Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-03 / 100. szám

1911 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, “ C=J Korona-utca 15. szám c=j Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ca Városház­ utca 3. szám c.i ., ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24— félévre . . . R 12'— negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2'— Egyes szám­ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . R 28'— félévre . . . R ló­­negyedévre . R 2— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér Szerda, május 3 . TELEFON­ SZÁM, Szerkesztőség 835 óra Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon­száma 128—12 II. évfolyam, 100. szám Az ipari munkásházak. (Saját tudósítónktól.) Szinte érthe­tetlen, hogy nálunk az agrár és mer­kantil szellemet meg érdekeket mindig szembeállították. Geológiai viszonyaink olyanok, hogy az agrárjelleget le nem tagadhatjuk, de bizonyos, hogy a merkantil szellem éledésének és meg­izmosodásának e miatt útját állani olyan botor dolog, ami a gazdasági erőviszonyok helyes eloszlása, az ipari és kereskedelmi élet intenzív kifejlő­dése, az ezzel kapcsolatos eksztein és intern népforgalom folyton erősebb lüktetése elé mindig sorompót fog állí­tani. A gazdasági élet mai komplikált szerkezete mellett az agrár­államnak is arra kell törekednie, hogy minél moz­galmasabb kereskedelme és fejlettebb ipara legyen, mert hiszen az őstermelés folyton folyvást érintkezik a kereskelem­­mel és az iparral, aminthogy ezek ketten is mai hatalmas fejlettségükben szinte korrektívumai egymásnak. Különböző tényezők, amelyeknek rész­letezése egy tudományos értekezés ke­retében tartoznék, a technikától a fény­űzésig bámulatosan fejlesztették a ke­­­resletet és a kínálatot. Az erőviszo­nyok mai eloszlása mellett tisztára agrikultur állam el sem képzelhető, a nemzeti vagyonosodás, a vele kapcso­latos gazdasági és erköcsi előnyök ál­­dásait abban az arányban szerzi meg minden nemzet, amilyen mértékben vesz részt az ipar és kereskedelem egyre hatalmasabbá fejlődő versenyében. De ez távolról sem jelent annyit, hogy most már öljünk meg minden őstermelést. A merkantil érdekek egyetlen istápo­lója sem ősember annyira, hogy az ős­termelés hullájára építené az ipar és kereskedelem fejlődéséről szőtt magyar álmokat. Dehogy. Csak azt ne kívánják, hogy továbbra is egész magyar vidékek maradjanak, amelyeknek göröngyös rö­gét a kereskedelemtől és ipartól köz­vetített nyugati szellem és kultúra éles ekéjével föl nem szántotta. A magyar kereskedelmi és ipari ér­dekeknek országosan elismert, kitűnő szószólói vannak Szegeden. Az első helyen állanak közöttük Perjéssy László, a szegedi kereskedelmi és iparkamara kitűnő titkára és Wimmer Fülöp, a kenderfonógyár országosan elismert igazgatója. Ez utóbbinak egy akciójá­ról van most szó, amelyet ipari mun­kásházak létesítése érdekében indított. Nagy horderejű kérdés ez, szervesen beleilleszkedik iparunk jelen és jövő életébe. Az akciót Szegeden az Magyar gyáriparosok országos szövetsége fiókjá­ban indította meg Wimmer, akinek kezde­ményezésére a szegedi fiók az ipari munkásházak létesítésének érdekében a következő indítványt terjesztette a közgyűlés elé . Mondja ki a közgyűlés, hogy ipari mun­kásházak létesítését a munkáslakáshiány és az ezzel összefüggő gazdasági és szociális bajok megszüntetése érdekében sürgősen szükségesnek tartja s e célból 1. a Magyar Gyáriparosok Országos Szö­vetsége behatóan indokolt fölterjesztésben forduljon a magyar királyi kormányhoz az iránt, hogy amennyiben városok, közhasznú egyesületek, egyesek, illetve egyes iparvál­lalatok ipari munkások részére, a nyerész­kedés teljes kizárásával, munkásházakat építenek, biztosíttassék ezeknek az állam támogatása legalább oly mértékben, mint ezt az 1907. évi XLVI. törvénycikk a gaz­dasági munkásházak építésének állami tá­mogatásáról a mezőgazdasági munkásházak­nak biztosítja; 2. tekintettel arra a körülményre, hogy városaink túlnyomó része egyéb sürgős feladatok által (vízvezeték, burkolás, csator­názás, világítás stb.) nagy mértékben igénybe lévén véve, az ipari munkásság ál­landó letelepedésére elegendő munkásházak építésére a közel­jövőben nem vállalkozta­­tik, a Szövetség szükségesnek tartja, hogy a közhasznú egyesületek és egyes vállalatok által, a spekuláció kizárásával létesített ipari munkásházak építése oly módon is előmozdítandó lenne, hogy a városok köte­­leztessenek ily munkásháztelepek részére szükséges telkeknek ingyenes átengedésére, annál is inkább, mert az áldozatot, amelyet ezzel városaink az ipari munkásság érdeké­ben hoznak, messze felülmúlja az a nyere­ség, amelyet az ipar fejlődésének biztosítása a városokra nézve jelent. Az indítványt Wimmer Fü­löp indo­kolta meg. Ez az indokolás széles perspektíváját nyitja meg azoknak a hiányoknak és annak a fejlődésképes­ségnek, amely az ipar további fejlő­désével és új iparágak támadásával áll kapcsolatban. Különösen érdekel ben­­nünket ez a beszéd itt, a vidéken, ahol a nagyipar csak nehezen vergődik előre, ami a legelső sorban áll azok között az azok között, amelyek vidéki emporiumok létesülését megakadályoz­zák. Ennek a nagy horderejű kérdés­nek és vele kapcsolatosan a munkás­házak építésének dolgát nagyon helye­sen és okszerűen így világítja meg Wimmer: Arról van szó, hogy szövetségünk írjon föl a kereskedelmi miniszterhez és vesse latba egész befolyását arra, hogy alkottas­sák olyan törvény, amely az ipari munkás­ság részére munkásházak építését könnyen lehetővé teszi. E tekintetben a fővárosi viszo­nyokról kevesebb említést teszek, mert hisz azoknak speciális karaktere van és épen a napokban is olvastuk, hogy a fő­városban az a lehetőség állott elő, hogy a Wekerle-kormány által létesített állami munkásházak egy része a magánvállalkozók munkásaink is helyet ad. Föl kell említenem azonban azt a tényt, hogy a nagy vidéki városokban normálisan rendelkezésre álló munkáslétszám a ma fönnálló iparosok ré­szére annyira le van kötve, hogy nem elég­séges az ipar további fejlődésére és még kevésbé alkalmas arra, hogy új iparágak támadjanak. E városokban tehát föltétlenül szükséges munkások behozatala s ennek ma fönnálló egyedüli nagy nehézsége az, hogy nem lehet azokat kellőért el­helyezni, mert nincsenek munkáslakások. Ennélfogva tehát a vidéki városokban mun­káslakások építése föltétlenül szükséges , hogy kissé a fővárosi ipari viszonyokat is érintsem, föltétlenül szükségesnek tartom, hogy nagyipar nemcsak a fővárosban, ha­­nem­­ a perifériákon is létesítlessék, ami az­zal jár, hogy elsősorban nem halmozódik össze túl nagy munhkástömeg, másodsorban a vidéki empóriusz­ok is elősegíttetnek. A m­i fölterjesztésünknek, az kell tehát,hogy legyen a célja és lényege, hogy amint az 1907. évi XLVI. törvénycikk a mezőgazdasági munkásoknál már megtette, segíttessértek az ipari mun­kások is lakások építésével. Először is kapja­nak ingyentelket, amire elsősorban a közsé­gek, a városok volnának hivatva, másodsor­ban husz-huszonöt éves teljes adómentesség volna azoknak adandó, harmadsorban a ke­reskedelmi kormánynak a tényleges épí­tési költségek egy­harmadát szubvencionálni kellene. Ez volna a módja annak, hogy a mun­kástömegeket a vidéki empóriumokba tereljük s anélkül, hogy itt agrár vagy merkantilista szempontokat akarnék keresni, rámutatha­tok arra, hogy ha a törvényhozás a mező­­gazdasági munkások javára ilyen törvényt alkotott, annál inkább kell, hogy megtegye az ipari munkások érdekében, mert hisz azok viszonyai sokkal súlyosabbak, nehezeb­bek. Nem kell rámutatnom arra, hogy men­­nyivel nehezebb a városokban lakásokat lé­tesíteni, mint ott, ahol a mezőgazdasági munkások laknak; hogy a mezőgazdasági munkás csaknem egész idejét a szabad­ban tölti el, míg az ipari munkások csaknem mindig a nem épen legegész­ségesebb gyári helyiségekben vannak. Föl­tétlenül szükségesnek tartom tehát, hogy a Szövetség a legbehatóbban foglalkozzék ezzel a kérdéssel s Nem kételkedem abban, hogy a mai kereskedelmi kormány ennek az igazán illetékes helyről eredő kérésnek

Next