Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)
1910-12-01 / 161. szám
4 ról tett, nem elégíti ki a horvát igényeket és nem lehet megoldási alapja annak a konfliktusnak, mely Horvátország és Magyarország közt ma is fönnáll. Minthogy pedig ilyen körülmények közt a kormány iránt bizalmat nem táplálhatnak, maga és társai nevében nem szavazza meg az indentitást. Horvát fölkiáltások: Zsivió! Zsivió! Az elnöki széket ismét Berzeviczy Albert foglalja el. (Több minisztert.) Csermák Ernő (pártonkivüli függetlenségi) azt nem viseltetik bizalommal a kormány iránt, mert nem tölti be az összes miniszteri székeket az 1848-iki törvény értelmében. Ebben nagy közjogi sérelem rejlik, mert egyik miniszter nem ellenőrizti a másikat, hogyan ellenőrizhesse tehát képviselőház a minisztereket. A kormány nem tudta kinyomatni idejére a költségvetési főzeteket, hogyan várhat tehát bizalmat, ha még ilyen kis munkát se tudott elvégezni! (Helyeslés a baloldalon.) Nem szavazhatja meg a költségvetést. Az elnök tíz percre felfüggeszti az ülést. Szünet után Hinkovics Henrik horvátul szólal föl. — Visoki Sabore! — így kezdi beszédét, melyet a Ház meglepetten és nagy csöndben hallgat. Többen a Ház asztalán fekvő törvénykönyvekhez sietnek. A gyorsírók nem jegyzik a beszédet, melyet az elnök sem ért, miután tolmács nem áll rendelkezésére. Az ellenzékről halk, de egyre sűrűbb felkiáltások hallatszanak. — Magyarul! Magyarul! Hinkovics tovább beszél, az ellenzék egyre nyugodtabb, aminek az is oka, hogy mára jelentkezett szónokaik közül egy sem jelent meg (Szabad-e horvátul beszélni ?) Ugron Gábor a házszabályok címén szóvá tette a horvátok eljárását, mellyel a képviselőház tanácskozását újra meg akarják bénítani. Arra kéri az elnököt, hasson közre, hogy a negyven éves régi gyakorlat a Házban visszaállíttassák. A képviselőházról és a képviselők képesítéséről alkotott törvény a magyar nyelv tudását elengedhetetlen feltételnek állítja oda. (Helyeslés a baloldalon.) Héderváry Károly gróf miniszterelnök szerint kétségtelen, hogy a horvátoknak joguk van horvátul beszélni. A horvátoknak is érdeke azonban, hogy magukat, panaszaikat és argumentumaikat megértessék. Ugrón fölszólalása talán korai volt, mert hiszen nem lehet visszaélésről beszélni, mikor még csak egy esetről van szó. Leghelyesebb, ha a Ház a kérdésen napirendre tér. Berzeviczy Albert elnök utal arra, hogy a régi országgyűléseken is úgy értelmezték a törvényt, hogy a horvátoknak jogukban van a Házban horvátul is beszélni s ezzel a jogukkal többször éltek is. Visszaélés tehát nem történt s így nincs mi ellen védekezni. Az egyetértés szempontjából azonban mindenesetre kívánatos, hogy a régi gyakorlat a Házban újra visszaállíttassák. (Helyeslés.) Barta Ödön fölolvassa Deák Ferencnek egy nyilatkozatát, melyet közvetlenül a horvátokkal létesített egyezmény szentesítése után tett s amely szerint a törvényhozás nyelve s a tanácskozás nyelve is egyedül a magyar. Ennek annak idején a horvátok se mondtak ellent. Ilyen értelemben nyilatkozott legutóbb Tisza István gróf is. Kéri a Házat, gondoskodjék a horvátok visszaélésének meggátlásáról. Polónyi Géza rámutatott arra, hogy a horvát bán legutóbb olyan nyilatkozatot tett, amely szerint a horvát képviselők immunitását, akik a magyar képviselőháznak is tagjai, nem ez, hanem a horvát országgyűlés függesztheti föl. Ez a nyilatkozat is bizonyítja, hogy itt rendszeres hadjárat folyik a magyar országgyűlés szuverenitása és az állam egysége ellen. Az elnök kijelentette, hogy, az immunitás tekintetében a magyar képviselőházat illeti a rendelkezés joga s a Háznak ezt a jogát semmiféle rajta kívül történő intézkedés nem érintheti. A Ház ezután elhatározta, hogy az idő előrehaladottságára való tekintettel, az interpellációk tárgyalását a legközelebbi interpellációs napra halasztja. Az ülés két órakor végződött. Gizella bajor hercegnő Budapesten. Gizella bajor hercegnő, aki tegnap délben Terfalt báró főudvarmester és Bodich bárónő udvarhölgy kíséretében Budapestre érkezett, a tegnap délutánt József főherceg és Auguszta főhercegasszony családja körében töltötte el, ma pedig sétakocsizást tett a városban. A hercegasszony holnap délben Bécsen át hazautazik. DÉLMAGYARORSZÁG 1910 december 1 SZÍNHÁZ,JAŰVÉSZET Színházi műsor. December 1, csütörtök: A balga szűz, színmű. (Páratlan 2/1-os bérlet.) „ 2, péntek: A balga szűz, színmű. (Páros 3/,-os bérlet.) „ 3, szombat: Troubadour, opera. (Páratlan ’/,-os bérlet.) „ 4, vasárnap:A muzsikusleány. (Páros 1/.-os bérlet.) A balga szűz. Színmű négy felvonásban. Irta Henry Bataille. Magyarra fordította Ábrányi Emil. Szerdán este, november 30-án mutatták be a szegedi színházban. Eljutott hozzánk is, úgy érkezett, mint aféle elkényeztetett kedvenc. Az ismert nevű poéta, Bataille színműve nálunk, Szegeden ma került először színre, míg Párisban már ez év elején tapsolt kedvenc írójának a francia világváros. Mint a legtöbb karrieres darabnak, Henry Bataille színművének is van egy kis előzménye: szereposztásból eredő nézeteltérés következtében a szerző visszakérte a Renaissance igazgatójától kéziratát és így került január végén a „Vierge Folie“ a Gymnase-szinházhoz. A Renaissance-színház Romain Coolus darabját tűzte ki műsorára pótlásul és a próbák nagyban folytak. A versengés folytán pedig megtörtént, hogy mind a két színház egy napon, február 25-én adta elő a két szerző két darabját. Hogy ez a két színmű hasonlít is egymáshoz, az eléggé különös, de pusztán véletlenség. A moralisták táborából már az első előadás előtt fölhangzott a sok szemrehányás Bataille ellen azért az állítólagos merényletért, amelyet ő a fiatal francia leányok hírneve ellen követett el. Mégis, mi történt? A rejtélyes leányt a premier alkalmával mindenki megértette, megkedvelte és rokonszenvesnek találta. Ettől a perctől az egész párisi sajtó tisztában volt azzal, hogy A botrány és sok más, nálunk is ismeretes színmű fiatal szerzője A balga szűzzel betetőzte az eddigi sikereit, hogy valami dramatikusat, teljeset alkotott és hogy ezzel felül nem múlt dicsőséget szerzett. A balga szűz tárgya rejtélyes és hogy a szerző szavait használjam, Ariel és Caliban egy személyben. A bálványozott Ariel úgy érzi, mintha őt is úgy vezetné az a bizonyos felsőbb lény, mint Shakespeare gnome-ját és hiába akar ellene föllázadni. Hiába igyekszik megszabadulni attól az érthetetlen lánctól, amely őt egy fiatal, ártatlan leányhoz fűzi, hiába utasítja vissza a leány áldozatát és hiába akarja őszinte jóakarattal, jószándékkal megmenteni, jó útra terelni a balga szüzet, csak mindig hálójába kerül ennek a fölöttes lénynek. Áldozatává válik az áldozatnak — de csak ideiglenesen. A közönség kedvéért társadalmi szenzációval kezdi Bataille ezt a munkáját. A darabindító motívum az, ami volt A botrány-ban. Férjes asszony helyett itt férjetlen leány lesz a szeretője feleséges férfiúnak. A leány Diane hercegkisasszony, a hozzájuk és hozzá bejáratos, nős, negyven éves ügyvéd Armaury. Hogy a leány a szeretője lett az ügyvédnek, ezzel kezdődik a darab: csupa vallatás, beismerés, kétségbeesés, sírás az egész fölvonás — érezzük, hogy az egész elbeszélés azért, hogy annál inkább elkészüljünk a második fölvonásra. Mint egy nemes rózsa bontakozik ki a dráma a második fölvonásban. A magyar szerzők rendesen csak az első fölvonásban kitűnőek, kiválóak, a franciák pedig rendesen a másodikban azok. Bataille pedig minden eddig megírt fölvonása közül is ebben a leghatalmasabb. Hárman csatáznak ebben a fölvonásban, óriási szerelemmel: a leány, a szeretője és ennek a felesége. A leány határtalanul nagy, elragadóan asszonyos leány. Semmi és senki , csak szerelmes és érezzük, hogy mindenki ez a leány. A szerető és férj szinte külön lélekre és testre szakad ezekben a markáns, mégis finom jelenetekben. A lelke mindinkább csodálja régebbi asszonyát, a feleségét, aki kezdetben szinte anyáskodik a rossz, őszülő gyerek fölött, aztán féltékeny feleség, aztán, — azaz ez a legszebb , mindig szenvedő asszony, akinek a világában semmi nincs már más, csak a szerelem szomorúsága. A három emberfejet csodálatosan külön választja Bataille és lenyűgöző erővel ereszti őket össze : csupa vérből és húsból valókká válnak, viaskodnak, termékeny drámaisággal. Ha mind a négy felvonás ilyen volna, amilyen ez a második, a világirodalom egyik leghatalmasabb drámáját írta volna meg Bataille. Ellenben, ahogy megírta, a harmadik fölvonás már esik, a negyedik fölvonásra nem jut más, minthogy a leánynak meg kell halnia, öngyilkossá lesz , a férj és feleség Pedig kezdik az életet, ahol elhagyták — a balga szűz nélkül. Rejtélyes előttünk, hogy egy fiatal leány miként is tud ily heves és eszményi szerelemre gyűlni egy érett férfi iránt, mikor látja a kor különbségét és hogy mennyire szereti a maga feleségét, aki meg nagyon sok ragaszkodó szeretettel és áldozatkészséggel rajong a férjéért. Olyan valami hihetetlen dolog ez, amit plauzibilissé tenni nagy feladat, ezt a nagy feladatot azonban fényesen oldotta meg Bataille, mert színműve olyan egyszerű és közvetlen melegséggel teszi természetessé, olyan poétikus modernizmussal kedvelheti meg darabja tárgyát, amelyben Moliére- és Dumasvegyülékek vetélkednek klasszikus és egyéb szépségekkel, hogy szinte magunk is keresünk környezetünkben, sőt úgy rémlik, mintha találnánk is olyan jellemgyönge alakokat, mint a balga szűz meg Marcel Armaurys. Talán balgaság a balga szót bonc-kés alá venni, de magyar elődeink bírálataik során kitértek e szóra, tehát mi sem akarunk átsiklani rajta. Bolond, balga, ostoba, esztelen, vagy őrült, a francia ezeket a fogalmakat — habár minden egyes szóra ismer egy-egy külön kifejezést — gyakran csak evvel a foile szóval tudja visszaadni. A cím azonban így hatásos. A mai előadást nagy érdeklődés előzte meg. Kíváncsian vártuk, hogy a sok gyönyörű jelenetet miként fogja a szegedi színtársulat kiszínezni, hiszen a jó színművet jó előadás visz diadalra. A francia színműírók is rendesen úgy készítik darabjaikat, hogy a színpadi hatásokat ki tudják aknázni. Amikor megírják színműveiket, tudják, hogy kik lesznek a szereplők és minden egyes alak személyesítésének egyéniségével számot tartanak, a színész munkáját megkönnyítik és így meg van a darab másik főkelléke, a jó játék. És ezt a darabot nem egyszer kiforgatták eredeti mivoltából a szegedi bemutató-előadáskor. Amit a harmadik fölvonással műveltek, ahova a negyedik fölvonás lesülyedt, hát ahoz már különös tehetség kell. A szegedi színházban nem tudják, hogy kell egy szobát bebútorozni, nem is sejtik, hova kell asztalt tenni, hova nem kell padot helyezni, a szőnyeget a falra szögezik, aztán a falról leszednek mindent, még a színét is. És... a sok hibát különben igazán fölösleges fölsorolni. Úgyse tudják elhagyni. A szereplők? Csakis Fodor Ella miatt írhatunk az egyesekről. Fodor Ella játszotta a címszerepet, ő volt egyedül, aki a Bataillefinomságokat átérezte és megjelenítette. Csupa művészettől átlengett alakítást adott. Elragadóan játszotta a szerelmes leányasszonyt. Éreztük, hogy csakis, kizárólagosan a szerelemért élt-halt. őszinte, bensőséges sikert aratott. Almássy Endre még csak nem is azt a szerepet játszotta, amelyikre vállalkozott. Negyven éves, őszülő ügyvéd szerepe helyett gondatlan, komolytalan, gyerekembert játszott, felületesen, szavalva, szerepkörben megakadva. Mindenhogyan, csak jól nem. Tóvölgyi Margitnak a feleség (Fanny) szerepében ma rossz estéje volt. Vagy állandóan siránkozott és akkor unalmassá lett, vagy túl erős indulatokat akart éreztetni és akkor borzongott a közön-