Délmagyarország, 1928. november (4. évfolyam, 248-271. szám)

1928-11-03 / 248. szám

1928 november 3. DÉLMAr.vvyryrrryy g »Soha olyan súlyos nem volt még a város pénzügyi helyzete, mint amilyen a jövő évben lesz« Két hét alatt negyedmillióval csökkent a bevétel (A Délmagyarország munkatársától.) A várost mindennap éri valami kellemetlen meg­lepetés, amely egyre jobban fokozza a jövő évi költségvetés ir­eállítását. Alig egy hó­napja tárgyalta le a közgyűlés az 1929 évi költségvetést és nincs talán még két hete sem, hogy a tanács a költségvetést az el­lene benyújtott felebbezésekkel együtt fel­terjesztette a belügyminiszterhez jóváhagyás végett, már­is úgy megváltozott a helyzet, hogy nagyon sok bevételi tétel összeomlott, vagy összezsugorodott anélkül, hogy a város más tételből pótolhatná a mutatkozó hiányo­kat, vagy lényegesebben redukálhatná az előre beáll­­ott kiadási tételeket. A városházán sokaknak feltűnik, hogy a polgármester milyen rosszkedvű, mennyire ingerült mostanában. Alig van türelme a fe­lek végeláthatatlan sorának fogadására és délfelé sokszor annyira kimerül már, hogy beszünteti a felek fogadását. A Délmagyar­­ország munkatársa megkérdezte a polgár­mestertől, hogy mi ennek a meglepő kedély­változásnak az oka, mire a polgármester így válaszolt: — Nagyon sok a gondom és érzem, hogy e sok és megoldhatatlannak látszó probléma, amellyel minduntalan foglalkoznom kell, na­gyon kimeríti az idegeimet. Minden nap­­on valami rossz, kellemetlen hír. Legutóbb meg­jelent az a rendelet, amely a lakbéradó kul­csát tizennyolc százalékról tizenhatra szállí­totta le. Utánaszámítottunk és kiderült, hogy ez a két százalékos adóleszállítás a város jövő évi jövedelmét körülbelül százötvenezer­­ pengővel csökkenti. Százötvenezer pengővel lesz kevesebb ezen a címen a város jöve­delme, mint amennyit a szűk keretek közé szorított költségvetésben pozitívumként elő­irányoztunk. Az Országos Földbirtokrendező Bíróság ezerhétszáz hold városi bérföldet vesz el a régi bérlőktől és oszt szét kedvez­ményes bérletek formájában a hadiözvegyek, a hadiárvák és a hadirokkantak között. A vá­ros bérjövedelme ezzel előreláthatólag ötven­­hatvanezer pengővel csökken. Revideálni kell a csengelei és a balástyai földbéreket, mert a bérlők nagy része tényleg nyomorúságos helyzetben van és a jelenlegi bérek mellett nem találhatja meg számítását, nem élhet meg a föld megmaradó jövedelméből. Ez is 20—30000 pengő jövedelemcsökkenést jelent. A legutóbbi bér bér alatt tehát körülbelül kétszázötvenezer pen­gővel csökkent a város jövő évi bevételi lehetősége. Egyelőre még fogalmam sincs, hogy állítsuk helyre a költségvetés megbillentett egyen­súlyát, mert nem tudom, hogy melyik kiadási tételt redukálhatjuk, hiszen minden kiadást már a költségvetés összeállítása alkalmával a legszűkebb keretek között állítottunk be. Egyetlen olyan bevételi tétele sincs a költ­ségvetésnek, amelynél többletjövedelemre le­hetne a kilátás. Elő kell azonban mégis ven­nünk a költségvetést és végigmennünk min­den egyes tételén és a kiadások közül tö­rölnünk kell, amit csak lehet. Valószínűleg már a költségvetés belügyminisztériumi tár­gyalása alkalmával is véghez viszünk a költ­ségvetésen bizonyos változtatásokat. A polgármester azzal fejezte be nyilatko­zatát, hogy soha olyan súlyos nem volt még a város pénzügyi helyzete, mint most, illetve mint amilyen a jövő évben lesz. A belügyminiszter Horgos magyar részen maradt földjeit Szegedhez csatolta ( Délm­agyarország munkatársától.) A belügyminiszter arról értesítette a város ha­tóságát, hogy Horgos nagyközség magyar te­rületen maradt földjei a jövőben azok közjogi hovatartozandóságának végleges rendezéséig Szeged város közigazgatási körzetébe kerül­­nek. A belügyminiszter rendeletében kifejtette, hogy ezek a területek tulajdonképen nem vál­nak a város határának részeivé, a város azok végleges megtartására igényt nem szerez. Hor­gos magyar részen maradt földjei azonban­­ úgy, közigazgatásilag, mint adózási szempont­ból egyelőre Ugyanúgy kezelendők, mint a város területeinek többi része. Kikötötte még a belügyminiszter, hogy a horgosi határrészek a szegedi telekkönyvbe nem vehetők fel és azok telekkönyvileg to­vábbra is elkülönítve mint horgosi területek kezelendők. A belügyminiszter rendelkezéséről értesítette Csongrád vármegye törvényhatósági bizottsá­gát is, mert Horgos község magyar részen maradt területei eddig közjogilag és közigaz­gatásilag Csongrád vármegyéhez tartoztak. Béke, türelem és hazaszeretet Lőw Immánuel félszázados munkájának koronája A zsidó hitközség megfestett és domborműben is megörökiltek­ dr. Lőwöt (A Délmagyarország munkatársától.) A­­ szegedi zsidó hitközség csütörtökön tartotta évi rendes közgyűlését, amelynek impozáns lefolyása volt. A hitközség ugyanis nagy lel­kesedéssel elfogadta az elöljáróság indítvá­nyát, amely arról szól, hogy a félévszázad óta lelkészkedő dr. Lőw Immánuel főrabbit megfestetik és domborműben is megörökittetik. A közgyűlést dr. Riedl Samu elnök nyitotta meg, aki lendületes beszédben méltatta dr. Lőw érdemeit és a következő határozati ja­vaslatot terjesztette elő: — Isten kegyelméből az idén fordult fél­százada, hogy méltóságos és főtisztelendő dr. Lőw Immánuel főrabbi ur lelkészkedő papja a­­ hitközségnek. — Az élők és holtak birodalmában minden­­ alkotás az ö örökké tevékeny; szellemét, kiváló szépérzékét, ízlését dicséri — A templom, iskola, székház örökéletű em­lékei lesznek a nagy papnak, akinek nevétől és áldott emlékétől visszhangzani fog e község akkor is, amikor mindannyian rég porrá vál­tunk az enyészet ölén. — Félszázados munkájának koronája az a szellem, amelyet e hitközségbe s annak min­den tagjába beleoltott; — a béke, türelem, sze­­retet szelleme, párosulva a hazaszeretet, hűség és valláshoz ragaszkodás fenkölt érzésemet — A képviselőtestület és az egész hitköz­ség legfőbb kívánsága, hogy a Mindenható kedvezéséből menné. Tovább ékeskedjünk az egyetlen főpappal és mennél tovább legyen ré­szünk az ő szellemének kincseiben. A tudós tekintélet tisztjelete hagyomány­ Izraelben. Min- Tolstoj Leó Katii Ali Greta Garbóval a jövő h héi eseménye a Belvárosi Moziban den nemzedék kötelessége ezt a tiszteletet a következőkre átörökíteni. Hogy eleget tehessünk eme kötelmünknek, méltóságos és főtisztelendő dr. Lőw Immá­nuel élő alakjának ábrázolatát a késői utódok­ra kívánjuk hagyni, hogy valahányszor ezt látják, elevenedjék fel bennük a nagy Főpap szelleme, melynek ható erőként kell élni kö­zöttünk az idők végéig. — Elhatározza tehát a képviselőtestület, hogy méltóságos és főtisztelendő dr. Lőw Im­mánuel főrabbi ur képmását megfesteti és domborműben is megörökitteti. A h­atározati javaslat végén a közgyűlés per­ceken keresztül meleg szeretettel ünnepelte­ Lőwöt, aki fenkölt gondolatokban gazdag és szellemes beszédben köszönte meg a hitköz­ség ragaszkodását és szeretetét. SZÖGEDI SZÍNHÁZ Éljen a honi ! Hát persze, hogy éljen! De még mennyire éljen! Most különösen, ezekben a nehéz, keserves és siralmas időkben. Pártoljuk a hazai ipart, egész szívünkből és minden erőnkből, amen­­­nyire a zsebünk megengedi! Ez a nemes törekvés bevitette a szegedi házikezelést is, amikor elhatározta, hogy a magyar héten ma­gyar ciklust rendez. (A ciklusra még egyelőre nem tudott magyar gyártmányú szót találni. Tessék bizalommal fordulni Horger Antalhoz, a honi nyelv derék professzorához. (Azaz pardon, illetőleg bocsánat, tanárához.) Szóval magyar kirakatversenyt rendez vá­rosi színházunk művezetősége és ezért csak dicséretet érdemel. Már ha jobban megnéz­zük ezeket a színházi kirakatokat, akkor némi szépséghibákat találunk benne. Mert ez a program (vagyis műsor) minden jóakarata mellett olyan iparcikkeket (sőt szezoncikke­ket) is mutogat, amelyek nem nélkülöznek­ bizonyos bóvli jelleget. Fagylaltot november­ben éppen olyan könnyen nélkülöz a modern magyar ember, mint a Régi nyarat, amely a szellős budai színkörből mosolyog feléje. Nem azért mondom, csak eszembe jut, hogy a kü­­lömben fülbemászó és elévülhetetlen Királyi* fogás néhai zeneszerzője Elljen a honi-ns­k mondotta és írta volna Vahot Imre régi al­kalmi darabjának címét. A Kék róka kétség­telenül kiadós és tartós iparcikk, de azért ez a hercegi címerrel ellátott Molnár-termék éppen úgy skandináv, mint amennyire honi. (Hong sóit, qui mai y pense!) Éva grófnő­­ről ne is beszéljünk, de egyáltalában egy kis­ kirakat-átcsoportosítás nem ártana ennek az iparpártolási akciónak. Mi el tudjuk képzel­ni, hogy csupa lángeszű magyarok egyetemes értékű, úgynevezett örök becsű alkotásai ke­rülnek ezen a héten a színházi kirakatba, sőt tovább megyünk, még azt is el tudjuk kép­zelni, hogy nem csupán egy esztendőben egy héten keresztül. Mert ha csak a honi ipar pártolásáról van szó, akkor azt úgyis meg lehet csinálni a játékszínen, hogy egész héten Csepreghyt és Dalnoki Lajost adnak, akik mind a ketten jóravaló magyar asztalosipa­rosok voltak és népszínművet is írtak és így egészen rendes asztalos-hetet lehetne rendezni színházunkban. Nem tagadom, csizmadia-hét is elkelne és e célból egyik helyi politikus nagy­ságunk színdarabja is elkelne! Bízunk benne, hogy a hazai drámaiparosok talmi áruit hamarosan kiszorítja a magyar teremtő erő diadalmas és dicsőséges térfog* p­latósa! ' " ’ ' Gyalu

Next