Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)
1910-10-01 / 110. szám
1910. Í Síponti szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, c 3 Korona-utca 15. szám c=> Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., C 3 Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN: egész évre . K 24— félévre . . . R 12 negyedévre. R 6— egy hónapra K 2 Egyes számára 10 fillér 1. évfolyam, 110. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN: egész évre . K 28— félévre . . . R negyedévre . K V— egy hónapra . Egyes szám ára 10 fillér 14 — 240 Szombat, október 1 TELEFON-SZAMI Szerkesztőség S35 a Kiadóhivatal S3 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefonszáma 128—12 Nyári virágok, írta Schulte Kálmán. Bruckmann Dénes adóvégrehajtót mindennap ebéd után egy külvárosi kávéház ablakában lehetett látni, amint püffedt, vörös ujjaival az ujságráma fogóját szorította s jóízűen szürcsölgette feketéjét. Ezt a szórakozást nem mulasztotta el az év egyetlen napján sem. Amikor a déli harangszó zümmögésének hangpora beszűrődött a fehérre meszelt báró ablaküvegén, Bruckmann Dénes egyetlen percet sem késve, letette a tollat a kalamárisra, gyorsan, szinte gépies gyorsasággal lemosta vastag ujjúról a tentacsöppeket, aztán egy kefével, amelynek faburkolatéról az utolsó szőrszálak is búcsúzni készültek, végigfutott a zsírfoltok különféle formáit magánviselő Ferenc József-kabátján. Nem múlt el két perc s a köpcös, rendetlen bajuszú emberke, aki hamisítatlan típusa volt a havi hatvan koronáért körmölő hivatalnok uraknak, kint volt az utcán s a tülekedő emberáradaton keresztül ideges magafeledkezéssel rohant hazafelé. Ilyenkor nem nézett se jobbra, se balra, nem volt kiváncsi a mellette elhaladókra; ha valaki köszönt neki, anélkül, hogy megnézte volna, ki üdvözölte, megemelte kalapját s tovább rohant. Akármi is történt az utcán, nem szakította meg az útját egyetlen pillanatra sem. Az ő kívánságának nagyon szűk határai voltak, összefoglalta azokat egyetlen kérdésben, melyet míg hazaért, százszor is föltett magának: vájjon mit csinál Jolánka? Kémfogás. Az ideges félelem a gyöngeség érzésének, vagy valamely rögeszmének a szülötte. Az emberi élet ebben a tekintetben is hasonlít a nemzeti élethez. Kémeket időnként mindenütt fognak el, de a kémfogásnak szinte állandósítása az ideges félelem egyik tünete. Mert hol fogják el a legtöbb kémet ? Régebben Franciaországban, ahol a nemzet egy időben azt a rögeszmét uralta, hogy életére tör az 1870—71-iki vérözönben föltámadt német birodalom. Néhány év óta Szerbország mutat föl jeles eredményt a kémfogás kétes értékű mesterségében. A szerbek nevetségességig vitt nagyzási hóbortjuk mellett is önkéntelenül érzik tehetetlen gyöngeségüket és megremegnek a falevél zörrenésétől is, más szóval veszedelmes kémet szimatolnak a legbékésebb turistában, aki mi rosszat sem sejtve sétál a Kalimegdánon és nézegeti a ma már értéktelen belgrádi vár ódon falait. Legújabban pedig Nagybrittania kelt föltűnést kémfogásaival, miután valóságos britt nemzeti betegséggé kezd fajulni az a rögeszme, hogy a németek „titokban“ meg akarják hódítani a szigetországot. Az angolok annyira komolyan veszik saját külön kémeiket, hogy a bíróság a Portsmouthban letartóztatott német hadnagyot és két társát csak ötvenezer korona biztosíték fejében helyezte szabadlábra. A megfizetett kémkedés, a spionkodás általában csúnya foglalkozás, akár társadalmi, akár politikai, akár katonai téren működik a spion. A kémet, ha rajtakapják, háborúban szó nélkül agyonlövik, békében becsukják vagy megvetik, ha el tud csúszni a büntetőparagrafusok között. Hanem nincsen olyan csúnya mesterség, amelynek ne volnának szép vonásai. A katonatiszt, ha kockára téve életét, álruhában belopózik az ellenség táborába, hogy szolgálatot tegyen hazájának, rászolgál honfitársainak elismerésére. A nagystílű politikai kémek busás fizetést húznak, a legelőkelőbb társaságban fényesen élnek és mindenki inkább érdeklődéssel, mintsem visszatetszéssel olvassa emlékirataikat. Szinte hihetetlen, hogy a kormányok még manapság is mennyit költenek politikai és katonai kémkedésre. Talán legtöbbe kerülnek a női kémek, akik leginkább politikában, ritkábban katonai ügyekben dolgoznak. Többnyire a demimonde előkelő rétegeiből kerülnek ki, mert ezek a hölgyek legkevésbé válogatósak az eszközökben, amelyekkel hatalmukba keríthetnek olyan állású férfiakat, akiktől gyönge pillanataikban valamely fontos titkot megszerezhetnek. A női kémek között akadnak persze tisztességes asszonyok is; a leghíresebbek egyike volt Novikovné, aki évtizedeken át szolgálta Londonban az orosz kormányt. A politikai kémkedésnek nemcsak az Jolánka Bruckmann Dénes egyetlen gyermeke volt. Négy év előtt ajándékozta meg a felesége s azóta a kisszámú család minden boldogságát s reményét a kis leányban találta föl. Érdekes vonásokat viselt az arcán a gyermek; maga a formás alakja, a szögletes, csontos feje, a gesztenyebarna színből kékbeolvadó szemei s a káprázatosan csillogó szőke haja az apja s az anyja típusának fölismerhető keveréke volt. Bruckmann a boldog apák elragadtatásával csodálta gyermekét. Ha a kis leány valamit csacsogott, Bruckmann ugrált örömében s ujjongva mondogatta feleségének: — Hallottad? Ugye, milyen okos a kis szentem, az én egyetlen kis leányom ? Kinek van még ilyen gyermeke ? Kinek ? Senkinek, csak nekem! Olyankor pedig, ha nem számított mellékkeresetre akadt s bor került az asztalra, fölizgatott fantáziával beszélt gyermekének jövőjéről. Maga mellé vonszolta feleségét, püffedt ujjait odatapasztotta az asszony kidomborodó melléhez s ragyogó szemekkel nézett rá. — Asszony, ugye boldog vagy? — mondogatta. — Szép, egészséges gyermekünk van. Kell nagyobb boldogság egy háznál? Az asszony csak bólintgatott a fejével, az ember pedig mindig jobban nekitüzesedett hangon folytatta: — Igaz, szó sincs róla, több pénz is elférne a háznál. Belátom, hogy nagyon takarékoskodnod kell, hogy mindennap föltálalhass valamit az asztalhoz. De mondom neked, kisanyám, hogy sokkal jobban van az igy, mintha a célja, hogy titkokat kifürkésszen és diplomáciai okmányokat elcsenjen. A kormányoknak gyakran érdekükben áll, hogy hamisitott okmányokkal zavart vagy bizalmatlanságot keltsenek. A kém feladata, hogy az ilyen papirosokat hitelesek gyanánt elhelyezze. A titkos állami levéltárakban nem egy dessier található, amelyek ilyen módon kerültek oda és csak sok bonyodalom után derült ki, hogy gonosz célzatú hamisítványokat tartalmaznak. A politikai kémkedés a szalonok intim körében, miniszteri és diplomáciai kabinetek félhomályában folyván, már életföltételeinél fogva is minél észrevétlenebből működik és lehetőleg kevéssé vonja magára a nagyközönség figyelmét, amely alig is tud valamit létezéséről. A kémkedés alatt általában nem is értenek egyebet, mint a katonai titkok kifürkészését. Az utóbbi időknek leghíresebb ilyen kémkedési esete volt a Dreyfus-ügy, amely majdnem végzetes bonyodalmakat idézett elő Franciaország belső politikai életében. Bizonyára mindenki emlékezik rá, hogy a haditörvényszék azon vád alapján deportálta az Ördög-szigetre Dreyfust, hogy Schwarzkoppen őrnagy párisi német katonai meghatalmazott szolgálatában Németországnak megfizetett kémje volt. Dreyfus később tisztáztatott ezen vád alól, aminthogy eféle szolgálatokra rendesen csak altisztek, vagy a szolgálatból elmégegyszer annyit keresnék s a fizetésem fele patikára menne, meg aztán gyermekünk sem volna. Nekünk, hála az istennek, nincsen semmi bajunk, egészségesek vagyunk mint a makk, mosolygó szép gyermekünk van, akire rábízhatjuk öreg napjainkat . . . Az asszony ilyenkor fölnevetett: — Ugyan, hogy beszélhetsz ilyet, te vén csacsi? Hiszen még alig négy éves Jolánka. Az ember a fejét rázta: — Nem baj. Ma még csak négy éves, egy év múlva öt éves lesz, tíz év múlva tizenöt, húsz év múlva pedig már doktornő lehet. Te, persze, el sem tudod képzelni, hogy mit jelent az, doktornőnek lenni. Majd én megmagyarázom neked. Elsősorban dicsőséget jelent. Mennyivel boldogabbak leszünk mi, ha azt kérdezik majd : a doktor Bruckmann Jolán a maguk leánya, vagy mintha csak egyszerűen a Bruckmann Jolánt kérdezik. Aztán Jolánka az egyszerű irodista leányok s tanítónők fölött fog állani. Diplomás kisasszony lesz. Értsd meg asszony jól, diplomás kisasszony. Aztán annyi lesz a jövedelme, hogy Bruckmann Dénesnek nem kell majd öreg napjaira az eladósodott emberek feje alól kihúzni a párnát, hogy az állam kasszája megteljen. Az ilyen kellemetlenségekkel járó hivatalt hadd végezze csak más, nem akinek doktornő leánya van. Az asszony azután néha közbevetette : — Hát te arra nem is gondolsz, hogy férjhez is kellene adni a leányunkat? Ez a kérdés elborította Bruckmann arcát.