Délmagyarország, 1932. február (8. évfolyam, 26-48. szám)

1932-02-02 / 26. szám

El akarják helyezni Szegedről az államépítészeti hivatalt -M­a egy fontos állaért Intézmény megszüntetését forrom* (A Ditmagyarország munka­társát­ól.) A szegedi üzletvezetőség megszüntetésének híre nyomán tá­madt nyugtalanság még meg nem szűnt Szege­den,­­ mert hiszen az a válasz, amit a kereske­delmi minisztertől ez érdekelt városok küldött­sége kapott teljesen megnyugtatónak nem tekint­hető —, máris újabb leépítések híre kering a város­ban. Most arról van szó, hogy a kormány az állami pili­zeti hivatalt kívánja elhelyezni Szegerf­­rtH — Szentéire. A hírt hivatalosan még nem erősítették meg, de olyan tünetek bukkantak fel, amelyek szinte feleslegessé teszik a hivatalos meg­­erősítést Az történt, hogy az államépítészeti hi­vatal vezetője a kereskedelmi minisztertől, tehát legfőbb hivatali elöljárójától kapott utasítás alap­ján felmondta hivatalos helyiségeinek bérletét Igaz, hogy a felmondást eredménytelen bér­leszállí­tási tárgyalások előzték meg, de az is igaz, hogy más helyiség kibérlésére a miniszter nem adott felhatalmazást az államépítészeti hivatal vezetőjé­nek. Érdeklődtünk az ügyben dr. Pálfy József polgár­­mesterhelyett­snél aki a következőket mondotta: — A hír tényleg egészen pozitív formában terjedt el, én is tudok róla, bár had­talot hetgril még­em érintették meg. Azért — Őszintén megmon­­dom — nem kételkedem abban, hogy az állam­­építészeti hivatalt tényleg Szentesre akarják át­helyezni. Szegedet az utóbbi években már sok hasonló sérelem érte. Elvitték a leszámolóhivatalt, megszüntették a vasúti főműhelyt, mindkettőnek hiányát erősen megérezzük a város gazdasági éle­tében, állandóan kisért a szegedi Ítélőtábla, a vasúti üzletvezetőség megszüntetésének terve, most pedig el akarják vinni az államépítészeti hivatalt.­­ Ezzel kapcsolatban arról is értesültem, hogy sz­ van, szintén igen komoly formában egy másik fontos szerepet betöltő állami intézmény meg­­szüntetéséről, vagy áthelyezésb­ől is, hogy me­lyikről, azt egyelőre nem mondhatom meg. Amint értesültem ezekről a hírekről, azonnal megtettem a szükséges lépéseket a szegedi érdekek biztosí­tásáért. Ma reggel levelet írtam gróf Isabela­­berg Kunónak és megkértem, illetékes helyen tuda­kolja mag, igaza a fair, ha pedig igaz, akkor igyekezzen meggyőzni az illetékes tényezőket a terv képtelenségéről Klebelsberg hetedikén Sze­geden lesz, akkor alaposan megbeszéljük, veló a tennivalókat, mert joggal lehet féhd attól, hogy Szegedot az itteni intézmények fokozatos leépíté­sével teljesen elsorvasztják. Szeged felirati tiltakozása a kormányhoz a paprikaboletta ellen (A Délmagyarország munkatársától.) A januári közgyűlés, mint ismeretes, egyhangúlag elhatározta, hogy felpl a kormányhoz a paprikaboletta ellen. A feliratot dr. Pálfy József polgármesterhelyettes már elkészítette és azt most postára adják. A fel­irat a következő: •Nagyméltósága Ivády Béla m. kir. földműve­lési miniszter urnak. Szeged 77. kir. város tör­­vényhatósági bizottságának 1. évi január havi ren­des közgyűlése behatóan foglalkozott Nagyméltó­ Ságodnak a paprikaminősités tárgyában készülő rendelettervezetével és egyhangúlag elhatározta, hogy jelen felirattal fordul Nagyméltóságodhoz. A Szeged sz. kir. város törvényhatósági bizott­ságának közgyűlése a magyar paprikacxport vé­delme érdekében feltétlenül szükségesek tarifa­n* paprika mnősztsű­. Egységes irányelvek szerinti eljárás és megbízhatóság szempontjából kívána­tosnak tartja, hogy a minősítés az e célra léte­sült állami intézménynél történjék. Tiltakozik azon­ban az ellen, hogy a minősítéssel járó költségek paprika­jegy (boletta) behozatalával szereztessenek be és hogy ezen költségek a jelenleg fizetendő mi­nősítési költségeknél magasabb összegben állapít­tassanak meg. Amennyiben a jelenlegi minősítési díjak nem fedeznék az eljárással felmerülő tény­leges kiadásokat és a m. kir. földművelésügyi mi­nisztérium tárcája terhével lehetetlen volna a defi­cit vállalása, úgy arra kérjük Nagyméltóságodat, miszerint kegyeskedjék az államháztartásban" min­den vonalon érvényesített legszigorúbb takarékos­­sági elvek alkalmazásával olyan intézkedéseket tenni, melyek alkalmasak a deficit eloszlatására. Ha pedig ez nem volna lehetséges, úgy az érde­keltség felajánlja abbeli készségét, hogy minősí­téssel járó teendők ellátását a közérdek kívánal­mainak megfelelő módon megtervezi és ennek kulcsi­jeit viteti, mely költségek az érdekeltség meggyőződése szerint a jelenleg a célra fordított összeg alatt maradnak. Meggondolásra ajánlja a törvényhatósági bizott­ság azt a megoldási lehetőséget, hogy minősítés­t végső intézet úgy, amint az « mitimen­ta volt, szegen városánál álltaseék fm a vizsgálóállomás felszerelési tárgyainak visszaadásával A paprikaexport előmozdítása érdekében tisz­telettel kérjük Nagyméltóságodat, miszerint a devizarendelkezések terén olyarányú könnyítéseket kegyeskedjék kieszközölni, mint amelyek például a búzánál fennállanak ha amelyek a kereskedelem szabadabb mozgást teszik lehetővé . A közgyűlés véleménye szerint most amikor min­den állami és közintézmény adminisztrációjával egyszerűsítési és szigorú takarékossági elvek érvé­nyesíttetnek, nem engedhető meg, hogy a pap­rika minősülést végző állami intézménynél a költ­ségek lényegesen felemeltessenek és ezáltal a leg­súlyosabb gazdasági helyzetben lévő érdekeltség terhe fokoztassék. A termelőérdekeltség nem tudja megnyugvással fogadni azt a magyarázatot, hogy­­ 1 kilogramon­­ként 15 fillérre tervezett papikajegy a fogyasztót, illetőleg a kereskedelmet terheli és csupán azt érdekli, mert meg van győződve arról, hogy ez a költség végeredményben a termelőre hárít­­tatik, aki a jelenlegi rendkívül alacsony árak mellett azt az újabb terhet nem bírja el. Az is magyarázatul adatott, hogy a 15 fillérből a mi­nősítési költségek fedezésén kívül tekintélyes ös­­­szeg volna a magyar paprika külföldi propagan­­­­dájára fordítható. Erre nézve a közgyűlés állás­pontja az, hogy bármennyire fontosnak tartja is a propagandát, a jelenlegi katasztrófában sú­lyos gazdasági viszonyok közt erre a célra az érdekeltség áldozni nem képes, de azt állami irá­nyításban nem is tartja célravezetőnek és szük­ségesnek, mert elvégzi azt a kereskedelem. Amikor a közgyűlés megbízásából a feliratot fentiekben felterjesztem, tisztelettel és kötelesség­­szerűen jelentem Nagyméltóságodnak, hogy régen nem fordu­l elő a kö­nyülés tárgysorozatában olyan ügy, mely a közgyűlés minden pártárnyalatának ily nagymérvű érdeklődésével és egységes állásfog­lalásával találkozott volna, aminek egyszerű ma­gyarázata az, hogy Szeged a legnagyobb paprika­termő vidék, ahol a lakosság igen tekintélyes száma foglalkozik a paprikatermeléssel, kikészí­téssel és kereskedéssel. Az érdekeltség körében érthető nyugtalanságot kelt az őket létérdekükben érintő tervezet, miért is kérem Nagyméltóságodat, miszerint a kifejezésre juttatott aggályokat és tilta­kozásokat a leggondosabb mérlegelés tárgyává tétetni és a megnyu­gváshoz vezető megoldásra módot találni kegyeskedjék.« Látnia kell l­e­g­ú­j­a­b­b kalapkirakatomat P. Reich Erzsi Széchenyi tér 17. 468 MESÉS kivitelben és árban vehet BÚTORT WIESNERNÉL Szeged, Feketesas ucca 14. Széchenyi Mozi Kedd, február 2-ától kezdve / az évad leggrandiózusabb és legizgalmasabb műsora Budapesttel egy időben! A „Submarin«“ és „Tűzm­e­­der" méltó testvérfilmm­ D IRI • J. 0 1 ií>e A* • . ..* H .­­ • • • •­­ ft • • IT* V­ 4F i ¥ IIS II . . IS A levegő királya Lélegzetfojtóan izgalmas aviatikus filmregény FŐSZEREPLŐK: JACK­ HOLT és RALPH GRAVES Előadások : ünnepnap 3, 3,7 és 9 órakor ,t­iköznap 3, 7 és 9 órakor

Next