Déli Hírlap, 2002. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-02 / 1. szám
2 Békefenntartók indultak Afganisztánba OMAR MOLLA NYOMÁBAN Újév napján elindult Afganisztánba az ottani nemzetközi békeerő előőrse. A német légierőhöz tartozó szállítógép fedélzetén 149 személy indult Londonból Kabul felé. Az első egységgel tizennyolc ország katonái keltek útra, köztük németek és britek. Ez utóbbiak ahhoz a háromszáz brithez csatlakoznak, akik már hetek óta Afganisztánban állomásoznak, s akik a londoni döntés értelmében szintén bekapcsolódnak majd a békeerők munkájába. A haderő telepítésénél az áttörést az hozta meg, hogy Kabulban hétfőn parafálták az afganisztáni nemzetközi békefenntartó erők felállításáról szóló megállapodást. A nemzetközi békefenntartó erő mintegy 3000 főből áll majd, annak tagjai biztonsági, továbbá ellátási és humanitárius feladatokat teljesítenek majd. Afganisztán déli részén közös amerikai-afgán akció indult a megdöntött tálib rendszer bujkáló vallási vezetőjének, Mohammed Omar mólla elfogására. Közben Pakisztánban közölték: a tálib mozgalom vezetői nem kapnak politikai menedékjogot. A hadművelet résztvevőinek biztonsága érdekében részleteket nem árultak el az akcióról. Hamid Karzai afgán miniszterelnök azt mondta, hogy Kandahárból - amely a szélsőséges tálib rendszer utolsó védőbástyája volt - még virradat előtt több amerikai helikopter indult bevetésre északkelet felé - fedélzetén tengerészgyalogosok tucatjaival -, s egy B-52-es amerikai bombázó is ugyanabba az irányba repült. Az új afgán kormány vezetői azt gyanítják, hogy Omar mella Kandahártól mintegy 160-180 kilométerre északkeletre rejtőzik a hegyek között, s az amerikai felderítés szintén így tudja, egyik illetékese szerint. Az Omar mella utáni hajszában tálibellenes afgán erők is részt vesznek. A szomszédos Pakisztánban eközben tudatták a tálib mozgalom egy sor volt vezetőjével, hogy nem kapnak politikai menedékjogot, és a legrövidebb időn belül el kell hagyniuk az országot. (Forrás: RTL Klub) Az amerikaiak helikoptereket is bevetettek. ITT AZ EURO! A görög kormányfő volt az első európai polgár, aki használatba vette az eurót. Az egyórás időeltolódás miatt az unió tagállamai közül ugyanis az éjfél először Görögországban és Finnországban köszöntött be. Kosztasz Szimitisz pedig már az új év első másodperceiben felvett 120 eurót egy athéni bankautomatából. A EU 12 tagállamában, ahol bevezették az eurót, csaknem 300 millió ember a következő hetekben még fizethet saját nemzeti valutájával a boltokban, de a visszajárót már mindenütt euróban kapja. Február közepétől, néhány helyen végétől kezdve pedig már csak a jegybankok váltják át a márkát, a frankot, a lírát, a schillinget és más, eddig megszokott valutát a közös euróra. * A perzselő meleg és a száraz szél miatt újabb bokros területek gyulladtak ki Ausztráliában, Sydneyt pedig továbbra is füstfelhő borítja. A tűz időközben 17 kilométerre közelítette meg a 4 milliós város központját. Új-Dél-Wales tartományban az elmúlt kilenc napban több mint 100 bozóttűz lobbant lángra, ezek felét valószínűleg gyújtogatás okozta. A rendőrség eddig 8 gyanúsítottat vett őrizetbe. A lángok megfékezésén több mint 15 ezer, főként önkéntes tűzoltó dolgozik. Elnökválasztással fejezték be 2001-et, tegnap pedig elnökválasztással kezdték az új évet Argentínában. A képviselőház elnökének ideiglenes államfői mandátuma ugyanis mindössze szilveszter és újév napjára szólt a dél-amerikai országban. GLÓBUSZ A pakisztáni Karacsiban merénylettel kezdődött az új esztendő. Nem sokkal éjfél után időzített bomba robbant egy klub épülete előtt, legalább kilenc embert súlyosan megsebesítve. A hatóságok iszlám szélsőségesek akciójának tartják a merényletet. Pakisztánban egyébként még legalább tizenöten szenvedtek kisebbnagyobb sérüléseket a szilveszteri mulatságokban, amikor a hagyományok szerint sokan a levegőbe lőttek, így köszöntve az új évet. * Pakisztánban két iszlám szélsőséges vezetőt letartóztattak, amit India részéről óvatos, ám szkeptikus helyesléssel fogadtak. Hajnalban tűzpárbajt vívtak az indiai és pakisztáni katonák a Kasmírt megosztó fegyverszüneti vonal mentén. India azzal vádolja Pakisztánt, hogy támogatja a muzulmán terroristákat. A tűzpárbaj hevessége az indiai Dzsammu és Kasmír tartomány téli fővárosától, Dzsammutól 80 kilométerre nyugatra fekvő Pallanvalla körzetében volt a legnagyobb. A környékről több mint ezer embert - 150-200 családot - telepítettek át biztonságosabb területre vasárnap este óta. A Reuters brit hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó illetékes szerint a pakisztáni katonák nyitottak tüzet minden előzmény nélkül. Az éjszakai lövöldözés az utóbbi négy hónap legsúlyosabb összecsapása volt a körzetben. DELI HÍRLAP • VILÁGPOLITIKA, BŰNÜGYEK Lakások égtek Budapesten Nem volt tűzcsap Összesen nyolcan sérültek meg, illetve kaptak füstmérgezést szilveszter éjszaka. A XXII. kerületben egy földszinti sorház 5 szobás lakása teljesen kiégett. Hatan voltak otthon, mindannyian megsebesültek, közülük ketten életveszélyes állapotban vannak. Az éjszaka legsúlyosabb tűzesete a XXII. kerületi Nagytétényi úton volt, ahol egy földszinti panelsorház egyik lakása lángolt. Az ötszobás lakás 3 szobája égett, hatan voltak a helyiségekben, mindannyian megsérültek, két fiatal életveszélyes állapotban került kórházba, kettő ember sebesülése súlyos és ketten könnyebben sérültek. A lakás nagy része kiégett. Azt még nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. „Tart a vizsgálat, de még feltételezésünk sincs, sajnos a tanúk nincsenek olyan állapotban, hogy ki tudjuk őket hallgatni” - mondta Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője. Ugyancsak hajnali 3 óra körül a 18. kerületben két nagy faház égett mintegy 200 négyzetméteres területen: a faházak melletti műhely és egy autó is lángolt. Az épületekből acetilén-gázpalackot, oxigén és széndioxid palackokat kellett kimenekíteni, szerencsére idejében le tudták ezeket hűteni, és nem robbantak fel. Itt senki sem sérült meg, de a tűzoltók munkáját nehezítette, hogy a közelben nem volt tűzcsap, így a vizet messzebbről kellett odajuttatni. Reggel 7 óra előtt a Thököly útra riasztották újabb tűzhöz a tűzoltókat. Itt egy lakás galériája égett le teljesen, ketten füstmérgezést szenvedtek. (RTL Klub) 2002. január 2., szerda Jelentkezett a nagyapa A rádiófelhívás hatására hétfőn reggel jelentkezett annak a három év körüli kislánynak a nagyapja, akit vasárnap délután találtak Gödöllőn a Palotakertben. A Havaria Press értesülése szerint a kislányt ittas édesapja hagyta el. A hároméves kislányt járókelők találták meg, majd a rendőrök a Gödöllői Rendőrkapitányságra szállították. Mivel senki sem jelentkezett a gyermekért, még aznap késő este Budapesten, a Kmetty utcai csecsemőotthonban helyezték el. A hírügynökség értesülései szerint a kislányt édesapja vitte el sétálni, de a férfi időközben elég sok italt fogyasztott és ezért felejtette gyermekét egyedül a Palotakertben. Amennyiben ez bebizonyosodik, kiskorú veszélyeztetése miatt indítanak eljárást az apa ellen. (RTL Klub) Olasz orvvadászok Tíz védett madár tetemét próbálta meg kicsempészni Magyarországról az a két olasz vadász, akiknek kocsijába rejtve további 79 lelőtt szárnyast találtak a vámosok; természetkárosítás bűntette miatt indul ellenük eljárás. A két olasz állampolgár mikrobuszának átvizsgálásakor a vámosok 79 vadászható és 10 nemzetközileg védett madár tetemét találták meg. A gépkocsi ajtóinak kárpitjában elrejtett víziszárnyasok közül a 10 védett eszmei értéke darabonként 50 ezer forint, az Olaszországba csempészni kívánt madarak összértéke megközelíti a 800 ezer forintot. (RTL Klub) Mentős-csúcs NEHÉZ ÉJSZAKA VOLT Több ezren köszöntötték az újévet Budapest utcáin. A mentősöknek nehéz éjszakájuk volt, több mint ötszáz hívást kaptak. Sok részeget kellett a kijózanítóba vinniük, köztük tizenéveseket is. A petárdák miatt több sérültet szállítottak kórházba. Az éjjeli mulatozás után a takarítók 600 köbméter szemetet söpörtek fel az utcákról. A trombitáló, pezsgőző, táncoló emberek megtöltötték az Andrássy utat és a Hősök terét. A főleg fiatalokból álló tömeg hajnalig mulatott az utcán. Az ünneplők közül néhányan szó szerint kivetkőztek magukból. A tömegeket megmozgató szabadtéri rendezvények a mentősöknek is sok munkát adtak. Egyetlen éjszaka alatt több mint 500 esethez hívták őket. Sokan annyira berúgtak, hogy csak a mentősök segíthettek rajtuk. Ők a detoxikálóban kezdték az új évet. Sokan szenvedtek kisebb sérüléseket petárdák miatt és néhány verekedéshez is ki kellett hívni a mentőket. „30-35 kocsival dolgoztunk, számos esetben a mentőkocsinak egyszerre több beteget kellett ellátni, úgyhogy fokozott terhelés alatt álltak a kollégáink, és bizony néhány esetben a segítségre szoruló beteg még meg is támadta a mentőegységet, úgyhogy azt lehet mondani, hogy ez valóban egy nehéz éjszaka volt a mentőknek” - nyilatkozta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Az éjszakai mulatság nyomait hajnaltól 540-en próbálták eltüntetni. A takarítók 600 köbméter szemetet söpörtek fel Budapest utcáiról. Délutánra a forgalmasabb utakat megszabadították a pezsgősüvegek, petárdák és trombiták maradványaitól. (RTL KLub) Gyanús tárgy egy washingtoni gépen Vaklárma volt a riasztás Kényszerpihenővel töltötte a szilvesztert egy utasszállító repülőgép 245 - többségében amerikai állampolgárságú - utasa. A gép hétfő délután szállt fel a párizsi Roissy repülőtérről Washington felé, utasai azonban mégis Franciaországban, Brestben ünnepelték az újév beköszöntét, a légi járművet ugyanis egy gyanús tárgy miatt útközben leszállították. Az Air France légitársaság közlése szerint a gép már eleve három óra késéssel indult a csomagok elhúzódó átvizsgálása miatt. Már a brit légtérben haladt, amikor a gyanús tárgyat, amelyről közelebbit nem közöltek, felfedezték. A gépet Brestbe irányították, ahol a légijárművet átkutatták és az utasokkal együtt újra átesett a szükséges biztonsági ellenőrzésen. A társaság szerint a riasztás vaklárma volt. A váratlan kitérő azonban a vártnál még hosszabbra nyúlt, mert a breton légikikötőben szilveszter éjszakáján hiányzott a női személyzet, hogy megmotozzák a női utasokat is. A repülőgép, amely este nyolc óra körül szállt le Brestben, végül is kedden hajnali két óra után szállhatott fel. Az Air France - némi kárpótlásul - még ezt megelőzően vacsorán vendégelte meg az utasokat. Politikai napilap. Megjelenik Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Kiadja a Déli Hírlap Kft. 3525 Miskolc, Széchenyi u. 107. Postacím: 3501. Pf.: 39. Felelős kiadó: SZÁNTÓ ISTVÁN ügyvezető igazgató. Telefon: 30/941-41-91, e-mail: szanto@broadband.hu. Főszerkesztő: SZANISZLÓ BÁLINT. Telefon: 412- 694/131, e-mail: szerkesztok@broadband.hu. Lapigazgató: Karosi Imre. Telefon: 411-266/163. Műszaki igazgató: Cseri Géza. Telefon: 320-677. Informatikai igazgató: Balla László. Telefon: 411-877. PR és kommunikációs igazgató: Hajas Sarolta (103). Médiaigazgató: Paulovits Ágoston. Telefon és fax: 411-124. Közvetlen faxszámunk: 412-845 és 411-166. Kollégáink hívhatók a 412-694, 412-866,412-888, 411 -751,413-245,413-246-os telefonszámokon a mellék tárcsázásával. Titkárság: Ligetiné Ibolya (131). Felelős szerkesztők: Baranyi Ferenc (102), Pusztai Gábor (106), Szikra Pál (112). - Rovatok: Bel- és gazdaságpolitika: Marczin Eszter rovatvezető (105), N. Szántó Rita (109). Bűnügy: Horváth Szabolcs rovatvezető (107). Fotó (162): Jakubik László, Jeney Lajos, Kaderják Csilla. Kultúra: Szabados Gábor rovatvezető (106), Spitzmüller Zita (107). Az olvasóké a szó: Szűcs István rovatvezető (108). Sport (412-688, telefon és fax): Doros László rovatvezető (113), Kolodzey Tamás (114). Főmunkatársak: Csontos László (109), Jeney Edit (109), Parázs István (109). - Gazdasági ügyintézés: Hambalás Eszter főkönyvelő (119), Kiss Ibolya előadó (121), Burcsa Eszter előadó (122). - Médiaigazgató-helyettes: Bárkai Judit 356-033/124 Nagy József (139). Nyikos Imre idegenforgalmi és turisztikai menedzser (139). - Hirdetés: Oláh Erzsébet marketing igazgatóhelyettes (125), Bobák Kornélné csoportvezető (123), Monoczki Mária hirdetési igazgatóhelyettes (126). Terjesztési vezető: Szakosné Anikó (143). Lapterjesztő menedzser: Zielern Ferenc (120). Marketingmenedzser: Mező József (139). A Déli Hírlapot előfizetésben terjeszti az Inform Média Kft. (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Telefon: 502-900/261). Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a kiadóban, valamint a 06/90/590-319 emelt díjas telefonon. Előfizetési díj: teljes árú: fél hónapra 445 Ft, egy hónapra 890 Ft, egy negyedévre 2590 Ft, fél évre 4990 Ft, egy évre 9790 Ft. Kedvezményes (mely vonatkozik nyugdíjasokra, munkanélküliekre, postai alkalmazottakra, Westel rádiótelefon- és Kábel Tv-előfizetőkre): fél hónapra 385 Ft, egy hónapra 770 Ft, egy negyedévre 2290 Ft, fél évre 4290 Ft, egy évre 8490 Ft. - Árusítja: Északhír Rt. (3530 Miskolc, Kiss Ernő u. 17., telefon: 322-652), valamint a kiadó. - Nyomdai előkészítés: Baprog Bt. - Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. - ISSN 0133-0209. E-mail: hirdetes@broadband.hu Internet: www.klick.hu Kézbesítési problémáikat az alábbi telefonszámokon jelezhetik: 46/412- 888/120; 46/412-694/131; 40/424-424. Meg nem rendelt fotókat, kéziratokat és rajzokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden jog fenntartva. írásaink, információink másodközléséhez a szerkesztőség nem járul hozzá. A Déli Hírlap hirdetési felületeit az Inform Média Kft. is értékesíti. Fővárosi médiaképviselet: Inform Média Kft. (1064 Budapest, Báthory u. 7.3/8. TeL/fax: 1/269- 40-64, 1/269-57-03, 1/269-57-05. Mobil: 20/958-99-07). Pápai András értékesítési vezető.