Délmagyarország, 1931. szeptember (7. évfolyam, 197-221. szám)

1931-09-01 / 197. szám

1931"szeptember T, DÉLMAGYARORSZÁG Szeged c­gész társadalma tiltakozik a szegedi egyetem és az ítélőtábla megszüntetésének lehetetlen terve ellen „Szegedet nem elsorvasztani, hanem fejleszteni kell.“ „Azonnal el kell kífvelni mindent, hogy a megdöbbentő tervet csírájában elfojtsuk.“ (A Délmagyar­ország munkatársától.) Városszerte feltűnést keltett a Hétfői Új­ságnak az a híradása, hogy bezárják a sze­gedi egyetemet és megszüntetik a szegedi Ítélőtáblát. A híradás szerint mindkét terv­nek képviselője van nemcsak a 33-as bi­zottságban, hanem az állami költségvetés redukciójának elvégzésére kiküldött ha­tos bizottságban is és ott merült volna fel a két terv. Értesülésünk szerint a hír­adás ebben a formában tévedésen alapul. A hatos bizottságban, amely az egyes mi­nisztériumok költségelőirányzatának re­dukálását végzi, egyik kérdés sem került és nem is kerülhetett szóba, hiszen a hatos bizottság még nem foglalkozott sem az igazságügyminisztérium, sem a kultusz­minisztérium ügyeivel. Ellenben megfelel a valóságnak, hogy a 33-as bizottság egyik ülésén Eber Antal szóba hozta a vidéki egyetemek és így a szegedi egyetem meg­szüntetésének a gondolatát s az e-ntik ver­zió szerint konkrét javaslatot is tett, sza­vazásra azonban nem került a sor, mert Éber felszólalásának ezt a részét a bizott­ság egyik tagja sem támogatta. Szeged szempontjából mind a két terv valósággal egzisztenciális jelentőségű s ha már egyszer felmerültek, se a polgármes­ternek, se a közgyűlési pártoknak nem lenne szabad tétlenül bevárni a további fejleményeket, mert ha esetleg a megszün­tetés mellett döntenének és ezzel halálos csapást mérnének Szegedre, későn lenne minden szaladgálás, instanciázás, határo­zás és küldöttségezés. A lap egy más he­lyén közöljük­ dr. Somogyi Szilveszter pol­gármester nyilatkozatát a főispáni állás betöltésével kapcsolatosan. Azt mondja a polgármester, hogy a város érdekének az felelne meg, ha Szeged kiemeltetnék a többi várossal szemben és főispánja meg­hagyatnék. Végtelenül örvendünk, hogy végre a polgármester is ezt a véleményt hangoztatja, mert mi már rég hirdetjük ennek a­z álláspontnak a szükségességét és jogosultságát. Szeged fülig eladósodott azért, hogy egyetemet kapjon. Ha most bezárják az egyetem kapuit és ráadásul az ítélőtáblát is megszüntetik, olyan csa­pást mérnek erre a városra, amelyet senki sem tudna kivédeni. A kérdés rendkívüli nagy horderejénél fogva a szegedi közélet legkülönbözőbb té­nyezőihez fordultunk s itt sorba adjuk a tőlük kapott nyilatkozatokat. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester a következőket mondotta: “ Szeged városának a megerősítése első­rendű országos érdek, mert ez a város itt a hármas határszélen húsz kilométer hosszúság­ban dfli határa az országnak. Nem csupán ennek a városnak, hanem az egész magyar nemzetnek főfontosságú érdeke. Ez a város egész tápláló hátterét elvesztette, elvesz ett há­romszázezer embert, elvesztett háromszáz köz­séget, amelyek a mi városunk felé gravitáltak, ez a város sorvadásra lenne ítélve, ha a ke­serves áldozatokkal megszerzett intézményeit elvennék, vagy azokat szűkebb körre korlá­toznák. Szegedre a hazának a jövőben is nagy szüksége lesz, mint a délvidék őrére és a dél­vidék oszlopára. Minden jó hazafinak köteles­sége ezt a várost a sorvadástól nemcsak meg­menteni, hanem új intézmények idehozatalá­­nul, meglevő intézmények bővítésével erő­síteni, r Aki Szeged városát intézményeitől megfosztani, vagy intézményeit leépí­teni akarná, az nem takarékoskodnék a nemzeti erővel, hanem a magyar jövőjével szemben a legnagyobb pa­zarlást követné el, mert a magyar jövendő ellen cselekednék. — Ezt a várost a trianoni határ úgyis rettenetes állapotba hozta. Nem haonlítható össze ez az állapot Debrecenével, amely a trianoni határ folytán még Nagyvárad vidé­kének egy részét is megkapta, nem hasonlít­ható össze Péccsel, amelynek megmaradt táp­láló erejének nagyobb része és nem hason­lítható össze más vidéki nagy­várossal sem, mert Sátoraljaújhelyet kivéve, Szeged járt a legrosszabbul a trianoni határok kegyetlen megvonása folytán. Dél felé teljesen határ­város vagyunk húsz kilométer hosszban, észak felé, Félegyházától kezdve, minden Budapest felé gravitál, kelet felé a Tisza zár el bennün­ket minden forgalomtól, hiszen a folyón észak felé 150 kilométernyire van az első híd, amely a Tiszántúlt és a Duna—Tisza közét összeköti s aki azon át jön, az már Budapestre megy; nyugat felé a régi nagyvárad—fiumei vonalat a jugoszlávok megszakították, úgy, hogy mind a négy világtáj felé el vagyunk zárva a forga­lomtól, minden fejlődési lehetőségtől. Eszerint a mindenkori kormányok egyik fontos feladatának kell lenni, hogy Szeged városát, amelyre a hazának a jövőben is nagy szüksége lehet, az ország má­sodik városát nem hogy elsorvassza, hanem teljes erejéből fejlessze és len­dítse. — Nem hiszem, hogy a 33-as bizottság Szegeddel szemben az­ál-takarékosság jelszava DelvArotl Móri Kedd, szerdán RAJNAI TAKARODÓ vidám bonyodalmak a katonaéletből. Főszereplők Hans Steve, Verebes Ernő, Hans Junkem­ann, Siegfried Anno és Charlotte Sasa. Azonkívül Kandúr Peti kalandjai. Előadások 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 8, 5, 7, 9 órakor. alatt szűkkeblűen viselkednek. Egyébként ezt a mostani kormányelnök, gróf Károlyi Gyula, aki a forradalom alatt a szegedi kormányt megalakította, bizonyára szintén jól tudja és ellene lesz annak, hogy ezt a fontos várost bár­milyen intézményétől megfosszák. Wimmer Fül­ööp a következőket mondotta: » .... . — Noha alig tekinthetem komolynak a hírt, azt hiszem mégis kötelessége, minden szegedinek, aki ez ügyben szóhoz juthat, rá­mutatni az állítólagos javaslat lehetetlenségére. Igaz ugyan, hogy a mostani teendők közé első­sorban a mindenáron való takarékosság tar­tozik, de a mindenáron való takarékosság alatt mégis feltétlenül észszerű és nem az ország mai kulturivóját könnyelműen lerom­boló, még kevésbé az ország második városát szellemileg és gazdaságilag egyenesen tönkre­tevő intézkedést kell és szabad értenünk. — Éppenséggel nem túlzott az így kifeje­zésre jutott aggály, mert ha ez a város 8—10 millió pengőt áldozott az egyetemnek Szege­den való létesítéséért és e nagy áldozatnál joggal számításba vette mindazon nagy szel­lemi és gazdasági előnyöket, amelyeket az egyetem a városnak biztosít, — akkor nem túlzott kijelentés az, hogy egyenesen tönkre­tennénk a legmagyarabb várost, ha egy talán jószándékú, de kellően meg nem gondolt ha­tározattal megvonnánk tőle azon évi ötmillió pengő bevételt, amelyet az egyetem egész for­galma, tanárok, alkalmazottak szükséglete és a több mint 1500 hallgató a városnak biztosít . A tábla megszüntetésének eshetőségére alig tudok nyugodtan reflektálni. Csatolják­ Szegedet talán Budapesthez?, — amelynek táblája már tizenegy törvényszék ügyeit kell hogy ellássa, vagy talán Pécshez, ahova a szegedi ügyvédnek másfél napig kellene utaznia? — Mindez azt bizonyítja, hogy helyes volt WINTERNITZ IZIDOR SZÉCHENYI-TER ÍJEQNEYHAZ) 95.120.150 „ 19 “ 21“ 32“ P 38 „ 39, 44. 49 „ 49, 59, 69 „ 39,49,55,65,, 33 éve fennálló nő­ divatéruházát e mai kor követelményeinek megfelelően újjáalakította és es alkalomból a már­kásismert RENDKÍVÜL olcsó őszi BUNDA, KABÁT és RUHAVÁSÁRA megkezdődött Cikkeim olcsó áraiból egynéhányat közlök: Bundák Nutriett báránybunda se­­lyem béléssel la Nutriett báránybunda hímzett crepe de chine béléssel Seal Electric bunda crepe de chine béléssel Extra la Seal Electric bunda hímzett crepe de chine béléssel la Csikó­ bunda barna és fekete színekben, hun. zett crepe de chine bé­léssel Téli kabátok Téli kabátok végig bélelve Al.jgff AD OQ P plüseh gallér, Kézellőve! £“§ MMy feOy&M­T Fosztó kabátok szőrme gal- 4A ap Hil­lér, kézellőve! MC» dö, MM »» Csachmen kabátok dúsan IC C C BE szörmézve **«» MV, P«J »» Caarmean, Strich crope, divat angol kabátok se­lyem béléssel, valódi s zör­­mézéssel Msz­ kabátok Divat angol kabát végig bélelve Tiszta gyapjú Covercoat ka.­­­bátok műselyem béléssel Double kabátok la minő­­ség Db­at kabátok selyem bélés­­sel Kosztümök selyem béléssel MMy Tdp MM» MM yy Crépo do Chln« ruhák iQ-an *e AB «A «QP a legdivatosabb fazonokban p Zwp C09 OCf Om I Hivat szövet ruhák im is, is p Crépe da chine blúzok 12 P-töl Szövet aljak 9-80,11,12 P Mérem Klrahatalmat megtekinteni es feltűnő olcsó óraimról minden vetel* Kötelezettség nd­hU! szemelliesen is m­eggyőzödni 78, 88, 88 P 135 P-től 115, 155 P 185 , 168 ff minden szinben

Next