Déli Hírlap, 2001. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-01 / 27. szám
2 DÉLI HÍRLAP • BŰNÜGYEK AKIT MINDENKI CSAK SOMAKÉNT ISMER Harminc éve járőrként Harminc esztendő hihetetlen hosszú idő, különösen, ha valaki egy munkahelyen tölti el. Ezt mondhatja el magáról egy miskolci rendőr, akit mindenki csak Somaként emleget. Egészen pontosan harminc éve, 1971. február 1-jén lépett be a rendőrség kötelékébe Gál Sándor. Mint mondta, tulajdonképpen véletlenül lett rendőr, miután a sorkatonai szolgálat végén egy rendőrségi toborzó tiszt hatására választotta a kék egyenruhát. Két évet töltött Budapesten, majd 1973. áprilisától a mai napig Miskolcon teljesít szolgálatot járőrként. Hívtak pedig nagyon sokszor a bűnügyi nyomozókhoz, ajánlottak helyet a vizsgálati osztályon, én mindig maradtam. Járőrnek lenni egyfajta szabadságot jelent - legalábbis számomra -, és azt nem adtam volna fel semmiért. A három évtized során folyamatosan változtak a társadalmi és a persze a munkahelyi viszonyok. Manapság a fiatalok egy része hihetetlenül sokat megenged magának, ocsmányul beszélnek, viselkednek, régen ez nem volt „divat”. Az akkori és a mai kort nem érdemes összehasonlítani, hiszen egészen más világ volt, ám akkor is, most is a bűnözők elfogása, a bajbajutott emberek segítése jelentette a legnagyobb sikerélményt. Amit viszont soha nem sikerült megszokni, megtanulni, hogyan kell egy-egy tragikus hírt közölni a mit sem sejtő hozzátartozókkal. Az elmúlt 30 év természetesen bővelkedett érdekes történetekben, egész regényt lehetne írni. Egyszer például Szirmabesenyőbe küldte őket az ügyeletes, úgynevezett családi ügyben. Társa akkor lépett először szolgálatba, igazi „zöldfülű” volt. A helyszínen a férfi felesége és apja elmondta, hogy a házigazda megkapta a behívót a 100 nap börtönbüntetés letöltésére. A férfiról tudni kell, hogy korábban valóban „rendes” ember volt, és apró „hülyeséget” követett el. A házigazda a lakás egyik szobájában felvágta több helyen az alkarját, ám azt kijelentette a belépő rendőröknek, őket - annak ellenére, hogy mindkét kezében kés volt - nem fogja bántani. Soma kiküldte társát, hogy rádión hívjon mentőt, ő pedig elkezdett a lelkére beszélni. A férfi egy idő múlva kiejtette a kezéből a késeket, amikor a rendőr közelebb lépett, azonnal újra felkapta. A vészhelyzetet a gumibot használatával hárította el, a férfit így végül kórházba tudták szállítani. Amikor megtudta, hogy az orvosi kezelés ideje alatt nem kell bemennie a börtönbe, kezet akart csókolni a rendőrnek. A leghosszabb futásra mintegy 15 évvel ezelőtt késztették Somát a bűnözők. Az Ady-hídnál lévő hamburgerest akarta három fiatal feltörni, ám amikor feszegették az ajtót, a rendőrök rajtuk ütöttek. A tettesek háromfelé kezdtek futni, Somának egy kitartó fiatal jutott, akit - több kilométeren keresztül - egészen Petneházy utcáig kergetett, és elfogott. A most főtörzszászlósi rangban szolgáló Gál Sándor - bár megtehette volna már - egyelőre nem készül nyugdíjba. Mint mondta, amíg az egészsége tart, addig a munkával sem lesz baj, néhány bűnöző elfogása még „belefér” az idejébe. Gál Sándor főtörzszászlós immár harminc éve szolgál a rendőrségnél. (Kaderják Csilla felvétele) H. Sz. 2001. február-1 csütörtök Előzetes letartóztatásban a tizenéves rabló KÉST RÁNTOTT NEVELŐJÉRE A fiatalember még alig múlt 14 éves, ám bűnözői múltja már igen tekintélyes. Jelenleg rablás, lopás, közokirattal való visszaélés és garázdaság miatt van előzetes letartóztatásban. Miskolc egyes városrészeiben az utóbbi időben megszaporodtak az úgynevezett „táskakikapásos” esetek - tudtuk meg dr. Fenyvesi Lóránt őrnagytól, a Miskolci Városi Rendőrkapitányság ifjúságvédelmi csoportvezetőjétől. A nyomozók szívós munkával jutottak el a tettesig, akit már régi ismerősként üdvözöltek. A most 14 éves fiúnak ugyanis már korábban is volt dolga a rendőrséggel, ám akkor a lopási ügyekben megszüntették a nyomozást ellene, mert gyermekkorúként nem lehetett büntetni. A fiú - immár büntethető korban - leginkább a Győri kapuban „akciózott”. Főként idős asszonyokat nézett ki magának, elkapta a táskájukat, és kiszakította a kezükből, majd zsákmányával elszaladt. Az egyik esetben azonban erőszakot alkalmazott a táska megszerzése érdekében, fellökte áldozatát, így ez már rablásnak számít. A fiatalember - akit múltja és körülményei miatt állami gondozásba helyeztek - nehezen jön ki környezetével, lakótársait is meglopta, és amikor az egyik nevelő figyelmeztetni merte, kést rántott, és azzal fenyegette meg. A fiút a bíróság a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezte, jelenleg egy rablással, két lopással, hat okirattal való visszaéléssel, és garázdasággal gyanúsítják. Mivel fiatalkorúak számára csak egy előzetes házat alakítottak ki Debrecenben, most ott tartják fogva. Ő már hozzálátott az „utánpótlás” oktatásához, ugyanis a táskaszerző körútjaira magával vitt egy nála is fiatalabb fiút, sőt egyszer őt küldte „munkába”. Előreléptek a nyomozók a közelmúltban, az Aba utcában történt rablás ügyében. Akkor egy idős asszonyt nagyon durván megvertek az elkövetők, majd elvették értékeit. Az asszonyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Már gyanúsítottként hallgattak ki két fiatalembert, és még mindig folyik a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése. Ugyancsak nagy erővel nyomoznak a múlt hét pénteki takarékszövetkezeti rablás ügyében. Egyre több információt gyűjtenek össze a rendőrök, és ezek közül néhány „egy irányba mutat”, így jó esély van az eset felderítésére. A lapunkban elsőként közölt 50 ezer forintos nyomravezetői díjfelajánlás továbbra is érvényes. (Horváth) FORRÓ NYOMON RENDŐRAUTÓ ELÉ UGROTT A miskolci rendőrök őrizetbe vették P. Zoltánt. Ő már harmadik tagja annak a bandának, amelyet egy milliós betöréssel gyanúsítanak a nyomozók. Az eddigi adatok ugyanis arra vallanak, hogy két társával december 21. és január 3. között a rács lefeszítése és az ablak betörése után behatoltak Emődön, a Petőfi utcában található egyik családi házba, és onnan 3,5 millió forint értékben műszaki cikkeket, és használati tárgyakat vittek el. ■ ■ A rendőrjárőrök kedden este fél 9-kor a Búza térnél jártak, amikor a buszmegállóból hirtelen egy férfi ugrott kocsijuk elé. A volán mögött ülő rendőr „beleállt” a fékbe, ám még így is csak keresztbe fordulva tudott megállni. A férfinak nem lett semmi baja, és amikor az igazoltatás során az adatait ellenőrizték, odaért melléjük egy másik járőrautó. A frissen érkezett rendőrök - meghallván mi történt - elmondták, hogy látták, amikor a férfi korábban egy másik, civil autó elé ugrott, ám akkor csak figyelmeztették. Mindebből kiderült, hogy a jó tanács nem vezetett eredményre, ezért a rendőrök bevitték az „ugrálót” a kapitányságra, ahonnan - az illetékes orvos beutalására - kórházba szállították. ■ ■ Este fél nyolckor telefonált be egy lakó a kapitányság ügyeletére, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utcában egy férfi az egyik házról lopja le az alumínium borítást. Bár a telefonáló nem árulta el a nevét, az ügyeletes tiszt komolyan vette a bejelentést, és a helyszínre küldte a legközelebb lévő járőröket. Ők el is fogták a tettest, egy 25 éves férfit, aki azonnal beismerte tettét, sőt azt is elmondta, hogy az este folyamán korábban honnan szedett le, és vágott össze alumínium lapokat. . H. Sz. Hol mér a traffipax? Ma kora reggeltől 2 óráig elsősorban Gyöngyös belterületén tartják be a közlekedési szabályokat, mert ott lehet számítani a sebességmérő autó felbukkanására. Változhat! * A Magyar Suzuki Rt. és a Suzuki-márkakereskedők közös ajánlata hazai gyártású gépkocsikra a készlet erejéig, illetve a 2001. február 28-ig megkötött adásvételi szerződésekre érvényes. "Induló részlet (Swift 1.0 GL)SUZUKI. A mi autónk. Azon, hogy egy Suzuki mindig megéri az árát, ma már senki sem lepődik meg. Az a tény viszont, hogy egy új autó már 285 000 Ft** induló részlettel az Öné lehet, sokaknak jelenthet újdonságot. Ehhez most a hazai gyártású Suzukik esetében ráadásul még 125 000 Ft* hiteltámogatás is jár, amely kezelési költség nélkül választásától függően rövidebb futamidőt vagy alacsonyabb törlesztőrészleteket jelent Önnek. 3 N305 ä55