Déli Hírlap, 1996. július (28. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-01 / 152. szám
2 NAGYDÍJAS: LÉVAY JENŐ MEGNYÍLT A GRAFIKAI BIENNÁLE AZ ÉV GRAFIKÁJA DÍJAT BARCZI PÁL KAPTA A Rákóczi-házzal harmonizáló új galériaépületben megnyitották vasárnap délelőtt a XVIII. Országos Grafikai Biennálét és társkiállításait. Ünnepi beszédet mondott Káli Sándor, Miskolc város alpolgármestere, valamint Beke László művészettörténész, a budapesti Műcsarnok főigazgatója. A biennáléval egyidejűleg a Herman Ottó Múzeumban (Papszer u. 2.) Kortárs szlovák grafikák címmel nyílt kiállítás, a Mini Galériában (Kossuth utca 11.) Szabados Árpádnak, a XVII. Biennále nagydíjasának kamarakiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban (Görgey A. 17.) a Magyar Illusztrátorok Társaságának válogatása látható, a Miskolci Galéria Feledy-házában (Deák tér 3.) „Nyomataim” címmel már korábban nyílt kiállítás Feledy Gyula műhelygrafikáiból. A biennálét B. Supka Magdolna művészettörténész és Dobrik István művészettörténész, a Miskolci Galéria igazgatója rendezte. Összesen 191 művész 550 művel jelentkezett, a zsűri végül 134 alkotó 252 lapját válogatta ki a kiállítás számára. A XVIII. Országos Grafikai Biennále nagydíját, amelyet Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata ajánlott fel, Lévay Jenő nyerte el. A Magyar Grafikáért Alapítvány díját, amely az Év grafikája címet viseli, Barczi Pál kapta. További díjazottak: Borsod-Abaúj-Zemplén megye önkormányzata elismerését Bartos Mária Barbara vehette át. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium díjában részesült Somorjai Kiss Tibor, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Rozanits Tibort díjazta. Nógrád megye önkormányzatának díját Pásztor Gábornak adták. A Honvédelmi Minisztérium díja Baranyay Andráshoz került. Salgótarján város önkormányzata Nagy Csaba munkáit ismerte el. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Kótai Tamást díjazta. A Magyar Grafikusművészek Szövetségének díját Stefanovits Péternek ítélték oda. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Horváth Kingát honorálta. Az Interplan Tervező-Beruházó Kft. által felajánlott díjat Kálmán István kapta meg. A MissionArt Galéria is díjat adományozott Koronczi Endrének. A Miskolci Galéria ezúttal két művészt részesített elismerésben, Sáros András Miklóst és Kondor Érmet vehetett át Madácsy István. A meghívottak között megtisztelte jelenlétével a biennálét Richard Prazák cseh nagykövet; Máté László, Kassa város polgármesteri megbízottja; Süli János, Kassa óváros polgármestere; Vladimir Beskid, a Kelet-szlovákiai Múzeum munkatársa, aki a Kortárs szlovák grafikák című kiállítást is rendezte. K. I. Képünkön balról jobbra: Káli Sándor, Miskolc alpolgármestere, Benes József, a Magyar Grafikáért Alapítvány kuratóriumának tagja, Richard Prazák cseh nagykövet és Barczi Pál grafikusművész. Megtámadtak egy határőrt Sarkadon megtámadtak egy határőrt és elvették fegyverét. A tettesek - két 25-30 év körüli román állampolgár - elmenekültek. Az eset akkor történt, amikor a határőrség egyik járőre igazoltatta a két férfit, ám azoknál nem volt útlevél, csak személyi igazolványukat tudták felmutatni. Amíg a járőr egyik tagja elment, hogy telefonon értesítse a helyi határőrsöt, társát a feltartóztatott férfiak megtámadták, elvették pisztolyát, saját gázsprayjével lefújták és megbilincselték. Az Orosházi Határőr Igazgatóság azonnal lezárta a határt. DÉLI HÍRLAP • BELPOLITIKA Follist kön... Szervezkednek az abaúji kutyatartók Jó hír az abaúji kutyatartóknak, hogy akadnak olyan kutyabarátok, akik szívükön viselik a négylábúak sorsát. A gazdiknak jelenthet ugyanis jelentős könnyebbséget, hogy érdekképviseleti szervezet létrehozásán fáradoznak Abaújban. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének encsi önálló jogú helyi szervezetét szeretnék megalakítani. Ezzel kívánják elősegíteni, hogy az abaúji kutyatartók és -tenyésztők az ilyen irányú ügyeiket (például az adminisztráció, a törzskönyvezés, a kiállítási tájékoztatás stb.) helyben, utazás nélkül is el tudják intézni. A megalakítandó szervezet létrehozásának előfeltétele száz tag együttes akaratnyilvánítása. Az érdeklődőknek Tóth László nemzetközileg elismert küllem- és munkakutyabíró ad részletes tájékoztatást telefonon a 46/472-105- ös számon vagy személyesen Szemerén a Fő út 44. szám alatt, ma- Tárcsázzuk a 05-öt Égett a szalma és a széna A diósgyőri tűzoltókat tegnap délután Miskolcon a Gömörszőlőre riasztották. Az éjszakai vihar következtében egy kettérepedt fa veszélyeztette a lakóházat és a villamos vezetéket. Ózdon három hektár száraz fű égett, amit az ózdiaknak sikerült hamar eloltaniuk. A szendrőiek vasárnap Tornaszentjakabra vonultak. Itt egy tanyán jelentős mennyiségű, 110 mázsa szalma és 40 mázsa széna kapott lángra. Tévesen riasztották a tiszaújvárosiakat Hejőkürtre, ugyanis kiderült, a szemetet felügyelet mellett égették az udvaron. Szent Erzsébet legendája Miskolcon Szent Erzsébet legendája kelt életre zenében pénteken este Miskolcon, a Minorita templomban. A hat tételből álló oratóriumot Liszt Ferenc alkotta. A művet a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Magyar Állami Énekkar előadásában hallgathatták meg az érdeklődők. Az Állami Énekkar karigazgatója Antal Mátyás volt, a zeneművet Kovács László vezényelte. A főbb szerepekben Temesi Máriát, Kovács Annamáriát és Tóth Jánost láthatták. Árpádházi Szent Erzsébet tragikus életútja Liszt Ferencet még 1855-ben Wartburg várában érintette meg, ahol Moritz von Schwind osztrák festő freskósorozatát ismerte meg. Fantáziáját fiatal kora óta megmozgatták a képzőművészeti alkotások, így Schwind freskói is zenére ihlették. Az oratórium legfontosabb dallama a régi magyar egyházi énekeskönyvek Mosonyi Mihály által gyűjtött Erzsébet-motívuma. A szegények kórusát a szerző egy XVII. századi magyar népének dallamára építette fel. A kereszteslovagok jellemzésére egy középkori német zarándokének és egy gregorián dallam szolgál. Amikor pedig Erzsébet elhagyott szülőföldjére gondol, egy Reményi Edétől kapott verbunkos dallam csendül fel. Az oratórium felépítése a Schwind-freskók sorrendjét követi. 1996. július 1., hétfő Tragédia az M1-esen Halálos baleset történt szombatról vasárnapra virradó éjszaka az M1-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon. Egy német mikrobusz és egy magyar Lada Szamara ütközött össze frontálisan. A Lada vezetője életét vesztette, hárman súlyosan, négyen könnyebben megsérültek. Az első feltételezések szerint a balesetet az okozta, hogy a német gépkocsi vezetője elaludt a volánnál. Bemutatkoztak a határőrök Mintegy 700-an látogattak el szombaton a Papp József SE sportpályára, ahol a határőrök immár hagyománynak számító juniálisukat rendezték meg. Elsősorban a gyermekek körében aratott nagy sikert a fegyvertechnikai bemutató, ahol megismerkedhettek a határőrség kézi lőfegyvereivel. Hasonlóan nagy érdeklődésre tartott számot a Miskolci Határőr Igazgatóság idegenrendészeti szakaszának önvédelmi bemutatója, amelyet kábítószer-kereső és őrző-védő kutyabemutató követett. Az 50 forintos babgulyáshoz a Rulett rockzenekar szolgáltatta a muzsikát, akik a határőrségi Ki mit tud? első helyezettjei lettek, s ezáltal bejutottak a televíziós selejtezőbe is. Ezt követően a Hidasnémeti Hagyományőrző Együttes néptánc-előadását, majd Erdős Judit gyermekműsorát láthatták a vendégek. A társ fegyveres testületek meghívott csapatainak részvételével immár ötödik alkalommal rendezték meg a határőrnapon a kispályás labdarúgó-bajnokságot. A Miskolci Városi Rendőrkapitányság harmadízben nyerte meg a kupát, s ezzel örökös tulajdonosai lettek a vándorserlegnek. A határőrség mindent megtett azért, hogy az érdeklődők jól érezzék magukat - mondta Juhász Frigyes őrnagy, a Miskolci Határőr Igazgatóság sajtótisztje. - Rendezvényünkkel megpróbáltuk a gyermekek számára is barátságosabbá tenni a fegyveres erőket, azon belül is a határőrséget. A juniális után a hivatásos katonák számára határőrbált rendeztünk, amelyen a HŐR-pintő együttes szolgáltatta a talpalávalót. A fegyverbemutatón. Hírek röviden A pontos káradatok beérkezése után mielőbb dönt a kormány Sármellék és a többi vihar sújtotta település segélyezéséről. Ezt Lotz Károly közlekedési miniszter közölte a Szentgyörgyvárt Alsópáhokkal összekötő út avatásán. • Tizenötödik alkalommal rendeztek nemzetiségi napot a Nógrád megyei Terényben. Az idei találkozóra mintegy 400 szlovák és német nemzetiségű szereplő jött el. • Új vegyesárupiac nyílt Budapesten a Gubacsi úton. Háromszázhatvan kereskedő árulja a volt KGST- piacokhoz igazodó portékáját. • Budapesten hétfőtől bezárnak egy mentőállomást a VIII. kerületi Delej utcában. Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az intézkedést azzal magyarázta, hogy a rossz állapotban lévő ingatlan fenntartási költségei túlságosan magasak, ráadásul az új tulajdonos bérleti díjat kér az eddig ingyen használt helyiségekért. • Jelentősen javult vasárnapra a Szamos vízminősége. A folyóban a hétvégén észleltek minden eddigit felülmúló algásodást, amelynek hatására a víz sárgásbarnává és habzóvá változott. A román szervek a magyarok jelzésére kétszeresére emelték a vízhozamot, így a szennyeződés fokozatosan megszűnik. Jogi tanácsot adnak A Keresztény Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetsége július 2-án (kedden) délután 16 órától 18 óráig ingyenes jogi tanácsadást tart Miskolcon, a Szakszervezetek Házában (Mindszent tér 3.) A jogi tanácsadást dr. Gyulai Ákos és dr. Szabó Istvánjogász urak látják el. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.