Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)
1930-11-01 / 247. szám
2 nfTMinvAROTisz xn Bégé, azután lady Hay Drumond, ismert újságírónő és Charley Wyegand. Friedrichshafenből Amsterdamba, repül a gép, majd Lisszabonba, ahonnan november 10-én indul az Atlanti Óceán átrepülésére. Irány: az Azoriszigetek, Pernambuco, Newyork. A „Temps“ Bethlen és Venizelosz ankarai találkozásáról (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Párisból jelentik: A Temps pénteki száma vezércikkben foglalkozik a legutóbbi napok ankarai eseményeivel, köztük Bethlen István és Venizelosz tárgyalásairól. — A magyar és görög miniszterelnök ankarai útjának — írja a lap — nagy politikai jelentősége van. A közel keleten a helyzet tagadhatatlanul megváltozott Bethlen és Venizelosz együttes ankarai útját a lap véletlennek tartja. Venizeloszt csak az hozhatta zavarba, hogy Bethlen a banketten a békeszerződések revíziójának szükségességét hangoztatta, holott a görög miniszterelnök a lausannei békeszerződést minden körülmények között változatlannak akarja látni Alig valószínű, hogy a görög kormány, amely a lausannei szerződéssel sohasem remélt előnyökhöz jutott, hajlandó lenne a revízió merész útjára lépni. Számos halottja és többszáz sebesültje van az olasz földrengésnek Róma, október 31. A marchei tartományban lezajlott földrengés, áldozatainak pontos számát még nem állapították meg. A mentők szakadatlanul dolgoznak a romok között és sűrűn akadnak halottakra és sebesültekre. A legutóbb kiadott hivatalos közlemény megállapítja, hogy a földrengésnek Sencrjutliában 11 halálos áldozata és 275 sebesültje van, akik közül huszonháromnak az állapota igen súlyos. Senegalliában mintegy száz ház omlott be. Itt okozta a legnagyobb károkat a földrengés. A város az éjszaka üres és sötét volt, mert fcaUMgn» 3g5S3 Világ Hírnevét az angol U«C. fotolemex és film minősége révén szerezte. Kaphatói Diebmann Idisxcresxnél, Kelemen acca. a villamos áramvezetékeket a földlökés megszakította. Gyertyaláng és villamos zseblámpák fénye mellett kellett folytatni a mentés munkálatait. Alig van ház, amely alaposan meg ne rongálódott volna. Ezért a hatóságok rendeletére az egész lakosságot kitelepítették és kültelki barakkokban helyezték el. A halottakat a templomban ravatalozták fel. Maga a templom is erősen megrongálódott, a tornya féloldalra dőlt és az óra nem működik Mutatói nyolc óra 17 percnél állottak meg: ekkor érezték Senegalliában az első földlökést. Különösem az óvárosban vitt véghez nagy rombolást a földrengés. Ennek a városrésznek, minden uccáját romhalmaz torlaszolja el. .Másfelé is erősen pusztított a földrengés. Ancona környékén alig van parasztház, amely ne állana teljesen romokban. Anconában az eddig megtalált halottak száma három, a súlyosan sebesülteké 51. Pesaro járás 58 községében 33 sebesültje van a földlökésnek. Négy sebesült állapota igen súlyos. Pesaro járásban Mondolfi városát sújtotta a legerősebben a földrengés. Itt valamennyi ház többé-kevésbé megsérült. Anconában a pol- 1930 november 1. gármester kiáltványt tett közzé, amelyben nyugalomra szólítja fel a lakosságot. Montemarciano pályaudvara erősen megrongálódott. Ezen a vidéken a vasúti őrházak is sokhelyütt beomlottak és a sinek 15 centiméternyire lesülyedtek. . . I Horváth Dreher éttermében ]él és olcsón is étkezhet napi és havi abonomára. Legtöbb, legolcsóbb Steiner Tibor hangszerkészítő Kelemen u. 7 Tanuló hegedű P 13-161. Délmagyarország jegyiroda Telefon 306 Sauer Emil zongoraestje november 6-án Harmonia n. bérlet Sauer művészet Arftl * Pesti Hírlap irta 1930 március 4-én: ,,Tünemény maga az ember, ez a zseniális művész, kinek szemében és szivében olthatatlanul roboc? a zene romantikus szépségeinek imádata. Mint egy szebbi lelkesebb, rajongóbb korszak örökségét közvetíti nekünk Saner az ft fiatal korának művészi eszményeit. Chopin költészete senkiben sem él ma oly tisztán, mint őbenne, tolmácsolásával megbabonázza hallgatóit.‘ Jegy Délmagyarország |egy irodánál 2 pergőtől. Pro Domo írta: Móra Ferenc. Arról a házról vetem papírra ezt a pár sor írást amelyet Szeged a közművelődésnek szentelt s hálás szívvel ajánlom annak a néhány embernek, aki a közgyűlésen jó szót szólt érte, maga jószántából. • Mikor Szeged legrégibb közművelődési intézményének a fundamentumát letették, azt mondták róla, hogy ez a rekonstrukció záróköve. Ugyan ezt csak a hivatalosak mondták, azok is csak azért, mert illett úgy tenni, mintha szegény Lázár Györgynek még ezt is elhinnék. A nem hivatalos szegedi nemzet azonban nem volt ilyen udvarias. A Mi nekaj? és a Mán m 5- gént? családok tagjai — pedig, elhigyje nekem Szabó László barátom, azok a legrégibb és máig is igen tekintélyes szegedi családok közé tartoznak — nagyon sokáig nem tudtak abba beletörődni, hogy ilyen oktalan nagy házat építettek a a könyveknek. Csak az volt a szerencse, hogy a bádogtető már az avatásra beázott s abban lehetett bízni, hogy az eső, meg a hólé majd csak elrothasztja valahogy a könyveket s akkor föl lehet használni a szép nagy házat valami praktikus dologra. Régi újságokból és régi emberektől tudom,hogy okáig görbén néztek az intézet első igazgatójára, Beizner Jánosra, aki a főjegyzői hivatalt hagyta ott a kultúrpalotáért. Azt mondták rá, hogy a munka elől menekül. Az az ember, aki olyan monumentális négy kötetben írta meg Szeged történetét, hogy ha egyebet nem csinált volna, már csak azért is megérdemelt volna egy márványtáblát a múzeum valamelyik sarkában. Ugyanazokból a kövekből is nagyon szép piramist lehetett volna neki rakni, amikkel életében is, holtában is meghajigálták. Az utóda, Tömörkény, megkapta a márványtáblát, ha a sok szoborból egy se jutott is neki. (Pedig arra is van fogadalom!) De hát életében ő is mást kapott. Például azt, hogy a könyvtárigazgató nem oszlopos tisztviselő, az csak olyan többel jobb. Meg azt, hogy ő vagy tárcát ír a hivatalban, vagy tárcát tolvas, mert mi a munkűt lehetne ott mást csinálni? Meg azt, hogy beállított hozzá Sári János, becsületes alsóvárosi hentes és szavas városatya! — No mi baj, János? — fogadta csodálkozva Tömörkény a ritka vendéget. János egy kicsit zavarba jött, ahogy a Tömörkény becsületes szemébe nézett. De azért csak kimondta, hogy úgy hallja, baj van a lepkények körül. Időbe került,míg kitudódott, hogy a lepkények alatt azok az exotikus pillék értendők, amiket valami nagy úrtól vett a város. (Nem a pillangók kedvéért, hanem a nagy úr kedvéért. Háromszáz forint nagy pénz volt abban az időben.) — Szóval a szurinámi pilléket akarod látni? — esett a második ámulatba Tömörkény s még csak azt se kérdezte meg a városhoz atyai jogokat formáló hentestől, hogy mért akar akadémiai pályára lépni, hanem felvezette az emeletre, s kihúzta neki a pillésdobozokat. — Tessék, János élvezkedd ki magad, van ezek közt nemzeti szín is, ha jól megnézed. János, aki pirospozsgás ember volt különben, nemzeti színre változott a felháborodástól. Nem győzte szorongatni a Tömörkény kezét. — Bocsáss meg, édes Pistám, de valami akasztófáravaló azt beszélte nekem, hogy te a repkényeket hazajiordtad játszani a gyerekeidnek Be akart ugratni, hogy interpelláljam meg a polgármestert, ha már muszáj tenni ennek a hodálynak, mert nem rendesebb pedintert tesz bele Azóta nagyot fordult a világ, ámbár a Tiszán is sok víz lefolyt azóta. Ma is lehetnek valami akasztófára valók, akik azt sásárolják, hogy én már eladtam a képtár felét , hogy azt a várkastélyt, meg azt az ezer holdacskát, amit az unokámra hagyok, mind a várostól loptam. De azért úgy veszem észre, olyan bolond ember már nincsen Szegeden, aki azt kérdezné, hogy minek a könyvtár, meg a múzeum. Legalább azok közt, akik járnak bele, nincs ilyen, — pedig nagyon sokan járnak bele. Nincs Magyarországon olyan vidéki múzeum, amelyiknek — tíznek együtt — annyi látogatója volna, mint a mienknek. S gondolom, ezt szabad arra magyaráznom, hogy a szegediek mégis csak megszerették a múzeumukat. Nem is a szegediektől hallottam én panaszokat az ünnepekben, hanem az idegenektől. Azoktól is csak akkor, amikor a múzeum »szegedi szobájá«ba értek, amit most nyitottunk meg, hogy a föltámadás jubileumából a muzeum is kivegye a részét. Ha csak olyan muzeumos — szegélyesek is. Hanem itt meg kell állnom addig, míg megmondom, mi az a »szegedi szoba«. A múzeumnak az a terme az, amelyiknek várostörténeti emlékekkel kellene tele lenni. A régi szegedi polgári élet relikviáival, ur házak ódon bútoraival,kosztümös képeivel, porcellánjaival, zenélőóráival. Egyházaink használaton kívül helyezett szerelvényeivel, hivatalok régi pecsétjeivel, céhek emlékeivel. Régen érezzük mi azt, hogy a szegedi múzeumban lenni kell egy szegedi szobának s most aztán meg is csináltuk. Illetve megcsinálta három múzeumi, kollégám, — hogy szabatosan fejezzem ki magam: megcsinálta Sebestyén Károly tervei alapján Sebestyén Károly, Czógler Kálmán és Banner János. Először kiszorítottak egy-két termet erre a célra s ez volt a munka legnehezebb része, aztán összeszedegették a szétszórt anyagot és egyesítve elhelyezték formájan, ízlésesen Ma egy hete aztán meg is nyitottuk, szép csendesen, dobszó nélkül, ahogy ilyen ütött-kopott házhoz illik, mint a mienk. (Egyszer próbáltam, öt, vagy hat éve, akkor se a magam jószántából, úgynevezett ünnepélyes megnyitást csinálni Mikor a rém egyszobás ré-