Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-01 / 148. szám

1911 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, " c=a Korona-utca 15. szám t.l Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=a Városház-utca 3. szám c.i­­l ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . R 12­— negyedévre. R 6’— egy hónapra R 2'— Egyes szám­ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . R 2S1— félévre . . . R 14*— negyedévre . R 2'— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér Szombat, július 1­1' TELEFON-SZAR; Szerkesztőség 305 és a Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 11 Budapesti szerkesztőség telefon­száma 128—12 II. évfolyam, 148. szám Ellenzékieskedés vagy csak tétovázás? Ez a kérdés a júniusi közgyűlés ál­lásfoglalására vonatkozik, melyet a legjobb akarattal sem tudunk meg­értetni. Azaz, hogy megérteni csak megértjük, de sehogy sem tudjuk összeegyeztetni a politikai megbízható­sággal és következetességgel. Szeged város közgyűlése a verses átirat elfogadásával önmagát vágta arcul — mert hiszen kétség sem fér hozzá, hogy a közgyűlés többsége munkapárti tagokból áll s az is le­tagadhatatlan tény, hogy a törvény­­hatósági bizottság számos tagja, akik a pár hét előtt lezajlott képviselő vá­lasztás alkalmából épen a kormány jelöltjének megválasztása érdekében a legjobban buzgólkodtak; épen azok Versec átirata mellett szavaztak, amit más szóval úgy is mondhatunk, hogy a kormánynak bizalmatlanságot sza­vaztak. De hát az esetben miért lelke­sedtek és lelkesítettek a kormány érdekében ? Gerliczy bárót munkapárti program­mal küldötték a parlamentbe s Gerliczy báró bizonyára nem értelmezi kormány­­párti képviselőségét úgy, hogy majd ő diktál a kormánynak, hanem ellen­kezőleg, hogy ő szavaz a kormán­nyal s öntudatos politikusnak, aminek Ger­­liczy bárót tartjuk — aligha kényes helyzetet nem jelent, ha leghűbb kori­feusai szavaznak a kormánynak bizal­matlanságot. A véderőjavaslat nem ma lett isme­retessé. Ismerhették azt a közgyűlés tagjai, s Gerliczy báró hívei már ak­kor, amikor Gerliczy bárót képviselővé választották. Ha nem tetszett ne­kik a kormány katonai reformjavas­lata, ha a hadügyi túlkiadásokat nem tartották összeegyeztethetőknek a nem­zet teherviselő képességével, akkor módjukban volt az ellen már a vá­lasztáskor nem szóval, — de minden Demosthenesnél szebben beszélő­ tettel demonstrálni. Rövid két hét előtt még teljes bi­zalommal választanak kormánypárti képviselőt — rá két hétre változatlan viszonyok között a kormány ellen fog­lalnak állást! Ha ez nem következet­lenség, akkor nagyon gyanúsan gyors fejlődés, vagy ami még elszomorítóbb, vicinális érdekek győzelme volt.­­A legérdekesebb a­­ o%­gánffysták semlegessége. Ők nem szavaztak. Úgy­­látszik,­­ hogy még nem látnak tisz­tán s majd ha a zavaros hullámok el­simulnak, ha majd határozottabb for­mában jelentkezik valami pártalakulás, akkor majd könnyebben határozhat­nak, hogy milyen politikai álláspontot foglaljanak el „Várni kissé mit sem tesz“. S ők várnak . . . Sajnálatos az a közgyűlési határozat mindenkép. A kormánynak ugyan aligha árt, mert nem valószínű, hogy más városok is ilyen rapid fejlődésre legye­nek képesek a politikai magatartásuk­ban s aligha csatlakoznak Szeged ál­lásfoglalásához. Legfeljebb Szegednek árthat az a „szegedi határozat“ s mel­lékeljük A) alatt az egyetem iránt be­adott kérvényünkhöz. Reméljük azonban, hogy nagy kárt sem fog okozni az a bizalmatlansági tény, mert hisz az a határozat úgyis csak ötletszerűen jött létre és semmikép sem fedi Szeged választópolgárainak politikai nézetét. S jellemző, hogy Ke­lemen Béla függetlenségi képviselő, mi­kor a közgyűlésen Versec átiratának elfogadására tett határozati javaslatot, azt csak függetlenségi pártállásából folyó lelkiismereti kényszerből tette s maga sem hitte, hogy javaslatát a köz­gyűlés többsége magáévá teszi. Komolyan aligha veszik azt a hatá­rozatot, mely a kormány ellen úgy is csak demnostráció számba mehet, vi­szont Szeged politikai érettségéről si- A banális dal. írta Guy de Téramond. André Darley, a festő és felesége, Dina, az operett énekesnő, valóságos párisi házas­pár voltak és boldogan és elégedetten éltek bánatban, közösen szőtték dicsvágyó tervet­­egymással. Együ­tt osztoztak örömben, két és együtt hullatták a csalódások gyorsan felszáradó könnyeit. Úgy éltek napról-napra, mint madár az ágon. A festő közkedveltségnek örvendett, fele­sége, Dina pedig, — a fitos orrú, csinos szőke baba, — a közönség megelégedésére játszotta szubrettszerepeit, így szépen át­vergődtek az életen, amíg egy szerencsés vé­letlen meg nem zavarta családi békéjüket. Dinát a „Bouffes Parasiennes“ szerződ­tette, ahol egy hihetetlenül ostoba­­ darabot mentett meg a bukástól, a második felvonás­ban énekelt, úgynevezett „színpadi trükkjé­­vel“. Betétül egy banális angol dalt énekelt, a legképtelenebb hülyeséget, melyet­ szenve­délyes és fékezhetetlenül szilaj kékvakkal fejezett be. Másnap már egész Páris énekelte a baná­lis dallamot, azután elterjedt a vidéken, külföldön és csakhamar fél Európán át hang­zott a refrén: „Qie! Ai! Bourn my love! Oh la la!“ A siker óriási volt és az ismeretlen kis szubrettből másnapra világhírű „star“ lett. Ez a hirtelen fordulat, a váratlan siker Dina jellemét is hirtelen megváltoztatta. Ka­cér, szeszélyes, és követelő lett és férjétől feltétlen, alázatos engedelmességet követelt. Az új diva az egész napon át férje műtermé­ben fogadta hódolóit; a kollegák, szerzők, ri­porterek egymásnak adták a kilincset. Dina csevegett, kínálgatta a teát és próbálgatott a szerény, kis pianinón. Mikor férje türelmet­lenkedve panaszkodott, hogy megfosztja a munkához szükséges nyugalomtól, Dina gú­nyos, kihívó kacagással válaszolt és arra kérte férjét, hogy éreztesse rossz hangula­tát másokkal, de ne szeszélyeskedjen ő vele. Legkínosabb volt azonban a férjére nézve az a banális angol dal, mely egész életét megkeserítette. Valamennyi látogatójuk azt hitte, hogy behízelegheti magát a diva ke­gyeibe, ha azt az ostoba dalt éneklik, fütyü­lik, dúdolják, vagy eltáncolják. Dina is min­den mozdulatát egy kékvak-lépéssel kísérte. A banális dal mint lidércnyomás, nehezedett André lelkére és gátolta az alkotásban; még álmában is kisérte, a minden hangnemben körülötte énekelt buta refrén. ..Die! Aie! Bourn, my love! Oh, la la! ^ Ezért kezdődött közöttük a háborúság. Keserű, sértő szavak röpködtek a levegőben • . . . életük pokollá változott. Egy szép na­pon Dia kettévágta a gordiusi csomót és megszökött férjétől egy orosz nemessel, aki már a Bouffes premierje óta behízelegte magát a diva kegyeibe. Ez kemény csapás volt Andréra nézve, aki nejét, szeszélyei ellenére is, nagyon sze­rette. De csakhamar leküzdötte bánatát és a munkában keresett vigasztalást . . . Elhúzó­dott tehát rideg műtermébe és szorgalmasan dolgozott. De szive mégis csak fájt. És alig tehetett egy lépést házon kivül, hogy a Bouffes óriási falragaszain a szeme meg ne akadt volna. Legfölü­l fél méter nagy­ságú betűkkel állott a hirtelen neve; rikítóan színezett plakátokon ott volt a diva arcképe a második fél­vonásbeli jelmezben, kihívóan mosolyogva, vakmerő állásban. És az utcai suhancok minden sarkon éne­kelték a banális dalt: „Oie! Aie! Bourn, my love! Oh, la la! — Ezt nem bírom ki tovább,­­­ borzanko­­dott magában a festő — • ideges lettem . . . belepusztulok! Itt a nyár, elhúzódom a ten­gerpartra, valami csendes helyre, ahová nem követhet a hirtelen emléke! Mikorra vissza­térek, leveszik a műsorról azt a rémbuta da­rabot és a ..start már bizonyosan valahol a külföldön jár maja vendégszereplési kör­útján. Másnap reggel végrehajtotta tervét és Nor­­mandiába utazott egy divatos fürdőbe, mely már hemzsegett a pihenésre vágyó pári­­siaktól. Utazás közben André meg is állapította programját: hosszú­ séták, gyakori fürdés, tenniszjáték, csónakázás, szóval, változatos szórakozások, egészen új és szabad élet. Kellemes utazás után a festő kitűnő hangu­latban érkezett meg a fürdőhelyre, ahol ele­gáns villák emelkedtek virágzó kertek kö-

Next