Szeged, 1925. március (6. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-01 / 49. szám

1925 március 1 SZEGED A Szt. Demeter-tempom bontása Irta: Kőmives Kelemen. Az öreg Demeter-templom most már igazán csak rom, még pedig fes­ői és érdekes rom. Kü­önösen érdekes pedig a tornya, mert ennek mostani megcsonkitott állapotában valami kü­lönösen régies és ódon külseje van, látása meg­állásra és gondolkozásra késztet. Abban az egyben azt hiszem mindenki egyetért, hogy sajnálni való, hogy legalább a torony miért nem ment­hető meg az utókor számára. Pedig milyen érdekes és festői hatású rom volna az egy kis zöldelő tér közepén, borostyánnal és vadszőlő­vel befúttatva, az aljába befalazva a múzeum folyosóján elhelyezett régi faragott kövek . . . Csak ne állana így útjában az uj templom­nak, akkor minden körülmény között és feltét­lenül fenn kellene tartani. Mert ez a torony nemcsak Szeged egyetlen emléke a maiból, hanem legelső és legrégibb templomának része, amely olyan régi, mint maga a város. Mert ez a torony még a tatárdúlás előtt épült. A toronybontás alkalmával éppen a napok­ban tárult fel a negyedik emelet magasságá­ban egy egészen kicsi, keskeny, lőrésszerű kerekíves ablak, amely kétségtelenül az u. n. román stíl korából való. A toronyfal pedig azon a helyen kétszer van vastagítva, kívül és belül egy-egy sor téglával pótolták meg, még pedig gót stílusban történt átépítésekor. A­ fal magja azonban ennél sokkal régibb, korát egyelőre pontosabban meghatározni nem lehet, az azonban bizonyos, hogy olyan fajta téglák­ból van rakva, amilyenből az aracsi, a XIII. századból származó templom volt építve. Sőt feltűnő a téglák méretbeli egyezése a kalocsai és a bácsi temetőben kiásott, Szent István király idejében épült egyházak alapjainak tég­láival. Ezt az igen jelentős felfedezést egyelőre csak fen­­tartással közlöm, a végleges bizonyítékokat majd a további bontás fogja szolgáltatni. Sajnos, még a bizonyítékok napvilágra kerülésével egyidőben elpusztul maga a műemlékszámba menő to­rony is. Pedig ha bebizonyul a feltevés, akkor feltétlenül meg kellene menteni a toronynak legalább alsó részét, mert az nemcsak Szeged­nek, hanem az egész országnak páratlan épí­­téstörténeti emléke lenne. Hiszen a székes­­fehérvári, kalocsai, pécsi Szent István korabeli templomoknak csak mélyen a földben rejlő alapfalmarad­ványai maradtak meg, a föld felett egy darabka fal sincsen, abból az időből, tán egész Magyarországon. A bizonyítás kiegészítéséhez mindenekelőtt szükséges a templomfalak elbontása és a régi templom, vagy templomok (mert több volt egymásb án) alapfalainak kikutatása, feltárása, ásatás útján. A tornyot nem kellene tovább bontani, amig a föld bizonyosat nem mond ebben az ügyben. Rendkeívül fontos és a régészet tudomány érdekében mulhatlanul szükséges ez az ása­tás. Nem hallgathatjuk el ezzel kapcsolatban a követezőket: Mikor 1913-ban megkezdődött a régi templom hátsó részének lebontása, akkor a város kérésére a Műemlékek Országos Bizott­sága egyik tagját delegálta és megbízta azzal, hogy kisérje figyelemmel a bontást, készítsen felvételeket és jelentést róla. Az illető úr ek­kor leküldte egyik rajzolóját s az készített is itt valami felvételfélét a régi fundamentumok­ról. Egész munkásságának nyoma azonban mindössze egy felületes, pontatlan, minden mé­ret és egyéb adat nélkül való vázlat másolata. Senki sem tud erről az ügyről pontosabb, vagy részletesebb felvilágosítást adni. A rajzolót nem lehet erre vonatkozólag kihallgatni, mert meg­halt a bábomban. A közreműködött kőmivesek és pallérok azt mondják, hogy vert ott renge­teg régi fal, össze-vissza. őket az természetesen nem érdekelte, tehát nem figyelték s így nem emlékeznek részletekre. Tudván azonban azt, hogy a középkorban az egyházak építését mindig a szentéllyel kez­dették meg, legfontosabb feladat a régi szen­télyek felásása és felmérése, mert annak az alap­­falai a legjobb kormeghatározó bizonyítékok. Akárhány templom állt valahol és pusztult el az idők folyamán, szentélyük alapfala mindig megmaradt a földben történeti dokument gya­nánt. A Demeter-templom legutóbbi barokstilü szentélyén kívül még csak az utolsóelőtti, kései pót­templom szentélyének az alakját ismerjük a fent említett váz­lat alapján. Miután azonban már eddig is négy különböző építéskort lehe­tett megállapítani a Demeter-templomon, két­ségtelen, hogy ama kettőnél régebbi szentélyek­nek nyomait is meg kellett volna találni a földben. Ezek a régi szentély-alapfalak, ezek a kor­meghatározó bizonyítékok, a régészeti tudomány mérhetetlen kárára, a szegedi Szent Demeter­­templomnál örök időkre elvesztek. Nem kutatom, kinek a mulasztásából, vagy nem­­törődéséből, de annyi bizonyos, hogy azt többé pótolni nem lehet Hogy a tudományt és a várost további ilynemű kár ne érje, ajánlatos a templom-alapok kiásatása és mindazon terü­letek feltárása, amelyek ebből a szempontból tekintetbe jöhetnek s az uj templom területén kívül esvén, ezidő szerint még hozzáférhetők. 51 napja van kitiltva az utcáról a Szegedi tárogatót leeresztgette, akkorra úgy össze-vissza volt faragcsálva a hajó, mint mikor a gyerek tar­kára faragja a nyárfavesszőt. — No most jöhet a német, — eveztetett vis­­­sza Lőrinc ur a partra. Egy-két nap múlva meg is érkeztek a labancok tárogatót égetni. Minden bokrot összetártak, min­den tetőt megbontottak, minden kutat megcsák­­lyáztak, de nyomát se találták a veszedelmes hangszernek. Tovább is falaztak aztán nagy meg­elégedetten. Ahogy elhúzódtak, mindjárt meglepték a muladi tárogatósok a megjegyzett hajót és nekifogtak a Tiszán a tárogató-halászásnak. Napestig hányták a kotró­hálót, halat fogtak is, tömérdeket, csak éppen tárogatót nem fogtak. — Éppen itt eresztettük pedig le, — nézegette egyik-másik a faragásokat. — Az ám, de nem a hajót kellett volna meg­jegyezni, hanem a vizet — kaptak észbe a többiek nagy felzúdulással. — Elámított bennünket Lőrinc ur. Akkorra Lőrinc ur is odavitette magát egy ladi­kon és lecsillapította a fejedelem tárogatásait. — Nem ámítottalak el benneteket, fiuk, csak megmentettelek a hazának. A harcok ideje letelt, most már szolgáljatok neki békességes munkával. — Hát most már sose szólalnak meg többet a tárogatók? — kérdezték elszomorodva a mula­­diak. — Hiszen a fejedelem azzal biztatott ben­nünket. — Ha a fejedelem mondta, úgy is lesz, — csillant föl a szeme Lőrinc urnak. S csakugyan úgy is lett. A muladiak azt mond­ják, azóta sokszor megszólaltak már csöndes éj­szakákon a tárogatók a Tisza fenekén. Keserves búgás szakad föl a vízből, ha baj éri a magyart, csendes hálaadás zendül föl, ha öröme van. Mostanában bizony mindig csak keserves bu­gását hallani. A német birodal­mi elnök halála. Nyolcnapos országos gyász, Berlin, február 28. Ebert Frigyes birodalmi elnök ma délelőtt 10 óra 15 perckor csendesen elszenderült anélkül, hogy eszméletét vissza­nyerte volna. A haldokló ágyánál a birodalmi elnök felesége, gyermekei, veje, Jenitzke és Meissner dr. államtitkár tartózkodtak. Ebert elnököt már évek hosszú sora óta epekőbántalmak kínozták és régi szívbaja is mindinkább rosszabbodott, amihez lényegesen hozzájárultak az utóbbi évek igalmas esemé­nyei és az elnök személye ellen irányuló tá­madások. Egy-két nappal ezelőtt vakbélgyulla­dás tünetei mutatkoztak rajta, úgy hogy Bier, híres berlini sebésztanár megoperálta az elnö­köt. A tegnapi nap folyamán már úgy látszott, hogy az elnök erős szervezete leküzdi a köz­ben beállott hashártyagyulladást, de az éjjel folyamán oly erős rosszabbodás állott be a beteg állapotában, hogy ma reggel az orvosok konzíliumot hívtak össze és megállapították, hogy a hashártyagyulladás hirtelen továbbfej­lődött. Az elnök ereje gyorsan hanyatló t és már a konzílium alatt beállott az agónia. A beteg rövidesen kiszenvedett. Berlin, február 28. Luther kancellár minisz­tertanácsot hívott össze, amelyen megbeszélik az országos gyász elrendelését és a temetéssel kapcsolatos szertartásokat. Az elnök halála egé­szen váratlanul érte a kormányt és a törvé­nyekben nincs semmiféle idevágó intézkedés. Az országos gyász előreláthatólag nyolc napig fog tartani és ezt a minisztertanács után már ma kihirdetik. Nyolc napig zárva maradnak a szín­házak, hangversenytermek és mulatóhelyek. A kormány ki fogja jelölni a köztársaság első elnökének sírhelyét is. Déltájban már a magán­­házak is fekete zászlódíszt öltöttek. Berlin, február 28. Wirth, volt birodalmi kancellár meleghangú nekrológban méltatja a német köztársaság első elnökének érdemeit. Leírja, hogy milyen nagy lelkesedéssel ülték meg a múlt vasárnap Magdeburgban a fekete­­piros-arany birodalmi lobogó ünnepét. Tízezer német hazafi sorakozott a zászlók alá és szent fogadalmat tett, hogy megvédelmezi az állam­formát, amely minden német polgárnak alkot­mányos menedéke lett, mióta sikerült az álta­lános politikai zűrzavarból kibontakozni. É s akkor jött a szomorú hír Ebert birodalmi elnök súlyos megbetegedéséről. A német egység és a német összetartozás hívei Kölnt­ől egész Bé­­csig gyászolnak a birodalom első elnökének ravatala mellett, de megfogadják, hogy emlé­két híven megőrzik és az ő szellemében össze fognak fogni a német egység megteremtésére. Róma, február 28. Délelőtt 10 órakor érke­zett ide az első hír, hogy Ebert birodalmi elnök állapota aggasztóra fordult. Mussolini nyomban tudakozódott a német nagykövetségen és kérte, hogy sűrűn értesítsék a birodalmi elnök hogylétéről. Egy órával később megjött a hivatalos jelentés, hogy a német birodalmi elnök meghalt. Mussolini volt az első, aki a német nagykövetségen részvétét fejezte ki. A nagy­követségi palotában kitett ívre már délig az olasz politikai élet legkiválóbb képviselői alá­írták nevüket. Ebert temetése napján Rómában ünnepies gyászisten­isztelet lesz. A főszámvevő takarékosságra intette a város tanácsát. Szeged, február 28. (Saját tudósitónktól.) Scultéty Sándor városi főszámvevő érdekes be­adványt idézett a város tanácsához. Beadvá­nyában törvényadta joga alapján arra figyel­mezteti a tanácsot, hogy csínján bánjon a város pénzével, mert a költségvetés egyes ki­adási tételeit már túlköltötte és a többletet a majdan kijelölendő póthitel terhére utalta ki a főpénztárból. Ez a rendszer nagy veszedelmet hozhat a város pénzügyeire, mert egyelőre egé­szen bizonytalan, hogy majdan kijelölhető lesz -e az a bizonyos pó­hitel, hogy befolyik-e annak fedezete, a többletjövedelem. A tanács a főszámvivő figyelmeztető be­adványát nagyon megszívlelte. Egyhangúlag elhatározta, hogy a jövőben nagyon megfontol minden olyan kiutalást, amelyre a költségvetés nem nyújt fedezetet és a „majdan kijelölendő póthittel“ terhére csakis akkor utalványoz, ha az utalványozás elkerülhetetlen és már alkal­masabb megoldás nem kínálkozik. Elhatározta a tanács azt is, hogy miheztartás végett min­den ügyosztály figyelmét külön, írásban fel­hívja a főszámvevő beadványára és külön nyo­maikkal figyelmezteti a gazdasági ügyosztályt, amely a legtöbb fedezet nélküli tételt v­áltatott ki a tanáccsal különböző munkálatok költ­ségeire. A tanács határozatával kapcsolatban érdek­lődtünk a polgármesternél a város pénzügyi helyzetéről. A polgármester kérdéseinkre a kö­vetkezőket mondotta: “ A főszámvevő figyelmeztetése nagyon helyénvaló volt, amennyiben a tanács tényleg túlköltött már néhány költségvetési előírást anélkül, hogy bizonyos lett volna abban, hogy a többletkiadás fedezésére szükséges többletjövedelem befolyik-e majd, vagy nem. Indokolt lehet ugyanis az az aggodalom, hogy­­ ha meg is valósulnak a költségvetés bevételi

Next