Délmagyarország, 1916. augusztus (5. évfolyam, 177-203. szám)
1916-08-01 / 177. szám
Szeged, 1916. Augusztus 1. r ÖSZi MAGYARORSZÁG LEGÚJABB. BÉCS: A Zeit jelenti, hogy a király tegnap Schönbrunnban gróf Andrássy Gyulát másfél órás kihallgatáson fogadta. FRANKFURT: A Frankfurter Zeitung jelenti. A bukaresti Dreptatea közlése szerint politikai körök nem tartják kizártnak, hogy a Bratianu-kormány beadja lemondását. Jellemző, hogy Marghiloman, a konzervatív párt vezére három ízben volt kihallgatáson a királynál. A Bratianu-kormány lemondása esetén Maiorescu-Marghiloman- Carp kormánya jönne, mely újra probdamálná Románia semlegességét. BUKAREST: Ferdinánd király Sinaiába való elutazása előtt kijelentette, hogy ottan senkit sem fogad kihallgatáson. Utoljára Marghiloman volt a királynál. BECS: A Kölnische Zeitung bukaresti távirata szerint a négyes szövetség még nem tett együttes lépést. Braíiana augusztus 14-én fog dönteni. A kormány úgy szeretné megoldani a válságot, hogy az megfeleljen az antant érdekeinek, de a központi hatalmak érdekeit ne sértse. BERLIN: A Wolff-ügynökség jelenti: A császár a háború második évfordulója alkalmából kéziratot intézett Bethmann-Hollweg birodalmi kancellárhoz. A kézirat kiemeli, hogy a német csapatok hősies küzdelme meghiúsította az ellenség kiéheztetési törekvését, amely politika ez által csődöt mondott. Az ellenség még mindig Németország megsemmisítésére törekszik, de a császár bízik, hogy a győzelmes harcok meg fogják hozni a nehéz küzdelem gyümölcsét. A hadsereghez is intézett az évforduló alkalmából parancsot a császár. A rossz idővel akarják megokolni az oroszok az offenzíva megakadását. Sajtóhadiszállás, Július 31. Bukovina megszállott területén egyre sokasodnak a konfliktusok az orosz hatóságok és görögkeleti lelkészek között. Az ellenség ugyanis azt követeli, hogy a román és ó szláv istentiszteleteket ezentúl kizárólag orosz nyelven tartsák meg. Nagy agitációt fejtenek ki az oroszok, hogy a Bukovina északi és nyugati részén lakó rutének orosz alattvalókká legyenek és vándoroljanak ki Kelet-Orosztországba. Seletin, Izvor és Szipat huzul falvakban nagy pusztítást okoztak az oroszok. Gyújtogattak és raboltak. A huzulok maffiáit elhajtották. Néhány hazal embert erőszakkal elhurcoltak, mert vonakodtak letenni a lojalitási esküt. Több huziult megöltek a kozákok, mert nem akarták őket vezetni a hegyekben. Az esőzés megszűnt a bukovinai hegyekben. Ha az orosz hadvezetőség azt jelenti, hogy a hegyekben hó esik, ez nem felel meg a valóságnak, mert a rossz idővel akarja megokolni az offenziva megakadását. , Az antant haditanácsa Moszkvában. Hága, Julius 31. Londonból jelentik. Az itteni lapok pétervári jelentése szerint augusztus elején a szövetségesek haditanácsot tartanak Moszkvában, amelyre elküldik képviselőiket az angol, francia és olasz vezérkarok is. A haditanácsban egy orosz tábornok fog elnökölni. Stürmer csak ideiglenesen lesz külügyminiszter ? Hága, Julius 31. Londonból jelentik: London politikai köreiben Szaszonov visszalépésének híre nem érkezett váratlanul. Már négy hónappal ezelőtt szó volt arról, hogy Izvolszki lesz az orosz külügyminiszter. Az angol kormánynak akkor az volt a szándéka, hogy a szövetséges kormányokkal a békefeltételekről fog tárgyalni és ezért az orosz külügyminisztériumi élén egy oly férfiút szeretett volna látni, aki a nyugati hatalmak bizalmát élvezi. Ilyen férfiú lett volna Izvolszki, aki mind Pátiéban, mind pedig Londonban persona grata. Időközben az események eltérítették Angliát a béke gondolatától. A londoni politikai körökben azt hiszik, hogy Stürmer csak ideiglenesen tartja meg a külügyminiszteri tárcát. Részletek Olaszország tripoliszi vereségéről, Bern, július 31. A Corriere della Sera tripoliszi levelezője beszámol az olaszok ottani helyzetéről. Bevezetésképen megemlíti a tudósító, hogy az angolok 1914 őszén, sőt még 1915 tavaszán is támogatták a szenussziakat Olaszország ellen. Később ezért a hibájukért keserűen megbűnhődtek, amidőn a szenussziak az angolok ellen is fordultak. A tripoliszi fölkelők támadásai katasztrófával végződtek Olaszországra nézve. Az olaszok 4000 főnyi bennszülött aszkarival és saját csapataikkal támadást intéztek a fölkelők kasr—fuhadii tábora ellen. Ez a csata az olaszok teljes vereségével végződött, úgy hogy a győzelmes fölkelők egészen a tengerpartig üldözték őket. A csata következménye az lett, hogy a misuratai, beniulidi, tarbhunai és selitteni olasz helyőrségeket körülzárták és az olaszok hosszabb ellenállás után kénytelenek voltak megadni magukat. A tarhunai helyőrség utolsó kirohanása igen gyászosan végződött az olaszokra nézve. A cikk azzal végződött, hogy az olaszok most már csak Tripolisz városát, Homszt és Zaurát birtokolják. Tripoliszt 38 kilométer hosszú drótkerítéssel vették körül, azonkívül lövészárkokkal védelmezik az esetleges támadások ellen. Homsz körül hasonló védőberendezéseket végeztek. A Royal kávéházban minden estes Barla Kálmán hírneves szólista, Szeged legkedveltebb zenekara játszik. s A Haditermény szegedi kirendeltsége. (Saját tudósítónktól.) Szombaton tartotta Szeged törvényhatósági bizottsága rendkívüli közgyűlését, amelynek egyik tárgya tudvalevőleg tanácsi javaslat volt arról, hogy a Haditermény szegedi kirendeltsége érdekében feliratot küldjön a város a belügyminiszterhez. A tanács javaslatát — mint ismeretes — negyven városatya indítványára tette meg. Nyilatkozott az ügyről a renormili közgyűlésen dr. Charnois Lajos, főispán, aki — mint mondta — szóban és írásban tett előterjesztést és nyomatékosan kérte Szeged igényeinek figyelembevételét. A közgyűlést megelőzően, mindjárt azután, hogy a Haditermény vidéki kirendeltségeinek tervezete nyilvánosságra került, Somogyi Szilveszter polgármester is felért a belügyminiszterhez. A szegediek mozgalmát köztudomás szerint nagy mértékben támogatja Csanád megye állásfoglalása. Hétfőn két budapesti forrásból is értesítést nyertünk a Haditermény szegedi kirendeltségének ügyeiben. Az egyik szerint rövidesen fölállítják a szegedi kirendeltséget, mégpedig vagy a Szeged-Csongrádiban, vagy a Kereskedelmi és Iparbankban. A másik forrás szerint — ez a Haditerménytől származik — most vannak folyamatban a tárgyalások a belügyminisztériumban. A Haditemmény a belügyminiszter dispozíciója szerint jár el, úgy látszik, hogy a csanádcsongrádi kerületet kettéválasztják. Felvilágosítást akartunk kérni ebben az ügyben Engelsmann Mórtól, de ő hétfőn délután Szentesre utazott. Ezekkel a híradásainkkal kapcsolatosan közöljük ,a Haditerménynek egy levelét, amelyet a temesvári kereskedelmi és iparkamarához intézett. Az érdekes levél, amely sok okulást nyújt, a következő: — Nem lehet csodálkozni azon, hogy nehéz feladata teljesítése közben a H. T. magánérdekeltségek egész raját zúdította önmaga ellen és, hogy sokan a maguk egyéni nézőpontjából tekintve, lgazságtalanságot láttak ezekben az intézkedésekben. Kétségtelen azonban, hogy a H. T. intézkedéseinek foganatosításánál megerősítve látta azt a már korábban tapasztalt tényt, hogy a múlt évi gabonatermés lebonyolításánál a törvényhatóságok önálló vásárlási jogosultsága a maximális áraknak jelentékeny túllépését eredményezte az egész vonalon. A H. T. szervezete természetesen teljesen kizárja a maximális áron felül való vásárlást és az azon felül való eladást. Ennek tulajdonítható, hogy a gabonát az elmúlt évben mindinkább lankadó mennyiségekben ajánlották fel a H. T.-nak és a termelők szívesebben keresték fel a többi vásárlási jogosultsággal felruházott testületeket, amelyek a maximális áraknál magasabb árakat engedélyeznek. A kirendeltségek létesítésének fő célja az, hogy a polgári lakosság ellátása a helyi viszonyok és lehetőségek intenzívebb ismerete, és kultiválása mellett mégis az összes közérdekű szempontok figyelembevételével történhessék meg és, hogy a kirendeltség körzeteiben levő malmok közvetlen és hatásos ellenőrzése révén a fogyasztás részére szükséges mennyiségek disponsibilitása a kellő időben és helyen feltétlenül biztosíttassék. Az uj rendszer lehetővé fogja tenni a katonai és polgári ellátás egymástól való elválasztását és pedig tisztán célszerűségi alapon és módot fog nyújtani egyúttal arra