel, stéggel eladó. Telefon: 46-380-145. Felsőzsolcán 3 szobás, gázfűtéses, telefonos családi ház, 2 garázzsal, nagy telekkel eladó. Tel.: 346-046; 360-919. Eladnám, vagy elcserélném 35 négyzetméteres, felújított, saját tulajdonú lakásomat. Kuruc utcai, 2,5 szobás lakások előnyben. Érd, egész nap: 46/336-442. Szentpéteri kapui, összkomfortos lakás kiadó. Telefon: 06-46/349-815. Műsoros videokazetták VÉGKIÁRUSÍTÁSA, videokazetták KÖLCSÖNZÉSE már 50 forinttól Nyitva: mindennap 10.30-tól 21 óráig Déryné Videotéka, Miskolc, Déryné u. 8. Egyetemista lánynak külön bejáratú szoba kiadó. Telefon: 378-239. Elveszett 2 éves, zsemleszínű staffordshide terrier kan kutyám. A nyomravezetőt jutalomban részesítem. Telefon: 46/364-214. Törzskönyv nélkül, spániel kiskutyák olcsón eladók. Érdeklődni: 364-476. Dolgozókat alkalmaznak Élelmiszerüzletbe gyakorlattal rendelkező, fiatal eladót felveszek. Érd.: 373-627, 18 óra után. Lakossági fór A Szocialista Párt A Szervezete lakossági líra várja az érdeklődőket cember 2-án, csütörtökönórára, a halmaji Köz Házba. Meghívott van Tompa Sándor ország képviselő, dr. Szabó Gr a megyei közgyűlés e’r Fedor Vilmos, az MSZP gyei elnöke. Állami céltámogatásra lgázott, és nyert to nem-építésre 23 millió forintot Répáshuta önko zata. Az összeg felhas sához 1994-ben hozzá. Minden zenei stílus helyet kap Éterben a City Rádió A rádióhallgatók nagy része valószínűleg már találkozott egy új miskolci adó, a City Rádió adásával. Az új program az URH 102,3 MHz-es hullámsávon fogható. Reggeltől estig óránként híreket, időjárási és közlekedési helyzetképet és sportjelentéseket hallgathatnak, sok zenével. A napi programban minden stílusnak helye van ma is a City Rádióban, a kemény rocktól, a diszkón át az alternatív zenéig. A műsor közszolgálati, melyből nem hiányoznak a reklámok sem. Ma este hat órától viságműsor lesz, a szerka délután négy és öt óra között várják a hallgatók női kívánságait a miste! 431-144-es telefonszámon. A műsor slágerlista kör majd éjfélig a City rockzenei összeállítását ha!hatják Rock Blokk ém ezt a Slex Motion zenes összeállítás követi, a legszebb dalokkal. Hajnali romtól hat óráig a Pirfc dati zóna műsorát hallhatják. Elza, a bizalmas r V Elza azon nevek egyike, amelyek egy másik név be ző formájából váltak önálló névvé. Ugyanis az éhé- Elizabeth az Aliz, Betti, Liza, a francia formájú Élise. Alice a mai nap Elzájára aprózódott fel. Jelentése bizalom. Örök emléket szerzett a névnek Ludwig van Beethovennek egyik fiatalkori szerelméhez írt romantikus zongoradarabja, a Für Elise. Elzának falra rögzíthető cserépben fehér levelű borostyánt ajándékozzunk, az egész évben díszíteni fogja szobáját MAGYAR NEMZETI BANK * BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG az Államkötvények VÉTELI ÉS ELADÁSI ÁRFOLYAMA A MAGYAR NEMZETI BANKNÁL ÉRVÉNYES: 1993. DECEMBER 1. esedékesség napjáig Bruttó árfolyam = nettó árfolyam felhalmozott kamat. Esedékesség: készpénzfizetés esetén a tárgynap, átutalással történő fizetés esetén a szerződés megkötését követő 5.naptári nap. A megjelölt árfolyamok az 1994/A kötvény esetében maximum 1 000 000 Ft névértékű kötvény vételére, ill. 1 000 000 Ft névértékű kötvény eladására jelentenek kötelezettséget. A többi államkötvénynél a vételi limit 1 000 000 Ft, az eladási limit 3 000 000 Ft. A kötvények megvásárolhatók az MNB B.-Á.-Z. Megyei Igazgatósága pénztáránál. Cím: 3525 Miskolc, Hősök tere 3. Telefon: (46) 356-622. További információkkal és tanácsi adással az igazgatóság munkatársai személyes felkeresésre a székház III. emeletének 327-es szobájában, vagy a (46) 346-658-as telefonszámon munkanapokon 8—15 óráig állnak a befektetni kívánók rendelkezésére. í