Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)
1912-03-01 / 50. szám
4 DÉLMAGYARORSZÁG A magyar népdal Amerikában *— Dalok a szenvedésről. — (Saját tudósítónktól.) Kemény György, az Egyesült Államokban megjelenő Dongó című élclap szerkesztője évek óta figyelte az Amerikába szakadt magyar nép lelkének nótaszóban való megnyilatkozását, de hasztalanul. Pedig közel egy milliónyi magyar él Amerikában s igy nem lett volna csoda, ha itt-ott mégis csak erőt vett volna valamelyikükön a nótás kedv. Nemrégiben azután végre találkozott népköltési termékekkel. Csak természetes, hogy az Amerikában született magyar nóta a kivándorlással foglalkozik és elsősorban a hazafelé való vágyódás talál benne visszhangra. Newyorki kikötőbe áll egy hadihajó, Tetejibe, tetejibe nemzeti lobogó. Fújja a szél, fújja, hazafelé fújja. Kilenc éves amerikás megy az ó-kontriba (óhazába). Ez volt Kemény tapasztalata szerint az első hírmondója az amerikai magyar nótázásnak. Azóta többel is találkozott Kemény, de mint mondja, kevés volt bennük az eredetiség. Inkább csak gyarló utánzatai voltak holmi jól ismert régi népdaloknak. A minap azonban South-Bend-ben volt és jártában-keltében találkozott Adam Pistával, aki hajdanában halász volt, most pedig Amerikában a magyar csárdák közös mindenese, ráadásul pedig amolyan régimódi népénekes, hegedős. Természetes, hogy csárdában találkoztak, ahol a busuló magyarok épen a repülőgépről beszélgettek és csodálkoztak rajtta nagyokat. Keményt érdekelni kezdte Ádám Pista és amikor lassankint egymáshoz melegedtek, egyszer csak kitört Ádám Pistából a virtus, hogy aszongya hogy: Nagy Oolján tenger vize Ne bánd a hullámod, Úgyis tudod, régen láttam Szép Magyarországot. Ha még eccer megláthatom, Megmaradok benne. Nem kell nekem soha többet Amerika kincse. Mivel pedig Keménynek szörnyen tetszett a dolog, Ádám Pista rágyújtott egy másikra, Amerikába, gyűjtem el munkásnak, Hajón hoztak, hogy én gyalog ne járjak. Járjon gyalog a tót, polák vagy oláh, Nem érdemes hajót adni az alá. El akartam a pantallót kerülni, De már látom, mégis köllön viselni. Pantallómnak olyan vékony a szára, Esik a hó, fázik a lábam szára. Kemény kiváncsi volt, hogy vájjon az uj foglalkozásmód nótára hangolja-e a magyart, amire Ádám Piéta a következő nótával felélt: Ne csodálkozz, hogy én hervadt vagyok. Kilenc esztendeje, hogy köszörűs vagyok. Tizediket tőzöm az Alber gyárába, azaz köszörülök farmerek számára. Ez a nóta az Oiver-gyárban dolgozó magyar köszörűsökről szól, akik valósággal lassú halódásban töltik életüket a gyilkos köszörűknél, amelyek a tüdővészt lehelik beléjük lassan, de biztosan. Amint látjuk, a nóták szomorúak és igazán bánatosak. Lehetséges, hogy mindezek az Ádám Pista relkében születtek meg, de az is lehetséges, hogy ide-oda való vándorlásában szedte őket össze és szerves egészet csinált belőlük az ő egyszerű, de mégis poétikus lelke. Pezsgős pohár, méregpohár. — Könnyelmű élet elől a halálba. — (Saját tudósítónktól) A szegedi éjjeli élet egyik ragyogó csillaga a sok pezsgős pohár után csütörtökön reggel a méregpohár után nyúlt, a halálba akart menekülni a biztos lezüllés elől. Talán ez az első eset, hogy a szerelem papnője, a szerelmes éjszakák csóktalan mártírja, nem szerelmi csalódás miatt, hanem anyagi bajok elől menekül a halálba. Csekély fizetéséből nem tudott megélni, a feslett életmód pedig nem volt a szerencsétlen leány kenyere. Inkább a halált választotta. Most kékülő ajkakkal, talán utolsót vonaglik a közkórházban. Ez a jelentéktelennek látszó öngyilkosság szociális szempontból rendkívül fontos és hatalmas perspektíváját tárja elénk annak a nyomorúságnak, annak a fehér rabszolgakereskedésnek, melyben a magyarországi kaszinnók élnek. Éjjel-nappal dolgoznak ezek a nők, havi negyven koronáért. Éhbér ez. A testüket kell áruba bocsájtani, hogy meg tudjanak élni Az erkölcstelenségbe kell, hogy rohanjanak. Van, akit az élet rákényszerít, hogy kaszinnő legyen, de a temperamentuma tiltakozik a prostitúció ellen. Az ilyen vagy öngyilkos lesz, vagy megtagadja önmagát. Egyik testi a másik lelki halál. Melyik rosszabb? A szocialistáknak s humanistáknak, akiknek az élet megjavítása a céljuk, nem szabadna ezekről a szerencsétlen páriákról sem megfeledkezni. Weintraub Juliska, az „Otthon“ kabarékávéház felkvenője ma reggel fél nyolc órakor, amikor a kávéházból hazatért Iskolautca 20. szám alatt levő lakására, öngyilkossági szándékból ecetsavat ivott. A szomszédban lakó Zápory Nándor dz orvos részesítette elsősegélyben az életuntat, majd a mentők a kórházba vitték. Kihallgatni még nem lehetett, mert sérülése életveszélyes. Ez röviden, néhány sorban a kis felkvónő tragédiája. Nem régen van a kaszinnói pályán Weintraub Juliska, aki egy újpesti vasúti ellenőr leánya. Egy évvel ezelőtt került Szegedre egyenesen a családi tűzhely mellől. Először az Otthon kávéházban kapott alkalmazást. Tiszta leány volt, akin még nem fogott a nagyvárosi bűnös éjszaka. A becsületes uton maradt. Nemsokára a „Kossuth“kávéházba lépett be. Az éjszakai világban általában úgy ismerték, mint egy becsületes, érintetlen nőt. Juliska épen ezért szűkös anyagi viszonyok között élt. Az Iskola utca 20. szám alatt, Politzer Lipót ékszerész házában lakott egy kis bútorozott szobában, amelyért havi 40 koronát fizetett. A házbeliek előtt már néhány napja életuntságról panaszkodott. Sőt szokása ellenére inni kezdett. Naponként berúgva érkezett haza. Három nappal ezelőtt visszalépett régi helyére, az „Otthon“kávéházba. Ma reggel is, mikor hazatért, a szesztől valósággal gőzölgött a szája. Úgy látszik, bátorítóul vett be ma nagyobb mennyiséget. Alig volt a szobájában néhány percig, a háziasszonya jajgatást hallott felülről. Berohant a szobába, Juliska ott feküdt teljesen felöltözve a padlón, szája vértől habzott, az üveget, amelynek tartalmát — majd félliter ecetsavat — teljesen kiitta, messze az ágy alá hajította magától. A szomszédból áthívott Zápory dr ellenszert adott az életuntnak, majd Sass Lajos ügyeletes rendőrtisztet értesítették, aki a leányt a mentőkkel a kórházba vitette. Állapota reménytelen. 1912. március 1. SZINHÁZ,_MÜVÉSZET Színházi műsor. Péntek: Csitri. (Páratlan 3/a.) Szombat: Leányvásár. (Páros V.) Vasárnap délután: Bocaccio. — Este: Leányvásár. (Páratlan s/j.) König és Fichtner. (Saját tudósítónktól.) Szeged zenei életének legértékesebb tényezői König Péter, a városi zeneiskola igazgatója és Fichtner Sándor, a honvédzenekar karnagya. Ennek a gyakran említett kijelentésnek aktualitást ad König és Fichtner legutóbbi szereplése. A fővárosi Nemzeti Zenede vasárnapi koncertjén előadták König Péter készülő sültjének két részletét. Az értékes zenekari műnek A Tisza a címe, amelyet Juhász Gyula, a szegedi számozású költő írt König Péternek. A bravúros konstrukciójú műnek értékes sikere volt. A fővárosi lapok kritikái a legnagyobb elismeréssel méltatták a művet. A suitben benne élt a szegedi nép hangulata, a Tisza tájának festőisége. A zenekari művet egész terjedelmében a szegedi új zeneiskola megnyitásán mutatják be először. Fichtner Sándort a szegedi ötödik szimfonikus hangversenyen ünnepelte a zenekedvelő szegedi publikum. A kiváló karmester tevékenysége határkövet jelent Szeged zenei életében. Csodálatos invenciójuk páratlanul agilis zenész. Amióta Szegeden van — König Péterrel együttműködve — egymást érik a nívós zenei események. Szinte megbecsülhetetlen a működésük. Ebben a városban még alig egy évtizeddel ezelőtt kihasználatlan talaj volt a zenekultúra. A zenét, valóságos értékében, csak néhány család kultiválta. Ma már Szegeden természetinek találjuk például a szimfonikus hangversenyeket. König Péter és Fichtner Sándor nevelték a szegedi közönséget. Népszerűsítették a zenét. Ahogy a magyar vidéken dzsentriskednek. — Kép a horgosi kaszinóból. — (Saját tudósitónktól.) A horgosi „úri“ kaszinó szerepelt ma a szegedi királyi járásbíróságon. Ez a szereplés azonban nem alkalmas arra, hogy a horgosi kaszinó iránt lovagias tiszteletet keltsen. Nem, a horgosi kaszinó lovagias felfogás tekintetében egyáltalán nem hasonlatos a legendabeli názárethi kaszinóhoz, mert a horgosi kaszinó választmányának az úri becsületről alkotott fölfogása épenséggel nem mondható szigorúnak. Szegeden, egyik járásbírósági tárgyaláson kettős minőségben szerepelt a horgosi kaszinó választmánya. Mint panaszos,rágalmazásért perelte Ausch Andort, a kaszinó volt tagját, akinek viszonvádja alapján egyúttal mint terhelt is szerepelt a mai tárgyaláson. Az ügy előzményei a következők: Mint az ilyen horgosi kaszinókban szokás, felekezeti harcok voltak napirenden. A kaszinó tagjainak többsége nagyon szerette volna kiugratni a kaszinóból a nekik kellemetlen vallású tagokat. Hogy a kellemetlenség még nagyobb legyen, volt egy különösen kellemetlen kaszinótag, Ausch Andor, aki nemcsak a vallása miatt volt kellemetlen, hanem azért is, mert igen fejlett izmai vannak és mert kiválóan ért a kardforgatáshoz. Ilyen „kvalifikációk“ mellett érthető, ha Ausch nem volt hajlandó szó nélkül nézni a zsidóhecceket, s ha minden „zsidó vonatkozású“ sértést a magáévá tett. És mert ilyenfajta sértések napirenden voltak, természetes, hogy a kaszinó majd minden „úri“ tagját sorra provokálta. Viszont az is érthető, ha a kaszinótagok nem voltak hajlandók kötélnek, állni, s úri becsület ide, úri becsület oda, biz ők nem verekedtek. Úgy gondoltájj;