Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-01 / 126. szám

1912 A*­­özponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ca Korona-utca II. szám ■—■ budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., és Városház-utca 3. szám 1=1 ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEK egész évre . K 24*— félévre . . . K 12*­­negyedévre . K 6‘— egy hónapra K 2­ Egyes szám ára 10 fillér. III. évfolyam, 126. szám UiunzciEM An viUEtven: egész évre R 28­— félévre . . . K 14*— negyedévre. K V— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. Szombat, június I lELKrm­-SZAH: Szerkesztősei 305 és a Kiadóhivatal 8» Interurbán 305 Budapesti szerkesztősé« telefon­száma 128—42 Justh és az osztrákok. — Bécsi levél. — Nálunk Bécsiben teljes és tökéletes a ki­ábrándulás Justh Gyulából és párhiveiből. Önök csodálkozhatnak, hogy ez a kiábrán­dulás csak most következett be. De Önök­nek meg kell érteniük, hogy nálunk min­denkor leplezetlen rokonérzéssel kísérték a Jus­ta-párt radikális választójogi törek­véseit. Még a véderőfejlesztés legintranzi­­gensebb­ hívei is úgy gondolkoztak, hogy a néphadsereg szükségleteit nem szabad a népjogok kijátszásával és háttérbe szorítá­sával megszerezni. A megbukott koalíciós korszaknak ez volt a legnagyobb bűne, hogy a népjogok háttérbe szorításával is­mét a vívmánypolitikát akarta előtérbe tolni. Ez okozta bukását és ez idézte fel minden irányadó bécsi politikusnak le­küzdhetetlen ellenérzését és megvetését. A nemzeti munkapártnak az a legna­gyobb érdeme, hogy szakított evvel az át­­kos és úgy a monarchiára, mint Magyar­­országra veszedelmes vívmánypolitikával. Viszont a Justh-párt magatartását azért kísérték tagadhatatlan szimpátiával, mert a legválságosabb időkben is kitartott a ra­dikális választójogi program mellett és Kossuthék és Apponyié­k vívmánypolitiká­­ját akkor is perhorreszkálta, mikor ennek a kísértésnek hatása alatt már-már a több­ség is ingadozni kezdett. Justh Gyuláról azt hittük eddig, hogy szilárd, meggyőződéshű és becsületes po­litikus, aki a maga választójogi program­jáért, mint férfi, az utolsó lehelletéig küzd. Csak most látszik, mennyire csalódtunk. Épen a választójogi küzdelem legválsá­gosabb pillanatában, abban a pillanatban, amikor Magyarországnak ez a nagy prob­lémája a legközelebb van a megvalósu­láshoz, veti magát annak a koalíciónak a karjaiba, melyet felrobbantott. Ekkor azt hittük, hogy meggyőződésből és tisztult politikai felfogásból, ma már tudom, hogy szertelen hatalmi önzésből. Bennünket igazán kellemetlen csalódás ért az utóbbi napokban. Justhot és híveit ott látni Kossuth, Apponyi és Károlyi Mi­hály gróf táborában, erre csakugyan nem voltunk elkészülve. Azok, akik Justhra és pártjára számítottak, akik azt hitték, hogy ennek a csapatnak szerepe lesz a politika jövő alakulásában, szinte szégyenlik rö­vidlátásukat. Máskép, mint teljes megve­téssel, nem is beszélnek erről az alakulás­ról, amelyet hol koalíciónak, hol kooperá­ciónak, hol ellenzéki blokknak neveznek. De azzal mindenki tisztában van, hogy en­nek a csoportosulásnak bárminő szerepet szánni a legvégzetesebb hiba volna. Ez a csoportosulás már összetételénél fogva is mindazt jelenti, ami erre a monarchiára végzetes és tűrhetetlen. Íme, Justh Gyula most ehez a társaság­hoz csatlakozott. A koalíciót, melyet fel­robbantott, most­ ő akarja feltámasztani- Mi megértettük Justhot, vagy legalább azt hittük, hogy megértettük, amikor Khuen- Héderváry gróffal nem tudott, nem akart­ megegyezni. Akkor azt mondták, hogy Khuen nem tudja megcsinálni a demokra­tikus választójogot, mert ő Tisza kezében van. De jött Lukács, a demokratikus vá­lasztójog tiszta programjával és minde­nekelőtt Justhtal és híveivel kivánta a meg­egyezést. De Justhék a kínált békét előre és kereken visszautasították és most azok­kal mímelik a választójogi megegyezést, akikről tudják és akikről hirdették, hogy a­ becsületes választójogot sem nem akarják, sem nem tudják megcsinálni. Justh Gyula és pártja tehát teljesen ki van küszöbölve, ki van dobva minden it­teni tényező politikai számításából­, sőt gondolkodásából is. Ennek a társaságnak nem juthat szerep sem itt, sem odaát. Abban a pillanatban, mikor Justh Gyula belépett Kossuth Ferenc szobájába, itt Bécsben minden ajtó becsukódott előtte és pártja előtt. Íme, ez a helyzet, melynek tanulságait azonban elsősorban a nemzeti munkapárt­nak kell levonni. A Justh-párt sorsa meg­pecsételtetek abban a pillanatban, amint belépett a népjogok és népjólét ellenségei­nek, a vívmányszédelgőknek koalíciójába.­ De ugyanez a sors a többséget is utolér- Egy „Sansculotte“ néger. írta JAKAB DÁVID. A rémuralom egyik komikusán szomorú jelenetének volt az okozója Zamora, ta sans­culotte néger. Zamora? Igenis, a lucienne-i király találkák diszkrét szemtanúja, Madame Dutbarry kegyence, aki tudvalevőleg maga is kegyencnő: XV. Lajos király csodaszép maitresse. Zamora! Kinek arca csak azért volt feketébb a koromnál is, hogy az isteni favorit ®, teint-je annál feketébbnek, annál ragyogóbbnak lássák. Kit Madame Dubarry angyali kezei tartottak egykor keresztvíz alá és akit fia gyanánt szeretett, becézgetett, dé­delgetett. Szegény Dubarry! XV. Lajos, ez a tipikus nőbblond, tizenhárom próbásnál is több Don Juan, még le sem csukta szemeit, a courtisane-ok ajkadról sem röppent még el a hagyományos mondás, hogy: „Uraim, im a király meghalt, éljen hát az uj király“, — ő reá a bukás, a száműzetés fájdalmas nap­jai következtek máris. — Menjen innen! — monda a haldokló ki­rály. Meneküljön! Pedig tudja ugy­e, hogy mily nagyra becsülöm, mennyire szeretem! Gyermekem, hálás! Versaillesban csak átkos ellenei maradnak, egyetlen jóbarátja megy, el kell mennie, hívják... Mária Antoniette befolyására (a gyönyörű magyar hercegnő arisztokratikus szive mé­lyéből gyűlöli a pór származású courtisane-t) és XVI. Lajos rendeletér­e a szép hercegnőt zárdába internálják. Micsoda iróniája ez a sorsnak! Íme. Dubarry, egy Bécs Janka, ha úgy tetszik, kolostorban! Minden idegszáila, egész lénye, munltja és jelene tiltakozik a ke­gyetlen aktus ellen, ő, aki szereti az életet, rajong­ta táncért, a pompáért, a fényért, fia­tal bájait, túláradó temperamentumát, örök jó kedélyét most a klastrom rideg fal­ai közé zárja? Még gondolatnak is szörnyű, bizarr, valódi fin de siecle iza, XVIII. századbeli ötlet. De mit tehetett ő, a szegény, a törékeny asszony? A király rendelete formális volt, engedelmes­kednie kellett. Csakhogy oly szivettépően tudta elsiratni szabadságát, fájdalma oly nagy volt, oly igazi, hogy még rideg börtönének falain is áttört és zokogása a király szivét is megha­totta, haragját is elaltatta. Egy év múlva a junoi termetű, gyönyörű szemű favorit­ ki­szabadul szomorú fogságából. „Egy örökké­valóság volt az az egy esztendő“ — panaszol­ja jó barátjának, de Cossé Brissac herceg­nek. „Képzelje, mon ami, 365 hosszú napig elzárva lenni a külvilágtól, az emberektől, a társaságtól, szóval mindattól, ami széppé, él­vezetessé, emberivé teszi ezt az életet. Hah! kedves hercegem, élete egyetlen bűnéért sze­gény barátnője ugyancsak megszenvedett, hogy t. i. egyszerű leány létére is elég csinos mert lenni ahoz, hogy egy nagy király tet­szését kiérdemelje! A klastromból egyenesen Luciennebe (XV. Lajostól kapta ezt az úgy a külsejénél, mint a nagyszerű berendezésénél fogva valóság­gal mesébe illő nyári lakot) ment, nem­ re­pült a vágy szárnyain Mme Dubarry. A régi tündéri­ környezetben az isteni grófnő is a régi lett: ugyanaz.a.hajlékony virágszál, dia­­ilolő madárka, papnője az érzéki csábnak, az önkívület mámorának és nem volt a földön halandó, aki bájainak ellen tudott volna állani. És az általános bűvkörből maga a duzzogó udvar sem vonhatja m­a ki magát: nemsokára a bon­ton elengedhetetlen követelménye lesz. kirándulni Lucien­ne-be, Mme Dubarry sza­lonjaiban járni-kelni, flirtelni, jó m­annereket„ m­i tempót tanulni, csevegni igazi franciá­san, fesztelenül, tehát , póz nélkül. Sőt a Versailles-i­­ látogató koronás fők­ás csaknem vallásos áhitatta sietnek leróni a tisztelet és nagyrabecsülé­i adóját a lucienne-i tündérnél, így, a mi I. József királyunk is valósággal elragadtatással beszél róla. „Ami­­­­kor először megláttam, — írja — szivem erő­sen, hangosan dohogott és úgy érzem, hogy ezért a felséges asszony­ért egy nagy, egy világraszóló bolondságot is képes volnék el­követni.. . így teltek Mme Dubarry napjai jó barátai intimé társaságában,­­ tisztelőitől szeretve és körülrajongva egészen a nagy forradalom kitöréséig. Az egyszerű spórleányiból grófnővé lett Bécs Janka természetesen 1789 után is királypárti marad. És royalista érzelmét.

Next