Szeged, 1922. június (3. évfolyam, 125-147. szám)
1922-06-23 / 142. szám
2 nyáj.n meg fognak felelni és az ország rendkívül súlyos helyzetében társadalmi felekezet és pánkülönbség nélkül testvéri szeretettel fogják törvényhozó működésüket gyakorolni a haza szolgáltában. Működésükre kérem a jelen áldását. A tiszteletteljes e őrebocsátás után a tárgyalás rendjét megnyitódnak nyilvánítom. Gaál Gisztán ezután elnöki bejelentést tesz. Köszöntet mond gróf Apponyi Albertnek, aki félszázaddal ezelőtt mint körjegyző és most mint korelnök érvényesítheti parlamenti bölcseségét. Habár vannak is ellentétek, reméli a Ház egyértelműleg hozzájárul ahhoz, hogy a korenöknik köszönetet mondjanak. (Éljenzés.) Ezután bejelenti, hogy 244 választókerületben a választás megtörtént és a nemzetgyűlést megalakulnak jelenti ki. Károly király e Iparentálása. Az elnök most fölemelkedik s vele együtt a Ház és a karzatok közönsége is és ezeket mondja: Tisztelt Ház! Amely idő alatt a törvényhozás szünetelt, megrázó gyász sújtotta a nemzetet. Folyó évi április hó elsején fiatal korában Szent István koronájának örökösét, Károly király őfelségét az élők sorából kiragadta a halál. Halála őszinte gyászt váltott ki. A király tragikus, az embert mélyen megrázó sorsának méltatása a jövő kor fő adata. Kötelességünk, hogy a gyászba borult család előtt mély részvétünknek adjunk kifejezést. Majd javasolja, hogy a nemzetgyűlés a király halála alkalmával mely részvétének adjon kifejezést és hatalmazza föl az elnökséget, hogy erről a gyászba borult családot értesítse. (Általános helyeslés.) Ezután elparentálja Bernáth Bélát, a nemzetgyűlés volt korelnökét. Még két jegyzőt választanak. Szünet után napirendi indítványt tesz gróf Bethlen István miniszterelnök, aki indítványozza, hogy még két jegyzőt válasszon a nemzetgyűlés. Ezt a Ház elfogadja. Az uj jegyzők, valamint a bizottságok megválasztása a péneki ülésen lesz kitűzve^A^^^^^^ég^félkctlökoi^ Az osztrák kisgazdák, mint nemzetfenntartó elem. BÉCS, június 22. A véletlen nagy akadályokat támasztott az osztrák kormány pénzügyi programjának kivitele elé. A birodalmi parasztszövetség ugyanis, amely a keresztényszocialista pán zömét alkotja, a nemzetgyűlésen ma délelőtt a gazdasági szakértők elnöklete alatt ülést tartott és tárgyalás alá vette a kormány pénzügyi szanálási tervét. A pártszövetség kimondotta, hogy semmi szín alatt sem járul hozzá az állam pénzügyeinek olyan szanálásához, ami a földbirtoknak állami jelzáloggal való megterhelésével járna, pedig tudvalevően ez az egész pénzügyi program alapja, hanem ehelyett elsősorban a bankok és tőkések ellen követel intézkedéseket. Elhatározta a parasztján, hogy követelni fogja a kormánytól a munkanélküli segélyek megszüntetését, a nyolcórai munkaidő tönényes elrendelésének föloldását. A parasztszövetség holnap, amenynyiben a kormány nem számol követeléseivel, a párt képviselőit kivonja a kabinetből. Ez annyit jelent, hogy a parasztszövetség a kormány egész pénzügyi programját fölborítja. SZE 0 B D Házat! Földet! Üzletet! Szabó ingatlan iroda által. Takaréktár utca 3. Telefonnám: 10—54 Szolid és a legmegbízhatóbb. — Állandó nagy előjegyzés házak, fdláak és Hitetek eladására, tw A DMKE elleni vizsgálat eredménye. A belügyminiszter 14 pontja. — Súlyos megállapítások az egyesület vezetősége ellen. — Nem működtek alapszabályszerűen. — Készülődés a szombati közgyűlésre. A Délmagyarországi Közművelődési Egyesület, amelynek autonómiáját még 1920 ban fölfüggesztette a belügyminiszter, június 24-én tartja a felfüggesztés utáni első közgyűlését, amelyen Eöttevényi Olivér, az egyesület élére kinevezett kormánybiztos, beszámol a vizsgálatnak az eredményéről, amit a belügyminiszter rendeletére lefolytatott az egyesület kebelében. Szegeden bizonyára emlékeznek még azokra a szinte botrányos eseményekre, amelyek néhány év előtt olyan nagy port vertek föl az egész országban. Most, hogy az egyesület közgyűlésén a vizsgálat hatalmas anyaga nyilvánosságra kerül, mégis szükségesnek tartjuk, hogy ezeket a dolgokat vázlatosan fölelevenítsük, illetékes helyről nyert információnk alapján. Az ügy szálai egészen 1907 ig nyúlnak vissza, amikor az egyesület titkára, Gallovich Jenő, a Virradat jelenlegi helyettes szerkesztője és az egyesület vezetősége között megfeszült a viszony, amennyiben személyes élű összetűzésekre került a sor. Azóta az egyesületben különös módon folyt a gazdálkodás. Perre is került a kérdés és az elsőfokú bíróság Gallovichot elítélte, de a pert megújították és a bíróság ekkor rehabilitálta őt. A háború kitörése után Gallovich megalakította Budapesten a DEMKE fiókintézetét, majd belépett az Emkébe és a Vöröskereszt gyűjtési akcióját kezelte. Itteni működése ellen is több kifogás és panasz merült föl a Demke szempontjából, míg végre a belügyminiszter számos följelentés alapján fölfüggesztette az egyesület autonómiáját és dr. Eöttövényi Olivér kormánybiztosi minőségben megbízta az eyesület belső ügyeinek kivizsgálával. A vizsgálat 1920 augusztusában kezdődött és tartott egészen 1921 augusztusáig, tehát kerek egy esztendeig. A vizsgálat részletes eredményeit nem hozták nyilvánosságra, a könyvek, az iratok és számadások átvizsgálása a legnagyobb titokban folyt. A vizsgálat eredményéről még a múlt évben 366 gépírásos oldalra terjedő jelentésben számolt be a vizsgálóbizottság a belügyminiszternek, aki ez év június 3-án kelt leiratával a vizsgálat eredményeképen visszaadta az egyesület autonómiáját és felhatalmazta a kormánybiztost, hogy a közgyűlést hívja össze. A leirat 14 pontban közli a lefolytatott vizsgálat végleges eredményét, eszerint: 1. Az egyeület vezetősége nem fordított elég gondot arra, hogy az alapszabályszerű célnak megfelelőleg meghatározott formába öntse az egyesület kulturprogramját és törekedjét ennek a programnak megvalósítására. 2. A legelső elnökválasztás 1907- ben politikai szempontok szerint történt, mert az uralmon lévő politika párt egyik prezentánsát igyekeztek erre a tisztségre megnyerni. Az ebből származó személyi harcok miatt alkalmas elnököt nem találtak és így hosszú ideig nem is volt az egyesületnek elnöke. 3. Nem gondoskodott az egyesület arról, hogy egyetlen alkalmazottja se léphesse át alapszabályszerű hatáskörét. 4. Minduntalan költséges alapításokat tett és céltalan vállalkozásokba fogott. 5. Működési körét olyan területekre is kiterjesztette, amelyek a Délvidéktől távol estek. 6. Nem eléggé gondozta az egyesület fiókjait és ezáltal elhanyagolta Délmagyarországot is. 1. Nagy javadalmazású tisztviselőket alkalmazott, még pedig élethossziglan, amelyhez nem volt alapszabályszerű joga, mivel ezt közgyűlési határozat nélkül tette. Az alkalmazottak által fölvett külön jutalmak és segélyek fölborították a költségvetést és elvonták a céltól az anyagiakat 9. Úgy az összkiadáshoz, mint az adminisztrációhoz viszonyítva túlságosan kis összeget fordítottak kulturális célra. 10. Amellett, hogy az állam által jelentősebben segélyezett egyesületi nevelő intézetet tisztán üzleti alapokra fektették, a jövedelmét nem az intézet fejlesztésére, hanem más célra fordították. 11. Az évi elnöki jelentések kevéssé nyugodtak reális alapon. 12. Feltűnő felületesség tapasztalható a Gallovich-ügyében lefolytatott vizsgálatoknál. 13. Tíg teret engedett arra, hogy az egyesületeket egyéni célokra használhassák föl és lehetővé tette, hogy az egyesületben világnézeti harcok dúljanak. 14. Ezen világnézeti harcok exponenseinek harcai gyakran előtérbe kerültek és igy az egyesület programjának megvalósítását csak részben szorgalmazhatták. Ezek a belügyminiszteri megállapítások bizony elég súlyosak ahhoz, hogy szigorú fegyelmi eljárást vonjanak maguk után, amire különben a leirat kötelezi is az egyesületet. — Fehér vászon, fehér és színes antilop, lakk, bagaria, fekete divatos félcipők, szandálok legolcsóbbak Robit~ek cipőáruházban. •77 China-ezüst rlform 4- q I«■ jq I« q 4- rendkívül magas árban QloZiargyakat megvételre keresünk Fischer Testvérek ékszerészek Szeged, Kárász utca 10. szám. T 5I ______Szeged, 1922 junius 23. A jugoszláv kormány elárvereztette a Magyarországtól kapott élőállatokat. BELGRÁD, június 22. A Magyarország által Jugoszláviának szállított jóvátételi állatállomány első részint amelyet a napokban hajtottak át Szabadkán. Jugoszlávia hivatalos képviselői kedden, június 20 -n nyilvánosan elárverezték a belgrádi óversenytéren. Árverésre került 12 bika, 133 tehén, 63 fiatal tinó és 24 borjú. Ugyanazon a napon Pálinkán is árverésre került 320 darab tehén. Újabb reformok a magyar közoktatásügy terén. Beszámolt a Szeged, arról, hogy a közoktatásügyi minisztériumban tervezet készül a magyar közoktatásügy teljes megreformálására. A közoktatásügyünknek nagy változáson kell keresztülmennie, hogy mindenben megfelelhessen a mai kor követelményeinek. Ezzel a reformmal kapcsolatban beszámoltunk az eddig nyilvánosságra került részletekről, míg ma újabb részleteket tudtunk meg. Elsősorban is — mint ismeretes — a középiskolák negyedik osztályának elvégzése után a tanulók csak abban az esetben léphettek felsőbb osztályba, ha a tanári kar erre alkalmasnak minősítette őket. Mint értesülünk, a jövőben ez megszűnik, a tanuló a negyedik osztály sikeres letétele után tanulmányait minden korlátozás nélkül folytathatja. Az utolsó esztendőkben azt a rendszert hozták be a középiskolákban, hogy az első osztályba lépő tanulónak fölvételi vizsgálatot kellett tenni és csak ennek sikeres letétele után történhetett meg a fölvétel. Ezt a fölvételi vizsgát megszüntetik, mert tanügyi szakférfiak véleménye szerint nem felelt meg annak a célnak, amelynek elérése érdekében rendszeresítették. A fölvételi vizsgák helyett a gyakorlati céloknak jobban megfelelő és már több évvel ezelőtt fölmerült, előkészítő tanfolymot rendszeresítenek. Ezenkívül a kultuszkormány több más gyökeres változást fog eszközölni a tanügyi reformmal kapcsolatosan. Korzó-Mozi Telefon: Igazgatóság 455. Pénztár 11». Pénteken, szombaton és vasárnap Két szenzációs nagy kalandor sligerfilmt John Bull, a gólyaláb. Izgalmas kaiardonegénv 6 felvban. Hans Breitensträtter a hires német borbajnok. Égő poklokon keresztül. Szenzációs kanadai kaland 6 felvban. Jómadarak klubja. Vígjáték 6 felvonásban. Előadások hétköznap 6 és 9 órakor, vasárnap 5, 7 és 9 órakor. A 9 órai előadás a nyári helyiségben tartatik. ócska rezet, ólmot, bármilyen réz- vagy horganyhulladékot legmagasabb napi árban vaazek KŐIM zománcedényüzlet Tisza Lajos körút 55. Teefon 15-35. (Mihályi füszerüzlet mellett), wj