Déli Hírlap, 2000. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-03 / 1. szám
2 FELEMELŐ ÉRZÉS VOLT LÁTNI A SZENT KORONÁT Az Országházban az országjelkép A keresztény magyar államiság megalapításának legfontosabb relikviáit, a Szent Koronát és a koronázási ékszereket az év első napján ünnepélyes külsőségek között szállították át a Nemzeti Múzeumból az Országházba. A ma ereklyeként tisztelt fejdísz a szakértők szerint nem azonos azzal a koronával, amelyet Szent István király II. Szilveszter pápától kapott, ennek ellenére mégis a legfontosabb magyar kegytárgy, amelynek egy bizonyos, beépített darabkáját érinthette első királyunk keze. Az ünnepi ceremónia részese volt dr. Répássy Róbert miskolci honatya is. Az Országgyűlés kormánypárti frakciójának helyettes vezetője elmondta, hogy számára - a magyar államiságot megtestesítő kegytárgyak látványán túl - az volt a meglepetés, hogy a Kossuth téren és környékén közel tízezer ember várta, fogadta a relikviákat szállító járműveket. - Azt gondoltam, hogy a képviselőket, politikusokat nehéz rávenni szilveszter táján egy ilyen nagy horderejű ünnepségen való részvételre, de pozitívan csalódtam. Az országgyűlési képviselők döntő többsége velem együtt megjelent a Parlamentnél, sőt én legalább 20 szocialista képviselőt számoltam össze és egy SZDSZ-est is láttam, Mécs Imre kollégámat. A parlamenti díszülésen természetesen alapvetően a kormánypárti képviselők és hozzátartozói voltak jelen. Az ünnep emelkedettségét mutatja, hogy a millenniumi év rólunk, magyarokról szól. Különös érzés volt számomra az is, hogy a választók és a választottak egy gondolatkörben, együtt ünnepeltek. Én is megborzongtam, amikor az államfőknek kijáró 21 ágyúlövést meghallottam, nem szégyellem, hogy kissé patetikus hangulatba kerültem - fogalmazott Répássy Róbert. A honatya szerint az Országház központi helyén, a kupola fókuszában van a helye a Szent Koronának. A mai magyar közélet szereplői - akik a Magyar Köztársaság politikusai - mindennap elhaladnak majd ezen kegyeleti tárgyak előtt, amelyek remélhetőleg rájuk, azaz reánk különös fegyelmező hatással lesznek. Mert hiszen a választási ciklusok rövid életűek, de a magyarságnak még ezer évekig kell élnie. A Parlament kupolacsarnokában földrengésbiztos tárolóban a korona, amelyet először a köztársasági elnök (jobbról) és a kormányfő (balról), illetve a vezető politikusok és feleségeik tekintettek meg. HÍREK röviden A Belügyminisztérium a választójogi törvények kivételével még az idén elkészül a hazánk EU-csatlakozása szempontjából fontos jogszabálytervezetek módosításával, illetve megalkotásával. A BM közigazgatási államtitkára az MTI-nek elmondta azt is, hogy a választójogi törvény módosításához elengedhetetlen annak ismerete, hogy az Európai Parlamentnek hány magyar tagja lesz majd. Már elkészült a polgármesterek jogállását szabályozó törvénymódosítás, amely elsődlegesen a fizetéssel és a fegyelmi felelősségre vonással kapcsolatban tartalmaz változásokat. A BM-ben márciusig 1500 dolgozó átcsoportosítására, leépítésére lehet számítani. • A magyar külügyminiszter szerint a szavazók többsége igent mond majd azon a népszavazáson, amelyen az ország európai uniós csatlakozásáról kell dönteni. Martonyi János a Kossuth Rádió Világóra című műsorában megerősítette, hogy lesz referendum erről a kérdésről. Mint mondta, a magyar politika leghelyesebb útja az, hogy mielőbb részese kíván lenni az európai integrációnak, hiszen ez javítja helyzetét és növeli mozgásterét a globális versenyben. • Tömeges baleset történt Vas megyében, a 8-as főúton, a rátóti felüljárón vasárnap délután. A havazás miatt síkossá vált úttesten megcsúszott egy osztrák autó és összeütközött egy olasz turistákat szállító autóbusszal, majd egy magyar személygépkocsival. Az osztrák autó vezetőjét és utasát, valamint a magyar kocsi vezetőjét a körmendi, illetve a szombathelyi kórházba szállították. A 8-as utat a baleset miatt lezárták, a forgalmat elterelték. -J*- KENŐ- számok 2] 23 [3 mm m 0T0T77 Pl7728|3336 [3 [34653 |23 232]7579 Ökumenikus egyházi naptár Hétfő. Napi igék, olvasmányok. Róm. kat.: ÍJn 3,22-4,6, Mt 4,12-17.23-25. - Ref.: Lk 4,20-30, Jób 2. - Gör. kat.: 2 Tim 2,20-26, Lk 19,37-44. - Ev.: Ézs 43,16- 19, Mk 1,1-13. A nap szentje: Szent Genovéva. A gör. kat. naptárban: Malakiás próféta, Gordiusz vértanú. DÉLI HÍRLAP • LAPZÁRTA ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ 1999 végén 2000 első napjaiban a második évezred utolsó évét, a harmadik évezred hajnalát köszöntjük. Az új évezred új kihívásokat hoz nemcsak a magyarság, de más európai népek számán is. Új Európát, új Magyarországot és megvalósításukhoz önmagunkban új Embert kell felépítenünk. Nem kétséges, sok a teendőnk, még sincs okunk csüggedni. A mögöttünk lévő több mint ezer európai esztendő a bizonyosság arra, amikor válaszutak elé kerültünk, amikor válságos korszakokat éltünk át, mindig meg tudtunk újulni, mert megerősödött bennünk az élettel és a világgal szembeni bizalom; a saját erőből való önfenntartás képessége; a világ és önmagunk reális megítélése; a szív kultúrája és az önfegyelem. Ma is erre van szükségünk. Elengedhetetlen, hogy az építkezés kötőanyaga továbbra is a 2000 éves kereszténység által meghatározott legfőbb értékek, az emberi méltóság és ezzel szoros összefüggésben a lényegi emberi szabadságjogok legyenek. Az így építkező új Ember adhat reményt lelki, szellemi és anyagi jólétünk megteremtéséhez. Az új Ember, aki hisz Európa alkotóerejében, az egyéni szabadság, a jólét és a közös erőfeszítések diadalában. Ehhez kívánok a régió és Miskolc város minden polgárának békés, áldott új esztendőt. Kobold Tamás Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere Tünetmentesen szolgál Szabadszálláson Bátyja a kórokozó-hordozó A bükkszentkereszti agyhártyagyulladásos, 16 éves fiatalember maximális orvosi ellátást kap a miskolci Semmelweis Kórház infectológiai osztályán - erősítette meg dr. Koleszár Lajos igazgató-főorvos. Mint az tegnaptól ismeretes, az új évtől már borsodi vonatkozása is van a kalocsai-szabadszállási laktanyákból elindult agyhártyagyulladássorozatnak. A bükkszentkereszti fiú bátyja hozta a szabadszállási laktanyából a betegséget a családba, a baktériumhordozó, visszatérvén sorkatonai szolgálati helyére, jelenleg is tünetmentes, azaz nem beteg. Az új év első napjától a helyszínen, Bükkszentkereszten tartózkodik dr. Csathó Ilona, az ÁNTSZ miskolci intézetének megbízott főorvosa, aki a település polgármesterével és jegyzőjével, valamint a betegség miatt érintett családdal közösen azon munkálkodik, hogy gyógyszerekkel, gyógykezelésekkel megelőzze a nagyobb bajt. Több mint harmincan jelentkeztek vizsgálatra az új évben agyhártyagyulladás-tünetekkel, tudtuk meg dr. Koleszár Lajos kórházigazgatótól, aki szerint semmiképpen sem kell az agyhártyagyulladás borsodi továbbterjedésétől tartani, a tisztiorvosi szolgálat ugyanis a helyzet magaslatán áll. - Abszurd véletlen a bükkszentkereszti eset - mondta dr. Habony Illés, az ÁNTSZ Borsod Megyei Intézetének ügyeletes főorvosa. - A beteg fiatalember hozzátartozói és a vele kapcsolatba hozható ismerősök megkapták a védekezéshez előírt gyógyszereket. Az inkubációs idő négy nap, ha azon belül nem jelentkezik másokon az agyhártyagyulladás tipikus tünetcsoportja, nyugodtak lehetünk. Egyébként az országban 20, legfeljebb 40 esetben fordul elő agyhártyagyulladás, a szabadszállási és kalocsai az összezárt jelleg miatt vált mindennapi hírré. Járványügyileg az bonyolítja a helyzetet, hogy bárki lehet kórokozó-hordozó, azaz tünetmentes. A JUBILEUMI SZENTÉV ALKA Kilenced a Mindszenti templomban 2000. január 1-jén szent kilencedet kezdtek a miskolci Mindszenti templomban a jubileumi szentév alkalmából. Újév napján és a következőkben egészen 9-ig minden este fél 6-tól gyóntatás van a templomban, 6 órától vesperást mondanak, fél 7-től pedig szentmisét, szentbeszéddel. Az első alkalommal dr. Berkes Lászlóapát, kanonok, mindszenti plébános, tegnap pedig dr. Seregély István egri érsek mutatta be a szentmisét és mondott szentbeszédet. Mind a kilenc estén a Máté evangéliumának 5., 6. és 7. fejezetében olvasható Hegyi beszéd adja a prédikációk témáját. Bizonyára sokan nem tudják, mit takar a jubileumi szentév fogalma. Már az Ószövetségben Mózes törvényben rendelte el a zsidó nép számára egy jubileumi év megünneplését. „Számolj hét év hetet, hétszer hét esztendőt... az engesztelés napján fújd meg a harsonát az egész országban... Ez az ötvenedik esztendő legyen jubileumi év számotokra: ne vessetek, ne arassátok le a kalászt, ne kössétek kévébe... A jubileumot tartsátok szent dolognak... ebben a jubileumi évben mindenki kapja vissza birtokát.” A törvény szerint tehát a jubileumi évben vissza kellett származtatni a földjét azoknak, akik elvesztették azt, el kellett engedni minden tartozást, szabadon engedni minden szolgát, parlagon hagyni a földet is, hogy pihenhessen. A keresztények első jubileumát VIII. Bonifác pápa hirdette meg 1300-ban, s előbb 50, majd 25 évenként tartottak szentéveket. Idén Krisztus után 2000-ben különösen fontos jubileumot ül az egyház. Az is szokás, hogy a különös alkalmakra kilencedek (latinul: novena) tartásával készülnek. Ez kilencnapos ájtatosságot jelent, bizonyos imádság vagy szertartás egymást követő napokon való elvégzését. Ilyen kilencedet tartanak most Miskolcon a Mindszenti templomban, ahol közösen elimádkozzák a vesperást (esti imát), majd szentmise következik szentbeszédekkel. Ahogy fentebb már volt róla szó, Máté evangéliumából az úgynevezett Hegyi beszéd a témája a beszédeknek. Ebben Jézus legfontosabb tanításai vannak leírva, parancsok, tanácsok arra nézve, hogyan éljen Istennek tetsző módon a keresztény ember. A kilencedhez két zenei esemény is kapcsolódik. Az elsőt tegnap megtartották, pénteken pedig Gryllus Dániel a Hegyi beszéd című dalgyűjteménye lesz hallható a templomban este fél 8 órai kezdettel a Gryllus testvérek előadásában. (g.) Mind a kilenc estén a Máté evangéliumának 5., 6. és 7. fejezetében olvasható Hegyi beszéd adja a prédikációk témáját. 2000. január 3., hétfő Napalmot vetettek be az oroszok? Az évszámváltás fennakadásokat okozott az amerikai védelmi minisztériumhoz tartozó, a műholdak adatait feldolgozó rendszerben. A Pentagon szóvivője által jelentősnek minősített üzemzavar péntek este 19 órakor történt, amikor a műholdas rendszerek beléptek a 2000. évbe. A műholdak megfelelően működtek, de az általuk küldött adatokat feldolgozó földi rendszer felmondta a szolgálatot. A védelmi minisztériumhoz tartozó egyéb számítógépes rendszerek normálisan működtek. * A japán pénzügyi szektor vállalatai közül egy külföldi tulajdonú bank és 15 tokiói brókercég jelzett a 2000. évi dátumváltással összefüggő számítógépes problémát. A japán bankfelügyelet közleménye szerint a brókercégek közül 14 már elvégezte a szükséges módosításokat, a többi érintett ígéretet tett arra, hogy a hét eleji nyitásig kijavítja a rendszerhibákat. Volt néhány fennakadás japán atomerőművekben is, ezeket azonban szombat estig kiküszöbölték. A hibák nem érintették a létesítmények biztonságát. * Orosz katonai források szerint a csecsen lázadók vasárnap reggel „erős méreganyagot” vetettek be Groznijban. Az ITAR-TASSZ orosz katonai erőkre hivatkozó jelentése szerint a fegyveresek klórt és ammóniát tartalmazó házi készítésű pokolgépeket robbantottak a csecsen főváros keleti részében. Az orosz hadsereg soraiban néhány napja kétszer rendeltek el vegyi riadót, mert a feltételezések szerint klórt vagy étert tartalmazó pokolgépek robbantak harci körzetekben. A csecsenek ugyanakkor azzal vádolták az orosz haderőt, hogy napalmot vetett be Csecsenföld déli részén. GLÓBUSZ McCartney lánya szakított a Chloe-val Kifizetődött a döntés A divatvilág szenzációja: egyik legfényesebb csillaga, Stella McCartney összeveszett kenyéradó gazdájával, a Chloe céggel. A 28 éves tervezőnő úgy döntött, hogy márciusban lejáró szerződését nem hosszabbítja meg. A hírt egyelőre hivatalosan nem jelentették be, de a szakmában mindenki hitelesnek tekinti. A divatvilágban úgy tudják, Sir Paul McCartney lánya a konkurenciához - pontosabban a Gucci céghez - szerződik, vagy önállósítja magát. Ha ez utóbbira szánja rá magát, akár 50 millió fontos hitelre is számíthat brit pénzügyi körökből. A Gucci divatház is keres vezető tervezőt, mert eddigi sztárjuk, az amerikai Tom Ford elsősorban az Yves Saint-Laurent ház új imázsának kidolgozásában vesz részt, amelyre eddig példátlan összeget, egymilliárdd dollárt szánnak. Stella saját kis műhellyel kezdte Londonban, majd maga is meglepődött, amikor a német divatcsászár, Karl Lagerfeld távozása után a híres Chloe cég Párizsba hívta és néhány hónap után vezető tervezőnek nevezte ki. A Chloe részéről kifizetődött a döntés: az ifjú tervezőnő három év alatt megötszörözte a divatház forgalmát. Hogy mégis szakítottak, abban szerepet játszik Camilla Parker Bowles, a brit trónörökös barátnője is. Stella - mint nemrég elhunyt édesanyja, Linda, valamint legendás édesapja - megrögzött állatvédő és vegetáriánus. Kreációiban nem használ fel szőrmét, sőt a bőrt is elutasítja felhasználandó anyagként... Ezért mélységesen felháborodott, hogy Camillát, aki Károly herceghez hasonlóan szenvedélyes vadász, a cég meghívta a téli kollekció bemutatójára, sőt az azt követő pezsgős fogadásra is. ,Megdöbbentem, hogy a színfalak mögé is bejött, pedig oda senki sem hívta... Én azonnal bezárkóztam. Miért nem olyan tervezők bemutatóira jár, akik maguk is kedvelik a rókavadászatot?”