Szeged, 1925. február (6. évfolyam, 26-48. szám)

1925-02-01 / 26. szám

1925 február 1. SZEGED 3 A Szegednek még mindég nincs kolportázsjoga­­ A kultuszminiszteri államtitkár Szegeden tárgyal az egyetem végleges elhelyezéséről. A Mars-tér lenne a legalkalmasabb az egyetemi intézetek számára. A nyár elején megkezdődik az építkezés. Szeged, január 31. (Saját tudósítónktól.) Tegnap este a budapesti gyorssal Szegedre érkezett dr. Tóth Lajos k­ultuszminiszteri állam­titkár, hogy a város és az egyetem hatóságai­val véglegesen megállapodjon az építendő vég­leges egyetemi intézetek elhelyezésére nézve. Az államtitkár szombaton délelőtt az egyetem aulájában tanácskozott azokkal az egyetemi ta­nárokkal, akik tagjai az egyetemi építkezések irányítására hivatott bizottságnak. A tanács­kozáson szóba kerültek mindazok a kérdések, amelyek valamilyen vonatkozásban vannak az egyetem végleges elhelyezésével, így az épít­kezések céljaira alkalmas hely kijelölésének problémája, az építkezés sorrendjének meg­­állapítása a sürgősség és a lehetőség szem­pontjából, valamint az építkezési költségek fe­dezetének biztosítása. A tárgyalások egészen a kora délutáni órákig eltartottak. Tóth Lajos államtitkár vasárnap délelőtt a város hatóságával tárgyal az egyetemi építke­zésekről. A polgármester a városháza tanács­termébe hivatta össze a nemrégen megala­kított építési bizottság tagjait. A bizottság a tanács tagjaiból, az iparkamara és az ipar­­testület elnökeiből, a mérnöki hivatal vezetőjé­ből és néhány városatyából rekrutálódott. A bizottság ugyanazokról a kérdésekről tárgyal, mint amelyekkel az egyetem bizottsága szom­baton foglalkozott. A legnagyobb vitát minden valószínűség szerint a hely kér­dés provokálja majd, az erre vonatkozó álláspontok között van ugyanis a legnagyobb eltérés. Vannak, akik az újszegedi park egy részét kívánnák felhasználni erre a célra, mások a S­efánia fel­áldozását tartják a legalkalmasabbnak, ezzel szemben legtöbb híve annak az álláspontnak van, hogy még az egyetem kedvéért sem szabad a város amúgy is kevés számú séta­tereit megcsonkítani, hanem olyan helyet kell kijelölni, amely minden más érdek megsértése nélkül is megfelel a célnak. Ilyen hely több is akad a városban. Az egyik a Kálvária háta mögött, a másik a Gedó mellett terül el, a harmadik pedig a Mars-tér. Az első kettő ellen az egyetemnek van ki­fogása, még­pedig egészen alapos kifogása. Sem a Kálvárián, sem a Gedó melletti terüle­ten nincsenek közművek. Csatornázás és magas­nyomású vízvezeték nélkül pedig az egyetem klinikái nem, vagy csak rendkívül nehezen exisztálhatnának. A legkevesebb kifogás a Mars-téri megoldás ellen van, sőt — momen­tán úgy látszik —, hogy alkalmasabb helyet az egyetemi intézetek számára keresve sem le­hetne találni. A Mars-tér elég közel fekszik a város szivéhez, vízvezetékkel, csatornázással minden nagyobb költség és nehézség nélkül ellátható. Ez ellen a megoldás ellen egyetlen komolyabb érv hozható fel, még­pedig az, hogy tér feláldozásáról van szó. Erre az érvre a polgármester érdeklődésünkre a következőket mondotta: — Igaz, hogy kevés tere van a városnak, az is igaz, hogy kár lenne a Mars-tér feláldo­zása, erről azonban szó sincs. Az egyetem intézetei ugyanis nem töltik be az egész Mars­­teret, hanem szétszórtan foglalják majd el, a szabadon maradó tér­részeket pedig parkíroz­nánk és a parkot, amely feltétlenül egészsége­sebb, mint a jelenlegi Mars-tér, a közönség is használhatná. A Mars-tér azért is alkalmas az egyetemi építkezések céljaira, mert belátható időn belül különben nem kerülne rendezés alá a városonk ez a része. Ha az egyetem díszes intézetei ott épülnének fel, az erős lökést adna Rókus városrész fejlődésinek is, mert városiasí­­tanák a Mars­ tér egész környékét. Elmondotta még a polgármester, hogy az egyetemi építkezéseket minden valószínűség szerint már a nyár elején megkezdik, ami na­gyon sok munkanélkülit juttat majd munkához, keresethez­ fogadta, adi ^oklevelet és a közgyűlés üdvözlő feliratát küldöttségileg juttatta el Jókai Mórhoz. It közöljük Jókai Mór díszpolgári oklevelét és a városnak az oklevéllel együtt küldött üdvözlő feliratát, teljes szövegükben: Jókai Mór szegedi díszpolgári oklevele. Mi, Szeged szab. kir. város közönsége jelen ok­levél által adjuk mindazok tudtára, akiket illet, hogy I. 1893 ik évi november hó 2- ik napján az 1886. évi XXI. t. c. 41. §-a alapján folyó és rend­kívüli ügyeinknek törvényes formák szerint való tárgyalásuk és elintézésük céljából rendes köz­gyűlésre összegyülekezvén, ugyanakkor városunk tanácsa azon előterjesztéssel járul vala elénk, mi­szerint azon soha el nem évülő érdemek elisme­réséül, melyeket hazánk fia, Jókai Mór egy fél­század alatt kifejtett, írói munkássága által a ma­gyar irodalom körül a hazának dicsőségére és hasznára szerzett, őt városunk díszpolgárává meg­választani ne késsünk. Megfontolás alá véve azon körülményeket, me­lyeket városunk tanácsa előterjesztésének meg­­okolására előadott, de köztudomású voltuknál fogva is ismervén azon érdemeket, melyeket ha­zánk fia, Jókai Mór a magyar irodalom körül szer­zett s különösen méltatva azt, hogy félszázados írói munkássága alatt két generációban tenyész­tette az igaz műveltséget s éleszté a honszeretet érzeményeit, mindezeknél fogva városunk taná­csának előterjesztését elfogadva, Jókai Mór hazánk fiát egyhangú lelkesedéssel Szeged szab. kir. város díszpolgárává megválasztottuk s őt mindazon jo­gokban, tiszteletekben és kiváltságokban részesí­teni határoztuk, melyek ezen tiszteletbeli státussal törvény és jogszokás szerint összekötvék. Mely határozatunkról Jókai Mór urat a város nagy pecsétjével ellátott ezen oklevél kiadása ál­tal értesittetni rendeltük. Kelt Szegeden, a város köztörvényhatósági bi­zottságának 1893. évi november hó 20 án tartott rendszerinti közgyűléséből. Dr. Tóth Pál, főjegyző, Pálfy, polgármester. Az üdvözlő felirat. Mélyen tisztelt Hazafit A most folyó évben ötven éve annak, hogy a magyar irodalom terén áldásos működésedet megkezdvén, azt a Gondvi­selés kiváló kegyelméből a mai napig nem lan­kadó eréllyel s a nehéz körülmények által soha meg nem tört buzgalommal folytatod. Ezen ötven év alatt hazád történetében nagy átalakulások korszakának voltál élő tanúja. Átél­ted az ébredés korát, amelyben a nemzeti szel­lem lethargiájából új életre pezsdült; láttad a nem­zet harcát, melyben jogaiért küzdött; hazafius bá­nattal kebledben kellett átélned az elnyomatás sötét évtizedeit és megengedte érni az isteni gond­viselés, hogy mindezek után lásd nemzetedet a múltak béklyóiból kibontakozva, az önálló nem­zeti haladás útján, a fejlődés többé fel nem tar­tóztatható pályáján haladni előre. A nemzeti átalakulás ezen korszakának nem voltál néma szemlélője. Lantoddal, tolladdal, arany ajkaiddal és nemes példaadásoddal minden kor­szakban ott ragyogott nemes alakod a küzdelem legelsői között s ha most férfikorod alkonyán honfiszived boldog megnyugvásával tekinthetsz végig az elért eredmények láncolatán, magad előtt látva egy virágzó hazát s egy előretörekvő nem­zetet, birtokában modern közintézményeknek s virágzó nemzeti irodalomnak, úgy jogos önérzettel mondhatod el az ókor nemesen büszke férfiával: Eorum pars magna fűi! Hálás nemzeted örömünnepet ül azon napon, melyen áldásos tevékenységed ötvenedik évét be­töltőd , öröm árasztja el annak minden rétegét e napon, melynek minden órája nemzeti ünnepléssé magasztosul s mi, Szeged város polgárai, kik a nemzet fő- és balsorsában, ha kellett, szenvedés­sel, ha kellett áldozattal, mindenkor híven osztoz­tunk, kivesszük részünket az örömből is akkor, midőn irói munkásságod ötvenedik évfordulóján Téged üdvözölni kivánunk. Fogadd mélyen tisztelt Hazafi e napon Szeged város közönségének legjobb szerencsekivánatait azon legbensőbben érzett óhajtással: engedje a Gondviselés, hogy nemzeted osztatlan örömére még számos évtizeden keresztül ép testi és szellemi erőben szolgálhasd hazádat, melyet annyira sze­retsz, melynek ügyéért annyit szenvedtél, haladá­sáért annyit munkálkodtál. Kelt Szegeden, a város törvényhatósági bizott­ságának 1893. évi november hó 29-én tartott üléséből. Dr. Tóth Pál, főjegyző, Pálfy polgármester. Jókai Mór őszinte örömmel köszönte meg Szeged város elismerő megemlékezését és a díszpolgári oklevelet haláláig legkedvesebb em­lékei között őrizte. m. /. Jókai Mór szegedi díszpolgársága, Szeged, január 31. (Saját tudósítónktól.) A januári közgyűlés — mint ismeretes — a tanács javaslatára egyhangúlag elhatározta, hogy Jókai Mór születésének századik évfordulója alkalmával méltóképen részt vesz a nagy mese­mondó országos ünneplésén; felkéri a fő­ispánt, hogy ebből a célból február tizen­nyolcadikára rendkívüli közgyűlést hívjon össze és az ünnepi közgyűlés tárgysorozatának össze­állításával a tanácsot bízza meg. Jókai Mór ünneplésére az általános okokon kívül más oka is van Szeged város közönségének és ez az, hogy a nagy írót szorosabb szálak fűzték Szegedhez. A város és Jókai Mór között az árvíz alkalmával kezdődött a biratkozás. A Szeged karácsonyi számában megjelent Jókai néhány árvízkori karcolata, amely annak idején sokban hozzájárult ahhoz, hogy a világ rész­véte feltámasztotta ismét a hullámsírba omlott várost. A nagy író mindig szeretettel figyelte az ujjávarázsolt tiszapark­ metropolis fejlődését, gyarapodását és szeretete, ragaszkodása soha­sem szűnt meg iránta. A város közöns­ége ezt a szeretetet azzal hálálta m­eg, hogy ezer­­nyolcszázkilencvenhárom nő ember huszadikán díszpolgárává választotta Jókai Mór szegedi dísz­polgárságának érde­kes és eddig talán ismeretlen előzményei van­nak. Bizonyára kevesen tudják, hogy a gon­dola­­t Kolozsvárott született meg, a Mátyás­szobor leleplezése alkalmával. A Mátyás­­szobor leleplezése ugyanis nagy, nemzeti ün­nep volt. Az ország minden részéből elzarán­dokoltak az Igazságos kincses városába, Ko­lozsvárra. Szeged is nagy deputációval jelent meg a páratlanul fényes ünnepélyen. A szegedi deputáció tagjai fölött voltak Élelmes, illetve előrelátó emberek is, akik biztosították, hogy Szeged, rangjához időén, minden jóban ré­szesüljön. Már jóval az ünnepi banket előtt, mindenki mást megelőzve, megjelentek a ban­két színhelyén és ott egy megfelelő asztalt foglaltak le maguknak. Az előrelátó gondosság indokoltnak is bizonyult, mert a banketten olyan sokan jelentek meg, hogy talpalatnyi szabad hely sem maradt. Amikor már mindenki elhelyezkedett és a pincérseres megkezdte a tálalást, egy szelíd arcú öreg­úr lépett a sze­gedi deputáció asztalához. — Ha megengedik az urak, mondotta, akkor én is ideülök a szegediek közé. Persze, hogy megengedték, sőt az asztal­­főre ültették, hiszen Jókai Mór kért helyet. Azután megkezdődött a beszélgetés, a hetven év felé közeledő Jókai vitte a szót hihetetlen élénkséggel, úgy­hogy elszórakoztatta az egész társaságot. Az árvízről emlékezett, kedves apró­ságokat mesélt el, majd saját magáról beszélt. — El sem hiszik az urak, hogy milyen öreg vagyok, mondotta. Én sem hiszem el mindig, ha nem muszáj, de néha bizony mégis el kell hinnem, akármilyen rosszul esik. A bátyám jó egynéhány évvel idősebb nálam, azért mégis fiatalabb, mint én vagyok, mert ő még mindig hütykén, legényesen ballag ki a tanyára, én pedig már csak a szobában a kandalló előtt szeretek ülni. Pedig akkor Jókai Mór fiatal házas volt. A szegedi deputáció az ünnepség után haza­utazott Szegedre és útközben a vonaton csak Jókairól folyt a szó, annyira megszerették Ko­lozsvárott. Itt a vonaton született meg az a gondolat, hogy a nagy írót ötven éves írói jubileuma alkalmával Szeged város díszpolgá­rává kell választani. A gondolatból indítvány lett és az indítványt 1893 november 20-án tartott közgyűlés egyhangu lelkesedéssel el is ■

Next