Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)
1922-07-04 / 150. szám
Kedd, 111. évf., 150. §z A kormány tudja kötelességét. „A magyar kormány tudtéban van annak, hogy milyen rettenetes mértéke’ ötött a drágaság s tudja a kötelességét.“ Így, ilyen férfias önérzettel válaszolt a miniszterelnök a nemzeti ülésen egy felszólalásra, amely sürgős intézkedést kért a rohamos áremelkedések ellen. Aki hisz és bízik, ez most már nyugodjon meg. A kormány tudja, hogy drágaság van s ez minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy éber szemekkel vizsgálja a gazdaság jelenségeit. De még ezenfeül kötelességeket is ismer a valóban sajnálatos jelenséggel szemben, amiről pedig igazán nem lehet. Nem lehet eléggé elítélni azokat, akik a miniszterelnök szavai után sem tudnak megnyugodni, akik még mindig nem tisztelik kellően a tekintélyt s nem akarnak fegyelmet ismerni. Ezek a tekintély ellen lázadók azt az ellenvetést merik megkockáztatni, hogy a kormány a látszat szerint nem ismeri kévességeit a drágasággal és drágítással szemben, mert nemcsak hogy mit sem tesz elere, hanem inkább, mint már sokszor bizonyították, maga is a drágnók sorában tevékenykedik. Éppen most olvasható az a hír, hogy csütörtökön megjelenik az új lakásrendelet, amelynek köztudomásra jutott részletei nem a megfegyelmezettbb, a született kormánypárti lelkekben sem erőlltetik meg a kormány kötelességtudásába vetett szent birodalmat. Egyéb kategóriák mellőzésével csak arra hivatkozunk, hogy a kislakások bérét az 1917. évi bérnek négyszeresére, a kisüzletek bérét az 1917. évinek tizenötszörösére akarják fölemelni. Ez még a tekintély legfegyelmezettebb, legönmegtagadóbb tiszzdői előtt sem lehet más, mint túlzó fokú állami árdrágítás. Kétségtelen, hogy a drágaság éppen mo t t ártét a csúcok felé. Lehet, hogy ezért kell a sürgős kormányintézkedés, amely hóna alá nyúl a drága ágnak. De jön már nemsokára a többi is. A pénzügyminiszter beígérte. Ő is, a miniszterelnök i a legnagyobb áldozatkészséget igénylik egy fumckló ország érdekében. Igényelhetik teljes joggal, ebben viszont maga a tekintélypiszkáló destrukció sem kételkedhetik. De a kormánytól még a hajbókoló alázatosság is megkövetelheti, hogy az állampolgárok áldozatkészségének útjába ne építsen magátakat. Márpedig ezt cselekszi. A csizmások parlamentje állítólag megszűnt. Bizonyos, hogy a legtöbb csizmát gazdástul együtt kidobta magából a választáson a kormánypárt De a csizmás szellem él s nem is akarják agyonütni. Fönnmaradt a szűkkeblű,egyoldalú „kisgazdairány“, amely az állam minden terhét a többi kereső osztályra akarja áthárítani. Tettekben, intézményekben él a csizma, ameny ha áldozatkészségről van szó, mindig háml kullog a Cipő alán. Él a falu és a város között még mindig gondosan tenyésztett ellentét, amelynek szép virágául említi az egyik lap, hogy egy hold földnek ma is 40 K még a legnagyobb adója, ami szemléltetőbben és nagyobb értékben, például cseresznyében kifejezve, éppen egy félliter cseresznyének felel mi meg ugyanakkor, amikor a búza mázsáját négyezer koronáért adják. Igaz, a földadó reformját is ígérik, de hol van az a hívő kormány páni istenfélelem, amelyik elhiszi, hogy a csizma dédelgetett túlhatalma ellenében a pénzügyminiszter csakugyan az.BUDAPEST, julius 3. A nemzetgyűlés mai ülésén Rakovszky István napirend előtti fölszólásra kért és kapott engedélyt. Rakovszky a drágaságot tette szóvá. — Olyan jelenségek mutatkoznak újabban, mondja a szónok, amelyekre föl kel hívnom a kormány és a nemzetgyöés figyelmét. A drágaság óriási, a lakosság zúgolódik és a kormány nem tesz semmiféle intézkedést. Beszél a cukor, a sör, a zsír rohamos áremelkedéséről. A sör is fontos pótléka a tápláléknak, de most a közönség, igen helyesen, bojkottálta. A kormány kötelessége odahatni, hogy ilyen indokolatlan uzsorát ne kövessenek el. A legtöbb cikk egyes kartelek kezében van, amelyek a közönség kiosztására dogoznak. Fucsa dolgokat beszélnek, mert a kormány csendesen űzi a közönség kifosztását. Bethlen miniszterelnök azonnal válaszolt. — Nem tudom, — úgymond — hogy odakünn mit beszélnek, mindenesetre kiváncsi volnék hallani, mit mondanak, hiszen rágalmazókkal szemben a magyar kormány tudni fogja kötelességét. (Élénk helyes is.) A kormány tudatában van annak, milyen rettenetes a drágaság. Az a baj, hogy a drágaság elsősorban a valuta leromlásával van kapcsolatban és ezért a drágasággal szemben tehetetlenek vagyunk. Ez nem jelenti azonban, hogy egyes ese ekben, amikor a kormány a maga részéről meggyőződik arról, hogy egyes élelmiszerek árát feleslegesen és ok nélkül drágítják, közbelépni hajlandó nem volna. Mi a magunk részéről ennek a kérdésnek a kezelését a közélelmező miniszterre és a kérelmező tanácsra bízzuk. Minden rács olyan eseten, amikor valamely cikk erős drágulása indokolatlannak mutatkozik, fölhívjuk a közélelmező minisztert, hogy a közélelmező tanács révén gondoskodjék az orvoslásról, nyossá tudja tenni a föld adóját más kereseti ágak adójához amelyek a gazdákéval szemben olyan „fölényes ” vezetnek.“ Pedig a kormány nem akar osztályuralmat, pedig a kormány tudja kötelességét a drágaság ellen ! De hiába tudja, nem lehet az országnak haszna belőle, amíg kölöncöket akasztanak a városi polgárság nyakába, amíg a város rovására könnyítik a falu terhét, amíg az állam drágít, ahelyett, hogy egyenlően mérne, amikor az áldozatkészséget veszi igénybe. Egy hang a szocialistáknál: Nem fogadják meg a tanácsost Gróf Bethlen: Itt vannak az árvizsgáló bizottságok, amelyeknek nemcsak feladatuk, hanem kötelességük, hogy minden esetben eljárjanak. A kereskedők igen gyakran élnek panasszal az árvizsgáló bizottsággal szemben. Mi nem vagyunk hajlandók ebben a kérdésben az árvizsgáló bizottság kezét megkötni, hogy miképen járjon el. A kormány teljesíti a maga kötelességét, amennyiben a valutakérdés keretein belül lehetséges a dolgot rendezni. Egy hang a szocialistáknál : Itt kell alkalmazni a kivételes törvényt ! Nagy Emil az indemnitás javaslatához szólalt föl most a napirend során. Félve szólal föl, mert az az érzése van, hogy e téren erkölcsi atmoszférája másra, mint a pártgyülölet fölszítására nem alkalmas. Ez a nemzetgyűlés a turáni átok központilag fűtőtt melegágya. Az indemnitási javaslat során az infláció kérdésével foglalkozik és „a főtanár úrral“, a miniszterelnökkel szenben az a véleménye, hogy produktív munkára, befektetésekre, közutak, csatornák építésére igenis igénybe vehetjük a bankóprést. Fejleszteni kell az ipart. Minden egyes új ipartelep fölállítását nemzeti ünnepként üdvözölné Az indemnitási javaslatot elfogadja. Szünet után Peyer Károly szociáldemokrata szólal föl. A kormány adópolitikáját veszedelmesnek tartja, mert a fogyasztási adókon épül, ami főleg a munkásságot és a tisztviselőket sújtja. A jogrend szükségességéről beszél. Követeli, hogy az összes rendeleteket, amelyek a liberalizmussal és a szabadsággal ellenkeznek, szüntessék meg. A külföldön még most a az a fölfogás, hogy itt olyan állapotok vannak, mint Albániában,itt óriási vihar tört ki. Zsitvay Tibor túlkiabálja a zajt: Rágalmazó! — Farkas István szociáldemokrata visszakiáltja. A Somogyi-gyilkosság Mg van torolva? — Klárik Ferenc: Hát Orgovány ? — Meskó Zoltán: A parlament pincéje fölött beszélnek így !) Peyer végre folytatja beszédét: A sajnálatos esetek alátámasztják azokat a híreket, amelyeket a külföldön Magyarországról táplálnak. Hegedűs György: Majd a nyugati zsidókhoz megyünk kultúráért! Peyer Károly az internálótábor megszüntetését követeli, majd a Dohány utcai merényletről beszél. Majd kijelenti, hogy a magyar szocialista munkásság kérni fogja a világ munkásságát, lépjen föl a magyar jóvátétel elengedése ügyében. Kijelenti ezután, hogy amennyiben olyan akadályokat gördít a szocialista képviselők munkája elé, amlyek működésüket fölöslegessé űzik, akkor egyedül hagyják a céget. Ha ez a nemzet gyűl, munkásgyűlölőnek bizonyul, ak, szívesen átengedik helyüket másoknak. Az ülés délután 3 órakor végződött. A drágaság ügye a nemzetgyűlésen. Rakovszky napirend előtti fölszólalása. — A miniszterelnök válasza. — Nagy Emil és Peyer Károly felszólalása az indemnitáas vitában. Érdekes adat a dorozsmai választás történetéhez. A dorozsmai választás története ismét szaporodott egy olyan Úttal, ami kicsiben is visszatükrözi a kormány egész választási hadjáratát. Az egységes párt hivatalos Eckhardt Tibor nem hivatalos egységes párti ellenjelöltje dr. Szili Gyula engedélyt kért a főszolgabíróságtól arra, hogy a Dudás-kápolnánál vasárnap délelőtt 11 órától 1 óráig gyűlést tarthasson. Eckhardt Tibor kortesei szintén kértek engedélyt, mégpedig 1 órától kezdődőig. A szolgabíróság dr. Széli kérelmét csak annyiban teljesítette, hogy a gyűlését csak 12 óráig engedélyezte, ellenben a hivatalos jelölt gyűlését már 12 órától kezdődőig — holott Eckhardt hívei csak 1 órától kezdődőleg kérték. A főszolgabíróság eljárásának pedig az az egyszerű magyarázata, hogy a templomi mise csak 12 órakor ér véget, tehát ha a választók 12 órakor jönnek ki a templomból az ellenjelölt programbeszédét már nem hallgathatják meg, mert a főszolgabíróság jóvoltából 12 óra után már csak a hivatalos jelölt kérisei beszélhetnek. A bekövetkezett események azonban azt mutatták, hogy ennek az indokolatlan intézkedésnek nem volt meg a kelő eredménye. A misét hallgató választók ugyanis nem várták meg a déli harangszót, hanem elmentek dr. Széll Gyula népgyülésére. A hangulat különben olyan, hogy Eckhardt Tibornak lehet a legkisebb reménye arra, hogy elnyeri a dorozsmai keiket mandá-