Szeged, 1925. február (6. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-01 / 26. szám
1925 február 1. SZEGED 3 A Szegednek még mindég nincs kolportázsjoga A kultuszminiszteri államtitkár Szegeden tárgyal az egyetem végleges elhelyezéséről. A Mars-tér lenne a legalkalmasabb az egyetemi intézetek számára. A nyár elején megkezdődik az építkezés. Szeged, január 31. (Saját tudósítónktól.) Tegnap este a budapesti gyorssal Szegedre érkezett dr. Tóth Lajos kultuszminiszteri államtitkár, hogy a város és az egyetem hatóságaival véglegesen megállapodjon az építendő végleges egyetemi intézetek elhelyezésére nézve. Az államtitkár szombaton délelőtt az egyetem aulájában tanácskozott azokkal az egyetemi tanárokkal, akik tagjai az egyetemi építkezések irányítására hivatott bizottságnak. A tanácskozáson szóba kerültek mindazok a kérdések, amelyek valamilyen vonatkozásban vannak az egyetem végleges elhelyezésével, így az építkezések céljaira alkalmas hely kijelölésének problémája, az építkezés sorrendjének megállapítása a sürgősség és a lehetőség szempontjából, valamint az építkezési költségek fedezetének biztosítása. A tárgyalások egészen a kora délutáni órákig eltartottak. Tóth Lajos államtitkár vasárnap délelőtt a város hatóságával tárgyal az egyetemi építkezésekről. A polgármester a városháza tanácstermébe hivatta össze a nemrégen megalakított építési bizottság tagjait. A bizottság a tanács tagjaiból, az iparkamara és az ipartestület elnökeiből, a mérnöki hivatal vezetőjéből és néhány városatyából rekrutálódott. A bizottság ugyanazokról a kérdésekről tárgyal, mint amelyekkel az egyetem bizottsága szombaton foglalkozott. A legnagyobb vitát minden valószínűség szerint a hely kérdés provokálja majd, az erre vonatkozó álláspontok között van ugyanis a legnagyobb eltérés. Vannak, akik az újszegedi park egy részét kívánnák felhasználni erre a célra, mások a Sefánia feláldozását tartják a legalkalmasabbnak, ezzel szemben legtöbb híve annak az álláspontnak van, hogy még az egyetem kedvéért sem szabad a város amúgy is kevés számú sétatereit megcsonkítani, hanem olyan helyet kell kijelölni, amely minden más érdek megsértése nélkül is megfelel a célnak. Ilyen hely több is akad a városban. Az egyik a Kálvária háta mögött, a másik a Gedó mellett terül el, a harmadik pedig a Mars-tér. Az első kettő ellen az egyetemnek van kifogása, mégpedig egészen alapos kifogása. Sem a Kálvárián, sem a Gedó melletti területen nincsenek közművek. Csatornázás és magasnyomású vízvezeték nélkül pedig az egyetem klinikái nem, vagy csak rendkívül nehezen exisztálhatnának. A legkevesebb kifogás a Mars-téri megoldás ellen van, sőt — momentán úgy látszik —, hogy alkalmasabb helyet az egyetemi intézetek számára keresve sem lehetne találni. A Mars-tér elég közel fekszik a város szivéhez, vízvezetékkel, csatornázással minden nagyobb költség és nehézség nélkül ellátható. Ez ellen a megoldás ellen egyetlen komolyabb érv hozható fel, mégpedig az, hogy tér feláldozásáról van szó. Erre az érvre a polgármester érdeklődésünkre a következőket mondotta: — Igaz, hogy kevés tere van a városnak, az is igaz, hogy kár lenne a Mars-tér feláldozása, erről azonban szó sincs. Az egyetem intézetei ugyanis nem töltik be az egész Marsteret, hanem szétszórtan foglalják majd el, a szabadon maradó térrészeket pedig parkíroznánk és a parkot, amely feltétlenül egészségesebb, mint a jelenlegi Mars-tér, a közönség is használhatná. A Mars-tér azért is alkalmas az egyetemi építkezések céljaira, mert belátható időn belül különben nem kerülne rendezés alá a városonk ez a része. Ha az egyetem díszes intézetei ott épülnének fel, az erős lökést adna Rókus városrész fejlődésinek is, mert városiasítanák a Mars tér egész környékét. Elmondotta még a polgármester, hogy az egyetemi építkezéseket minden valószínűség szerint már a nyár elején megkezdik, ami nagyon sok munkanélkülit juttat majd munkához, keresethez fogadta, adi ^oklevelet és a közgyűlés üdvözlő feliratát küldöttségileg juttatta el Jókai Mórhoz. It közöljük Jókai Mór díszpolgári oklevelét és a városnak az oklevéllel együtt küldött üdvözlő feliratát, teljes szövegükben: Jókai Mór szegedi díszpolgári oklevele. Mi, Szeged szab. kir. város közönsége jelen oklevél által adjuk mindazok tudtára, akiket illet, hogy I. 1893 ik évi november hó 2- ik napján az 1886. évi XXI. t. c. 41. §-a alapján folyó és rendkívüli ügyeinknek törvényes formák szerint való tárgyalásuk és elintézésük céljából rendes közgyűlésre összegyülekezvén, ugyanakkor városunk tanácsa azon előterjesztéssel járul vala elénk, miszerint azon soha el nem évülő érdemek elismeréséül, melyeket hazánk fia, Jókai Mór egy félszázad alatt kifejtett, írói munkássága által a magyar irodalom körül a hazának dicsőségére és hasznára szerzett, őt városunk díszpolgárává megválasztani ne késsünk. Megfontolás alá véve azon körülményeket, melyeket városunk tanácsa előterjesztésének megokolására előadott, de köztudomású voltuknál fogva is ismervén azon érdemeket, melyeket hazánk fia, Jókai Mór a magyar irodalom körül szerzett s különösen méltatva azt, hogy félszázados írói munkássága alatt két generációban tenyésztette az igaz műveltséget s éleszté a honszeretet érzeményeit, mindezeknél fogva városunk tanácsának előterjesztését elfogadva, Jókai Mór hazánk fiát egyhangú lelkesedéssel Szeged szab. kir. város díszpolgárává megválasztottuk s őt mindazon jogokban, tiszteletekben és kiváltságokban részesíteni határoztuk, melyek ezen tiszteletbeli státussal törvény és jogszokás szerint összekötvék. Mely határozatunkról Jókai Mór urat a város nagy pecsétjével ellátott ezen oklevél kiadása által értesittetni rendeltük. Kelt Szegeden, a város köztörvényhatósági bizottságának 1893. évi november hó 20 án tartott rendszerinti közgyűléséből. Dr. Tóth Pál, főjegyző, Pálfy, polgármester. Az üdvözlő felirat. Mélyen tisztelt Hazafit A most folyó évben ötven éve annak, hogy a magyar irodalom terén áldásos működésedet megkezdvén, azt a Gondviselés kiváló kegyelméből a mai napig nem lankadó eréllyel s a nehéz körülmények által soha meg nem tört buzgalommal folytatod. Ezen ötven év alatt hazád történetében nagy átalakulások korszakának voltál élő tanúja. Átélted az ébredés korát, amelyben a nemzeti szellem lethargiájából új életre pezsdült; láttad a nemzet harcát, melyben jogaiért küzdött; hazafius bánattal kebledben kellett átélned az elnyomatás sötét évtizedeit és megengedte érni az isteni gondviselés, hogy mindezek után lásd nemzetedet a múltak béklyóiból kibontakozva, az önálló nemzeti haladás útján, a fejlődés többé fel nem tartóztatható pályáján haladni előre. A nemzeti átalakulás ezen korszakának nem voltál néma szemlélője. Lantoddal, tolladdal, arany ajkaiddal és nemes példaadásoddal minden korszakban ott ragyogott nemes alakod a küzdelem legelsői között s ha most férfikorod alkonyán honfiszived boldog megnyugvásával tekinthetsz végig az elért eredmények láncolatán, magad előtt látva egy virágzó hazát s egy előretörekvő nemzetet, birtokában modern közintézményeknek s virágzó nemzeti irodalomnak, úgy jogos önérzettel mondhatod el az ókor nemesen büszke férfiával: Eorum pars magna fűi! Hálás nemzeted örömünnepet ül azon napon, melyen áldásos tevékenységed ötvenedik évét betöltőd , öröm árasztja el annak minden rétegét e napon, melynek minden órája nemzeti ünnepléssé magasztosul s mi, Szeged város polgárai, kik a nemzet fő- és balsorsában, ha kellett, szenvedéssel, ha kellett áldozattal, mindenkor híven osztoztunk, kivesszük részünket az örömből is akkor, midőn irói munkásságod ötvenedik évfordulóján Téged üdvözölni kivánunk. Fogadd mélyen tisztelt Hazafi e napon Szeged város közönségének legjobb szerencsekivánatait azon legbensőbben érzett óhajtással: engedje a Gondviselés, hogy nemzeted osztatlan örömére még számos évtizeden keresztül ép testi és szellemi erőben szolgálhasd hazádat, melyet annyira szeretsz, melynek ügyéért annyit szenvedtél, haladásáért annyit munkálkodtál. Kelt Szegeden, a város törvényhatósági bizottságának 1893. évi november hó 29-én tartott üléséből. Dr. Tóth Pál, főjegyző, Pálfy polgármester. Jókai Mór őszinte örömmel köszönte meg Szeged város elismerő megemlékezését és a díszpolgári oklevelet haláláig legkedvesebb emlékei között őrizte. m. /. Jókai Mór szegedi díszpolgársága, Szeged, január 31. (Saját tudósítónktól.) A januári közgyűlés — mint ismeretes — a tanács javaslatára egyhangúlag elhatározta, hogy Jókai Mór születésének századik évfordulója alkalmával méltóképen részt vesz a nagy mesemondó országos ünneplésén; felkéri a főispánt, hogy ebből a célból február tizennyolcadikára rendkívüli közgyűlést hívjon össze és az ünnepi közgyűlés tárgysorozatának összeállításával a tanácsot bízza meg. Jókai Mór ünneplésére az általános okokon kívül más oka is van Szeged város közönségének és ez az, hogy a nagy írót szorosabb szálak fűzték Szegedhez. A város és Jókai Mór között az árvíz alkalmával kezdődött a biratkozás. A Szeged karácsonyi számában megjelent Jókai néhány árvízkori karcolata, amely annak idején sokban hozzájárult ahhoz, hogy a világ részvéte feltámasztotta ismét a hullámsírba omlott várost. A nagy író mindig szeretettel figyelte az ujjávarázsolt tiszapark metropolis fejlődését, gyarapodását és szeretete, ragaszkodása sohasem szűnt meg iránta. A város közönsége ezt a szeretetet azzal hálálta meg, hogy ezernyolcszázkilencvenhárom nő ember huszadikán díszpolgárává választotta Jókai Mór szegedi díszpolgárságának érdekes és eddig talán ismeretlen előzményei vannak. Bizonyára kevesen tudják, hogy a gondolat Kolozsvárott született meg, a Mátyásszobor leleplezése alkalmával. A Mátyásszobor leleplezése ugyanis nagy, nemzeti ünnep volt. Az ország minden részéből elzarándokoltak az Igazságos kincses városába, Kolozsvárra. Szeged is nagy deputációval jelent meg a páratlanul fényes ünnepélyen. A szegedi deputáció tagjai fölött voltak Élelmes, illetve előrelátó emberek is, akik biztosították, hogy Szeged, rangjához időén, minden jóban részesüljön. Már jóval az ünnepi banket előtt, mindenki mást megelőzve, megjelentek a bankét színhelyén és ott egy megfelelő asztalt foglaltak le maguknak. Az előrelátó gondosság indokoltnak is bizonyult, mert a banketten olyan sokan jelentek meg, hogy talpalatnyi szabad hely sem maradt. Amikor már mindenki elhelyezkedett és a pincérseres megkezdte a tálalást, egy szelíd arcú öregúr lépett a szegedi deputáció asztalához. — Ha megengedik az urak, mondotta, akkor én is ideülök a szegediek közé. Persze, hogy megengedték, sőt az asztalfőre ültették, hiszen Jókai Mór kért helyet. Azután megkezdődött a beszélgetés, a hetven év felé közeledő Jókai vitte a szót hihetetlen élénkséggel, úgyhogy elszórakoztatta az egész társaságot. Az árvízről emlékezett, kedves apróságokat mesélt el, majd saját magáról beszélt. — El sem hiszik az urak, hogy milyen öreg vagyok, mondotta. Én sem hiszem el mindig, ha nem muszáj, de néha bizony mégis el kell hinnem, akármilyen rosszul esik. A bátyám jó egynéhány évvel idősebb nálam, azért mégis fiatalabb, mint én vagyok, mert ő még mindig hütykén, legényesen ballag ki a tanyára, én pedig már csak a szobában a kandalló előtt szeretek ülni. Pedig akkor Jókai Mór fiatal házas volt. A szegedi deputáció az ünnepség után hazautazott Szegedre és útközben a vonaton csak Jókairól folyt a szó, annyira megszerették Kolozsvárott. Itt a vonaton született meg az a gondolat, hogy a nagy írót ötven éves írói jubileuma alkalmával Szeged város díszpolgárává kell választani. A gondolatból indítvány lett és az indítványt 1893 november 20-án tartott közgyűlés egyhangu lelkesedéssel el is ■