Délmagyarország, 1931. október (7. évfolyam, 222-248. szám)

1931-10-01 / 222. szám

AFRIKA BESZÉL a leghatalmasabb végig magyarul beszélő illatfilm ma öt vasárnapig a B­e­l­vár­o­s­iban. Előadások kezdete 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. A kegyúri kiadások megszüntetését követelték a szeptemberi közgyűlés első napján Elfogadták a takarékossági bizottság javaslatát. — Csütörtökön délelőtt is tárgyal a közgyűlés (A Délmagyarorsz­ág munkatársától.) Fel­tűnően gyér érdeklődés mellett nyitotta meg a szeptemberi közgyűlést dr. Somogyi Szil­veszter polgármester. A karzatok azonban zsúfolásig megteltek. Dr. Tóth Béla főjegyző bejelentette, hogy a polgármester az elhalt Vetró Sándor tör­vényhatósági bizottsági tag helyett Schermann Kálmánt hívta be. — Eltávozott Szegedről — kiáltják közbe. Dr. Tóth Béla: Nem befolyásolja a­­ behí­vást. Bejelenti még a főjegyző, hogy Pap Róbert és Lájer Dezső pótlólag indítványo­kat nyújtottak be. A közgyűlés tudomásul vette a bejelentést. A polgármesteri jelentés és néhány társ- törvényhatóság köriratának felolvasása és el­fogadása után a Várhelyi József prelátus ha­lálával megüresedett központi választmányi tagsági helyre a közgyűlés dr. Winkler Ele­mért választotta meg. Hosszú vitát provokált a személy- és te­­nerfelvonókról alkotott szabályrendelet. Keller Mihály erősen kifogásolta a szabályrendelet több pontját. Wimmer Fülöp helyesli az egész szabályrendeletet. Pontról-pontra olvassák a szabályrendeletet. — Az idő pénz — türelmetlenkedik "Wim­mer Fülöp. A polgármester műszaki vitába bocsájtkozik Kellerrel, aki a szabályrendeletet vissza akarja adatni a műszaki bizottságnak. A közgyűlés egyre türelmetlenebb. A szabály­rendeletet tovább olvassák. — Vissza a műszaki bizottsághoz, — kiál­tanak a bizottsági tagok. — Már letárgyalta, — mondja a polgár­­mester. — Mikor? — kérdezik többen — 1929-ben. — Akkor pláne adják vissza. A közgyűlés nagy zajban tárgyalja a sza­bályrendeletet. A polgármester erősen rázza a csengőt. — Jönnek még a politikai javaslatok, mi lesz akkor, ha az urak máris így vitáznak — mondja nagy derültség közben. Végül is elfogadták a szabályrendeletet. A mozik vigalmi adójuk leszállítását kérték, amit a kisgyűlés elutasító javaslattal terjesztett a közgyűlés elé. Wimmer Fülöp pártolja a mozik kérelmét — A borfogyasztási adót is csökkentsék, — Szólnak közbe a tanyai városatyák, — Jobb műsort és lesz majd jövedelmük, — hangzik egy másik közbeszólás. A közgyűlés többsége ezután elutasította a mozik fellebbezését. A takarékossági bizottság ismert javasla­tait Rack Lipót tanácsnok terjesztette a köz­gyűlés elé. A létszámcsökkentés­­ és fizetésleszállí­­tásra vonatkozó adatokat ismertette. Ezen felül a takarékossági bizottság még a dologi kiadások csökkentését is­ javasolja. Az egyik bizottsági tag azt indítványozza, hogy adják vissza a javaslatot a takarékossági bizottságnak, hogy a csökkentéssel és a fize­­tésleszállítással megtakarított összeget szám­szerűleg mutassa ki. Dr. Bodnár Géza az adók lehetetlen behajtási rendsze­rét kritizálja. Indítványozza, hogy a forgalmi adó­átalányokat a többi adókkal együtt kezeljék. Indítványozza azt is, hogy a fizetésleszállítá­­sokkal kapcsolatban a létminimumhoz, a X. és XI.­­fizetési osztályhoz ne nyúljanak. 100 pengős létminimum megállapítását kéri a közgyűléstől. Szűcs Imre a kistisztviselők fizetésének le­szállítása ellen szólalt fel. Ez az intézkedés ismét csak a fogyasztás csökkenésére vezet. Szerinte a polgármesternek önként kellett vol­na lemondani a reprezentációs költségéről. A személyi kiadások terén a kegyúri kiadá­sokat is feleslegesnek tartja. Az egyház ha­talmas adót szed, a kegyúri kiadást meg kell szüntetni. A rendőrségi hozzájárulás ellen is tiltakozik. Szűcs Imre: Nem az eladósodott Szegedről, hanem az eladósított Szegedről van szó. Miért nem szüntették már meg előbb a nélkülöz­hető állásokat Felveti a felelősség kérdését. Akik ezt előidézték, azok vonuljanak félre. Dr. Kelemen László Szűcs Imrével pole­mizál a kegyúri kiadások eltörlésével kapcso­latban. Nem lehet eltörölni a kegyúri ki­adásokat, hanem legfeljebb megváltani lehet — mondja. — Új törvényt kell hozni, — kiáltják közbe. — Lehet másképen is, — szólnak közbe. Kelemen: Nem kívánok tovább foglalkozni ezzel a kérdéssel. .. — Nem is szükséges, — felel a baloldal. Kelemen ezután védelmébe veszi az árva­széki elnöki állást, amit szintén meg akarnak szüntetni, inkább egy előadói állást szüntes­senek meg. Nem tartja helyesnek, hogy az árvaszéki elnök egyúttal katonai előadó is. Lájer Dezső szólalt fel ezután: — Ami itt, a közgyűlésen történik, nem nagyon vigasztaló. De hozzá vagyunk szokva, mert már­­ évek óta tapasztaljuk, hogy a mun­kaadók egyre csökkentik a munkabéreket. A közgyűlésben is ezt tapasztaltuk, amikor azt indítványoztuk, hogy a város által végeztetett munkáknál emberséges munkafeltételeket, leg­alább négy pengő napi keresetet biztosítsanak. Szívesebben tárgyalna arról a kérdésről, hogy miképen lehetne a város tisztviselőinek jöve­delmét fokozni. Az autonómia azonban teljesen ki van szolgáltatva a központi kormány­zatnak. Mindenképen helytelen, hogy a kisfizetésűek­­­től tíz és tizenkét százalékot vonnak le. Aki közszolgálatban van, annak nyugodt megél­h­e­tését biztosítani kell, de viszont a város ga­vallér sem lehet. Az a tisztviselő, az a mun­kás, aki anyagi gondokkal küzd, nem tud olyan munkát produkálni, mint az, aki anya­gi gondoktól mentesen él. A pótlékok csök­kentésének megállapítását nem tartja igazsá­gosnak. Indítványozza, hogy azok, akik­ a X. fizetési osztályig mehettek, átmehessenek a IX-be, a számviteliek érhessék el a VIII-ik fizetési osztályt, az egyetem­i végzettségűek pe­dig a VH-et, természetesen megfelelő szol­gálati idő elérése esetén. Tiltakozik az ellen, hogy azoktól, akiknek nincsen meg a lét­­minimumjuk, akárcsak egy fillért is elvon­janak. Ezzel szeretné kiegészíteni a takaré­kossági bizottság javaslatát. Masa Miklós a borfogyasztási adók végre­hajtói ellen beszél. Nem lehetne-e eze­ket az állásokat is lecsökkenteni. (Derültsé­g) Két liter bort hozott be a városba, két em­ber nézett utána, hogy mit csinál a borral. Sok a vámőr — mondja Masa Miklós — és megakasztják a közforgalmat. (Nagy derült­ség.) — Szapora faj — szól dr. Bodnár Géza. (Derültség.) Kovács Ferenc azt szeretné tudni, hogy mennyit takarít meg a város a fiz­etés­­leszállításokkal? Dr. Debre Péter tiltakozik az ellen, hogy a kórházban egy segédorvosi állást megszün­tessenek. Ehelyett szüntessék meg a gyermek­­kórházban rendszeresített napidíjas állást, amit egyébként eddig sem töltöttek be. Dr. Somogyi Szilveszter reflektált a fel­szólalásokra. Azért van a város szorult anyagi helyzetben, mert elsősorban 33.000 mázsa búzabérért van bérbeadva földje. A búza most 9 pengő, az óriási áresés nagy vesztesé­get jelent a város háztartásában. 800 ezer pengővel indult meg a forgalmi adó, most ezt az összeget 300 ezer pengőben kontemp­­lálták. — Ez a baj. — mondja Szűcs Imre. Somogyi Szilveszter: Nagymértékben csök­kent­ a kereseti adó, itt is 400 ezer pengő a differencia. Bízom azért, hogy jobbak lesz­nek az idők. — Rosszabb lesz. — mondják a szocia­listák. Ezután a közgyűlés általánosságban elfogadta a takarékossági bizottság javaslatát. A polgármester kéri, hogy dr. Bodnár Gé­zának a létminimum megállapítására vonat­kozó indítványát a költségvetéssel együtt tár­gyalják, ellenben Szűcs Imrének a reprezen­tációs költségek törlésére vonatkozó indítvá­nyát szavazásra teszi fel. A közgyűlés Szűcs Imre indítványát elvetette. Hozzájárul a köz­gyűlés ahoz, hogy ne az árvaszéki elnöki, ha­nem egy árvaszéki ülnöki állást szüntessenek meg. A polgármester beszéde közben Szűcs Imre valamit közbeszólt Dr. Somogyi Szilveszter: Jó, jó fiacskám, mingyárt megmagyarázom. Szűcs Imre: Jól van atyús... (Viharos de­rültség.) Elhatározta a közgyűlés, hogy a kórház­ban nem szüntet meg egy segédorvosi állást._ Ezután a polgármester a közgyűlés folyta­tását csütörtök délelőtt 10 órára halasztotta.­­ Csípősökön lép életbe a felemelt vasúti tarifa, Budapestről jelentik: Csütörtökön, október 1-én lép életbe a Máv­ módosított díjszabása. A sze­mélyvonatoknál 150 kilométerig 12 százalékkal, 250 kilométerig 7.4 százalékkal, azon túl 3,3 százalék­kal emelkednek a viteldíjak. A gyorsvonatoknál az I—II. osztályok díjszabása 250 kilométerig átlag 3 34 százalékkal emelkedik, azonfelül 2 százalék­kal csökken. A III. osztályú menetdíjak alig vál­toznak. Az árudíjszabás átlagosan 11 százalékkal emelkedik, de számos mezőgazdasági termény ta­rifája csökken. — Merénylet a bukaresti 'gyors ellen. ’’Bukarest­ből jelentik, hogy kedden éjszaka Breila közelé­ben merényletet kíséreltek meg a bukarest—galati gyorsvonat ellen. Nagyobb távolságban felszedték a síneket és talpfákat. Az egyik őr a merényletet észrevette és a közeledő vonatot visszatartotta, úgy, hogy szerencsétlenség nem történt. Legújabb hálózati rádiók ÜSÜdtíd i Sv,H? rész1 Z loio Philips * Telefunken Standard 2 a, „ „ 7*30 készülékek Tisza Tri. 2-f­ I, „ „ „ 7*— 18 havi részletre. üj és használ! Írógépek nagy választékban. Waffenrad, Diszkop kerék­párok, Csepel varrógépek és gramofonok kedvező részletre be­szerezhető líelAmAn ItillivtAMNA­ Kelemen­ u. 11. (Főposta mellett.) l«dCUI%elil Nagy alkatrész raktár és javítóműhely.

Next