Délmagyarország, 1919. november (8. évfolyam, 235-259. szám)

1919-11-01 / 235. szám

( >í#C* Ára 60 fillér, VIII. évfolyam 235. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRA:­­ egész évre 96.— K 1 félévre , 48.— K ^ negyedévre 24.— K egy hónapra 8.— K Egyes szám ára 40 fill. Vasárnapi szám ára 60 f. Szeged, 1919 Szerkesztőség: KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM A szerkesztőség telefonja : 305. Kiadóhivatal: KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM A kiadóhivatal telefonja : 305. Szombat, november 1. I Mindenszentek.­ ­ A halottak ünnepe is az élőkért van. Kimegyünk a sírok közé, hogy emlékez­zünk. Az élet igazi szépsége az emléke­zésben rejlik. A valóság mindig nyers, éles, durva és kíméletlen. A valóságban­­ mindig nagy szépséghibák vannak. Élni­­ annyi, mint csalódni és a beteljesülés­e csak arra való, hogy álmainkat és vágyain­kat „negcsúfolja. A legnagyobb dolgok .szemlélői és részesei, éppen az izgalom lázában, a pillanat mámorában nem lát­ják, nem érzik meg a dolgok valódi­­ lényegét. Az emlékezet megszépíti a valót, az emlékezet elfödözi a rutát, elveszi a­­ tények és arcok nyerseségét, élességét­­ és érdességét. Mindenszentek és halottak ünnepe az­­ emlékezés ünnepe, a lélek igazi ünnepe, a léleké, amely a nem ismert tartomány lakóit keresi föl, távoli, rejtelmes csilla­gokba költözöttekkel társalog az őszben, az elmúlás ködében, a hervadás fénye­iben. A kegyelet mécsei nem igen gyul­ i­hatnak föl az idén a sírok ormán, •A koszorúk éke nem igen virul fölöttük,­­ de a lelkünk annál inkább csillog az­­ emlékek könnyétől és szivünk annál inkább fonja el nem hervadó virágainak koszorúját azok számára, akiknek köszön­hetjük, hogy élünk, mert ők halni tudtak értünk, áldozatul és váltságul adva ma­gukat messze jövendők boldogságáért.­­ Magyar mindenszentek: van-e ennél fáj­­­­dalmasabb és dicsőségesebb emlékünnep­­, ezen a világon? Magyar vértanuk mártirológiája: van-e­­ ennél gazdagabb és díszesebb könyve , más nemzetnek, ennél fönségesebb és­­ busább pantheonja más országnak? Akik meghaltak, mert idegen zsarnok igájába hajolni nem tudtak, nem akartak. Kont­­ és társai, Hunyadi László, Zrínyi Péter­­ és társai, Bocskai, Bethlen és Rákócziak ,­­ hajdúi, kurucai, Kossuth honvédei? Akik­­­ a népjogokért és szabadságokért mentek a halálba. Dózsa György, Martinovics és , társai és a dicsőséges sor végén a rég­i­ küstömb, Petőfi Sándor, aki már a világ­szabadságért esik el a harc mezején. Az aradi tizenháromról se feledkezzünk el. És azok, akiket idegen érdekekért kény­­­­szerítettek a hősi halálba, a reménytelen és kilátástalan küzdelembe, a világ leg­­szörnyűbb és legkegyetlenebb poklába, az ötödféléves háború sorába és porába, nyomorába és szenvedésébe, a legszo­­morubb és legfájóbb mártírhalálba. A sírok, amelyek északon és délen,­­ keleten és nyugaton magyar fiuk fölött­­­ domborulnak, egy nép tragédiáját hirdetik korhadt fakeresztjeikkel, süppedt hant­­­­jaikkal. Egy temető lett a világ éveken­­ keresztül, egy halottak napja az életünk hosszú időkön át és ebben a temetőben i­tt a magyarságnak van legtöbb és leg­drágább halottja és ez a hosszú, hosszú éjszakáját, az örök enyészet ködét borí­totta reánk. És akkor jött a forradalom és fegyveres autóinak, virágos társzekerei­nek dübörgését is túlharsogta a hang, mely a lelkek mélyéből tört elő, amely a magyar forradalomnak pacifista színét adta; békét, békét, békét, az egész világ­gal, hogy végül megbékülhessü­nk az élettel, önmagunkkal. Mikor az őszi rózsák fölrepültek a katonasipkákra és csákókra, a frontokon még vonaglott, vergődött, döglődött és nem akart kimúlni a modern apokalipszis sárkánya, a Háború. Az 1918-iki magyar forradalom néhány nap alatt levágta ennek a sárkánynak mindegyik fejét. Ez volt az első vívmánya a forradalomnak és ez az első vívmánya maga olyan nagy, olyan dicső és olyan fontos volt, hogy ezért magáért is meg kellett indítani. Őszintén szólva : meg kellett indulnia. Hiszen nem emberek csinálták, de a történelem igazságtevése. A magyar mindenszentek, az ötödféléves háború halottjai, vértanúi kikeltek név­telen és jeltelen sírjaik mélyéről és vétót kiáltottak az oktalan és céltalan öldök­lésnek. Az őszi rózsák tiltakoztak, hogy új, fiatal áldozatok sírjai nőjenek a vég­telenségig. Minden szentek nevében véget kellett vetni a háborús őrületnek. Emlékezzünk és ne feledjünk! ­­ halottak napja majdnem az örök elmúlás Szegedről küldöttség megy Sir George Clarkhez­ (Saját­ tudósítónktól) Megbízható for­rásból nyert értesülések­ szerint a leg­közelebbi napokban, valószínűleg szom­baton Szegedről küldöttség megy Buda­pestre Sir George Clarkhez, az antant­hatalmak magyarországi teljhatalmú meg­­­bízottjához. A küldöttség összetétele arra enged következtetni, hogy a deputáció Friedrich István és az általa képviselt irány­zat érdekében megy az antant-megbízott­­hoz, akinek kezében a magyar politikai élet összes szálai ez idő szerint összefutnak. Kérdést intéztem egy ismert szegedi politikushoz, a Friedrich-irányzat egyik exponált hívéhez, akit a küldöttség vezetőjéül is emlegettek, mi igaz a küldöttségjárás híréből. Ezt a diplo­matikus választ adta : — Amennyiben rólam van szó, nem igaz. Tehát a küldöttség szombaton utazik. Magyarország térképe a békekonferencia előtt. (Saját tudósítónktól.) A háború al­a­t­­ vált barátunkká a térkép. A leghanyagabb diák, a vásott iskolakerülő, a tudatlan napszámos, a tudást lenéző korlátolt kispolgár mind bújta a térképet, mind geográfus lett. Mind tudta, merre folyik a Marne, az Isonzo, hol kell a mappán keresni Doberdot s Antwerpen, Verdun, Varsó csak tán a szomszédságban voltak s száz meg száz kis, soha nem hallott buta, sötét, istentől eldugott faluja széles Európának olyan ismert név volt, mint most a szomszéd kis­község. Az az érdeklődés, amivel vesztett vagy nyert csatáknak egy-egy új helyére vetette magát a mindenkiben fölébredt geográfus, már valóságos falánksága volt az izgatott kí­váncsiságnak. S a térkép még mindig nagyon érdekes, de nekünk szomorú most az érdekes­sége. Azt találgatjuk róla, hogy elvesztünk-e csakugyan mindent, amit idegen hatalmak szállottak meg, vagy hogy van-e még valami remény visszaszereznünk az elvett földünknek legalább egy részét. Most is barátunk a térkép s azt szeretnők, ha védelmezőnk lehetne. Egyszer s most már talán nem is sokára, mégis tárgyalni fognak velünk a békéről. Legyőzöttek vagyunk, nagyon sokat a tárgyalástól nem várhatunk. De remél­nünk lehet, hogy a magyar föld térképének szembeötlő igazságait a békekonferencián is respektálni fogják. A Magyar Földrajzi Intézet egyenesen ezzel a céllal készítette el Magyarország új, nagyalakú térképét, amelynek egy példányát Szegedre is megküldték a városi mérnöki hivatalba. Ko­­gulowitz Manó és Bátky Zsigmond a térkép tevezői. A békekonferencia elé akarják terjesz­teni ezt a mappát, amelyen minden egyes köz­ség lélekszámát és népfajbeli összetételét s a lakosság tényleges letelepülőhelyeit, még a na­gyobb majorokat, különálló ipartelepeket is föl­tüntették a valóságnak megfelelő adatokkal, az 1910. népszámlálás, a Központi­ Statisztikai Hivatal kiadmánya alapján. Lelkiismeretes munka ez, semmi ferdítés sincs benne. Vilá­gosan rámutat arra, hogy a városok lakossága általában 60 százalékban magyar, olyan vidé­keken is, amelyeken más nemzetiség van több­ségben. Megmutatja, hogy tiszta magyar vi­dékek is vannak olyan megszállás alatt, amely állandóságra törekszik, hogy például a szom­ szédos Hódmezővásárhelyen és egész környé­kén nincsen idegen nemzetiség, hogy Csongrád­­megye maroknyi kivétellel magyar. Ezen a tér­képen van célzatosság, de az igazság célzatos­sága, amit, bízhatunk benne, nem fognak figyelmen kívül hagyni. A térképből a legvilágo­sabban kitetszik, hogy a Tisza nem nemzetiségi határ, mert rajta messze földön túl is többség­ben van a magyarság. Hogy igazunk nem fog elhomályosulni, arra már bizonyság is van. A magyar lakosságú Muraközből, Baranyából és Pécsről kivonulnak a szerbek. Az erről közölt első hírt még meg­erősítette a szerbeknek az a kívánsága, hogy a pécsi bányák kitermelésének jogát adja nekik a békekonferencia. Ha Baranyát Jugoszláviához csatolnák, ha így Pécs város és környéke is a szerbeké maradna, akkor ezt a jogot nem kel­lene külön kérniök. Bízzunk a térkép igazságaiban ! Szegeden járt Tisza Ist­ván egyik merénylője? Két fiatalember szenzációs­­ feljelentést tett a szegedi rendőrségen. Elmondották, hogy gróf Tisza István gyilkosa nemrég Szegeden járt, név szerint ismerik és beszéltek a merénylő sógorával, Steinitz Sándor szegedi lakossal, aki elmondotta nekik a gyilkosság részleteit. A fiatalembereket dr. Papp Menyhért rendőr­­kapitány hallgatta ki, szembesítette őket Steinitz Sándorral, aki mindenben megerősítette állí­tásukat. Papp rendőrkapitány jegyzőkönyvet vett fel a vallomásukról és a jegyzőkönyvet külön futárral küldte fel a belügyminiszterhez. Eszerint gróf Tisza Istvánra Gärtner Marcell vegyészmérnök, tartalékos főhadnagy tette az első lövést. Steinitz Sándor elmondotta a csendőrségen, hogy sógora tényleg kijelentette előtte, felesége és anyósa előtt, hogy ő lőtte az első golyót Tisza Istvánba és a gyilkosság többi részleteit is közölte velük. Ő ment legelőször Tisza István dolgozószo­bájába. Utánna jöttek a többiek. Tisza az író­asztalánál ült és néhány percnyi izgatott pár­beszéd folyt le közöttük. A szóváltás közben Gärtner célbavette Tiszát és közvetlen közelből rálőtt. A lövés talált. Azután társai is rálőttek Tiszára. Gärtner Budapesten lakik anyósánál, özv. Steinitz Jakabnénál az Izabella­ utca 41. számú házban. Legutóbb a budapesti román útlevél­­osztályban,, dolgozott. A múlt héten Szegeden volt és hétfőn utazott vissza Budapestre. Sze­gedi rokonainak azt mondotta, hogy Bécsen keresztül Párisba utazik. A rendőrség megszerezte Gärtner személy­­leírását és megküldte a belügyminiszternek. A személyleírás szerint a mérnök két méter magas, rövid barna hajú, nyírott barna bajuszú, szikár, csontos, kissé beesett arcú, elegánsan öltözkö­dik és erősen költekezik. Órák és ékszerek részletfizetésre! Elsőrendű nagy I.UI. Mvfi műórás és ékszerész javítóműhelyt s Mimii» == Dugonics-tér II. szám. se (A bi £usweiter-cégnek 16 évig volt elsőrendű szakmunkása.) 287 Törött aranyat a leg­ma­abb árban vesz.

Next