Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)

1936-10-01 / 231. szám

Csütörtök, 1936. október 1. Szőke Mihályt választották meg a Somogyi-könyvtár könyvtárosává 4 250 éves felszabadulási ünnepség, a felsővárosi villa­mos meghosszabbítása és a városi kertészet 20 ezer pengős póthitele a kisgyűlés szerdai ülése előtt (A Délmagyarország munkatársától.) Szer­dán délután tartotta meg szeptemberi ülését a törvényhattósági kisgyűlés nagy érdeklődés mellett. Az ülésen megjelent a kisgyűlés min­den Szegeden tartózkodó tagja. A nagy érdeklő­dés nyilvánvalóan a napirend első pontjának, a könyvtárosválasztásnak szólt. Napirend előtt­­ dr. Tonelli Sándor szólalt fel. Felhívta a város hatóságának figyelmét arra, hogy október 23., illetve 24-én lesz 250. évfordulója annak, hogy Szeged felszabadult a török megszállás alól. A város közönsége annak idején már meg akarta ünnepelni a 200. évfordulót, de a hatóságok akkor minden gyűlést betiltottak. — Most is! — szóltak közbe többen is nagy derültség közben. — De akkor a kolera miatt — folytatta Tonelli, majd kérte, hogy az idén ünnepelje meg az évfordulót a város, esetleg a Hősök Kapuja felavatásával együtt. Dr. Tóth Béla helyettes polgármester beje­lentette, hogy a város gondol az évforduló meg­ünneplésére. Ezután névszerinti titkos szavazással meg­választották a Somogyi-könyvtár kömyvtártisztjét A Nemzti Múzeum tanácsa első helyen Szőke Mihályt, a második helyen dr. Jezerniczky Margitot jelölte. Huszonnégy szavazatot adtak le, ebből hu­szonhármat Szőke Mihály kapott, egyet dr. Jezerniczky Margit, így a kisgyülés Szőke Mihályt választotta meg a Somogyi-könyvtár könyvtártiszti állására. Tudomásul vette a kisgyülés ezután, hogy a polgármester megrendelte Móra Ferenc sírem­lékét, amely november elsejére elkészül. A síremlék ára 2100 pengő. Apró-cseprő ügyek következtek ezután. Nagyobb vita támadt a Magyar Városok Országos Szövet­ségének biztosítási ajánlata körül. A szövetség kartellszerűen kívánja megoldani a városok va­gyonának biztosítási kérdését, hogy kedvez­ményhez juttassa a közületeket. A kisgyűlés úgy­ találta, hogy a javaslatot nem készítették kellőképen elő, ezért a kérdést levette a napi­rendről. A Közúti Vaspálya köztérhasználati díjának megállapításával kapcsolatban dr. Grüner Ist­ván a gedói villamosvonal meghosszab­bítását sürgette. A társaság­ legutóbb — a közgyűlés határozatával ellentétben — a belügyminisz­tertől további egyévi haladékot kapott az új vonalszakasz kiépítésére. Dr. Grüner azt indít­ványozta, hogy a kisgyűlés még a haladék le­járta előtt hívja fel a társaságot arra, hogy a haladék lejárta után haladéktalanul építse meg a kérdéses vonalat. A kisgyűlés a javaslatot a jogügyi bizott­ság elé utalta. A városi gimnázium Gizella­ téri homlok­zatának rendbehozásán ezer pengő költség keretében elrendelte a polgármester, hogy az épületet összhangba hozhassák a Gizella-tér, illetve a tanítói internátus homlokzatának szí­nével. Az intézkedést a kisgyűlés tudomásul vette. A városi kertészetnek húszezer pengő póthitelre Dr. vitéz Shvoy Kálmán szólalt fel a javas­lathoz. Ha ilyen arányú póthitelre van szükség, akkor az egész költségvetés illuzóriussá válik. Kéri, hogy a város hatósága vegye szigorú vizsgálat alá a kertészet gazdálkodását, mert jogos a gyanú, hogy itt valami hiba lehet. A főszámvevő bejelentette, hogy erre a­ pénzre csak ezután lesz szüksége a kertészet­nek. A póthitelt ezután megszavazta a kisgyü­lés, de fokozottabb ellenőrzésre kérte a polgár­­mestert. A kisgyülés ülése 6 óra után ért véget. van szüksége. Belvárosi Mozi Csütörtök, péntek Nagy Kató remekbe készült filmje POMPADOUR 5, 7,9 Széchenyi Mozi Csütörtök, péntek Szenvedély Az első szabadtéri színes film Sylvia Sidny DFCWAGYARORSZLO A frontharcosok, a hadi­rokkantak és hadiözvegyek gázgyári kedvezménye Jelentkezzenek a volt frontharcosok ! 5000 frontharcost illet meg az 5 százalékos engedmény (A Délmagyar­ország munkatársától.) Az egész városban nagy feltűnést keltett a Dél­­magyarország vasárnap közölt cikke, amelyben a gázgyári pótszerződés egyik igen fontos par­­agrafusnak lagymatag alkalmazásáról szá­moltunk be. A lagymatag alkalmazással szer­dai számunkban vezércikkben foglalkoztunk. Ez a paragrafus a háború legszomorúbb sorsú áldozatainak, a hadirokkantaknak és a hadiöz­vegyeknek, valamint a frontharcosoknak az ér­dekében került a szerződésbe és arra kötelezi a nagyszerűen prosperáló szegedi gázgyár bir­tokosait, hogy mérhetetlen magasra szabott egységáraikból a hadirokkantaknak és a hadi­özvegyeknek öt, a frontharcosoknak pedig egy­­ százalék engedményt nyújtsanak. Ennek az­­ engedménynek tulajdonképen csak elvi, csak demonstratív jelentősége van, a város közönsé­ge biztosításával főképen azt a megbecsülést és hálát akarta dokumentálni, amelyet a há­borús áldozatok iránt érez. Az a frontharcos áram- és gázfogyasztó ugyanis, akinek a gáz- 06 villanyszámlája a havi tizenöt pengő körül váltakozik, a szerződés értelmében mindössze hav 15 fillér engedményben részesül. Ha ugyan­annyi lenne egy hadiözvegy, vagy egy hadirok­kant fogyasztása, a kedvezmény számára sem lenne több hetvenöt fillérnél. Mindenki meg volt győződve arról, hogy ezt a minimális kedvezményt a gázgyár minden kü­lönösebb nehézség nélkül folyósítja is, annál nagyobb volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy a frontharcosoknak évente alig kétszáz pengőt térít vissza. A helyzet ugyanis az, hogy a polgármester minden év végén csupán a front­harcos- szövetség hivatalos tagnévsorát közli a gázgyárral. Ebben a névsorban körülbelül két­ezer frontharcos neve szerepel — egyre-egyre tehát átlag évi tíz fillér engedmény esik, ami képtelenül kevés —, ezzel szemben Szegeden a frontharcosok száma meghaladja az ötezret, csakhogy nem minden frontharcos tagja a szö­vetségnek, sőt — mint a számadatok mutatják — a frontharcosok nagyobbik fele nem az. Ezeknek a nem tagoknak a névsorát sohasem állítják össze, nem tartják nyilván, nem közük a gázgyárral, amelynek vezetősége mereven ragaszkodik a­ paragrafus szövegéhez és csak azok számára biztosítja, a kedvezményt, akiknek neve a pol­gármesteri hivatal által közölt névsorban szerepel. A helyzetre és a hangulatra nagyon jellem­ző az a levél, amelyet vasárnapi cikkünkkel és szerdai vezércikkünkkel kapcsolatban kapott ma a szerkesztőség, A levelet teljes terjedelmé­ben itt közöljük: Tisztelt Szerkesztőség! Nagy há­lát érzünk a Délmagyarország iránt, amiért védelmébe vette ügyünket, a hadirokkantak, a hadiözvegyek és a frontharcosok ügyét, őszintén szólva nem is tudtuk, hogy bennünket a vá­ros és a gázgyár között létrejött pót­szerződés értelmében kedvezmény il­let­, meg, hiszen ezt a jogunkat eddig senki sem közölte velünk, sem a város hatósága, amelynek pe­dig ez megítélésünk szerint köteles­sége lett volna, még kevésbé a gáz­gyár igazgatósága, amely úgy látszik ezen a téren is meg akar takarítani részvényesei számára annyit, amen­­­nyit csak lehet. A gázgyár nagyon tiszteli a szerződés paragrafusait, fő­képen akkor, ha azok számára je­­lentenek előnyöket, kedvezményeket. Tisztelt akkor is, ha kötelezettségek háramlanak rá belőlük, még­pedig olyan értelemben hogy csak azt tel­jesíti, amit már feltétlenül teljesíte­­nie kell, ami elől nem térhet ki. Ez­ért nem igyekezett kiterjeszteni a jogos kedvezményt minden igényjogo­sultra, ezért, ragaszkodott annyira, a hivatalos névsorokhoz és az önkén­tes jelentkezésekhez. Népszerűségének pedig semmisejre sem ártott volna, ha hirdetmény útján hívja fel az ér­dekelteket a jelentkezésre. Ezzel fel­tétlenül hálára kötelezi a hadirokkan­takat és a frontharcosokat. Azt his­­­szük, ez ellen az úri eljárás ellen Ragyogó új varieté műsor ARIZONÁBAN (volt Próféta-étteremben) Kezdete este fél 10-kor 111 vezetés!

Next