Délmagyarország, 1930. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-01 / 1. szám

a DÉLMAGYA­RORSZAG 1930 január 1. Érdekes kijelentések a főispán újévi üdvözlése alkalmával (A Délmagyarország munkatársától.) Ked­­den sok küldöttség ker­este fel hivatalában dr. Aigner Károly főispánt, akit az ujesztendő küszöbén jókívánságokkal halmoztak el. A Nagyszeged Párt jókívánságait begavári Rack Bernát felsőházi tag, a párt elnöke tol­mácsolta. — Méltóságodban látjuk pártunk alapítóját és támogatóját — mondotta többek közt Rack Bernát. Mi együtt akarunk dolgozni a politi­kailag azonos városi polgári pártokkal, csak arra ügyelünk, hogy a város pénzügyi egyen­súlya fel ne boruljon. — Ennek az egységnek a kidomborítására kívánatosnak tartanám, hogy mindazok a pártárnyalatok, amelyek Bethlen István po­litikáját vallják magukénak, egy közgyűlési pártba tömörüljenek és ehez a munkánkhoz kérjük méltóságod támogatását. A főispán hosszabb beszédben válaszolt: — Nekem akkor lesz boldog az újév, ha ez a város föllendül és minden lakója boldog lesz — mondotta. Nagyon örülök, hogy a Nagyszeged Párt felismerte a polgári pártok összefogásának szükségességét és ennek a cél­jából teljes erőmből támogatni fogom a pár­tot. Lehetnek ugyan geográfiáikig különbsé­gek a belváros és a külváros között, de ér­zésben minden különbségnek el kell tűnnie.­­Azok a félreértések, amik a választások után jelentkeztek, zavaró momentumok voltak, ame­lyek ma már megszűntek ugyan, de az or­szágos politika szempontjából igyekeznünk kell, hogy újból elő ne fordulhassanak. Az ország helyzete nem valami rózsás. Ezelőtt az újév megcsillogtatta a reménysugarat, ma pedig olyan az újév perspektívája, mint oda­kint az idő, kissé ködös. A körülvevő államok gazdasági el­zárkózottsága, mint előre látható volt, csonka országunknak csaknem áthidalha­tatlan gazdasági nehézségeket okozott, amely maga után vonta a jelenleg fennálló súlyos gazdasági helyzetet s amelyet még újabb jó­­vátételi terhekkel óhajtanak fokozni. Erősen hiszem, hogy a külpolitikai gordiusi csomót Bethlen István kipróbált élű diplomáciai kard­ja át fogja vágni, de a gazdasági háborút, ame­lyet ellenünk folytatnak, ma még kilátástalan. A demagógia és a nemzetközi irányzat ezt a súlyos gazdasági helyzetet igyekszik ismét fel­használni céljai elérésére. De újabb eszközök­kel. Ma az éhes gyomrokon keresztül a sajgó szivekbe is belemarkol s ugy tünteti fel, hogy a békerevizió csak belső revízió után lehetsé­ges. Nézzünk végre férfiasan szembe, hogy mit értenek ők belső revízió alatt. Semmi mást, mint a hatalomrajutást, mert csak nem hihetik komolyan, hogyha Garami és társai jutnának kormányra, akkor a kisantánt álla­mok azonnal megnyitnák vámsorompóikat s özönével engednék be a magyar búzát, lisz­tet és bort, vagy a Rákóczi-induló hangjai mellett kivonulnának a megszállott területek­ről. Ezt ők maguk sem hiszik, de igyekeznek velünk elhitetni. A hatalom kell nekik, amiből már kaptunk ízelítőt. Éppen azért ez ellen a törekvésük ellen a legerősebben össze kell fogni minden polgári gondolkodású és nem­zeti irányú erőnek. Ebben a nagy összefogás­ban szívesen állok a Nagyszeged Párt rendel­kezésére, hogy a nagy erőpróba ne találjon bennünket készületlenül Fölkereste a főispánt a hadirokkantak kül­döttsége is, Kecskés István vezetésével. Polcz­­ner Zoltán a városi nyugdíjasok egyesületének küldöttségét vezette. A külvárosi párt 30 tagú küldöttséggel tisztelgett a főispán előtt. Peták üdvözlő beszédére a főispán többek között a következőket mondotta: A külvárosi párt törekvéseit mindig jogosak­nak tartotta, csupán az időrendet kell meg­határozni. Ezt pedig közösen és egyetértés­ben fogjuk megbeszélni. Célom, hogy a kül­városi ne érezze azt, hogy ő külvárosi és hogy ezt megvalósíthassuk, nem kell egyéb hozzá, mint bizalom és szeretet egymás iránt. Körmendy Mátyás az ipartestület küldöttsé­gét vezette a főispán elé. Beszédében kifej­tette, hogy az iparostársadalom élénk figye­lemmel kíséri a főispán munkáját és ez a tár­sadalom támogatni fogja a város és a haza érdekében kifejtett és kifejtendő működésé­ben. A főispán válaszában köszönetet mondott a jókívánságokért. Az újév nagyon szomorú mozzanattal indul, mert újabb hadisarcok ki­vetésével kísérleteznek Hágában. A főispán ezután arról szólott, hogy minden törekvése munkaalkalmak szerzésére és biztosítására irá­nyul. Beszéde végén a főispán összefogásra, munkára hívta fel az iparosok küldöttségét. A küldöttség távozása­ után a tanyai kü­ldött­ségek járultak a főispán elé, hogy tolmácsol­ják előtte jókívánságaikat. Felkeresték még a főispánt igen sokan a város társadalmának számos rétegéből. LIEBMANN l*fs»er4-zníí, üf­ smn ucca 12 Szemövegkü­lönlegességek! Hevesy Kálmán halála A régi Szeged egyik jellegzetes egyéniségével van megint kevesebb: Hevessy Kálmán ny. kúriai bíró 72. éves korában Budapesten elhunyt. Fiatalon ke­rült Szegedre, ahol egész közéleti pályája eltelt Voltaképen sosem került el a szegedi törvényszék­ről, előbb tagja volt különféle büntetőtanácsoknak, itt érte a táblabirói, majd a kúriai bírói rang s közszolgálatát mint az egyik büntetőtanács elnöke fejezte be. Bámulatos nyugalom s az anyag csodálatos is­merete jellemezte. Akárhányszor azt hitte a vád­lott, hogy már megúszta a legkényesebb pontot, amikor Hevesy Kálmán azzal a páratlan angol flegmával, amely az egész egyéniségére rányomta karakterisztikus bélyegét, csak úgy mellékesen, mintha a kérdés nem is volna olyan nagyon fon­tos, belevilágított az egész ügy lényegébe. Hevesy Kálmánt semmi sem hozta ki a sodrából. Pedig ugyancsak élénk volt a szegedi törvény­szék bűnügyi élete abban az időben, amelyikre Hevesy működésének dandárja esik. Mindig megma­radt az eseményeket aggódva mérlegelő bírónak, aki nem csupán a merev paragrafusokhoz ragasz­kodik, hanem kutatja az élet jelenségeit. Azután, hogy nyugalomba vonult, még sokáig, itt élt Szegeden. Élt csendben, meditálások között, lelkszeste mint kitűnő vadász a természeted, elbilliárdozgatott akár egymagában (ebben is mester volt), aztán Buda­pestre költözött, onnan érkezik most a halála híre, özvegyén és számos jóbarátján, tisztelőjén kí­vül Iván fia és Klára leánya gyászolják. fla'itaf le$t £ MEv £ sidf jj állosiűó kiállítása Hian­zái-fér. wlt Melni-Séle neiglsén. | Az összes legkiválbób mesterek leg­főbb munkái hallatlanul olcsó árban. 3 Kedvező fizetési feltétele*. | Megtekintés vásárkényszer nélkül. Öreg újságíró Szilveszter estéje írta: Móra Ferenc. Mikor külföldi csavargásra akarok kiszökni az országból, mindig megnézem előbb a biztosítási kötvényemben, hogy hová is nem szabad nekem m­enni Mert ugy rémlik, vannak olyan vadon te­rületek, amelyeken nem gilt az életbiztosítás. Nagy megnyugvás aztán, mikor megbizonyosodom ró­la, hogy a tilalmas területek részben Új-Guineá­­ban találhatók, részben a Kalahári-sivatagon. No hát akkor oda nem megyünk. Nem kockáztatha­tom azt a tízezer koronát, amit egyetlen öröksé­gül hagyok az unokámra. (Nem számítom át pen­gőbe, mert koronákban nagyobb a nagyapai ön­érzetem.) A biztosítási kötvény után jön a m­ed­i­cin­ma­n. Csakhogy azt már nem én tekintem föl, ha­nem ő engem. Szelet-e a tüdő, szuperál-e a máj, teszi-e kötelességét a szív stb. Mégis csak sokkal nagyobb megnyugvással indul útnak az ember, ha tudja, hogy odakint viszi el az ördög és törökül vagy japánul mondják el a koporsója fölött, hogy milyen derék ember volt, élhetett volna még, kár, hogy ilyen korán beadta a kulcsot. Ebben az a jó, hogy nem ért belőle az ember semmit, ennél­fogva nem csinál semmi bolondot. Ha ellenben itthon sajnálnák el ilyen szépen, meggondolná ma­gát és kilépne a szemfedőbül, amiből aztán sok mindenféle kavarodás lehetne. Amikor legutóbb elbujdostam a hazából, egy pesti professzorral tekinttettem fel magamat. Hát­­baveregetett, megköhögtetett, lefektetett, bukfen­cet hányatott velem, torkomat nézte, szívemet hall­gatta, vérnyomásom mérte, aztán kijelentette, hogy megérem a hetvenet. — Csekélylem. — mondom. — Apám, anyám többre vitte. Adakozó kedvében volt a professzor, azt mond­ta: Isten neki, legyen nyolcvan. — Egészséges vagy, mint a makk. Még érelme­szesedésnek sincs nyoma se. — Holló, — sértődtem meg. — akkor baj van. Miért szolgálom én a közt annyi idő óta, ha még ezt se szereztem? — Még nem fejeztem be. — mosolygott a pro­fesszor. — Semmi bajod a világon, csak... Ha az orvos minden jót mond az emberről és azon végzi, hogy »­csak...«, akkor, azt hiszem, minden rendes embernek kötelessége elsápadni. Én pedig mindig kötelességtudó ember voltam. — Azért nem kell megijedni. Csak azt akarom mondani, hogy te azért orvosi szempontból na­gyon érdekes eset vagy. — Például? — feszítettem ki kissé bizonytala­nul a derekam. Mint akinek nincs még gyakor­lata benne, büszkének kell-e arra lenni, ha az em­ber érdekes orvosi eset. — Abszolút egészséges szervezet mellett van négy-öt apró jel, am­iből a szakember látja, hogy te borzasztó sokat dolgozol. Fizikai munkások­nál gyakran meg lehet állapítani az egészséges szervezet elkopását. Szellemi munkásoknál ez rit­kaság. — Hm. Mik azok az apró jelek? — Az neked egészen mindegy. Jelentősége ugy sincs, hát mi értelme volna annak, ha én görög­­latin orvosi kifejezésekkel mulattatnálak, amiket úgyse értesz. — Csakhogy én véletlenül megérteném őket. Ter­mészetrajzszakos voltam valamikor. Olovoch­otriab­­facacglovagacnhgp A professzor megdöbbenve lénélt bálra s most már ő sápadt el. Most aztán én biztattam. — Nem kell megijedni. Ez csak a tizenkét pár agy­velőideg. Nervus offactorius, nervus opticus, nervus oculomotorius, nervus frochlearis... Lá­tod, hogy én velem lehet madárnyelven beszélni. Mondjad csak azokat az apró jeleket. — Akkor pláne nem mondom, ha megértenéd, amit mondok. Inkább beszéljünk arról, hogy nem élhetnél te okosabban? — Ugyan mi értelme volna? Erre a rongyos harminc esztendőre? — No ne bolondozz. Muszáj neked annyit dol­gozni? — Még nem próbáltam kevesebbet. Nézd, most én mondok neked valami komolyat. Én abban az agyondolgozási teóriában nem hiszek. Ezer év óta csak egy ember volt Magyarországon, aki agyondolgozta magát. — Ki volt az? — Egy hivatásos nagyevő. — Bolond vagy, nem­ lehet rajtad segíteni. Ha­nem próbáljunk mást. Sokat dohányzol? — Nem csak szivarozok.. — Mennyit? — Amennyit ráérek. Reggel fél héttől éjfél után egyig, kettőig. — Mennyi lehet az? — Ugy tizenöt szivar et­yre-másra. A pinákat nem számítom. — Nézd, ha a munkából nem engedhetsz, leg­alább ezt a másik őrületet mérsékeld. — Arról lehet beszélni. Különösen, ha embersé­ges leszel. — Tíz szivar naponta. Jó? Kezet rá! Természetesen kezet kellett adnom a nagysze­rű embernek. Csak egy kis főn­tartással. — Ehni-l­’­ben hozzájárulok. De ebben a darab

Next