Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-01 / 75. szám

1911 Rözrend­ szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged,­­ ö Korona-utca 15. szám i—i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám era M ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24— félévre . . . K 12 — negyedévre. R 6­— egy hónapra R V— Egyes szám­ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28'— félévre . . . R 14’— negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér Szombat, április 1 TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 t=i Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon­száma 128—12 II. évfolyam, 75. szám A magyar kikötőváros. A fiumei kérdés izgatta tegnap a lel­keket és az elméket. E kérdésről mon­dott beszédet Apponyi Albert gróf, aki a kikötőváros olasz jellegének föntar­­tása mellett tört lándzsát. S e kérdést fejtegette Batthyány Tivadar gróf éve­ken át szerzett közvetlen tapasztala­tainak értékesítésével. E fejtegetésekre válaszolt a miniszterelnök, a híres spe­cialistának az abszolút biztosságával. A magyar tenger „gyöngye“, ahogy Fiumét a közvélemény egyidőben elne­vezte, régi időkben bő szerelemnek volt tárgya a magyar pártok részéről. Ezt a nagy — fájdalom, nem min­denkor viszonzott — rokonszenvet még a negyvenes évek második felében lob­­bantották lángra jeles magyar hazafiak s azóta híven ápolták az egymást föl­váltó nemzedékek és egymás nyomába lépő kormányok. Ez az élő, égő szimpátia Fiume iránt nem maradt pusztában elhangzó szó. Nagyon is kézzelfogható és reális kö­vetkezményei lettek, a fiumei kikötőbe és kikötői művekbe ö­t­száz meg száz millióval. Ausztria és az abszolút hatalom évszázadok alatt nem tett an­­­nyit Fiuméért, mint amennyit tíz esz­tendő alatt cselekedtek a magyar kor­mányok. Ily rengeteg anyagi áldozatok fejé­ben joggal várhatta volna a magyar nemzet, hogy fejedelmi bőkezűsége el­ismerésre és hálára talál. Amit Appo­nyi gróf hangsúlyozott, hogy Fiume olasz jellege minden körülmények kö­zött föntartassék: célja volt a magyar pártoknak és a magyar kormányok­nak is. Senki sem akarta elmagyarosí­­tani e várost. Autonómiáját — olasz jellegének ez erős várát — a magyar kormányzat nem kívánta lerombolni. Azt azonban méltán elvárhatta volna a magyar nemzet az „Adria gyöngyé“-től, hogy a szeretetet és bizalmat hasonló­val viszonozza , hogy a magyar szel­lem befolyásától annyira ne idegen­kedjék. E tekintetben azonban fájdalmas ki­­ábr­ándulásban volt részünk. Már a Bánffy Dezső báró miniszterelnöksége idején, de azóta több ízben arról kellett meggyőződni a magyar nemzetnek, hogy autonómiája védelmének örve alatt Fiume népe idegenkedik mindentől, ami ma­gyar s hogy túltengő önérzettel, jogai­nak és erejének túlbecsülésével úgy­szólván pártot üt a magyar törvények uralma ellen. Természetesen, e jelenségeknek el­kedvetlenítő és kiábrándító hatása volt a magyar közvéleményre. A rajongó szimpátiák melege kicsit lehűlt. A rideg adjon istenre, szintén rideg fogadj isten lett a válasz. Szeretjük és gondozzuk ezentúl is Fiumét, de a rajongásnak órái elmúltak rólunk. A bizalmatlanság, a magyar nemzet intézményeitől való rendszeres borzadozás a mi szívünkben is hűvösebb régiókra szállította le a negyvenes évek naiv rajongását. Nem szeretnénk, ha bennünket bárki félreértene. Fiume nekünk kedves és soha bele nem tudnánk egyezni abba, hogy élete a magyar szent korona éle­tétől elszakittassék. A tapasztalt, nem mondjuk, hogy hálátlanság, de ok nélküli h­úzódozás dacára, Fiume olasz jellegének fön­­tartása fontos érdekünk, ám Fiume olaszságának tettekkel is be kell bizo­nyítani ezentúl a magyar nemzet iránt érzett hűségét és ragaszkodását. S ami fő, a saját jól fölfogott érdekében meg kell hajtania fejét a magyar tör­vények előtt, amelyeknek ereje és fen­sége uralkodik ő fölötte is, mert auto­nómiája is magyar törvények érvényén alapszik. Nem tagadjuk, Fiuméval szemben a turbékoló szeretetnek hangulata egy kicsit elmúlt rólunk, de csak a túlzó olasz patriotizmus hibájából. Ennek az olasz patriotizmusnak ezentúl foko­zottabb mértékben kell karöltve ha­ladni a magyar nemzet iránt érzett szeretettel. A szimpátiánk Fiume iránt él, de ko­moly okok folytán tartózkodóbb. A miniszterelnök beszéde e tartózko­dóbb szeretetnek volt a hü kifejezője. Csak Fiume népétől, Fiume népének Conférence a „Kísértetek“ elé.* Elmondta Kosztolányi Dezső. Hölgyeim és Uraim, mikor Párisban voltam, bevetődtem az Odeon-ba, ahol épen a Kísértetek-re készültek. Köztére, a Gil Bias kritikusa tartott confe­­rence-ot a sötét színpadon, két gyertya kö­zött. A gyertyavilágban ezüstösen csillogott az ő ősz feje, a cvikkere­s ajkán az a hun­cut gall mosoly, amely mintha azt mondta volna, hogy nem is olyan komoly dolog az, amit beszél és még kevésbé komoly a nor­vég világgyűlölő és az 5 mérgezett álma. Adomákat mesélt és a közönség nevetett. Én ezúttal nem követhetem az ő példáját. Nehéz csevegni és cigarettázni egy koporsó mellett. Mi nem tudjuk játéknak nézni az életet, sőt a játékot is kissé életnek tekint­jük és tiszteletet érezünk iránta. Talán ki­csit közel estünk a germánokhoz. Nekünk tragikus a világnézetünk és szórjon más konfettit és más cukrozza és tarkázza­ vi­dámsággal a ködöt, mely ebből a drámából kiárad, mi összerázkódunk, m­egilletődü­nk. Mert az, amit önök ma este látnak, a leg­sötétebb minden iósen-darab között, — ször­nyű és kegyetlen — gyász a gyászban, feketeség a feketeségben. Azért nem szeretném a pompes funebres­­szolgát játszani. Igaz, hogy én ma tú­lvilági szellemeket konferálok be. E játék alatt a színpadi villanyok nem igen fognak égni. A világosító akár szundíthat is, ott a szín­falak mögött egészen az utolsó jelenetig. Örökös köd lóg a fjordon s a gondolatok is ködben botorkálnak. Kettyüs kézzel — diszkréten — fojtogatják egymást az emberek. Ma este kísértetek járnak a szín­padon. Nem krampuszok és fehérleples szellemek, de reális hazugságok, régi sze­relmek a múlt hazugságai és kísértetei. Mostan leginkább megfigyelhetik, hogy a norvég költő milyen mytk­osokkal és hit­regékkel övezi a mi modern életünket, amely villámszikrán röpül és telefonon be­szél s minő örvényeket nyitott, nem is he­gekben, de bennünk, a szobáinkban, ahol naponta járunk. Összefolyik a valóság és a végtelen. Egyszerre csak sülyesztőkre lé­niák vagy kitekintünk az ablakon s nem a valóságot látjuk, de a végtelent, a tengert, egy uj fantasztikus perspektívát. Figyeljék csak meg ezeket az embereket, amint sut­togva és agonizálva beszélnek. A múlt él bennük és föltám­ád és hat. Ibsen kitágította a világot, a drámai dimenziókat s a halot­takat is szereplőivé tette. Egyelőre egy szegény hátgerincsorvadá­­sos fiatalember ötlik a szemükbe, aki az apja vidám hadnagyi napjait keserüli. Nem­csak a zsidó isten, de a modern determi­nizmus is azt mondja, hogy az apák bűnét meglátogatja a fiukban. Önök talán nem is sejtik, milyen merész ez a dráma. A szín­padon egy figura, egy roncs, egy váz, amely más bűnéért szenved és ott, ahol a cselek­vés minden, nem tud cselekedni. Nagyon félek, hogy mégis megtéveszti önöket Oszvald. A dráma gerince nem az ő rozoga és szegény hátgerince. A főszereplő nem ő, nem ez a haldokló, hanem egy halott, az apja, a vagyonos katona, akihez anyja sze­relem nélkül ment férjhez. Ennek a fagyos pénz-szerelemnek kisértetet kisértenek mos­tan. Ibsen mindegyik drámája egy inter­mezzo. Valami történik előtte és valami tör­ténik utána. Az, ami előtte történik (a drámai fundamentum) régen meg van alapozva akkor, mikor a függöny felgördül. Van azonban va­lami, ami a függöny legördülése után is foly­tatódik. A dráma, amely bennünk játszódik le. Szeretném, ha önökben is folytatódnék ez a dráma. Tekintsék az anyát és ne a fiút s legyen minden szánalmunk az övé. Ez a nő viseli a tette következményét heroikusan, ép úgy, mint a fiú az apja rokkant csigo­lyáit. Csakhogy a hazugság nem gyógyít. A hazugságnak ezzel a fiatalemberrel meg kell semmisülnie. Hiába küldik külföldre, hiába istenítik előtte az apját, hiába építtetnek menedékházat abból a vételbérből, amiből az apja valamikor megvette az anyját, a szim­bolikus ház leég és vele együtt minden hazugság. Arra a bűnre, amit az élet ellen , * A szegedi színházban szombaton este játszák ‘bsen Kiértelek című drámáját, Pethet Imrével Osz­­vald szerepében.

Next