Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1914-05-01 / 102. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. ]j ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN Szeged, 1914. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN Kiadóhivatal Kárász­ utca 1. Telefontszáma: 34+5. egész évre . K 24*—félévre . . K 12-— egész évre . K 28-—félévre . . K 14.— Telefonszám: 81 > Egyes »»*■ ára 1* Bntr.__________negyedévre K 6-— egy hónapra K 2— negyedévre K 7-— egy hónapra K 240 Egyes szám ára 10 fillér, ill. évfolyam 102. szám. Péntek, május I. Májusi szél. Május királynője bevonulásának nap­ját ragyogó ünneppé avatta a munka századában élő emberiség. Elhalkul a gyárak csörömpölő gépeinek robaja, meg­áll a csattogó kalapács, kialszik az örök­láng tüzében álló gőzkazán, az ipar robo­­tosai egyetlenegy napig semmi mást nem fognak tenni, mint élnek a saját emberi öntudatuknak. Ki irigyelné tőlünk a nyár első meleg napsugarát, mely egyaránt hull dolgosok­ra és testekre, igazakra és hamisakra, jókra és érdemtelenekre még ott is, ahol az emberi társadalmak önkénye­s osztá­lyokra különítette el a küzdő feleket? Vér­piros lobogók lendülnek a tiszta levegő­ben, forradalmi dal zeng a fák alatt, höm­pölygő munkássereg tart a ligetek zöldje felé: mindez együtt felüdítő, szép és meg­nyugtató, mint a friss illatokat hozó má­jusi szél . . . Máskor is igy kezdődött. A fölséges nép énekelve, tréfálva, triviális utcai za­jongással indult el Sévres felé, a versail­­lesi után s alig sejthette, hogy aznap este halomra fogja gyilkolni a királynő test­őreit, mialatt a megriadt, szőke Antoinet­te egy szál ingben, riadtan menekül für­dőszobáján keresztül ... A fölséges nép vállára emelte Táncsics Mihályt s még nem sej­tette akkor, hogy lelkesedésének ezzel a szabad kitörésével később egy or­szágot fog lángba boritani. Kicsi örömök, egyszerűek és kedvesek, az ember és ter­mészetéből fakadók, a szabadság boldog kívánásával összehangoltak s mégis mi­lyen igazán és nagyszerűen bennük van az emberiség legbensőbb szellemi tartal­ma: a küzdelem és pihenés változatain edzett csodálatos előretörekvés! " De hát ha a hízelkedő májusi szellő fergeteges viharrá izmosul majd egy­szer? . . . A társadalomnak az a jelentős osz­lopa, melyet a munkásság gyűjtőneve alá szoktunk foglalni, világtörténeti jelentősé­gében nem idősebb hatvan évesnél. A kommunista kiáltvány bölcsejé­t hordozó londoni kongresszus óta beszélünk a mun­kás­elemről, mint államalkotó tényezőről s azóta ez a fogalom belső tartalomban ép úgy, mint kiterjedésben, a legtisztelet­reméltóbb társadalmi erők egyikét jelenti. A munkásság megjelenése óta van tiszta szocializmus, igazi demokrácia, teljes hu­manizmus. Sajnos, ezek a nagy fogalmak igen jelentékeny részben csak fogalmak s nem megvalósult ideálok, mert a munkás­ság erkölcsi súlyában rejlő nagy jelentő­séget a társadalom még nem méltányolta s a humanizmus egyelőre megelégszik felszínes népjóléti intézmények létesítésé­vel, anélkül, hogy a mai kapitalista ter­melés helyébe a tiszta szövetkezeti ala­pon álló munkástársaságok tevékenységét állítaná. Gyáriparunk, kereskedelmünk és vállalkozási hajlamunk még a nagytőke uralma alatt nyög, Európa és most ké­szül az általános autonóm vámtarifák életbeléptetésére s a legkevesebb remény sincs rá, hogy a szövetkezeti munkásmoz­galom, melynek élén a kitűnő Jaurés áll, a közel­jövőben számottevő eredménye­ket tudhatna fölmutatni. Mégis, azt his­­­szük, a munkásság egészében olyan le­­bírhatatlan eleven erő, az alkotó energiá­nak annyi szívóssága van felhalmozva, a­mi előbb, vagy utóbb, romboló és teremtő módon fogja a társadalom mai képét át­alakítani. Május elseje azt jelenti a világnak, hogy a munkásság homogén szervezetté tömörült össze, mely a maga méltóságtel­jes öntudatával az aranyat érő tavaszi munkaidő közepén el tudott hódítani egy drága napot a maga emberies élete szá­mára. Mily nagy erő nyilvánul meg eb­ben a tényben! Íme, a középosztály robo­­tosai, a hivatalnokok, sem a vasárnapi munkaszünetet, sem a május elsejét meg­teremteni nem tudták, pedig a hivatalnok­élet egy-egy napjának nincsen pénzben kifejezhető értéke, aminek elmaradásával a nagy uzsorás, az állam, károsodnék. Vi­lágos bizonysága ez annak, hogy a szer­vezkedés és tömörülés nagy társadalmi jelentősége elvitázhatatlan. 1 Őszi verőfény• St Joachim cVerenc festménye után.) A sarjú rét friss — pompás zöldje villog Mint smaragdszin selym­ii drága kendő, Messze mögötte, mintha lángban állna, Rozsdaszin orommal ég az erdő. A dülő-ut rőtsárga csikja mentén Kék ruhájú láng korsót cipelve jön . . . Megáll . . . s az izzadt kék ruháján á ttüzel két kemény, barna melle. Rajának izzó, sárga szőkeségén Rezegve hull a részeg nap­súgóra, — S arany fátyolt sző napsütött nyakára. M dombok hajlott barna venyigéjén Most érik a lángborok gerezdje . . . ^ hordót kongatnak már a bő szüretre. DUTKA ÁKOS. fi Az öreg báró lelke. írta: Krúdy Gyula. Egy lánytól hallottam ezt a történetet. A báró, miután hatvanadik évét betöl­tötte, csinos kis villát vásárolt a Csömöri­­utón és finom bútoraival, meleg szőnyegeivel és széles rézágyaival itt pompásan berendez­kedett. Ezeket a holmikat — a szőnyeg­­díványokat és csudálatos vánkosokat ismerte sok leány Budapesten. A báró elmondhatta, hogy a pesti nők között azok vannak keve­sebben, akiket még eddig meg nem vendé­gelt — többen vannak azok, akik lakásán megfordultak. Alig töltötte be huszadik évét, ■ már ismerték érdekes fekete fejét és szilaj szemét a társaságbeli asszonyok. Azon le­ányok pedig, akik nem szégyenkeznek bű­neik miatt, ebben a huszas években elragad­tatással emlegették a bőkezű és szenvedélyes napkirályt. S így a báró hosszú évtizedek alatt, miután éppen semmi dolga sem volt és semmi sem érdekelte, folytonosan a nők­nek élt. Vannak oly csudálatos férfiak, va­lamint asszonyok is, akiknek vér helyett tűz­­patak folyik sárgás bőrük alatt. A báróról tudva volt, hogy vére fanyar és csípős izű, mint az egri vörösboré, mely elfeledve száz esztendeig áll a pince sarká­ban, a sárga homokba temetve. A nők vagy nagyon szerették vagy nagyon megvettették — de valljuk be, hogy mégis inkább szeret­ték — amiért remélem senki se fog meghara­­­gudni a nők közül. Negy­ven esztendeig a csudálatos báró ismerkedett és szeretett a városban és a vá­roson kívüli. Első kedvesei öreg asszonyok lettek — de ne higyjétek, hogy a báró még mindig fenntartotta velük a barátságot. A báró elfelejtette őket és megismerkedett a fiatal generációval. Ahogy nőttek, a növen­déklánykák, ahogy az arímácskák, amelyek eleinte csak titkosan rejtőznek ruhácskáik alatt, kidomborodtak, a báró őrülten érdek­lődött irántuk. Kis leányokból — öregasszo­nyok lettek, gyermekeik, unokáik lettek és a Vendéglőben kávéházban Füszerkereskedésben m MINDENÜTT KÉRJEN HATÁROZOTTAN M SZT. ISTVÁN: fimmmilUülio­­n ^ ------ - ---------------------------------------♦ ÓVAKODJÉK ♦ § f dupla malátasört­ az utánzatoktól!! ]|Csemegeüzletbe

Next